A Tesco pénztárosai megkapják elmaradt munkabérüket az LB döntésére
December 1-jétől már minden Tesco pénztárosnak jár a garantált 94 ezer forintos bérminimum, attól függetlenül, hogy az ország mely áruházában dolgozik - hangzott el az m1 Híradójában csütörtök este. Orosházán például fővárosi kollégáiknál 9.500 forinttal kevesebb alapbért kaptak havonta a pénztárosok. Évek óta dolgoztak így a Tescóban.
Az áruházláncnak ugyanis saját bérmátrixa van, amely szerint az országot öt zónára osztva, különböző fizetést ad ugyanazért a munkáért. Korábban az Országos Munkavédelmi Főfelügyelőség és négy munkaügyi bíróság is jogerősen elmarasztalta a Tescót. A vállalat akkor arra hivatkozott, hogy a pénztárosi munkakör nem szakképesítéshez kötött, ezt a felvételnél sem várják el, így nem jár érte a garantált bérminimum.
A dolgozók ezért fordultak bírósághoz. Az áruházlánc képviselői a Híradóhoz eljuttatott közleményükben azt írták, hogy eleget tesznek a Legfelsőbb Bíróság döntésének, és kifizetik az érintett pénztárosokat. A vállalat azonban továbbra is fenntartja, hogy működése során a jogszabályoknak megfelelően járt el. (MTI)