A Magyar Posta konzorciuma nyerte a frekvencia árverést

A Magyar Posta Zrt.-Magyar Villamosművek Zrt.-MFB Invest Zrt. konzorciuma lesz a negyedik mobilszolgáltató a magyar piacon, miután megnyerte a 900 megahertzes frekvenciasáv 5 megahertz szélességű egybefüggő "A"-blokk árverését.

Az árverésen további blokkokat is értékesítettek, ezeket a Magyar Telekom Nyrt., a Telenor Magyarország Zrt. és a Vodafone Magyarország Zrt. nyerte. A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) közleménye szerint a nyertesek összesen 43 milliárd 875 millió 590 ezer forint plusz áfa összeget ajánlottak.

 

Aranyosné Börcs Janka, Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) főigazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, az árverés sikeres volt, hiszen egyrészt magas áron keltek el a blokkok, másrészt pedig a verseny erősödik, mivel egy új szereplő léphet a piacra. Hozzátette, a hatóság úgy alakította ki frekvenciagazdálkodási politikáját, illetve az árverési feltételeket, hogy új piaci szereplő jelenhessen meg, s minél gyorsabban épüljön tovább a szélessávú mobilinternet-hálózat.

 

Az árverési formát pedig részben azért választották, mert ez a legátláthatóbb a résztvevők számára, illetve , mert ez a leghatékonyabb eladási forma. Kérdésekre válaszolva Kollár Péter főigazgató-helyettes elmondta, az egybefüggő blokkért tudatosan nem kértek magasabb árat, mert helyzetbe akarták hozni az új szereplőt. Kifejtette, a működő szolgáltatók már kiépített piaci pozíciókkal rendelkeznek, s ezért tőlük magasabb ajánlatokat vártak. Kolláth Gábor főigazgató-helyettes elmondta, az új szolgáltatónak az év végre Budapesten belvárosi területet már le kell fednie saját hálózattal, s 2014 év végéig az összes 30 ezernél nagyobb települést is.

 

Aranyosné Börcs Janka elmondta, az állami szereplő indulása nem ütközött az uniós jogba, a szabályozás annyit kíván meg, hogy az eljáró hatóság ezektől teljesen független legyen. A jogorvoslattal kapcsolatban elhangzott, a nyilvántartásba nem vett, de pályázó szolgáltatók az eljárás érdemi lezárását követően élhetnek ezzel a lehetősséggel. Hivatalos tudomása még nincs a hatóságnak arról, hogy megtámadják-e a folyamatot lezáró határozatot. Kollár Péter elmondta, az új szolgáltatónak a már működők roaming-szolgáltatást nyújtanak addig, amíg nem lesz saját hálózata. A megállapodás piaci alapon történik, a hatóság csak akkor avatkozik be, ha valamiért a roaming-megállapodás meghiúsulna.

 

Az NMHH 2011. augusztus 4-én kétfordulós nemzetközi árverést hirdetett a 900 megahertzes frekvenciasávban nyújtható GSM-, IMT/UMTS-, WiMAX- vagy LTE-rendszerű rádió-távközlési szolgáltatáshoz kapcsolódó frekvenciahasználati jogosultság megszerzésére. Az 5 megahertz szélességű "A" - egybefüggő - frekvenciablokk kikiáltási ára nettó 4 milliárd forint volt. Az 1 megahertz szélességű "B", összesen 5 frekvenciablokkot egyenként 700 millió forintért, a 0,8 megahertz szélességű "C" frekvenciablokkot 560 millió forintért hirdette meg a kiíró.

 

A kiírás szerint ha az "A" frekvenciablokkot új piaci szereplő nyeri el, akkor fix összegért 3 darab 1800 és 3 darab 2100 megahertzes frekvenciablokk opciós vételére is jogosult. Ha nem lépett volna új szereplő a piacra, akkor az "A" blokk 5 megahertznyi egybefüggő blokkjára a piacon jelenlévő szolgáltatók pályázhattak volna, de a 900 megahertzes frekvenciasávban egy résztvevő legfeljebb összesen 7,8 megahertzes sávszélességű duplex frekvenciatartomány jogosultságát szerezhette volna meg.

 

Az árverésre december elején időrendben a Telenor Magyarország Zrt., a Magyar Posta Zrt., a román RCS and RDS S.A., a Vodafone Magyarország Zrt., a Magyar Telekom Nyrt., a vietnámi Viettel Group. adott be pályázatot. E cégek közül azonban csak a Magyar Telekom Nyrt., a Telenor Magyarország Zrt., a Vodafone Magyarország Zrt., valamint a Magyar Posta Zrt.-Magyar Villamosművek Zrt.-MFB Invest Zrt. konzorciumát vették nyilvántartásba, azaz ezek vehettek részt az árverésen. A nyertes pályázók három évig nem értékesíthetik tovább a megnyert frekvencia használati jogát, és beruházási kötelezettségeik is vannak. Ugyanakkor a konzorcium tagjai eladhatják piaci részesedésüket más befektetőknek.

 

A konzorcium a blokkokért nettó 10 milliárd forintot fizetett, míg a Magyar Telekom az általa megnyert két blokkért 10 milliárd 923 millió 480 ezer forintot. A Vodafone szintén két blokkért nettó 15 milliárd 666 millió 840 ezer forintot ajánlott, míg a Telenor a 2 blokkért 7 milliárd 285 millió 270 ezer forintot fizetett. (MTI)

Az Egyesült Államok közel került a kormányzati leálláshoz

Az Egyesült Államok közel került a "kormányzati leálláshoz", miután a Kongresszus republikánus, valamint demokrata vezetői és Donald Trump elnök közötti megbeszélés a költségvetés elfogadásáról nem járt sikerrel hétfőn.
2025. 09. 30. 13:30
Megosztás:

Kriptovaluta hírek: Litecoin – mi mozgatja az LTC árfolyamát?

Az elmúlt hónapokban a Litecoin (LTC) piacán számos tényező – technikai, fundamentális, szabályozási és piaci pszichológiai – egyaránt szerepet játszott az árfolyam mozgásában. Az alábbi elemzésben összegyűjtöm és rendszerezem a legfontosabb eseményeket és mozgatórugókat, valamint azt vizsgálom, milyen kockázatok és lehetőségek előtt áll a Litecoin rövid és középtávon.
2025. 09. 30. 13:00
Megosztás:

Zuhan a Bitcoin dominancia – Robbanásszerű altcoin szezon jöhet a láthatáron

A kriptopiac szeptember végén újra izgalmas fordulatot vesz: miközben a Bitcoin dominanciája határozott csökkenésbe fordult, az altcoinok készülnek a rég várt áttörésre. Az elemzők szerint hamarosan elérkezhet az altseason csúcspontja, amikor számos alternatív kriptovaluta történelmi csúcsokra törhet.
2025. 09. 30. 12:30
Megosztás:

Az afrikai sertéspestis miatt vaddisznó irtás indul

Az afrikai sertéspestis (ASP) elleni harc jegyében november 1-jéig tartó vaddisznó irtási akció indul Eszék-Baranya, Vukovár-Szerémség és részben Bród-Szávamente megyében - közölte a horvát mezőgazdasági minisztérium.
2025. 09. 30. 12:00
Megosztás:

2025. október 1-jétől tilos a power bankek használata az Emirates járatok fedélzetén

Emirates légitársaság 2025. október 1-jétől új biztonsági előírást vezet be, amely értelmében tilos lesz bármilyen típusú power bank használata a fedélzeten. A légitársaság valamennyi repülőgépén biztosított az ülésekbe épített áramforrások használata, ugyanakkor az Emirates továbbra is javasolja utasainak, hogy készülékeiket – különösen hosszabb repülőutak előtt – teljesen feltöltve vigyék magukkal.
2025. 09. 30. 11:30
Megosztás:

Kissé estek az amerikai és az európai kötvényhozamok

Az amerikai kormányzati leállástól való félelem miatt kissé estek az amerikai és az európai kötvényhozamok is tegnap; a tízéves dollár hozam 4,15, a német 2,7%-ig süllyedt.
2025. 09. 30. 11:00
Megosztás:

Emelkedtek az amerikai részvényindexek, jól teljesített a technológiai szektor

Az egyre inkább fenyegető kormányzati leállás és a Fed-döntéshozók szigorúbb nyilatkozatai sem tudták pirosba fordítani az amerikai indexeket. Európához hasonlóan az USA-ban is nyomás alatt volt az energiaszektor.
2025. 09. 30. 10:30
Megosztás:

Hétfőn gyenge emelkedést értek el az európai tőzsdeindexek

Hétfőn gyenge emelkedést értek el a vezető európai tőzsdeindexek. A Stoxx600 0,2%-os erősödésének lendületet adott a luxus szektor 1,9%-os és az egészségügyi szektor 0,9%-os emelkedése.
2025. 09. 30. 10:00
Megosztás:

Új szintre lép a Syngenta fenntarthatósági programja Dióskálon

Az idei évtől a dióskáli INTERRA® Farm nemcsak a Syngenta fenntarthatósági kezdeményezéseit bemutató gazdaságként, hanem agronómiai, növényvédelmi és digitális megoldásainak kiemelt kísérleti terepeként is működik tovább. Plótár István zalai gazdasága több mint egy évtizedes, követésre érdemes tapasztalatokkal szolgál más termelők számára is, amelyekkel fokozhatják versenyképességüket és fenntarthatóan növelhetik jövedelmezőségüket.
2025. 09. 30. 09:30
Megosztás:

Kis csökkenéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kis csökkenéssel kezdődhet a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint. Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 49,65 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel, 99 257,44 ponton zárt.
2025. 09. 30. 09:00
Megosztás:

A 4iG Csoport észak-macedón leányvállalata és az Ericsson közösen építheti a nyugat-balkáni régió egyik első önálló 5G hálózatát

A stratégiai együttműködés mérföldkő a 4iG Csoport észak-macedón beruházási terveiben és megerősíti a cégcsoport elköteleződését az európai digitális és biztonsági standardok mellett.
2025. 09. 30. 06:30
Megosztás:

A KSH lezárta az EU–SILC-felvétel revízióját

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) befejezte az EU–SILC-felvétel tervezett revízióját a 2018 és 2023 közötti időszakra vonatkozóan. A felülvizsgálat eredményeként a szegénység fő mérőszáma, a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek aránya országos szinten egyik évben sem változott jelentősen. A revízió megerősítette az EU–SILC-adatok és a módszertan megbízhatóságát, valamint arra is rávilágított, hogy a felülvizsgálat előtti adatok is megfelelő alapot nyújtottak a szegénység monitorozásához.
2025. 09. 30. 06:00
Megosztás:

A magyarok szerint az élelmiszer-pazarlás ugyanolyan nagy probléma, mint a klímaváltozás

A magyar fogyasztók szerint az élelmiszer-hulladék keletkezése a klímaváltozással egyenrangú kihívásnak számít, a megkérdezettek 78 százaléka egyformán súlyos problémaként említi a két jelenséget – világít rá a Nestlé reprezentatív felmérése. Mindez különösen aktuális az Élelmiszerpazarlás Világnapján, amikor a figyelem még inkább a mindennapi döntéseinkre és szokásainkra irányul.
2025. 09. 30. 05:30
Megosztás:

Műfüves focipályát adtak át a hallássérültek budapesti tanintézetében

A kormányzat célja, hogy mindenki, így a fogyatékossággal élők számára is a legjobb feltételeket biztosítsa a rendszeres sportoláshoz, a testmozgáshoz - jelentette ki a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára, amikor felavatták a Nagy Norbert műfüves focipályát hétfőn a Budapesti Hallássérültek Tanintézetében.
2025. 09. 30. 05:00
Megosztás:

Új szemléletű női vezetőképzés a Harvard Egyetem DCE részlegével együttműködésben

Nagy sikerrel zárult az egyedülálló szemléletű WILL (Women in Leadership League) Program első, nemzetközi együttműködésben megvalósuló női vezetőképzési modulja. A Harvard Egyetem Division of Continuing Education (DCE) részlegének a Bostonhoz közeli Cambridge-ben tartott képzésén a női vezetők szakmai és személyes fejlődése állt a középpontban.
2025. 09. 30. 04:30
Megosztás:

Globális ügynökség hálózathoz csatlakozott az Influence Media

Az Influence Media csatlakozott a More Agencies globális ügynökség hálózathoz, mely helyi partnerein keresztül közel 30 országban nyújt egyedi igényekre szabott marketing, kommunikációs és public affairs szolgáltatásokat. A partnerség révén az Influence Media magas színvonalon tudja támogatni magyar vállalatok üzletfejlesztését a nemzetközi piacokon. Az ügynökség továbbá tudásmegosztás keretében folyamatos hozzáférést kap a legfrissebb globális vállalati kommunikációs gyakorlatokhoz, beleértve az élvonalbeli AI-alapú és adatvezérelt megoldásokat.
2025. 09. 30. 04:00
Megosztás:

Megépült az első lakóház falazórobottal Magyarországon

A WLTR névre keresztelt építőipari segédeszköz alig négy hónappal magyarországi bemutatkozása után már élesben is bizonyított: a falazórobot kevesebb mint 3 nap alatt húzta fel egy családi ház falait Budapest XVIII. kerületében. Az eszköz hatékony megoldást kínál az építőipart sújtó jelentős munkaerőhiányra.
2025. 09. 30. 03:00
Megosztás:

Indul a balatoni haltelepítési szezon, javulnak a fogási esélyek

Hétfőn elkezdődött az őszi lehalászás a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) halastavaiban, a fogott háromnyaras pontyokat több helyszínen engedik a Balatonba - jelentette be a társaság MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
2025. 09. 30. 02:00
Megosztás:

Három részre szakította az ingatlanpiacot az Otthon Start a főváros északi területein

Az Otthon Start program Budapest északi területein alapvetően három részre bontotta az ingatlanpiaci kínálatot - írja a Balla Ingatlan az MTI-hez hétfőn eljuttaott elemzésében.
2025. 09. 30. 01:00
Megosztás:

Hétfőn hirdetnek eredményt a falusi kisboltok működési támogatási pályázatán

Tavasszal hirdette meg a kormányzat a falusi kisboltok működési támogatását célzó pályázatot, amelyen hétfőn hirdetnek eredményt - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalára feltöltött videóban.
2025. 09. 30. 00:30
Megosztás: