A VDSZSZ Szolidaritás július 9-én választ elnököt, miután nem választották újra Gaskó Istvánt pénteken
Elmondta: Gaskó István neve szerepelt a szavazólapon, azonban nem kapta meg a megválasztáshoz szükséges 50 százalék plusz egy szavazatot a titkos voksoláson. Az elnökség ezért július 9-ére összehívta a küldöttgyűlést az elnök megválasztására - tette hozzá. Bárány Balázs Pétert elmondása szerint meglepte a választás eredménye, nem számított arra, hogy nem választják újra a posztot 25 éve betöltő Gaskó Istvánt, aki eddig "tisztességgel, odaadással, szakértelemmel látta el" feladatát.
A választás kimenetelének az alelnök nem tudja az okát, feltételezésekbe nem kívánt bocsátkozni. Szakszervezeti tájékoztatás szerint Gaskó István továbbra is elnöke a VDSZSZ Szövetségnek, valamint társelnöke a Vasutas Szakszervezetek Szövetségének (VASZ), amelynek tagja a VDSZSZ Szövetség, a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) és a Mozdonyvezetők Szakszervezete (MOSZ). A július 9-i tisztségválasztó küldöttgyűlésig az elnöki jogköröket Bárány Balázs Péter érdekvédelmi alelnök gyakorolja a VDSZSZ Szolidaritásban. (MTI)