A carry trade él és virul?
Példaként nézzük meg a japán jen nagy carry trade-jét, amely 2002 körül kezdődött, és 2007 körül kezdett szétesni. A japán befektetők, akik elégedetlenek voltak a nulla közeli belföldi kamatszintekkel és a gyenge gazdasági növekedéssel, inkább a külföld felé fordultak, hogy valamivel magasabb hozamot érjenek el az óriásira növekedett állományú megtakarításaikkal.
Mivel a globális gazdaságot éppen a könnyen hozzáférhető hitelek fűtötték, nem volt nehéz dinamikus növekedési sztorikat találni: ilyen volt például Ausztrália, ahol a kiapadhatatlan kínai kereslet hatására megugrottak a nyersanyagárak, ezért a növekedés is lendületet vett. Erre válaszul az ausztrál jegybank megemelte irányadó kamatait, hogy lehűtse a keresleti oldalt. A magasabb kamatlábak viszont csak még tovább növelték a beáramló pénzmennyiséget, aminek hatására a deviza erősödött, ennek eredményeképpen az infláció mérséklődött, így összességében a deviza nemcsak hogy megtartotta vásárlóerejét, de még növelte is. Az AUDJPY párban carry trade-elők nem csupán az erősödő ausztrál dolláron nyertek, de lefölözhették a magasabb ausztrál kamatok kínálta prémiumot is. Egy agresszív befektető ebben az időben a long AUD/short JPY pozíciókon néhány kurta év alatt - tőkeáttételt is alkalmazva - több száz százalékos hasznot érhetett el.
Ahogyan azt már említettük, a carry trade csak egy növekvő spekulatív buborékként tud működni, és mihelyst megáll a tőke beáramlása a rendszerbe, bekövetkezik a gyors és könyörtelen vég. Ez történt a fent leírt JPY carry trade-del, ahogy beköszöntött a globális pénzügyi válság. Azok a résztvevők, akik magas tőkeáttétellel bennragadtak ebben a carry trade-ben, mindenüket elvesztették.
A globális pénzügyi válságot követően egy új, USD-alapú carry trade fejlődött ki, a legjelentősebb mértékben olyan feltörekvő piaci országokban, mint Brazília, Törökország, Dél_Afrika vagy Mexikó, ahol a vállalatok különösen jól ki tudták használni az amerikai Fed rendkívül megengedő jellegű kamatpolitikáját, és több ezer milliárd dollár hitelt vettek fel, hogy hazai működésüket finanszírozzák. Ez a trend 2011 végén tört meg, majd fordult a visszájára – a fordulat azért mérsékeltebb volt, mint a 2008-as események.
Úgy tűnik, hogy 2016 eleje óta ismét kezd brutálisan megélénkülni a dollár alapú carry trade – az elgondolás az, hogy a Fed nem tudja igazán normalizálni a kamatokat, így kénytelen lesz extrém módon laza monetáris politikát alkalmazni mindaddig, amíg az infláció nem nő. Ráadásul a Fed retorikájában legutóbb megjelentek célzások arra vonatkozóan, hogy meg kellene emelni a Fed inflációs céljait, hogy legalább részben ellensúlyozni tudják a nominális növekedési ütem alacsony szintjét. Ezek hatására gyorsan elpárolgott az az aggodalom, amit sokan éreztek a feltörekvő piaci szereplők által visszafizetendő dollármilliárdok miatt (itt is ezer milliárdos nagyságrendről van szó), és a globális befektetők ismét magas hozamú eszközökre vadásznak az alacsony hozamú világunkban.
Minél kockázatosabb egy adott deviza és minél rosszabb állapotban van egy adott ország gazdasága, annál magasabbak az elérhető hozamok – ahogy azt a brazil real és az orosz rubel példái is mutatják. A Fed nyilván tisztában van azzal, hogy a túlságosan laza monetáris politika milyen kockázatokkal jár, azonban a Fed szükségszerűen a belföldi hitelezési gyakorlatra és a belföldi eszközpiacokra koncentrál, nem pedig a globális kockázatokra. Sokan már most is úgy vélik, hogy a Fed egyre kevésbé képes észlelni a növekvő globális kockázatokat, és ha szeptember 21-én sem lesz kamatemelés, ez a vélekedés erősödni fog.
Forrás: John J. Hardy, devizapiaci stratégai vezető, Saxo Bank
