A Stabilitás szerint Selmeczi tévesen következtet

A Stabilitás Pénztárszövetség szerint alapvetően hibás adatokból vont le téves következtetést Selmeczi Gabriella miniszterelnöki megbízott, amikor hétfői sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a magánpénztári rendszerben közel 700 milliárd forint veszteség keletkezett az elmúlt években.

A miniszterelnöki megbízott hétfőn azt mondta: ha a befizetéseket 13 évig tisztán állampapírban tartották volna, a múlt év végén 700 milliárddal több, azaz 3.860 milliárd forint lett volna a pénztári vagyon.
    

Bába Julianna, a pénztárszövetség elnöke hétfői közleményében kifejti: a számítás csak abban az esetben lenne igaz, ha minden évben ugyanannyi lett volna a tagdíj, és a hosszú lejáratú állampapír index (MAXC) minden nap egyformán emelkedett volna. De ez az ideális helyzet soha nem állt be, a tagdíjakat például 1998-ban 6 százalékon befagyasztották. Az 1998 és 2010 közötti időszakban pedig közel 160 ezren visszaléptek az állami rendszerbe - a tetőpont 2009-ben volt, akkor 62 ezer 52 év feletti ember tért vissza vagyonával együtt -, ami a szervezet szerint jelentős torzulásokat eredményez a kormányzati számításokban.
   

 A közlemény felhívja a figyelmet arra: a pénztáraknak nemcsak az ismert kifizetési kötelezettségei - garanciadíj, tagnyilvántartás, felügyeleti díj -, vannak, hanem likviditástartási kötelezettség is terheli, a likviden tartott eszközökön pedig nyilvánvalóan más hozam érhető el. A mindenkori kormányzat emellett rendeletekben határozta meg a befektetések kereteit, amikor rendelkezett a befektetési eszközök nagyságáról az egyes portfóliókban.
    

A magán-nyugdíjpénztári rendszert alapvetően abból a célból hozták létre, hogy a pályakezdők 40 év (!) munkaviszony után az állami tb nyugdíjból kapott 75 százalékos nyugdíjuk feletti részt a magánpénztári rendszerből kapják. Magyarán ennyi ideje lett volna egy pénztárnak a befizetésekből felhalmozódó egyéni vagyon befektetésével hozamokat elérni. Ha viszont a felhalmozási időszak negyedénél készítenek kasszát - ahogyan most a kormányzat 12 év működés után teszi -, óhatatlanul rosszabb eredmény jön ki - mutat rá a pénztárszövetség.
    

A közlemény szerint nem ad valós képet a reálhozamban nem részesülő tagok számáról az a kormányzati kommunikáció sem, amely elhallgatja, hogy a kifizetésben nem részesülő volt pénztártagok mintegy 40 százalékának semmilyen befizetése nem volt. Az összkép azonban a pénztárakra nézve így is kedvező, hiszen a tagok 81 százalékánál pozitív reálhozamot értek el 1998 és 2010 között, az egy tagra jutó átlagos reálhozam pedig meghaladta 76 ezer forintot.
    

Bába Julianna közölte azt is: az elmúlt napokban több félreérthető nyilatkozat jelent meg a sajtóban a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletére (PSZÁF) hivatkozva. A hatóság azonban a teljes tagság alig 0,05 százalékánál, azaz 1.500 embernél tárt fel hibát a reálhozam kiszámításánál, a sajtóban megjelent híradásokkal ellentétben csak ezekben az esetekben rendelt el kifizetési tilalmat a hatóság, a fennmaradó 99,95 százaléknál a reálhozam kifizetése rendben zajlik, vagy már be is fejeződött - fejtette ki.
    

A közlemény ismerteti: az elmúlt napokban - a reálhozamok megérkezésével párhuzamosan - megszaporodtak a panaszügyek a pénztáraknál a reálhozam kiszámításának módjával kapcsolatban. Az érdekképviseleti szövetség felhívja figyelmet: a volt tagnak akkor van reálhozama, ha a tag egyéni számlájának egyenlege (piaci értéken) a jogszabályban fordulónapként megjelölt 2011. május 31-én nagyobb a törvényben meghatározott módon számított összegnél.      

 

A reálhozam mértéke minden egyes pénztártag esetében eltérő, mivel azt számos tényező befolyásolja. Ezek közül a legfontosabbak: a tagsági jogviszony kezdete; a befizetett tagdíj nagysága; a tagdíjbefizetés rendszeressége; a pénztár és portfólióváltás(ok) időpontja és iránya (az eltérő befektetési politikák, így hozamok miatt); az adott pénztári portfóliók teljesítménye, hozama az elszámolás fordulónapjáig; az infláció időbeli alakulása.  Mivel minden egyes pénztártag esete más, a szövetség azt tanácsolja, hogy a vitatott esetekben a pénztártagok forduljanak közvetlenül saját pénztárukhoz. (MTI)


Kérdésessé válhat a kiskereskedelmi különadó jövője a Niveus szerint

Kérdésessé válhat hosszabb távon a kiskereskedelmi különadó jövője a Niveus Consulting Group szerint - tudatta az üzleti tanácsadó cég az MTI-vel vasárnap.
2026. 09. 06. 15:00
Megosztás:

Így alakult a gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus végén

Vegyesen alakult a belföldi gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus utolsó hetében az előző év azonos időszakához viszonyítva - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összesítésben.
2026. 09. 06. 14:00
Megosztás:

LIGA: az orvoskamara újra valódi alkupozíciót kap

Azzal, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) újra visszakapja közhatalmi státuszát, valódi alkupozíciót és felhatalmazást kap - közölte a LIGA Szakszervezetek arra reagálva, hogy a kormány visszaállítaná a kötelező orvoskamarai tagságot és visszaadná a MOK jogosítványait.
2026. 09. 06. 13:00
Megosztás:

Garlinghouse betalált: az XRP Ledger megmutatja, mennyire lassú még mindig a hagyományos pénzügy

A Ripple vezérigazgatója, Brad Garlinghouse újra reflektorfénybe állította a hagyományos pénzügyi rendszer egyik legnagyobb ellentmondását: miközben az AI, az önvezető autók és a műholdas internet elképesztő sebességgel fejlődnek, hatalmas értékek globális mozgatása még mindig gyakran heteket vagy hónapokat igényel.
2026. 09. 06. 11:00
Megosztás:

Új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt

Szakítva az eddigi társelnöki rendszerrel új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) - közölte a párt frissen megválasztott elnöke szombaton az MTI-vel.
2026. 09. 06. 10:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőttek a német feldolgozóipari megrendelések

A német feldolgozóipar új megrendeléseinek volumene júliusban a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az előző hónaphoz képest, a bővülés azonban szinte teljes egészében a nagy értékű megrendeléseknek volt köszönhető - közölte pénteken a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
2026. 09. 06. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter kitüntetést és jutalmat javasol a paksi védekezésben résztvevőknek

Kitüntetést és jutalmat javasol a miniszterelnök a paksi védekezésben résztvevőknek.
2026. 09. 06. 08:00
Megosztás:

Közel 3 százalékkal csökkent a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. Ugyanakkor a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte a kárráfordítási kiadásokat, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026. 09. 06. 07:00
Megosztás:

A Nébih szezonális ellenőrzés-sorozata is véget ért a nyárral – az eredmények kedvező tapasztalatokat hoztak

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok a nyár folyamán ellenőrizték a szezonhoz kapcsolódó termékeket és célterületeket. A húskészítmény- és fagylalt-, illetve jégkrém-előállítók ellenőrzése döntően jó eredményeket hozott. Hasonlóan kedvező tapasztalatokat szereztek összességében a dinnyetermesztők és -árusítók, a zöldség- és gyümölcsárusok, továbbá az alkoholos italok és a tábori étkeztetés ellenőrzése során is. Ugyanakkor több esetben volt szükség hatósági intézkedésre: több tonna élelmiszer kivonása, bírságok kiszabása és tevékenységkorlátozás is történt.
2026. 09. 06. 06:00
Megosztás:

Török bankot helyezett szankció alá az Egyesült Államok

Egy török bankot helyezett szankció alá Irán számára végzett pénzügyi szolgáltatások miatt az Egyesült Államok pénteken.
2026. 09. 06. 05:00
Megosztás:

15 év után ébredt fel egy Bitcoin-tárca: 120 dollárból több mint 3 millió lett

Újabb, éveken át érintetlen Bitcoin-tárcák mozdultak meg, amelyek tulajdonosai hatalmas árfolyamnyereséget érhettek el. A Galaxy Research adatai szerint augusztus 29. és szeptember 4. között legalább négy régi tárcából összesen 202,84 BTC-t mozgattak meg, jelenlegi értéken mintegy 15,7 millió dollárt.
2026. 09. 06. 04:00
Megosztás:

Interpol-körözés alatt álló magyar állampolgárt fogtak el Újvidéken

Nemzetközi körözés alatt álló magyar állampolgárt fogott el a szerb rendőrség Újvidéken - közölte a szerb belügyminisztérium szombaton.
2026. 09. 06. 03:00
Megosztás:

A „föld alatt” tornáztatja az agyat egy magyar projekt

Szeptemberben, az Alzheimer-világhónap apropóján különösen aktuális arról beszélni, hogyan tarthatjuk aktívan az agyunkat a hétköznapokban is. Erre ad egy szokatlan választ a Zeniiith: egy agytorna-projekt, amely a budapesti kisföldalatti és metrómegállókra épített egy videó-sorozatot.
2026. 09. 06. 02:30
Megosztás:

Ha Ön 1945–1970 között született, akkor van oka a félelemre

Az 1945 és 1970 között születettek 2026-ban 55–81 évesek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy valamennyiük beteg vagy közvetlen veszélyben van. Az életkor előrehaladásával azonban több súlyos betegség, baleset és pénzügyi visszaélés kockázata emelkedik.
2026. 09. 06. 02:00
Megosztás:

Itt az időpont! Így vezeti be az EUR-ot Magyarország

Hosszú évek óta először már nem csupán távoli lehetőségként beszélnek a magyar euróról: a kormány konkrét céldátumot jelölt meg a felzárkózásra.
2026. 09. 06. 01:00
Megosztás:

Vállalkozást vezet? Ezt nagyon fontos tudnia!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke tájékoztató füzetet adott ki az egyik legelterjedtebb versenyjogi jogsértésről, a viszonteladási árak megkötéséről. A viszonteladási árak megkötése csökkenti a versenyt a kereskedők között, mesterségesen magasan tartja az árakat, melynek végső soron a fogyasztók látják kárát. A GVH elnökének célja, hogy felhívja a beszállítók figyelmét a problémás gyakorlatokra, és részletesen bemutassa, hogyan alakítható ki jogkövető magatartás. A tájékoztató segítséget nyújt azon kereskedők számára is, akik ilyen ármegkötésekkel találják szembe magukat beszállítóikkal való tárgyalásaik során. A GVH a vállalkozások aktív támogatása érdekében megküldte a tájékoztatót az országos, illetve a megyei kereskedelmi és iparkamaráknak.
2026. 09. 06. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 36. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 05. 23:00
Megosztás:

Nyomoz a rendőrség a Gondosóra program miatt

Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Gondosóra programmal kapcsolatban - közölte pénteken a Telex megkeresésére válaszolva a BRFK.
2026. 09. 05. 22:00
Megosztás:

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi a dohány- és kaszinókoncessziókét

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi majd a dohány- és kaszinókoncessziókét - derült ki magyar Péter szombati Facebook-bejegyzéséből.
2026. 09. 05. 21:00
Megosztás:

Több ezren tüntettek Zágrábban az illegális hulladéklerakás miatt

Több tízezren vonultak utcára szombaton Zágrábban a Horvátországban illegálisan lerakott több tízezer tonna, részben veszélyes hulladék miatt, az érintett területek azonnali kármentesítését és a felelősök megállapítását követelve.
2026. 09. 05. 20:00
Megosztás: