A biogazdálkodás lehet a kulcsa Európa ellátásának

Meg lehetne valósítani Európában egy biogazdálkodáson alapuló, fenntartható, biodiverzitás-barát agro-élelmiszerrendszert, amely lehetővé teszi a mezőgazdaság és a környezet kiegyensúlyozott együttélését a francia Nemzeti Kutatási Központ (CNRS) tudósai szerint.

A biogazdálkodás lehet a kulcsa Európa ellátásának

Mint a One Earth című folyóiratban megjelent tanulmányból kiderül, a kutatók által javasolt forgatókönyvnek három alapvető eleme lenne - olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.
   
Az első az európaiak étrendjének megváltoztatása, kevesebb állati termék fogyasztása lenne, amivel korlátozni lehetne az intenzív állattenyésztést és kiküszöbölni a takarmányimportot.
   
A második elem az agroökológia elveinek alkalmazása lenne a hosszú, változatos vetésforgó általános elterjesztésével, amely magában foglalja nitrogént rögzítő zöldségek termesztését. Ezzel lehetővé válna a nitrogén alapú műtrágyák és a gyomírtószerek használatának mellőzése.
   
A harmadik elem a termés és az állatállomány összehozása volna, ezek ugyanis gyakran elkülönülnek és túlzottan specializálódott térségekbe összpontosulnak. Ez lehetővé tenné a trágya optimális felhasználását is.
   
A francia kutatók szerint ezzel a forgatókönyvvel lehetővé válhatna Európa önellátásának megerősítése, a 2050-ben várható népesség élelmezése, a gabonafélék exportja olyan országokba, ahol szükség van rájuk emberi fogyasztás céljából, és mindenekelőtt jelentősen csökkenteni lehetne a vízszennyezést és az üvegházhatású gázok kibocsátását.

Hozzászólások

Csökkenéssel zártak az európai tőzsdék

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel zárták a pénteki kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok, de nyereséggel fejezték be a hónapot, immár a hatodikat egymás után.
2021. 07. 30. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Minuszban nyitottak az európai tőzsdék

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 07. 30. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A járvány az Eb hatását is felülírta a kereskedelemben

A nyári időszakban általában felpörög a fogyasztás, és az idei szezon előtt az elemzők azt várták, hogy a vendéglátás újranyitása, a foci-Eb és az olimpia is javíthatja majd az értékesítési adatokat. A komolyabb sportesemények, mint az olimpia és a labdarúgó világ- vagy Európa-bajnokságok idején ugyanis hagyományosan megnő a kereslet néhány termékcsoport iránt. Ilyen a sör és a snack, valamint a sportszerek és a műszaki cikkek – utóbbiak közül is elsősorban a televízió. A világjárvány következtében bevezetett korlátozások és a megváltozó fogyasztói szokások miatt nyár elején még csak találgatni tudtak a kereskedők, milyen forgalomra számíthatnak.
2021. 07. 30. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Spanyolországi erőművekkel bővül a MET Csoport eszközportfóliója

A svájci központú MET Csoport megvásárolta az Arendals Fossekompani norvég részvénytársaságtól annak 100 százalékos részesedését a COGEN Energia España nevű spanyolországi – a kombinált hő- és villamosenergia-piacon (CHP) integrált szolgáltatásokat végző – vállalatban.
2021. 07. 29. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pozitív kezdés az európai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult a kereskedés csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon.
2021. 07. 29. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

További drágulásra számítanak az agrárium szereplői

Tovább javultak a magyar agrárium kilátásai, az ágazat helyzetét mérő Takarék AgrárTrend Index értéke kismértékben tovább emelkedett a második negyedévben. A piaci szereplők helyzetértékelése főként a baromfi, a szőlő-bor és szántóföldi növénytermesztésre alapozott termékpályákon javult, a többi alágazatban alapvetően stagnálás, minimális csökkenés figyelhető meg. Azzal az élelmiszerpiac minden szereplője egyetért, hogy a nyersanyagok drágulása nem épült még be teljesen az értékesítési árakba. A Takarékbank Agrár Üzletágának szakértői is arra számítanak, hogy az élelmiszerárak a következő egy évben tovább emelkednek, és egy többéves növekedési ciklusra is számítani kell.
2021. 07. 29. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Drágulásra készülnek az édességgyártók

Drágulásra készülnek az édességgyártó vállalkozások, de a termelés korszerűsítésével megőrizhetik a versenyképességüket - mondta a Magyar Édességgyártók Szövetségének elnök, a szervezet szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.
2021. 07. 29. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Meghaladja a hat tonnát a búza termésátlaga Tolna megyében

Meghaladja a hat tonnát az őszi búza termésátlaga Tolna megyében, ami a tavalyi átlagnál magasabb, de elmarad a korábbi évek mennyiségétől - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Tolna megyei elnöke az MTI-vel.
2021. 07. 29. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb segitség az állattartóknak

A magas takarmányárak okozta rendkívüli gazdasági helyzetre tekintettel az Agrárminisztérium kezdeményezésére a kormány 4,4 milliárd forint többletforrást biztosít az állattartók számára - közölte Nagy István tárcavezető.
2021. 07. 29. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lazítottak a britek a beutazási korlátozásokon

A britek lazítottak a beutazási korlátozásokon az USA-ból és az Európai Unióból, ugyanis a múlt heti nyitás ellenére az elmúlt több mint egy hét során az új megbetegedések száma dinamikusan csökkent.
2021. 07. 29. 04:40
Megosztás:
Hozzászólások:

Adatgyűjtés miatt nagy összegű pénzbüntetést szabtak ki Franciaországban

A személyi adatok védelméért felelős francia hatóság (CNIL) 400 ezer eurós pénzbüntetést szabott ki szerdán a glifozátot forgalmazó német Bayer amerikai leányvállalatára, a Monsantóra, amiért listázott közéleti embereket, tudományos szakembereket, újságírókat és aktivistákat annak érdekében, hogy befolyásolni tudja a gyomirtó szer betiltásáról folyó közéleti vitát.
2021. 07. 29. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb termékeket hívott vissza a Metro

Nem jelölt allergén (zeller) jelenléte miatt a Metro Kereskedelmi Kft. visszahívta és kivonta a forgalomból a Metro Chef és az Aro ételízesítőket - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán.
2021. 07. 29. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban zártak az európai tőzsdék

Vegyes kezdés után indexemelkedéssel fejezték be a kereskedést és ezzel két egymást követő nap csökkenését fordították meg szerdán a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 07. 28. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megtorpant a német gazdasági növekedés

Csökkent a DIW Berlin németországi konjunktúra barométere a harmadik negyedévre vonatkozóan a gazdasági kutatóintézet szerdán adott tájékoztatása alapján.
2021. 07. 28. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Görögországban csökkent a munkanélküliségi ráta

Görögországban csökkent, a februári szintre süllyedt a munkanélküliségi ráta idén májusban.
2021. 07. 28. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A lengyel alkotmánybíróság szerint nem alkotmányellenes a vasárnapi boltzár

A lengyel alkotmánybíróság szerint nem alkotmányellenes a 2018-tól fokozatosan bevezetett vasárnapi boltzárról szóló jogszabály, ráadásul az ellene benyújtott panaszok közül a testület jogi hiányosságok miatt semmisnek nyilvánított kettőt.
2021. 07. 28. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban zárták a kereskedést a tőzsdék

Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek kedden.
2021. 07. 27. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Húskészítményeket hív vissza a Metro

Húskészítményeket hív vissza a forgalomból a Metro, etilén-oxid jelenléte miatt - olvasható az áruházlánc honlapján hétfőn közzétett felhívásokban.
2021. 07. 27. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Párizsban a legdrágábbak a lakások, Budapestet Prága és Pozsony is megelőzi

Tovább robogott az európai lakáspiac a világjárvány alatt: a Deloitte Property Index felmérésében vizsgált 24 főváros közül 2020-ban csupán az olasz fővárosban csökkentek az új építésű lakások árai, és ismét Párizs lett a legdrágább európai főváros. Közép-Kelet-Európában a bérek dinamikus növekedése ellenére a lakóingatlanok az átlagfizetésekhez viszonyítva továbbra is a legdrágábbak között vannak: egy új lakás vásárlásához Szerbiában és Csehországban kell a legtöbbet dolgozni. A visegrádi országok közül a magyar fővárosban lehet a legolcsóbban lakást bérelni – állapította meg a kutatás.
2021. 07. 27. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Már lehet pályázni a precíziós fejlesztések támogatására

Hétfőtől benyújthatók a támogatási kérelmek a Mezőgazdaság digitális átállásához kapcsolódó precíziós fejlesztések támogatása elnevezésű pályázati felhívás keretében - közölte az Agrárminisztérium (AM) hétfőn az MTI-vel.
2021. 07. 27. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások: