A banki prémiumadó miatt meghiúsulhat a JP Morgan londoni központjának megépülése

Elállhat új, másfél milliárd fontos beruházással tervezett londoni központjának felépítésétől a JP Morgan, a brit kormány által a banki prémiumokra bejelentett külön illeték és a szabályozás általános megszigorítása miatt.

Keddi londoni sajtóértesülések szerint Jamie Dimon, a globális pénzügyi szolgáltató csoport vezérigazgatója személyesen Alistair Darling brit pénzügyminisztert hívta telefonon az ügyben, és "kifejezte dühét" a tervezett adó- és egyéb intézkedések miatt. Darling a brit gazdaság és a költségvetés helyzetéről nemrégiben tartott éves parlamenti beszámolójában közölte: azoknak a bankoknak, amelyek a kormány intései ellenére továbbra is ragaszkodnak a nagy összegű bankári prémiumok kifizetéséhez, azonnali hatállyal 50 százalékos egyszeri illetéket kell befizetniük minden, 25 ezer fontot meghaladó egyéni alkalmazotti prémium után.

 

Ez az ötlet igen népszerűnek bizonyult; a terv bejelentése óta elvégzett országos közvélemény-kutatások szerint a brit választók több mint háromnegyede támogatja a banki prémiumilleték tervét. A nagy banki fizetések, és különösen a bankprémiumok ügye komoly feszültségeket szít Nagy-Britanniában, főleg azóta, hogy több brit nagybankot csak részleges államosítással lehetett megmenteni az összeomlástól a pénzügyi válság kitörése után.

 

A Centre for Economics and Business Research (CEBR) nevű vezető londoni gazdaságelemző csoport nemrég kiadott új prognózisában azt jósolta, hogy a londoni City bankosai az idei év után összesen hatmilliárd font (1800 milliárd forint) jutalmat vehetnek fel, 50 százalékkal többet, mint tavaly. Darling pénzügyminiszter még az egyszeri banki prémiumilleték bejelentése előtt - a súlyos, csaknem 13 százalékos GDP-arányos idei államháztartási hiánnyal számoló költségvetés áprilisi előterjesztésében - közölte, hogy a jelenleg érvényes 20 és 40 százalékos adókulcsok mellé új, 50 százalékos személyi jövedelemadó-kulcsot is meghonosítanak az évi 150 ezer fontnál (45 millió forintnál) nagyobb jövedelmekre a jövő áprilisban kezdődő következő pénzügyi évtől.

 

Az ellenzéki Konzervatív Párt már jelezte, hogy érvényben tartja az 50 százalékos felső adókulcsot, ha a jövő tavaszi választásokon kormányra kerül. Banki elemzők azonban jó ideje hangsúlyozzák, hogy a pénzügyi szektorra kirótt különadók - és az ezeket kísérő politikusi nyilatkozatok - elriasztják Londonból a banki szakértelmet képviselő alkalmazotti gárdát, potenciálisan súlyos károkat okozva a City bankszektorának, amely tavaly önmaga a brit költségvetés teljes adóbevételének 10 százalékát adta, összesen 61,4 milliárd font társasági és személyi jövedelemadó formájában.

 

A JP Morgan, amelynek - sok más globális nagybankhoz hasonlóan - Londonban van az európai központja, és több ezer alkalmazottat foglalkoztat a Cityben, a The Times keddi beszámolója szerint hamarosan döntenie kell az új székház ügyében, mert a bank a kivitelezővel kötött szerződés szerint a jövő év végéig léphet vissza a beruházástól.

 

Elemzői vélemények szerint valószínű, hogy a HSBC bankcsoport távozik Londonból - az már biztos, hogy Michael Geoghegan vezérigazgató jövőre Hongkongba teszi át székhelyét -, és a Barclays is tett már utalást arra, hogy máshova költözik. A brit pénzügyminisztérium azonban azzal számol, hogy a legtöbb nagybank Londonban marad, mivel a prémiumilleték - jóllehet van lehetőség a kiterjesztésre - a jelenlegi tervek alapján csak egyszeri intézkedés lesz, amely decembertől jövő áprilisig marad hatályban.

Országszerte kritikusan száraz a felszínközeli talajréteg

Az idei április kifejezetten rossz időjárást hozott mezőgazdasági szempontból: alig hullott csapadék, a hónap végére a növénytermesztésben kritikussá vált a helyzet, emellett a gyakori sarkvidéki eredetű léghullámok súlyos fagykárokat okoztak - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2026. 04. 30. 17:00
Megosztás:

Korlátozták az elektromos rollerek használatát

Megtiltotta az elektromos roller, valamint több gépi meghajtású sport-, szabadidős és turisztikai eszköz használatát Kaposvár sétálóövezetében május 1-jétől a város közgyűlése csütörtökön. Az elektromos kerékpárok használatát továbbra is engedik.
2026. 04. 30. 16:30
Megosztás:

Az Erste Csoport konszolidálta az Erste Bank Polskát és sikeresen végrehajtotta a lengyelországi márkanévváltást

Az Erste Csoport pozitív 2026. első negyedévi teljesítményről számolt be az Erste Bank Polska konszolidációját követő első pénzügyi jelentésében. Az Erste Bank Polska első konszolidációjával az Erste Csoport mérlegfőösszege 2026 első negyedévének végére 450,0 milliárd euróra emelkedett, részben a magasabb hitel- és betétállományoknak köszönhetően. A lengyelországi felvásárlásával az Erste Csoport az első olyan bankcsoporttá válik, amely Lengyelországban – Európa egyik legnagyobb gazdaságában – és a többi közép-európai kulcspiacán egyaránt a legnagyobb pénzintézetek között szerepel.
2026. 04. 30. 16:00
Megosztás:

Felemás a magyar lakáspiac, most a vidék vezet a drágulásban

A tavalyi negyedik negyedévben országosan tovább fokozódott a lakásárak emelkedésének üteme, azonban a fővárosban már kisebb drágulás volt tapasztalható – olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss kiadványában. Az áremelkedés vélhetően 2026-ban is folytatódik, de szerényebb mértékben, illetve kiegyensúlyozottabb lehet a piaci környezet, bár egyelőre sok a bizonytalanság – mutat rá elemzésében az OTP Ingatlanpont.
2026. 04. 30. 15:30
Megosztás:

Az egyre megosztottabb Fed kamattartást jelentett be

A Fed áprilisi kamatdöntő ülésén is a 3,50-3,75%-on álló irányadó ráta tartását jelentette be, a döntés megfelelt várakozásunknak és a piaci várakozásoknak is. Jerome Powell - elnöki mandátuma végéhez közeledve – utolsó sajtótájékoztatóját tartotta; kiemelte, a közel-keleti háború hatásai továbbra is bizonytalanok, de jól pozícionált helyzetben van a Fed, hogy kivárjon és értékelje a gazdasági folyamatokat.
2026. 04. 30. 15:00
Megosztás:

Benyújtotta lemondását Miskolc alpolgármestere

Benyújtotta lemondását Hollósy András (Pont Mi Egyesület - Fidesz-KDNP), Miskolc alpolgármestere, aki szeptember elsejétől a város önkormányzati képviselőjeként folytatja tovább a munkát.
2026. 04. 30. 14:30
Megosztás:

Hogyan oldd meg növekvő céged raktárigényét?

Az induló vállalkozások életében a növekedés egyszerre jelent hatalmas lehetőséget és komoly logisztikai kihívást. Amikor az első rendelések befutnak, még elegendő lehet egy garázs vagy egy külső logisztikai partner segítsége, de a sikeres felskálázás előbb-utóbb szükségessé teszi, hogy kidolgozzunk egy részletes raktározási stratégiát. A kérdés az, hogyan tudsz úgy szintet lépni, hogy a költségeid ne szálljanak el, miközben a hatékonyságod javul.
2026. 04. 30. 14:00
Megosztás:

Garázs helyett: milyen igényes opciók jöhetnek szóba?

Nem mindenki tud, vagy szeretne klasszikus garázst építeni. Lehet, hogy nincs rá hely, túl költséges lenne, vagy egyszerűen nem illik az otthon stílusához. Jó hír, hogy ma már rengeteg esztétikus, praktikus és tartós alternatíva létezik, amelyekkel ugyanúgy biztonságban tudhatod az autódat. Ha éppen azon gondolkodsz, mivel válthatnád ki a garázst, akkor jó helyen jársz. Ebben a cikkben mutatunk néhány olyan megoldást, amit érdemes komolyan fontolóra venni.
2026. 04. 30. 13:30
Megosztás:

Fogy a népesség, de nő a házasodási kedv

Az előzetes adatok szerint márciusban 5752 gyermek született, és 10 393-an haltak meg, az előző év azonos hónapjához képest a születések száma 2,9, a halálozásoké 9,2 százalékkal csökkent, a házasságkötéseké 15 százalékkal nőtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel.
2026. 04. 30. 13:00
Megosztás:

Az első negyedévben a gazdaság teljesítménye 1,7 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit

Magyarország bruttó hazai termékének volumene 2026 első negyedévében a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt 1,7 százalékkal felülmúlta az egy évvel korábbit - jelentette első becslése alapján csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 04. 30. 12:30
Megosztás:

Indulnak a szamóca-ellenőrzések

Országos, kiemelt szamóca-ellenőrzést rendelt el a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a fogyasztók védelme érdekében - közölte az NKFH csütörtökön az MTI-vel.
2026. 04. 30. 12:00
Megosztás:

Feloldják a kamionstopot

A hosszú hétvége miatt a nehéz tehergépjárművek forgalomkorlátozása főszabály szerint április 30-án (csütörtök) 22 órától május 1-jén (péntek) 22 óráig lenne érvényben, majd a hétvégén a megszokott rend szerint továbbra is érvényben marad.
2026. 04. 30. 11:00
Megosztás:

Emelkedtek a fejlett piaci kötvényhozamok szerdán

Tegnap a közel-keleti események mellett a FED-re figyeltek a fejlett gazdaságok kötvény- és devizapiaci befektetői. Miután a Hormuzi szorost illetően nem közeledtek az álláspontok, az olajárak újabb négyéves csúcsra emelkedtek, az európai gázár is hasonló mértékben drágult. A FED a várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó kamatszinten, Jerome Powell pedig bejelentette, hogy a Kormányzótanács tagja marad elnöki mandátumának lejárata után is.
2026. 04. 30. 10:00
Megosztás:

Vegyesen zártak szerdán az amerikai tőzsdék

Vegyesen zártak szerdán az amerikai részvénypiacok. A hangulatot meghatározta, hogy az olajárak újabb erőteljes emelkedést mutattak az Egyesült Államok iráni kikötőket érintő blokádjával kapcsolatos hírek nyomán, miközben a Fed a vártnak megfelelően változatlanul, 3,5–3,75%-os sávban tartotta irányadó kamatát. Ugyanakkor a Fed döntéshozói 1992 óta a legnagyobb megosztottságot mutatták, miközben az iráni háború stagflációs hatását és a bizonytalan gazdasági kilátások kockázatait mérlegelték.
2026. 04. 30. 09:30
Megosztás:

Gyengültek tegnap az európai indexek

Gyengültek tegnap az európai részvénypiacok, miközben a befektetők a vállalati gyorsjelentések újabb hullámát értékelték, illetve az Egyesült Arab Emírségek váratlan OPEC-kilépésének következményeit mérlegelték. A páneurópai Stoxx 600 index 0,6%-os mínuszban zárt, a szektorok többsége és a főbb börzék is negatív tartományban fejezték be a napot.
2026. 04. 30. 09:00
Megosztás:

A Trump-adminisztráció hozzáférhetővé tesz több százmillió dollárnyi, Ukrajnának megszavazott támogatást

A Donald Trump elnök vezette amerikai adminisztráció engedélyezi Kijev számára a kongresszus által korábban megszavazott mintegy 400 millió dollár felhasználását - közölte Pete Hegseth hadügyminiszter szerdán.
2026. 04. 30. 08:30
Megosztás:

Tűzgyújtási tilalom lépett életbe két vármegyében

A tavaszi aszály következtében jelentősen megnőtt az erdőtüzek kockázata Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyében, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának (BM OKF) egyetértésével, április 30-tól e két vármegyében tűzgyújtási tilalmat rendel el.
2026. 04. 30. 08:00
Megosztás:

Indul a balatoni szúnyoggyérítés

Biológiai, földi beavatkozással indul idén a balatoni szúnyoggyérítés május 4-5-én - közölte a munkát elrendelő szakértői bizottság vezetője az MTI-vel szerdán.
2026. 04. 30. 07:30
Megosztás:

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására - az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
2026. 04. 30. 07:00
Megosztás:

Magyar Péter: haladéktalanul megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetését jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő szerdán Facebook-oldalán.
2026. 04. 30. 06:30
Megosztás: