A PannErgy Nyrt. megkapja az első részletet a Pannunion Nyrt. eladásából
A Pannunion részvények értékesítésével a PannErgy Nyrt. jelentős pénzügyi eredményt ér el, 1,5 milliárd forintot meghaladó IFRS szerinti konszolidált pénzügyi eredményt vár, amelynek pontos értéke várhatóan a harmadik negyedéves konszolidáció során véglegesedik.
A vevő, a Sun Capital Partners, Inc. kapcsolt vállalkozásának minősülő Pannunity Kft. A PannErgy a vételár első részlete után még mintegy 270 millió forinthoz jut a korábbi tulajdonosi hitelek rendezéséből. A fennmaradó, várakozásaik szerint közel 637 millió forintos vételárrész legkésőbb 2012. januárjában folyik be a PannErgy-hez. A közlemény szerint a tranzakcióval a közel 5 éve elindított geotermikus stratégia mérföldkövéhez ért. A PannErgy értékesítette utolsó jelentősnek mondható, a geotermiától idegen vagyonelemét.
A befolyt ellenértékek legjelentősebb része közvetlenül a geotermikus stratégia tőkeigényét szolgálja, amelyet vissza nem térítendő uniós támogatással és banki finanszírozással egészítenek ki. A cég most elsődlegesen a miskolci beruházásra koncentrál, amely elkészülését követve, Európa egyik legnagyobb geotermikus fűtőprojektje lesz.
Ez a projekt képes lesz szinte teljes egészében pótolni a korábbi még műanyagipari EBITDA-termelő képességet, és megalapozza a további növekedést - áll a közleményben. A Pannunion részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde B kategóriájában lehet kereskedni. Az elmúlt 52 hónapban a részvény legmagasabb árfolyama 271, a legalacsonyabb 133 forint volt. (MTI)