A cseheknél tovább kell húzni a nadrágszíjat

Csehországban már tavasszal új megtakarítási tervet készít a kormány, hogy gyorsítsa a költségvetés helyzetének javítását 2011-re - mondta Eduard Janota pénzügyminiszter vasárnap.

A jövő évi költségvetés feljavítása érdekében már eddig majdnem 70 milliárd koronát (735 milliárd forint) érő adóemelést és költségcsökkentést hajszoltak keresztül a parlamenten avégett, hogy jövőre a cseh államháztartás hiánya ne haladja meg a GDP 5,3 százalékát.

 

E megszorítások nélkül a jövő évi hiány legalább 7,5 százalékos lenne. Az EU-beli szabály legföljebb 3 százalék. A következő évben még több nadrágszíjmeghúzásra lesz szükség, mondta a pénzügyminiszter vasárnap egy televíziós vitaműsorban Prágában. Hozzátette: a következő áldozatok a jóléti kiadásokon kívül a lakásépítési megtakarítási támogatások lesznek.

 

E zek nélkül az államháztartás hiányát két év múlva még 5,5 százalék alatt sem lehetne tartani a hazai össztermékhez (GDP) képest, fejtegette Janota. A cseh kormány által múlt hét elején jóváhagyott, 2010-es költségvetési terv szerint jövőre a GDP 0,5 százalékos csökkenésére számít a vezetés, nagyobbra a korábban várt 0,3 százalékos mínusznál. Idén a gazdaság 4,3 százalékos visszaesésére lehet számítani, és a GDP 5 százalékát meghaladó államháztartási hiány várható.

 

A költségvetési terv szerint az államháztartás jövő évi hiánya a GDP-nek legföljebb 5,3 százaléka lehet, de Janota pénzügyminiszter múlt kedden úgy vélte, hogy a deficit 2011-ben 5,6 százalékos, 2012-ben 5,5 százalékos lesz, ha a mostani intézkedések lejárnak, és nem lennének további megszorítások.

Nyugdíjtévedés, lakásvásárlás és adóvisszatérítés - így látják a magyarok és a szakértők

Egyértelműen szükség van az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztári megtakarítások után igénybe vehető szja-visszatérítés szabályainak változtatására a hazai lakosság és a szakértők szerint is; a nyugdíjkasszákat pedig vonzóbbá tenné, ha a megtakarítások egy részét a jövőben is fel lehetne használni lakáscélra. Az idei Pénztárkonferencián megkérdezett szakértők kétharmada arra számít, hogy az idén 100-150 milliárd forint áramolhat ki a nyugdíjpénztárakból lakóingatlan-vásárlásra, felújításra, hiteltörlesztésre.
2025. 10. 04. 17:00
Megosztás:

Átadták a Waberer’s kibővített mosonmagyaróvári szervizcsarnokát, amely a Széchenyi István Egyetem hallgatóinak tanműhelyt biztosít

A Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzett Waberer’s újabb fontos mérföldkőhöz érkezett: ünnepélyes keretek között átadták a vállalat kibővített mosonmagyaróvári szervizcsarnokát. A közel 1 milliárd forintos beruházás nemcsak a több mint háromezer járműből álló flotta hatékony és üzembiztos működését segíti, hanem a Széchenyi István Egyetemmel közösen a jövő szakembereinek képzését is szolgálja, hiszen a létesítmény tanműhelyként is funkcionál majd.
2025. 10. 04. 16:00
Megosztás:

Magyarország az európai frisszöldség-exportőrök TOP10-es listáján

A nyár kellős közepén a friss zöldségek különösen nagy népszerűségnek örvendenek – nemcsak a magyar asztalokon, hanem a külföldi fogyasztók bevásárlókosaraiban is.
2025. 10. 04. 15:00
Megosztás:

Meglepő, hol költöttek idén nyáron a legtöbbet a K&H SZÉP kártyáival

Az idei nyári időszakban közel 10 milliárd forintos forgalmat generáltak a K&H SZÉP kártya birtokosai. A legtöbb tranzakció a legnagyobb ételkisszállító cégeknél valósult meg közel 550 millió forint összértékben, de a hazai üdülésfoglalások értéke is meghaladta a 70 millió forintot. Ezek az adatok összecsengenek a K&H kkv bizalmi index adataival is, jól példázva, hogy évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend ez a juttatási forma a felhasználók körében is. A nyári időszakban a legnagyobb forgalmú elfogadóhelyek az ételkiszállító oldalak és egy szállásfoglaló honlap voltak.
2025. 10. 04. 14:00
Megosztás:

Folytatódnak a képviselőházi választások Csehországban

Csehországban folytatódnak a képviselőházi, azaz parlamenti alsóházi választások. Szombaton, a hagyományosan kétnapos választások második napján, reggel nyolctól délután kettőig lehet még szavazni, az eredményeket pedig az esti órákra ígéri a voksokat összeszámláló Cseh Statisztikai Hivatal.
2025. 10. 04. 13:00
Megosztás:

Világszerte minden második ember látásproblémával küzd

Világszerte minden második ember olyan látásproblémával küzd, amely megelőzhető. A látás világnapja alkalmából az Alensa Optika sokkoló tényeket tár fel, és bemutatja azokat az egyszerű lépéseket, amelyekkel ma elkezdhetjük megvédeni látásunkat. Mert ami ma egy apró változtatás, holnap akár az életünket is megváltoztathatja.
2025. 10. 04. 11:00
Megosztás:

Soha nem volt még ennél egyszerűbb a fűtésrendszer megtervezése

Egy ház vagy lakás fűtési rendszerének korszerűsítése, vagy épp egy új épületgépészeti megoldás kiválasztása komoly pénzügyi döntés, amely hosszú távon befolyásolja a rezsiköltségeket és a lakókomfortot. A legnagyobb hiba, melyet pontos tervezés helyett elkövethetünk, a hozzávetőleges becslés. Egy rosszul megválasztott, túl nagy vagy éppen túl kicsi teljesítményű berendezés nemcsak a pénztárcánkat terheli feleslegesen, de a várt kényelmet sem biztosítja, főként nem energia- vagy költséghatékonyan. A Gree innovatív hőszükséglet-kalkulátora most díjmentesen segít megtervezni az ideális fűtési rendszert.
2025. 10. 04. 10:00
Megosztás:

Angela Merkel Budapesten: „Nem akartam, hogy mások interpretáljanak engem”

Szerdán este mutatták be Budapesten Angela Merkel Szabadság című memoárját. A korábbi kancellár, aki 16 éven át vezette Németországot, arról is beszélt, hogy hogyan lehetett nőként érvényesülni a hazai és a nemzetközi politikában, és azt is elárulta: szívesen kóstolgatja az embereket.
2025. 10. 04. 09:00
Megosztás:

Kollektív elbocsátásokat jelentettek be két székelyföldi ruhaipari vállalatnál

Kollektív elbocsátásokat hajt végre két székelyföldi ruhaipari vállalat - írja az economedia.ro a Kovászna megyei munkaerő-elhelyezési ügynökség (AJOFM) közleménye alapján.
2025. 10. 04. 08:00
Megosztás:

BMW és MINI: robbanásszerű eladási növekedés Magyarországon

A BMW márka értékesítése 23 százalékkal, a MINI eladásai 75 százalékkal nőttek 2025 első kilenc hónapjában éves összevetésben, jelentősen meghaladva a magyar újautó-piac 7,7 százalékos növekedését - tájékoztatta a BMW Group Magyarország az MTI-t pénteken.
2025. 10. 04. 07:00
Megosztás:

Rétvári Bence: Magyarország a legbiztonságosabb Európában

A déli határ lezárása, a rendőrségi létszám növelése és a szigorú szabályok bevezetése eredményezte, hogy Magyarország az európai országok közül a legbiztonságosabb - hangsúlyozta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a polgári szalon pénteki, tapolcai rendezvényét megelőző sajtótájékoztatón.
2025. 10. 04. 06:00
Megosztás:

A Vajda-Papír cégcsoport sikeres első fél évet zárt 2025-ben

A Vajda-Papír cégcsoport sikeres első fél évet zárt 2025-ben: az értékesítés nettó árbevétele 11,8 százalékkal, az adózás előtti eredmény pedig 17 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2025. 10. 04. 05:00
Megosztás:

A digitális térben előforduló veszélyekre hívja fel a fiatalok figyelmét a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal az elmúlt időszakban egyre nagyobb figyelmet fordít arra, hogy felhívja a fiatal korosztály figyelmét a digitális térben előforduló veszélyekre - közölte a hatóság pénteken az MTI-vel.
2025. 10. 04. 03:00
Megosztás:

Ha Ön 1949-1975 közötti születésű, akkor van oka a félelemre

Az 1949 és 1975 között világra jött nemzedéket gyakran a baby boom korszakhoz, illetve annak későbbi hullámához sorolják. Ez a generáció életútja során jelentős társadalmi és gazdasági változások tanúja volt, most pedig újabb kihívások elé kerül, miközben fokozatosan belép az időskorba. Az alábbiakban bemutatjuk azokat a legfontosabb kockázatokat, amelyek különösen jellemzőek erre a korosztályra.
2025. 10. 04. 02:00
Megosztás:

Itt az időpont! Magyarország így vezeti be az eurót

Magyarország 2004-es EU-csatlakozásával vállalta az euró bevezetését, de 2025. október 3-án még nincs hivatalos céldátum, és a forint nem tagja az ERM II-nek (az euró előszobájának). A 2024–2025-ös konvergenciaértékelések alapján több maastrichti kritérium sem teljesül tartósan (infláció, kamat, költségvetési egyenleg), valamint jogszabályi összeegyeztethetetlenségek is fennállnak.
2025. 10. 04. 01:00
Megosztás:

Felmondani csak az öregek szoktak

Forradalmi szemléletváltást sürget a generációk kezelésében a Magyarország egyik vezető HR-szolgáltatója, a WHC Csoport.
2025. 10. 04. 00:01
Megosztás:

Letette az uralkodói esküt az új luxemburgi nagyherceg

Henrik luxemburgi nagyherceg 25 év uralkodás után lemondott trónjáról, és átadta a nagyhercegi címet fiának, Vilmosnak, aki hivatalosan is letette az uralkodói esküt a luxembourgi parlament előtt - tájékoztatott a Luxembourg Times című, angol nyelvű luxemburgi hírportál pénteken.
2025. 10. 03. 23:00
Megosztás:

Deloitte: 26 kiemelkedő magyar vállalatot díjaztak

A Deloitte Private Best Managed Companies üzleti mentorprogramja 2022-ben indult Magyarországon azzal a céllal, hogy szakmai támogatást adjon a hazai magántulajdonú cégeknek, és elismerje a kiemelkedő teljesítményt; a független zsűri idei döntése alapján 26 társaság nyerte el a Kiválóan Vezetett Vállalatok minősítést - közölte a tanácsadó vállalat pénteken az MTI-vel.
2025. 10. 03. 22:00
Megosztás:

Az euróövezetben és az Európai Unióban is csökkentek a termelői árak

Az euróövezetben és az Európai Unióban havi és éves szinten is csökkentek az ipari termelői árak augusztusban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint.
2025. 10. 03. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A forint a hetet is nyereséggel fejezte be.
2025. 10. 03. 20:00
Megosztás: