A Nemzeti Kötvény lehet a privátbankok kedvence

A privátbanki portfoliók hangsúlyos elemévé válhat a júniusban debütáló Nemzeti Kötvény, így akár a Pénzügyminisztérium idei terveiben szereplő 500 milliárd forintos kibocsátást önmagában felszívhatja a szektor – állítja Karagich István. A hazai privátbanki piac vezető tanácsadó cége, a Blochamps Capital ügyvezetője szerint olyan jellemzőkkel bír az új konstrukció, amely mind az ügyfél, mind a szolgáltatói oldalon kedvezővé teszi a jegyzését.

A Nemzeti Kötvény lehet a privátbankok kedvence

A konstrukció a jelenlegi iránytalan tőkepiaci helyzetben – amikor a szakértők szerint érdemes kivárni – rendkívül alkalmas arra, hogy az ügyfelek jó hozam mellett itt parkoltassák a pénzüket. A Nemzeti Kötvény megismert részletei szerint az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) a papírokat legrosszabb esetben is 99,75 százalékos árfolyamon váltja majd vissza, ami kedvezőbb az eddigi állampapírok 99 százalékos kincstári visszaváltási arányánál.

Mindez azt teszi lehetővé, hogy egy kedvezőbb befektetési lehetőség esetén akár egy hónap múlva is tőkeveszteség nélkül szálljon ki a befektető a konstrukcióból.

A sávos kamatozással az öt éves megtartás mellett fizetett 4,95 százalékos kamatadó-adómentes éves átlagkamat ma a tőkepiacokon önmagában nehezen kitermelhető hozam, ezért a kockázatkerülő portfoliók kedvence lehet majd a Nemzeti Kötvény.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A Blochamps Capital ügyvezetője emlékeztet: a 4600 milliárdos vagyont kezelő privátbanki portfóliókban jelenleg is 2000 milliárd forintot meghaladó mértéket képvisel – részben tőkeáttételes konstrukciókban - a magyar állampapír. Ez most tovább növekedhet, s emellett – szintén a minisztériumi tervekhez igazodva – a korábbi sorozatokat nagy mértékben az új papírra cserélhetik a privátbanki ügyfelek.


Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!


A kötvény az értékesítői oldalnak is kedvezőbb lesz, hiszen az új konstrukcióval párhuzamosan új jutalékrendszer is életbe lép: bár a 0,1-ről 0,3 százalékra emelt alapjutalék messze nem olyan mértékű, mint a 2-3 évvel korábban fizetett 1 százalék, ám a privátbankárok malmára hajthatja a vizet az, hogy az ÁKK a lekötött mennyiség és a megtartás arányában további prémiumot  fizet a szolgáltatóknak. Márpedig a privátbanki ügyfelek mindkét feltétel teljesítésében élen járhatnak. Ez pedig azt jelenti, hogy a privátbankok és a privátbanki üzletágak „kockázatmentesen” az egyik legjövedelmezőbb szegmensei lesznek a hazai megtakarítási piacnak.


Megállapodás született Magyarország és Ukrajna között a kárpátaljai magyarságról

Hivatalossá vált a történelmi megállapodás Magyarország és Ukrajna között a kárpátaljai magyarság oktatási, kulturális, nyelvhasználati és politikai jogairól - közölte Magyar Péter miniszterelnök pénteken Facebook-oldalán.
2026. 06. 13. 12:00
Megosztás:

Tavaly 428,5 ezer tonna biológiai termésnövelőt használtak fel a termelők

A magyarországi termelők 24,4 milliárd forint értékben 428,5 ezer tonna biológiai termésnövelőt használtak fel tavaly a növénytermesztéshez és talajélet-regeneráláshoz – ismerteti az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) a honlapján közzétett összefoglalóban.
2026. 06. 13. 11:00
Megosztás:

Teljesen átszerveznék a közmédia intézményrendszerét

Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét, megszüntetné a jelenlegi közalapítványi-MTVA-s modellt, különválasztaná a rádió-televíziós közszolgálati médiaszolgáltatást és a hírügynökségi tevékenységet, új felügyeleti testületet és új finanszírozási rendszert hozna létre.
2026. 06. 13. 10:00
Megosztás:

Ne edd meg a LIDL Dulano szalámit, coli baktérium lehet benne!

A LIDL Magyarország Bt. Dulano Artländer szelet 240g megnevezésű termék fogyasztói visszahívását kezdeményezte, mivel a termékben nem zárható ki Verotoxint és Shigatoxin-termelő Escherichia coli (STEC) baktérium jelenléte.
2026. 06. 13. 08:48
Megosztás:

Van élet a vendégmunka után?

Ma az a magyar munkaerőpiac egyik legfontosabb kérdése, hogy milyen lehetőségei vannak a vállalatoknak a munkaerőhiány kezelésére egy folyamatosan változó gazdasági és demográfiai környezetben. Az új szabályozások miatt bár egyre gyakrabban merül fel a külföldi munkaerő kiváltásának lehetősége, a szakértők szerint a valóság jóval összetettebb: a hazai munkaerő-tartalékok jelentős lehetőségeket rejtenek, ugyanakkor önmagukban nem képesek teljes mértékben pótolni a vendégmunkások szerepét.
2026. 06. 13. 08:00
Megosztás:

Ingyenes tüdőrákszűrésre hívja az aktív dohányosokat a Korányi

Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet (OKPI) egész nyáron várja ingyenes tüdőrákszűrésre az aktív dohányosokat, akiknél fokozott lehet a tüdőrák kialakulásának kockázata - tájékoztatta az intézmény pénteken az MTI-t.
2026. 06. 13. 07:00
Megosztás:

A kormány nyilvánosságra hozza a helyreállítási tervet

Nyilvánosságra hozza Magyarország helyreállítási tervét a következő napokban a kormány, amely az európai uniós források hazahozatalának feltétele. A következő pénzügyminiszteri tanácskozáson már a magyar terv lesz a terítéken – közölte a pénzügyminiszter a Facebookon pénteken.
2026. 06. 13. 06:00
Megosztás:

Magyar Péter ma reggel rendkívüli sajtótájékoztatót tart

Az Orbán-kormány "egyik legnagyobb hazugságáról" tart rendkívüli sajtótájékoztatót a miniszterelnök szombat reggel 9 órakor.
2026. 06. 13. 05:00
Megosztás:

Ingatlanpiaci fordulat a tavaszi mélypont után: visszatértek a vevők

A Duna House ma publikált Ingatlanpiaci Barométere szerint az utolsó tavaszi hónap sem hozott látványos áttörést a hazai ingatlanpiacon, de a kereslet a tavaszi mélypont után fordulni látszik: az index a márciusi–áprilisi visszaesésből 5 ponttal, 74-re kapaszkodott vissza. A tartósan magas árszint ugyanakkor még mindig visszafogja a vásárlókat.
2026. 06. 13. 04:00
Megosztás:

Airfryert vettél? Itt a hatósági álláspont!

Átfogó, laboratóriumi méréseken alapuló országos ellenőrzést indít a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a forrólevegős sütők energiafogyasztásának és jogszabályi megfelelőségének vizsgálatára. A program célja annak feltárása, hogy a kereskedelmi forgalomban kapható airfryer készülékek megfelelnek-e az európai uniós környezettudatos tervezési (ecodesign) előírásoknak, különös tekintettel a készenléti és kikapcsolt állapotban jelentkező energiafogyasztásra.
2026. 06. 13. 03:00
Megosztás:

Nyugdíjváltozásról döntöttek, július 1-től

2026-tól sok özvegyet hidegzuhany érhet: ezekre az új nyugdíjszabályokra nagyon figyelni kell július 1-jétől fontos változások jönnek az özvegyi nyugdíj szabályaiban.
2026. 06. 13. 02:00
Megosztás:

Benzin és dízel ára: bejelentették, meddig marad az ár

A szlovén kormány újabb hat hónappal meghosszabbította az üzemanyagárak szabályozását, így a 95-ös benzin, a dízel és a fűtőolaj ára legalább december közepéig továbbra is hatósági árképzés alapján alakul az autópályákon és gyorsforgalmi utakon kívüli benzinkutaknál - közölte az infrastrukturális és energiaügyi minisztérium.
2026. 06. 13. 01:00
Megosztás:

Év strandétele verseny a Balatonon: idén megválasztják az Év beach food palacsintáját is

Idén tizenkettedik alkalommal hirdette meg a Balatoni Kör az Év strandétele versenyt, amelynek újdonsága, hogy megválasztják az Év beach food palacsintáját is - derül ki a szervezők MTI-hez eljuttatott pénteki közleményéből.
2026. 06. 13. 00:05
Megosztás:

Az EU hétfőn megnyitja a csatlakozási tárgyalások első fejezetcsoportját Ukrajnával és Moldovával

Az Európai Unió tagállamai megállapodtak arról, hogy hétfőn megnyitják Ukrajnával és Moldovával a csatlakozási tárgyalások első fejezetcsoportját, amely az uniós csatlakozási folyamat alapját képezi - jelentette be közös sajtóközleményben António Costa, az Európai Tanács és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.
2026. 06. 12. 23:00
Megosztás:

Visszatértek a külföldi befektetők a magyar részvénypiacra

Ismét 50 százalék fölé emelkedett a külföldi befektetők aránya a magyar részvénypiacon az MNB legfrissebb állományi adatai szerint. A nemzetközi befektetők súlya 2022 februárja óta először haladta meg ezt a szintet, folytatva az elmúlt években kirajzolódó pozitív tendenciát.
2026. 06. 12. 22:00
Megosztás:

Erősödött pénteken a forint, idei csúcsot ért el az euróval szemben

Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a délelőtti jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A forint az euróval és a svájci frankkal szemben idei legerősebb árfolyamát érte el.
2026. 06. 12. 21:00
Megosztás:

Befejeződött a Ganz Electric közel 5 milliárd forintos gyárfejlesztése

Újabb beruházást valósított meg sikeresen a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Zrt. Pest vármegyei gyártóbázisán, Tápiószelén. A mintegy 14 millió euró értékű fejlesztés keretében a patinás magyar vállalat a Forgógépgyár gyártóeszközeinek és gépeinek korszerűsítését és a gyártás kulcsfolyamatainak modernizálását végezte el. A két éven át tartó beruházásnak köszönhetően növekszik az üzem automatizáltsága, valamint magasabb minőség, biztonság és nagyobb hatékonyság válik lehetővé.
2026. 06. 12. 20:00
Megosztás:

Több napra és könnyebben mennek szabadságra a magyarok, mint 10 évvel ezelőtt

Míg 2016-ban a hazai munkavállalók átlagosan 11–12 napot töltöttek nyári szabadságon, több részletben kivéve a pihenőnapokat, és sokuknak azzal is szembe kellett nézniük, hogy a munkáltató az előzetes egyeztetés ellenére nem engedte el őket a tervezett időpontban, addig idén már átlagosan 13 nap szabadsággal számolnak.
2026. 06. 12. 19:30
Megosztás:

Társadalmi egyeztetés indult az ajánlott építőipari rezsióradíj mértékéről szóló rendelethez

Társadalmi egyeztetést indított a Közlekedési és Beruházási Minisztérium az ajánlott építőipari rezsióradíj mértékéről szóló rendelethez pénteken.
2026. 06. 12. 19:00
Megosztás:

Az INA 168 millió euró osztalék kifizetéséről döntött

Az INA horvát olajipari vállalat pénteki közgyűlése 168 millió euró osztalék kifizetéséről döntött, ami részvényenként 16,80 eurót jelent - közölte a társaság az MTI-vel.
2026. 06. 12. 18:30
Megosztás: