A WizzAir-nél leporolták a londoni IPO tervét
2015. 02. 04. 11:50
A WizzAir-nél úgy tűnik leporolták a londoni IPO tervét, ugyanis a ma reggeli hírek alapján 150 millió eurós tőkeemelést terveznek. A tőzsdei bevezetésre az első negyedévben kerülhet sor.
Tavaly a kedvezőtlen iparági környezet miatt nem valósult meg a tőzsdei bevezetés, most viszont kedvezőnek tűnik az időzítés. Az olajárak továbbra is alacsony szinten állnak, és a légitársaságok részvényei is jól teljesítettek az elmúlt hetekben. A Wizzair egyúttal közölte első negyedéves számait, mely alapján a bevétele 23,5%-kal 727 millió euróra emelkedett, EBITDAR eredménye pedig (ami az amortizáción felül a bérleti díjakat sem veszi figyelembe) 37,2%-kal 254,8 millió euróra emelkedett - olvasható az Erste Európa Best of kiadványában.
Gyengült a forint estére
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Kártalanításban részesülhetnek az MBH Banktól a Google-csalás áldozatai
Bár a „Google-csalás” néven elhíresült elkövetések hátterében nem a banki rendszerek sérülékenysége áll, hanem az adathalász támadások során az ügyfelektől megszerzett érzékeny személyes és banki adatok, valamint a Google keresőben meghirdetett hamis banki oldalak, az MBH Bank méltányossági alapon, adott feltételrendszer alapján megtéríti a 2025. március 15. és május 31. közötti Google-csalás típusú adathalász támadás áldozatául esett és panaszt tett ügyfelek kárának 70%-át.
Nagyot nyerhetsz a lítium árak emelkedésével
A globális lítiumárak rendkívüli, hullámvasútra emlékeztető pályát tudhatnak maguk mögött. Ezt a változást a részvényárak is lekövették az évek alatt. A lítium árfolyamának felfutását komoly visszaesés követte, a lítium-karbonát és lítium-hidroxid ára 2023-ban az ötödére esett. A beszűkülő marzsok pedig nagymértékben meghatározták a vállalatok stratégiáját. Ez a profitzuhanás a negatívumokkal együtt a piacra való betörést is korlátozta.
Újabb befektetői ranglistán lépett előre Magyarország
Ismét bekerült Magyarország a legjobb befektetői megítéléssel rendelkező feltörekvő gazdaságok körébe, és a kelet-közép-európai térségben egyedüliként javította pozícióját a Kearney nemzetközi üzleti tanácsadó társaság új felmérése szerint - közölte a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség csütörtökön az MTI-vel.
Mérséklődött az infláció Ausztriában
Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme az előzetes becsléssel összhangban 3,0 százalék volt májusban, miután áprilisban 3,1 százalékos emelkedést jegyeztek fel - derült ki az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich - STAT) végleges adataiból.
Így érdemes tervezni a nyaralók hűtését
A nyaralók, víkendházak legfőbb ismérve, hogy csak időszakosan, elsősorban nyáron vannak használatban. Sőt előfordul, hogy a nyári hétköznapokon is üresen állnak. Jellemzően a nyaralók nem rendelkeznek fűtési rendszerrel, sőt a hűtésük sem megoldott. A nyaralók klimatizálásakor speciális szempontokat szükséges figyelembe venni, különösen, ha felmerül az igény az egész éves komfort biztosítására. Szakértőnk osztja meg a legfontosabb tudnivalókat annak érdekében, hogy a kikapcsolódásra szánt ingatlan valóban a nyugalom szigete lehessen télen-nyáron.
Bosznia-Hercegovina: intézményi válság és biztonsági kockázatok
A Bosznia-Hercegovinai Bíróság Fellebbviteli Tanácsa tárgyalást tartott Milorad Dodik, a Boszniai Szerb Köztársaság (RS) elnöke ügyében. Dodikot február 26-án a bíróság első fokon egy év szabadságvesztésre és hat év közügyektől eltiltásra ítélte a nemzetközi főképviselői határozatok végrehajtásának elmulasztása miatt. A másodfokú eljárás során a Fellebbviteli Tanács június 12- ülésén megállapította, hogy az ügydöntő határozatot legkésőbb 30 napon belül, tehát július 12-ig kézbesítik a felek számára.
Hány forintért kártyáztak a magyarok külföldön?
Közel 3 millió alkalommal vásároltak külföldön a K&H bankkártyás ügyfelei összesen majdnem 58 milliárd forint értékben a tavaly nyári időszakban, az egy vásárlásra jutó összeg pedig átlagosan több mint 178 ezer forint volt – közölte a pénzintézet. Ebből az összegből 28 milliárd forintot digitális eszközökkel – okostelefonnal vagy okosórával – költöttek el. A külföldi költéseknél a K&H idén nyáron is utólagos visszatérítést kínál ügyfeleinek, K&H középárfolyamig.
Provident Barométer: A megtakarítás lehetősége korosztályonként erősen eltér
A jelentős megtakarítás kevesek kiváltsága: a magyarok 8%-a képes a jövedelmük legalább egyharmadát félretenni, miközben 12%-nyian küzdenek visszatérően adósságokkal. A Provident megbízásából készült friss reprezentatív kutatás, a Provident Barométer szerint az aktív korosztály 18-35 év közötti része rendszeres megtakarító, a középkorúak között (36-50) legnagyobb az eladósodottak aránya, míg az ötven felettiek jelentős része épphogy kijön a jövedelméből. Az eredményekből következtetésként levonható, hogy a szakértő pénzügyi tanácsadásnak és a pénzügyi ismeretek terjesztésének nagy szerepe lehet a családok anyagi helyzetének javításában.
Újabb 141 vállalkozás valósíthatja meg beruházását a Demján Sándor 1+1 KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program keretében
Magyarország forrásainak a magyar családoknál és a vállalkozásoknál van a helye! A Nemzetgazdasági Minisztérium újabb 141 mikro-, kis- és középvállalkozás támogatásáról hozott pozitív döntést a 130 milliárd keretösszegű Demján Sándor 1+1 KKV Beruházásélénkítő Támogatási Program keretében, összesen 14,2 milliárd forint értékben. Ezzel a támogatott vállalkozások száma 452-re nőtt, a megítélt támogatások összege pedig elérte a 44,4 milliárd forintot.
Mire számíthatnak a befektetők?
Egyes értesülések szerint a Trump-adminisztráció egyfajta minta szerepet szánt a Japánnal folytatott kereskedelmi tárgyalásoknak. Ugyanakkor Sigeru Isiba japán miniszterelnök nyilatkozata a G7-es csúcsot követően arra enged következtetni, hogy nincs érdemi előrelépés.