A Magyarországi Volksbank Zrt. tudomásul vette a PSZÁF döntését
A Magyarországi Volksbank az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: a pénzintézet a korábbi szöveggel eddig aláírt szerződések esetében ügyfelei számára lehetővé tette, hogy azokat az új szöveggel írhassák alá. A PSZÁF kedden közölte: ötvenmillió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a Magyarországi Volksbank Zrt.-re, mert a pénzintézet fix árfolyamú végtörlesztésre szóló fogyasztói nyilatkozata az igénybejelentést úgy teszi lehetővé, hogy annak aláírásával a fogyasztó egyúttal további kötelezettséget is vállal.
A PSZÁF által kifogásolt nyilatkozat szerint, ha az Alkotmánybíróság a fix árfolyamú végtörlesztésről szóló jogszabályt visszamenőlegesen megsemmisíti, a fogyasztó vállalja, hogy a fix és a piaci árfolyam közti különbözet összegét haladéktalanul megfizeti a Volksbank Zrt.-nek. Mindez a felügyelet szeptember 30-án végzett próbavásárlása során derült ki. A PSZÁF október 3-án a megkezdett vizsgálatának lezárásáig már megtiltotta a Magyarországi Volksbanknak a végtörlesztési kérelemhez alkalmazott nyilatkozat használatát.
A felügyelet most a vizsgálat eredménye alapján döntött, és a határozatban az szerepel, hogy a már szerződött fogyasztók végtörlesztési kérelmét is a kifogásolt rész mellőzésével kell teljesíteni, és erről a banknak tájékoztatnia kell a fogyasztóit. A kötelezés teljesítését a banknak 2011. október 15-ig dokumentumokkal kell igazolnia a felügyelet felé.
A PSZÁF közleménye hangsúlyozza: a végtörlesztési kérelmeket a pénzügyi szervezet úgy köteles teljesíteni, hogy annak kapcsán a hitelintézeti törvényben meghatározott feltételeken kívül egyéb követelményeket nem támaszthat. A Volksbank a kifogásolt szövegrésszel megtévesztette a fogyasztókat, így a nyilatkozat alkalmas volt a fogyasztók végtörlesztéshez fűződő joga gyakorlásának tisztességtelen befolyásolására - olvasható a PSZÁF közleményében. (MTI)