A Suzuki évi 500 ezerrel növeli kapacitását Indiában

A japán Suzuki autógyár évi 500 ezerrel növeli kapacitását Indiában, úgy, hogy 2013-ben már évi 1,7 millió kocsit gyárthasson ott.

A cégnél elmondták hírügynökségeknek, hogy elhatározták egy harmadik gyáregység felépítését 30 milliárd jennek (78,4 milliárd forint) megfelelő beruházással Új Delhi közelében, Maneszárban. Az üzemben évi 250 ezer személyautót készítenek majd 2013-tól. A Suzuki indiai leányvállalata, a Maruti Suzuki 2007-ben nyitotta meg első üzemét Maneszárban, évi 300 ezres kapacitással, és jelenleg már épül második üzeme ott, évi 250 ezres kapacitásra, amely 2012-ben áll munkába. A gyors fejlesztést azzal indokolták, hogy az indiai személyautó-piac a márciussal zárult tizenkét hónapban - az indiai költségvetési évben - 25,6 százalékkal kis híján 1,95 millió járműre nőtt, és azóta minden hónapban 30 százalék körül növekedett éves összehasonlításban.

 

A Suzuki elsőként jelent meg külföldi gyártóként, beruházóként Indiában, a csoport üzleti eredményének kétharmada onnan származik. Erősíteni akarja vezető helyét az indiai piacon azért is, hogy az ott megtermelt profitot egyebek közt európai tevékenysége bővítésére használhassa, írta a Dow Jones hírügynökség vasárnap. A Maruti Suzuki a márciussal zárult üzleti évben összesen 1.018.365 autót adott el, 28,6 százalékkal többet az előző évi 792.167-nél. A mostani pénzügyi évben 1,1-1,16 millió kocsi gyártására számítanak a vállalatnál. A júniussal zárult, első üzleti negyedévben 283.324 autót adtak el, 25 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. A hazai, indiai értékesítés 23 százalékkal, az export 38 százalékkal nőtt, 40.437 autóra.

 

Így a Maruti Suzukié az indiai piacnak közel a fele, de mind erősebb versennyel kel számolnia a dél-koreai Hyundai, az amerikai General Motors és az olasz Fiat részéről. A legnagyobb nyomásra a kisautók piacán számíthat, miután a szintén indiai Tata Motors és a Bajaj Auto - utóbbi a francia Renault-val és a japán Nissannal együttműködésben - árusítani kezdi saját kisautóit a rohamosan bővülő indiai piacon. A legnagyobb forgalmú indiai autógyár, a Maruti Suzuki a júniussal zárult első üzleti negyedévében 4,65 milliárd rúpia (76,8 millió euró) adózott eredményt ért el, 20 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbi 5,84 milliárdnál. Közben az értékesítés 27 százalékkal nőtt, 80,51 milliárd rúpia (1,33 milliárd euró) volt az egy évvel azelőtti 63,4 milliárd helyett.

 

A nyereség romlását a nyersanyagok drágulásával, az 54,21 százalékban tulajdonos Suzukinak fizetett jogdíjak emelkedésével és azzal magyarázták a cégnél, hogy az euró gyengesége miatt megnehezült az európai export. Az előző, márciussal zárult üzleti évben a Maruti Suzuki adózott eredménye 26,25 milliárd rúpia volt, több mint kétszer több az előző évi 12,2 milliárdnál, amikor 29,6 százalékkal csökkent a profit. A bevétel 42,6 százalékkal 293,08 milliárd rúpiára nőtt az előző évi 205,58 milliárdról. (MTI)

MBH Bank: Kiugró növekedés várható az újlakás-kínálatban

Már az idei első félévben is látszottak a lakásépítési fellendülés jelei, de ehhez képest további jelentős lökést adhat a piacnak az Otthon Start berobbanása – derült ki az MBH Bank lakáspiaci témájú sajtóreggelijén. A hitelprogram indulása utáni első hetek tapasztalatai szerint az ügyfelek többségében használt ingatlanok vásárlásához veszik igénybe a forrást; az átlagos hitelösszeg pedig 33 millió forint körül alakul. A MBH Bank Ágazati Kitekintő című rendezvénysorozatának legújabb alkalmán a bank elemzői és üzleti területeinek vezetői adtak átfogó képet az ingatlanpiac pillanatnyi helyzetéről és az új hitelprogram első hónapjának eredményeiről.
2025. 10. 01. 04:00
Megosztás:

Téves információk jelentek meg a hulladék elszállításával kapcsolatban

Téves információk jelentek meg a sajtóban a hulladék elszállításával kapcsolatban. A cikkek tartalmával ellentétben a valóság az, hogy a hulladék elszállításának és a lomtalanításnak a rendje változatlan marad, biztosítva ezzel a magyar családok zavartalan mindennapjait - közölte az MTI-vel kedden az Energiaügyi Minisztérium (EM).
2025. 10. 01. 03:30
Megosztás:

Egyszeri tételek terhelték az AKKO Invest eredményét az első félévben

Elsősorban egyszeri tételek terhelték a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett AKKO Invest adózott eredményét, miközben a társaság árbevétele a tavalyi első félév 20 milliárd forintot megközelítő, üzleti működését mutató EBITDA-eredménye pedig 1,5 milliárd forintot megközelítő szinten maradt.
2025. 10. 01. 03:00
Megosztás:

Országos sztrájk miatt törlik az összes induló járatot a brüsszeli repülőtéren

Október 14-én minden, a brüsszeli repülőtérről induló utasszállító járatot törölnek az országos sztrájk miatt - közölte kedden a légikikötő vezetése.
2025. 10. 01. 02:30
Megosztás:

Puff neki! 69 évesen mehetnek nyugdíjba ténylegesen a magyar középkorúak

A középkorúak átlagos megtakarítása 1,8 millió forintra csökkent a K&H biztos jövő kutatás 2025 második negyedévi eredménye szerint. A 30-59 évesek átlagosan 57 évesen szeretnének nyugdíjba menni, de úgy vélik, ténylegesen csak 69 évesen tehetik meg.
2025. 10. 01. 02:00
Megosztás:

Fogyás csíkok nélkül: Hogyan érjük el a feszes és sima bőrt?

A fogyás sokak számára nemcsak az alakjavításról szól, hanem az egészséges életmódról, a jobb közérzetről és az önbizalom növeléséről is. Azonban a gyors súlyvesztés gyakran együtt jár a bőr megereszkedésével, valamint a nem kívánt striákkal, azaz a csíkokkal, amelyek sok nő és férfi számára komoly esztétikai problémát jelentenek.
2025. 10. 01. 01:30
Megosztás:

Elmarad a Black Friday 2025-ben?

Elmaradhat idén az év végi vásárlási láz? Erre utal az alábbi felmérés, melynek részleteit cikkünkben ismertetjük. A felmérés eredményei akár a 2025-ös Black Friday -ra és a karácsonyi vásárlásokra is komoly hatással lehet.
2025. 10. 01. 01:00
Megosztás:

Ezek a mém érmék most a kripto befektetők kedvencei

A kriptovaluta piacra jellemzőek a hirtelen visszaesések, azonban a tapasztalt befektetők pontosan az ilyen időszakokban készítik el portfólióikat a következő bikafutamra. A legsikeresebb kereskedők azonban nem vásárolnak olyan kriptókat és mém érméket, amelyek már átestek a legnagyobb ralijukon. Ehelyett inkább olyan kezdeti stádiumú projektek tokeneit célozzák meg, amelyek komoly népszerűségnek örvendenek a kripto közösségen belül, és jó esélyük van több ezer százalékot emelkedni a kriptovaluta piac fellendülése alatt.
2025. 10. 01. 00:01
Megosztás:

E-cigaretta, kávé, energiaital - mit “szólnak” a fogaink?

Egyre több hazai és nemzetközi kutatás világít rá arra, hogy a mindennapi szokások – például a kávéfogyasztás, energiaitalok és az e-cigarettázás – jelentős hatással vannak a szájüreg egészségére: elszíneződés, zománcerózió, érzékenység, fogszuvasodás és parodontális problémák is gyakoribbak lehetnek. A Clinident körképe ezekből a kutatásokból válogatva mutatja be, milyen tényezők játszanak szerepet a szájüregi problémák kialakulásában, és miért érdemes a megelőzésre nagy hangsúlyt fektetni.
2025. 09. 30. 23:30
Megosztás:

Egy év alatt több mint 2000 új szálloda - robbanásszerű márkabővülés a globális hotelpiacon

A Moore Hotels Quarterly adatai szerint egyetlen év alatt a nemzetközi márkás hotelek portfóliója több mint kétezer új szállodával nőtt, miközben Európa turizmusa teljesen visszaépült és tovább erősödik.
2025. 09. 30. 23:00
Megosztás:

Az ingatlan- és a pénzügyi szakértők szerepét is felértékelte az otthon start

A Duna House a szeptemberi adatai alapján közel 25%-kal több új ingatlanértékesítési megbízást kapott a nyári hónapok átlagához képest, miközben a cégcsoport pénzügyi közvetítő márkájánál, a Credipass-nál duplájára nőtt a jelzáloghitelek iránti kereslet az idei csúcshónaphoz képest. Ez egyszerre jelzi az eladói és a vevői oldal élénkülését, és azt is, hogy az Otthon Start Program (OSP) miatt a szakértők szerepe jócskán felértékelődött a lakáspiacon. A kereslet még a legmerészebb szakértői várakozásokat is felülmúlja.
2025. 09. 30. 22:30
Megosztás:

Ez a legnagyobb egészségügyi kockázat a munkahelyen

A mozgásszervi megbetegedések, mint a derék- és hátfájás jelentik a legnagyobb munkahelyi egészségügyi kockázatokat Európában – derül ki a 30 európai országban, köztük Magyarországon végzett uniós kutatásból. Az elhúzódó ülőmunka és az ismétlődő karmozdulatok okozzák a leggyakoribb problémát a megkérdezett 41 ezer vállalkozás visszajelzései alapján. Idehaza sokszor az utolsó pillanatban fordulnak szakemberhez panaszaikkal a betegek a Dr. Czigléczki Központ tapasztalatai szerint, pedig a legtöbb esetben akár műtét nélkül is megszüntethetők a tünetek.
2025. 09. 30. 22:00
Megosztás:

„Mentőöv” az első otthonig – konténer raktár bérlés, ha gyors tárolásra van szüksége

Az Otthon Start Program célja világos: saját lakás. Az odavezető út azonban gyakran tartogat csúszásokat – és ilyenkor dől el, mennyire lesz stresszmentes a költözés.
2025. 09. 30. 21:30
Megosztás:

Bővülhet az idén a biztosítási szektor

Ötödével bővülhet az idén a biztosítási szektor, amelynek díjbevétele jó eséllyel átlépi a 2000 milliárd forintot - közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) kedden az MTI-vel.
2025. 09. 30. 21:00
Megosztás:

Tovább szárnyal az ezüst árfolyama

Az ezüst árfolyama ma jelentős nyereséget ért el, közel 2,3%-kal emelkedett, amelyet a nemesfémek iránti általános piaci optimizmus táplál. A befektetők világszerte a biztonságos menedékeket keresik a fokozódó gazdasági bizonytalanság közepette, és az ezüst – hasonlóan az aranyhoz – ismét a figyelem középpontjába került. Azt, hogy milyen hatások állhatnak a tendencia hátterében, Szitás Lóránt, a Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértője járta körbe.
2025. 09. 30. 20:30
Megosztás:

A civilek az új hulladékégetők azonnali, uniós szintű moratóriumát követelik!

A mai napon 156 civil szervezet, köztük a Humusz Szövetség, intézett közös levelet Ursula von der Leyen bizottsági elnökhöz, az EU biztosaihoz és a tagállamok minisztereihez, amelyben az Európai Unió (EU) egész területén az új hulladékégető létesítmények jóváhagyásának és építésének azonnali moratóriumát követelik.
2025. 09. 30. 20:00
Megosztás:

A magyarok gyorsabban gazdagodnak, mint a világátlag

Tavaly a magyarországi lakosság vagyonosodásának üteme meghaladta a világátlagot, Magyarország a vizsgált államok közül a 28. helyre került a lakosság nettó pénzügyi vagyona alapján - közölte a felmérést készítő Allianz az MTI-vel kedden.
2025. 09. 30. 19:30
Megosztás:

Több mint 30 éves tapasztalattal a biztosítási piacon – Eurorisk születésnap

Szeptember 30-án ünnepli fennállásának 32. évfordulóját a hazai biztosítási piac egyik meghatározó szereplője, az Eurorisk. Az elmúlt három évtizedben jelentősen átalakult a gazdasági környezet, a szabályozás, a technológia és az ügyféligények is, a vállalat elkötelezettsége azonban változatlan maradt: célja, hogy a biztosítások sokszor nehezen átlátható világában is a lehető legjobb megoldásokat kínálja ügyfeleinek.
2025. 09. 30. 19:00
Megosztás:

Erősödött kedden a forint

Erősödött kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon és szeptember hónapot is nyereséggel fejezi be.
2025. 09. 30. 18:30
Megosztás:

Októbertől egyesülnek a 4iG Csoport távközlési vállalatai

Hamarosan zárul a 4iG Csoport távközlési cégeinek transzformációs programja, amelynek eredményeként a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft., az AH Média Kereskedelmi Zrt. és az Invitech ICT Services Kft. beolvad a One Magyarország Zrt.-be, így az idén januárban bevezetett egységes One ernyőmárka mellett, október 1-jétől cégjogilag is egyesülnek az említett vállalatok - közölte a 4iG az MTI-vel kedden.
2025. 09. 30. 18:00
Megosztás: