A Sanofi leállítja magyarországi kutatásainak egy részét

A kutatás-fejlesztési tevékenység globális átalakítása következtében a Sanofi megszünteti Magyarországon a kutatás kezdeti fázisát, az úgynevezett felfedező kutatást - tájékoztatta Rózsa Iván, a társaság magyarországi cégének kommunikációs igazgatója.

Emlékeztetett arra, hogy Magyarországon korábban a teljes innovációs folyamattal foglalkozott a Chinoin néven működő vállalat, a jövőben azonban a hangsúly a folyamat későbbi fázisain lesz. Magyarázatként hozzáfűzte: a teljes gyógyszeripari kutatás-fejlesztési folyamat 12-15 év is lehet, amelynek különböző fontos szakaszai vannak, s ebből az első, kezdeti a felfedező kutatás.

 

A kommunikációs igazgató közölte azt is, hogy az átalakítás 160 embert érint, de ez nem jelent teljes egészében létszámleépítést. Az erről szóló tárgyalások a napokban kezdődtek meg a szakszervezetekkel - tette hozzá. Az átszervezés következtében felszabaduló kutatási infrastruktúrával a Sanofi támogatja a magyarországi kutatásokat, így a csúcstechnológiát jelentő "hátteret" egyetemeknek és kutatóintézeteknek ajánlja fel.

 

A cégcsoport kutatás-fejlesztési (k+f) tevékenységének átalakítása során a Sanofi összevonja a hasonló tevékenységeket végző központokat, így a k+f központok száma csökken. Magyarországon a kockázatos, a betegektől legtávolabb eső felfedező kutatás helyett a szintén magas hozzáadott értéket jelentő fejlesztési tevékenységekre összpontosít a társaság. Ez gyorsabban megvalósuló eredményeket hozó és exportorientált tevékenység - hangsúlyozta a kommunikációs igazgató.

 

A Sanofi mostani lépése egy már korábban megkezdett átalakítás része, amire - a többi gyógyszeripari céghez hasonlóan - az egyre költségesebb és kockázatosabb kutatás-fejlesztés kényszerítette. Ma már egyre kevesebb nagy forgalmú készítményt kerül piacra, mert a hatóságok elvárása az, hogy hatékony, a lehető legkevesebb mellékhatást okozó készítménnyel lépjenek piacra a gyártók. Ez azt jelenti, hogy egyre szűkebb betegcsoportokat kell új készítményekkel ellátni, s azt minél alacsonyabb áron előállítani.

 

Rózsa Iván kiemelte: az erős gyógyszerkémiai szakértelemre és évszázados tradícióra alapozva Magyarország továbbra is fontos szerepet kap a Sanofi csoporton belül. A vállalat Magyarországon továbbra is érdekelt lesz az innovatív készítmények fejlesztésében, ugyanakkor erősödik a generikus fejlesztési tevékenység is. A Sanofi továbbra is Magyarország egyik meghatározó szereplője kíván lenni az export területén, és a kutatás-fejlesztési tevékenység átalakítása ezt segítheti. (MTI)

A magyarok szerint az élelmiszer-pazarlás ugyanolyan nagy probléma, mint a klímaváltozás

A magyar fogyasztók szerint az élelmiszer-hulladék keletkezése a klímaváltozással egyenrangú kihívásnak számít, a megkérdezettek 78 százaléka egyformán súlyos problémaként említi a két jelenséget – világít rá a Nestlé reprezentatív felmérése. Mindez különösen aktuális az Élelmiszerpazarlás Világnapján, amikor a figyelem még inkább a mindennapi döntéseinkre és szokásainkra irányul.
2025. 09. 30. 05:30
Megosztás:

Műfüves focipályát adtak át a hallássérültek budapesti tanintézetében

A kormányzat célja, hogy mindenki, így a fogyatékossággal élők számára is a legjobb feltételeket biztosítsa a rendszeres sportoláshoz, a testmozgáshoz - jelentette ki a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára, amikor felavatták a Nagy Norbert műfüves focipályát hétfőn a Budapesti Hallássérültek Tanintézetében.
2025. 09. 30. 05:00
Megosztás:

Új szemléletű női vezetőképzés a Harvard Egyetem DCE részlegével együttműködésben

Nagy sikerrel zárult az egyedülálló szemléletű WILL (Women in Leadership League) Program első, nemzetközi együttműködésben megvalósuló női vezetőképzési modulja. A Harvard Egyetem Division of Continuing Education (DCE) részlegének a Bostonhoz közeli Cambridge-ben tartott képzésén a női vezetők szakmai és személyes fejlődése állt a középpontban.
2025. 09. 30. 04:30
Megosztás:

Globális ügynökség hálózathoz csatlakozott az Influence Media

Az Influence Media csatlakozott a More Agencies globális ügynökség hálózathoz, mely helyi partnerein keresztül közel 30 országban nyújt egyedi igényekre szabott marketing, kommunikációs és public affairs szolgáltatásokat. A partnerség révén az Influence Media magas színvonalon tudja támogatni magyar vállalatok üzletfejlesztését a nemzetközi piacokon. Az ügynökség továbbá tudásmegosztás keretében folyamatos hozzáférést kap a legfrissebb globális vállalati kommunikációs gyakorlatokhoz, beleértve az élvonalbeli AI-alapú és adatvezérelt megoldásokat.
2025. 09. 30. 04:00
Megosztás:

Megépült az első lakóház falazórobottal Magyarországon

A WLTR névre keresztelt építőipari segédeszköz alig négy hónappal magyarországi bemutatkozása után már élesben is bizonyított: a falazórobot kevesebb mint 3 nap alatt húzta fel egy családi ház falait Budapest XVIII. kerületében. Az eszköz hatékony megoldást kínál az építőipart sújtó jelentős munkaerőhiányra.
2025. 09. 30. 03:00
Megosztás:

Indul a balatoni haltelepítési szezon, javulnak a fogási esélyek

Hétfőn elkezdődött az őszi lehalászás a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) halastavaiban, a fogott háromnyaras pontyokat több helyszínen engedik a Balatonba - jelentette be a társaság MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
2025. 09. 30. 02:00
Megosztás:

Három részre szakította az ingatlanpiacot az Otthon Start a főváros északi területein

Az Otthon Start program Budapest északi területein alapvetően három részre bontotta az ingatlanpiaci kínálatot - írja a Balla Ingatlan az MTI-hez hétfőn eljuttaott elemzésében.
2025. 09. 30. 01:00
Megosztás:

Hétfőn hirdetnek eredményt a falusi kisboltok működési támogatási pályázatán

Tavasszal hirdette meg a kormányzat a falusi kisboltok működési támogatását célzó pályázatot, amelyen hétfőn hirdetnek eredményt - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalára feltöltött videóban.
2025. 09. 30. 00:30
Megosztás:

A Bitcoin árfolyam áttörte a 114 ezer dollárt – Itt az „Uptober”?

A Bitcoin lendülete újra erőre kapott, és a hétvégi emelkedés után hétfő reggel átlépte a 114 000 dolláros szintet. A piacon már most egyre többen beszélnek az októberi árfolyamrallyról, amit a kriptós közösség csak „Uptoberként” emleget. Vajon most is beigazolódik a szezonális minta? És mit jelent mindez a kriptopiac egészére nézve?
2025. 09. 29. 23:30
Megosztás:

DOT fedezetű stabilcoin születhet: új lendületet kapott a Polkadot ökoszisztéma

Új korszak kezdődhet a Polkadot hálózat életében: a közösség egyre nagyobb támogatással áll egy natív, DOT tokenekkel fedezett algoritmikus stabilcoin, a pUSD bevezetése mögé. A cél világos: függetlenedni az olyan központosított stabilcoinoktól, mint a USDT vagy a USDC, és megerősíteni a Polkadot saját gazdaságát.
2025. 09. 29. 23:00
Megosztás:

BlackRock beelőzte a Deribitet: új korszak kezdődik a Bitcoin opciós piacon

A kriptovaluták világában mérföldkőhöz érkeztünk: a BlackRock iShares Bitcoin Trust (IBIT) most először túlszárnyalta a Deribit platformot a Bitcoin opciós piacán. Ez nem csupán egy statisztikai adat, hanem erőteljes jelzés arra, hogy a hagyományos pénzügyi intézmények egyre magabiztosabban vonulnak be a kriptoeszközök szabályozott világába. Mutatjuk, mit jelent ez a trend a piac egészére nézve.
2025. 09. 29. 22:30
Megosztás:

Szerdától már nyilatkozhatnak a háromgyerekes anyák

Benyújtható az adóelőleg-nyilatkozat szerdától a három gyermeket nevelő anyák szja-mentességére, nekik október 1-től nem kell személyi jövedelemadót fizetniük a munkával megszerzett jövedelmeik után; a nyilatkozat legegyszerűbben a NAV Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásában (ONYA) adható be elektronikusan - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2025. 09. 29. 22:00
Megosztás:

AM: színes programokkal vár az Erdők Hete országos rendezvénysorozat

Több mint 100 programmal készülnek az Erdők Hete rendezvénysorozat kapcsán szeptember 29. és október 5-e között az állami erdészeti társaságok, az idén az esemény célja az erdők klímavédelemben betöltött szerepének bemutatása a társadalom, és főképp a fiatalok számára - közölte az Agrárminisztérium (AM) hétfőn az MTI-vel.
2025. 09. 29. 21:30
Megosztás:

Az adóemelés ellenére sem csökkent a román államháztartási hiány

Az adóemelés ellenére sem csökkent a nyolchavi román államháztartási hiány - derül ki a bukaresti pénzügyminisztérium hétfőn közzétett költségvetési adataiból.
2025. 09. 29. 21:00
Megosztás:

A jobbközép nyerte az olaszországi tartományi választássorozat első fordulóját Marche régióban

A jobbközép jelöltje nyerte a közép-olaszországi Marche tartományban hétfőn lezárult választást, amelyen a választók fele járult az urnákhoz. Az északi Valle d’Aostában a helyi autonómiáért küzdő Union Valdotaine lett a legnagyobb párt.
2025. 09. 29. 20:30
Megosztás:

Vegyesen mozgott a forint hétfő kora este

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő kora estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 09. 29. 20:10
Megosztás:

Három részre szakította az ingatlanpiacot az Otthon Start

Az Otthon Start program nyári bejelentése óta látványosan megélénkült az érdeklődés Budapest IV. és XV. kerületének lakásai iránt. Ez az árak további emelkedését is magával hozta, miközben három részre szakította az ingatlanpiacot. Most a legnagyobb problémát a gyenge kínálat jelenti.
2025. 09. 29. 19:30
Megosztás:

BKK: indulhat a pesti fonódó villamoshálózat második ütemének tervezése

Elkezdődhet a pesti fonódó villamosprojekt második ütemének tervezése, miután aláírták a tervezésről szóló szerződést a feltételes közbeszerzési eljáráson nyertes FŐMTERV Zrt.-vel - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-vel.
2025. 09. 29. 19:00
Megosztás:

Új csúcsot érő lendületet adott az energiahatékonysági piacnak az EKR felülvizsgálata

Minden várakozást felülmúló részvételt és forgalmat hozott az Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszer (EKR) átfogó megújítása után megtartott első aukció 2025. szeptember 23-án. Az eredmények igazolják az idén lezajlott felülvizsgálat céljait: a piaci szereplők kedvezően fogadták a változásokat, az EKR-tőzsde indulása óta a második legnagyobb mennyiségű hitelesített energiamegtakarítás cserélt gazdát a valaha volt legmagasabb értékben - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
2025. 09. 29. 18:30
Megosztás:

Nagy Márton: a minimálbér kétszámjegyű emelkedésére van esély

A minimálbér kétszámjegyű emelkedésére van esély, de a 13 százalékos emelésnek kicsi a lehetősége - mondta a nemzetgazdasági miniszter a Joint Venture Szövetség (JVSZ) 14. Makrokonferenciáján hétfőn Budapesten.
2025. 09. 29. 18:05
Megosztás: