A britek pénzügyi helyzetének stagnálása vagy romlása várható

A britek nagy többsége pénzügyi helyzetének stagnálását vagy romlását várja idén, saját munkahelyét azonban viszonylag biztosnak érzi.

A britek pénzügyi helyzetének stagnálása vagy romlása várható

A legnagyobb brit közvélemény-kutató cég, a YouGov a The Times című tekintélyes konzervatív brit napilap megbízásából elvégzett, hétfőn ismertetett szokásos év eleji felmérésében kimutatta, hogy a britek alig 13 százaléka bízik pénzügyi helyzetének idei javulásában.
    

Az átlagon belül 11 százalék "kis javulást" vár, és mindössze 2 százalék számít arra, hogy anyagi helyzete komoly mértékben erősödik 2018-ban.
    

A legnagyobb egyedi csoport, 40 százalék azt valószínűsíti, hogy az idei év végén is "nagyjából ugyanolyan" pénzügyi helyzetben lesz, mint most, a válaszadók 37 százaléka ugyanakkor anyagi helyzetének romlásától tart. E csoporton belül 26 százalék "kisebb mértékű" romlást vár, 11 százalékuk meggyőződése viszont az, hogy a jelenleginél "sokkal rosszabb" anyagi helyzetben zárja 2018-at.
    

Nagy londoni gazdaságkutató házak legutóbbi előrejelzései a borúlátó válaszadókat látszanak igazolni.
   
A neves londoni közgazdasági egyetem, a London School of Economics gazdaságkutató intézete (Centre for Economic Performance, CEP) új tanulmányában kimutatta, hogy a brit EU-tagságról 2016-ban tartott - a kilépést pártolók által szűk többséggel megnyert - népszavazás váratlan piaci és reálgazdasági sokkja, főleg a font hirtelen gyengülése a referendum utáni egy évben, 2017 júniusáig 1,7 százalékpontnyi halmozott inflációs gyorsulást eredményezett ahhoz az inflációs ütemhez képest, amely e sokk nélkül ugyanezen időszakban várható lett volna.
    

A ház szakértőinek kalkulációja szerint az ebből eredő negatív reálbérhatás egyenértékű azzal, mintha az átlagos brit alkalmazott éves fizetése 448 fonttal (157 ezer forinttal) csökkent volna. A CEP számításai szerint ez majdnem egy teljes munkahét - pontosan 4,4 munkanap - átlagos bérezésének elveszítésével ér fel minden egyes alkalmazott esetében.
   
A Resolution Foundation nevű, elsősorban a kis- és közepes jövedelmű fogyasztók életszínvonal-folyamatainak kutatására szakosodott független londoni gazdaságelemző intézet új tanulmányában kimutatta, hogy 2017-ben a heti brit alkalmazotti átlagkereset még mindig 15 fonttal (5300 forinttal) elmaradt a globális pénzügyi válság előtt mért legutóbbi csúcsszinttől. A cég várakozása szerint 2025-ig nem is valószínű annak a bérszintnek az újbóli elérése.
   
A Resolution Foundation prognózisa a tavalyi visszaesés után 2018-ra bérstagnálást valószínűsít, de megállapítja, hogy az idei év így is rosszabb lesz bérnövekedési szempontból, mint a pénzügyi válság előtti három évtized minden egyes éve.
   
A YouGov közvélemény-kutató csoport hétfőn ismertetett vizsgálata szerint a relatív többség, 41 százalék biztosnak érzi saját állását. Az átlagon belül 13 százalék "nagyon biztosnak", 28 százalék "meglehetősen biztosnak" nevezte munkahelyi helyzetét, és csak 12 százalék mondta azt, hogy bizonytalannak tartja foglalkoztatásának idei kilátásait.
    

A kormányzati munka megítélésére vonatkozó kérdésre 51 százalék válaszolt úgy, hogy elégedetlen Theresa May miniszterelnök tevékenységével, és csak 37 százalék ítélte jónak a kormányfő munkáját. A válaszadók 60 százaléka szerint a konzervatív párti kormány "rosszul" teljesít a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről folyó tárgyalásokon.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képes

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: