A családtámogatási rendszer átalakítását kezdeményezi Gúr Nándor

(MTI) - A családtámogatási rendszer átalakítására tesz javaslatot Gúr Nándor, az MSZP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke.

Az MSZP Munkaügyi és Foglalkoztatáspolitikai Tagozatának elnöke pénteken az MTI-nek elmondta: a családtámogatási rendszer újragondolásával jobban érvényesülhetne a szülő felelőssége és az egyén anyagi teherbíró képessége. Hangsúlyozta: az átalakítás célja, hogy az új rendszer azokat támogassa a több gyermek vállalásában, akik a közösség, az állam által biztosított segítségen túl maguk is tudnak tenni egy gyermek felneveléséért, megfelelő iskoláztatásáért. A gyermek a család legnagyobb kincse, nem pedig családfenntartó - szögezte le.

 

Gúr Nándor azért javasolja a jelenlegi rendszer átalakítását, mert az szerinte nem igazságos. Olyanokat is hozzásegít a közösség támogatásához, akik ezzel a lehetőséggel nem pusztán élnek, hanem visszaélnek; a mai rendszer sokak szerint "gyermekvállalás-biznisszé", a megélhetés szinte kizárólagos forrásává válhat, ezért vagy ennek elkerülésére szükségesek a módosítások - vélekedett. Úgy látja, ez az ellentmondás jó ürügyet ad a szélsőjobbnak, hogy jogos társadalmi elégedetlenségekre, valós hétköznapi kérdésekre tetszetős, de rossz és veszélyes válaszokat adjon.

 

Szavai szerint az északkelet-magyarországi szocialisták érezhették leginkább a bőrükön, hogy milyen csapdahelyzetbe kerültek: a "gyermekvállalási bizniszt" megkérdőjelezhetetlen jelenségként kezelik sokan a térségben, amely joggal háborítja fel az ott élő adófizetőket, ugyanakkor az MSZP korábban erre nem tudott, vagy nem mert határozott megoldásokat kínálni. Először az kötötte gúzsba a helyi baloldali politikusokat, hogy gyakran már a téma felvetéséért is megkapták néhány fővárosi értelmiségitől a "kirekesztő" jelzőt, később pedig az, hogy megjelent a Jobbik, amely a szélsőjobbra jellemzően jól mérte fel a társadalmi problémákat, de persze botrányos, tűrhetetlen válaszokat adott azokra - közölte.

 

Gúr Nándor szerint ez a kettős szorítás meg is látszott az MSZP regionális számain, mert a szélsőjobb sok, eredetileg balos szavazót volt képes megszólítani a maga demagógiájával. Ez a program testreszabott Északkelet-Magyarországnak, de meggyőződésünk szerint igazságos és érvényes rendszer tudna lenni országos szinten is - hangoztatta, hozzátéve: meg akarták mutatni, hogy húsbavágó, érzékeny kérdésekre demokratikus választ is lehet adni. A szocialista politikus által készített tervezet része, hogy háromnál több gyermek esetén a családi pótlék jövedelemalapú családi támogatás formájában, azaz adókedvezményként lesz igénybe vehető. Azoknál a családoknál, ahol mindkét szülő elveszíti a munkáját, ott az egyik szülőnek az Út a munkához program keretében az MSZP egész éves közmunka-lehetőséget biztosítana; az így szerzett jövedelemmel ők is részesülhetnének az adókedvezményen keresztül kifizetett családi támogatásban.

 

Gúr Nándor elképzelése szerint az új rendszert fokozatosan vezetnék be, azaz az már csak azokra a családokra vonatkozna, akik ezt követően vállalnak három gyereket. Hozzátette: a cél az, hogy minden gyerek minél több osztályt végezzen el, ezért a családi pótlék összege a középiskolai osztályok számával együtt nőne, azaz az első 8 osztály elvégzéséig kapná meg a szülő a jelenlegivel megegyező alapösszeget, majd a gyermek továbbtanulása esetén minden elvégzett osztály után emeltebb összeget, ezzel is ellentételezve a folyamatosan növekvő költségeket. Ezzel - mint mondta - az a céljuk, hogy motiváljuk a fiatalokat a tanulásra és kitörési lehetőséget biztosítsunk nekik a mélyszegénységből. Mindez a korábban bevezetett szakmunkásösztöndíjjal együtt óriási lehetőséget teremet az előrelépésre - jelezte. A tervek szerint a programmal részletesen megismerkedik megyei útján a szocialisták miniszterelnök-jelöltje is, így elképzelhető, hogy párton belüli szakmai és politikai egyeztetések után a Gúr Nándor-féle modell az MSZP választásai vállalásai közé is bekerül.


Garlinghouse betalált: az XRP Ledger megmutatja, mennyire lassú még mindig a hagyományos pénzügy

A Ripple vezérigazgatója, Brad Garlinghouse újra reflektorfénybe állította a hagyományos pénzügyi rendszer egyik legnagyobb ellentmondását: miközben az AI, az önvezető autók és a műholdas internet elképesztő sebességgel fejlődnek, hatalmas értékek globális mozgatása még mindig gyakran heteket vagy hónapokat igényel.
2026. 09. 06. 11:00
Megosztás:

Új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt

Szakítva az eddigi társelnöki rendszerrel új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) - közölte a párt frissen megválasztott elnöke szombaton az MTI-vel.
2026. 09. 06. 10:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőttek a német feldolgozóipari megrendelések

A német feldolgozóipar új megrendeléseinek volumene júliusban a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az előző hónaphoz képest, a bővülés azonban szinte teljes egészében a nagy értékű megrendeléseknek volt köszönhető - közölte pénteken a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
2026. 09. 06. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter kitüntetést és jutalmat javasol a paksi védekezésben résztvevőknek

Kitüntetést és jutalmat javasol a miniszterelnök a paksi védekezésben résztvevőknek.
2026. 09. 06. 08:00
Megosztás:

Közel 3 százalékkal csökkent a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. Ugyanakkor a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte a kárráfordítási kiadásokat, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026. 09. 06. 07:00
Megosztás:

A Nébih szezonális ellenőrzés-sorozata is véget ért a nyárral – az eredmények kedvező tapasztalatokat hoztak

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok a nyár folyamán ellenőrizték a szezonhoz kapcsolódó termékeket és célterületeket. A húskészítmény- és fagylalt-, illetve jégkrém-előállítók ellenőrzése döntően jó eredményeket hozott. Hasonlóan kedvező tapasztalatokat szereztek összességében a dinnyetermesztők és -árusítók, a zöldség- és gyümölcsárusok, továbbá az alkoholos italok és a tábori étkeztetés ellenőrzése során is. Ugyanakkor több esetben volt szükség hatósági intézkedésre: több tonna élelmiszer kivonása, bírságok kiszabása és tevékenységkorlátozás is történt.
2026. 09. 06. 06:00
Megosztás:

Török bankot helyezett szankció alá az Egyesült Államok

Egy török bankot helyezett szankció alá Irán számára végzett pénzügyi szolgáltatások miatt az Egyesült Államok pénteken.
2026. 09. 06. 05:00
Megosztás:

15 év után ébredt fel egy Bitcoin-tárca: 120 dollárból több mint 3 millió lett

Újabb, éveken át érintetlen Bitcoin-tárcák mozdultak meg, amelyek tulajdonosai hatalmas árfolyamnyereséget érhettek el. A Galaxy Research adatai szerint augusztus 29. és szeptember 4. között legalább négy régi tárcából összesen 202,84 BTC-t mozgattak meg, jelenlegi értéken mintegy 15,7 millió dollárt.
2026. 09. 06. 04:00
Megosztás:

Interpol-körözés alatt álló magyar állampolgárt fogtak el Újvidéken

Nemzetközi körözés alatt álló magyar állampolgárt fogott el a szerb rendőrség Újvidéken - közölte a szerb belügyminisztérium szombaton.
2026. 09. 06. 03:00
Megosztás:

A „föld alatt” tornáztatja az agyat egy magyar projekt

Szeptemberben, az Alzheimer-világhónap apropóján különösen aktuális arról beszélni, hogyan tarthatjuk aktívan az agyunkat a hétköznapokban is. Erre ad egy szokatlan választ a Zeniiith: egy agytorna-projekt, amely a budapesti kisföldalatti és metrómegállókra épített egy videó-sorozatot.
2026. 09. 06. 02:30
Megosztás:

Ha Ön 1945–1970 között született, akkor van oka a félelemre

Az 1945 és 1970 között születettek 2026-ban 55–81 évesek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy valamennyiük beteg vagy közvetlen veszélyben van. Az életkor előrehaladásával azonban több súlyos betegség, baleset és pénzügyi visszaélés kockázata emelkedik.
2026. 09. 06. 02:00
Megosztás:

Itt az időpont! Így vezeti be az EUR-ot Magyarország

Hosszú évek óta először már nem csupán távoli lehetőségként beszélnek a magyar euróról: a kormány konkrét céldátumot jelölt meg a felzárkózásra.
2026. 09. 06. 01:00
Megosztás:

Vállalkozást vezet? Ezt nagyon fontos tudnia!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke tájékoztató füzetet adott ki az egyik legelterjedtebb versenyjogi jogsértésről, a viszonteladási árak megkötéséről. A viszonteladási árak megkötése csökkenti a versenyt a kereskedők között, mesterségesen magasan tartja az árakat, melynek végső soron a fogyasztók látják kárát. A GVH elnökének célja, hogy felhívja a beszállítók figyelmét a problémás gyakorlatokra, és részletesen bemutassa, hogyan alakítható ki jogkövető magatartás. A tájékoztató segítséget nyújt azon kereskedők számára is, akik ilyen ármegkötésekkel találják szembe magukat beszállítóikkal való tárgyalásaik során. A GVH a vállalkozások aktív támogatása érdekében megküldte a tájékoztatót az országos, illetve a megyei kereskedelmi és iparkamaráknak.
2026. 09. 06. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 36. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 05. 23:00
Megosztás:

Nyomoz a rendőrség a Gondosóra program miatt

Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Gondosóra programmal kapcsolatban - közölte pénteken a Telex megkeresésére válaszolva a BRFK.
2026. 09. 05. 22:00
Megosztás:

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi a dohány- és kaszinókoncessziókét

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi majd a dohány- és kaszinókoncessziókét - derült ki magyar Péter szombati Facebook-bejegyzéséből.
2026. 09. 05. 21:00
Megosztás:

Több ezren tüntettek Zágrábban az illegális hulladéklerakás miatt

Több tízezren vonultak utcára szombaton Zágrábban a Horvátországban illegálisan lerakott több tízezer tonna, részben veszélyes hulladék miatt, az érintett területek azonnali kármentesítését és a felelősök megállapítását követelve.
2026. 09. 05. 20:00
Megosztás:

Fákat döntött ki, ágakat szakított le az erős szél több vármegyében

Szombat délutánig az erős szél miatt több vármegyében autókra, épületekre és vezetékekre dőlt fák, illetve leszakadt faágak eltávolításához kérték a tűzoltók segítségét - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
2026. 09. 05. 19:00
Megosztás:

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám programban

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám gazdaságfejlesztési programban, amelyben közel nyolcszáz magyar vállalkozás juthat egyenként 10 millió forint fejlesztési forráshoz – közölte a gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán szombaton.
2026. 09. 05. 18:00
Megosztás:

Október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között

Idén a megszokottnál tovább, október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója szombaton Facebook-oldalán.
2026. 09. 05. 17:10
Megosztás: