A digitális oktatás is vizsgázik az idei érettségi szezonban

Rohamléptekben közelít az idei májusi érettségi szezon, de még mindig nem tudni, hogy a koronavírus-járvány miatt visszatérhetnek-e addig az iskolapadba a középiskolás végzős diákok. A tanulók most már hónapok óta online oktatásban vesznek részt, aminek megvannak a maga előnyei és hátrányai is egyaránt, ugyanakkor az érettségire való felkészülést jelentősen befolyásolja a személyes jelenlét hiánya. Magyarország egyik legnépszerűbb e-learning oldala, a mateking.hu már a tavalyi érettségi szezonban is rengeteg ingyenes segítséget adott az érettségizőknek, a mostani felkészülési időszakban viszont várhatóan újabb csúcsokat dönthet meg a platform.

A digitális oktatás is vizsgázik az idei érettségi szezonban

Egyáltalán nincsenek könnyű helyzetben az idén érettségiző diákok, hiszen a koronavírus-járvány miatt immár több hónapja otthonaikból próbálják elsajátítani a tananyagot és átismételni az elmúlt években tanultakat. Az egyik legnagyobb nehézséget a május 4-i matek érettségire való felkészülés jelentheti, mert bár a tapasztalatok szerint a diákok túlnyomó többsége szorgalmas, sokan vannak köztük, akik nem képesek vagy nem szeretnek önállóan gyakorolni.

Wiersumné dr. Gyöngyösi Erika, az Eszterházy Károly Egyetem Sárospataki Comenius Campusának docense szerint sok esetben hiába vannak online órák, ahol a tanár magyaráz, a gyengébb kompetenciával rendelkező tanulók nem tudják jól megoldani a feladatokat. Nem mindenkinek válik be tehát ez az oktatási forma, számukra pedig hatványozott nehézségeket idézhet ez majd elő az érettségin. Hozzátette, fontosnak tartja a szülői ráhatást is a gyermek tanulmányaira, hiszen az online oktatás révén az édesanyák és édesapák is láthatják, amikor egy tanár „a lelkét is kiadja” az órákon, így nem is hibáztatható a rossz eredményekért.

Hozzátette, az érettségiző osztályokban ettől a héttől személyes jelenléti oktatást is meg tudnak majd valósítani kis csoportokban, maximum 10 főig a tanulók kérésére.

Olyan ez, mint az autóvezetés

Mosóczi András, a mateking.hu alapítója mindenkinek azt tanácsolja, hogy a középszintű matekérettségire ne matematikát tanuljanak a diákok, mert most érettségizni kell megtanulniuk.

„Az érettségi feladatok egy praktikus és viszonylag sekély matematikatudást kérnek számon ellentétben a négy éven át tanult mélyebb, de sokszor kevésbé gyakorlatias matektudással szemben. Kicsit olyan ez, mint az autóvezetés: négy évig tanultuk az iskolapadban az elméletet, most pedig az érettségin ki kell menni az útra az oktatóval és megtenni az első utat. Egészen biztos, hogy az elméleti anyag tizede sem fog kelleni, ami pedig kell, azt is máshogyan kell használni az autóban ülve. És bizony, akárcsak az autóvezetésnél itt is fontos a folyamatos koncentrálás, éberség, ettől pedig az érettségi nem is annyira szellemi, mint inkább lélektani kihívás” – szemléltette a helyzetet Mosóczi András egyetemi óraadó.

Hozzátette, a feladatsor nehézsége várhatóan nem különbözik majd az elmúlt években megszokott szinttől. Ugyanakkor megfigyelhető egy trend, mely szerint a több pontot érő, hosszabb feladatokat egyre inkább szétbontják kisebb részfeladatokra. Ez egyfelől jó az érettségizőknek, hisz így könnyebb részpontokat elérni, másfelől lelkileg némileg fárasztó, amikor már a tizedik feladat negyedik részfeladatát kell megoldani.

Hányast kapnál irodalomból, ha 8. osztályos lennél? Teszteld tudásod ITT!

A fiataloknak azt javasolja, a korábbi évek érettségi feladatainak a megoldásával kezdjék a felkészülést, erre létre is hoztak egy ingyenes felületet a hatszoros Év Honlapja-díjas mateking.hu platformon itt: https://www.mateking.hu/matek-erettsegi. Ha ezen túlvannak, akkor nagyjából kiderül, milyen területek mennek jobban és melyek kevésbé. Ekkor kell elkezdeni egyesével átnézni azokat a témaköröket, amik gyengeségnek számítanak, majd újra elő lehet venni az érettségi feladatsorokat.

Robbanhat a mateking.hu forgalma

Mosóczi András szerint ha valakinek nem az ötös a cél, hanem csak az, hogy meglegyen az érettségi, akkor még szinte nulla matektudásról indulva is bőven időben van a felkészüléssel. Aki jó vagy jeles eredményt szeretne elérni vagy emelt szinten érettségizik, azoknak már rendelkezniük kell egy megfelelő alaptudással és ezt kell átkonvertálni az érettségin használható tudásra. Erre heti 2-3 korábbi feladatsor megoldásával lehet ráhangolódni.

Tavaly a koronavírus-járvány első hulláma idején – amikor szintén online oktatás zajlott – túlzás nélkül a fél ország a mateking.hu-n vette a végső lendületet a másnapi matekérettségire.

„Az érettségi előtti napon 87 ezer látogató járt a honlapon, ami új rekord volt. Ez idén akár ismét megdőlhet, hatalmas rohamra számítunk, a napi átlagos 10-15 ezres forgalmunk már a vizsgák előtti hónapokban meg szokott ugrani. Tavaly óta több mint 100 új tananyaggal bővítettük a középiskolai matekkal foglalkozó részét a weboldalnak és természetesen a legutóbbi érettségik megoldásai is ingyenesen megnézhetők. Emellett idén nagyobb hangsúlyt fektetünk az emelt szintű érettségire is, elvégre a mateking alapvetően a magasabb szintű egyetemi matekkal foglalkozó e-learning oldal” – mondta Mosóczi András.

A mateking.hu-ról ráadásul nemcsak a diákok, hanem a tanárok véleménye is kiemelkedően jó. Wiersumné dr. Gyöngyösi Erika szerint a tananyagot érthetőbbé varázsolja, hogy humorral van fűszerezve és nem monoton módon adja át a tudnivalókat. A feladatok érthetően, fiatalos stílusban, már-már játékosan vannak leírva, így jóval könnyebb tanulni is. A pedagógusok visszajelzése szerint a szemléletes videók nagyon sokat segítettek a tanítványaiknak egy-egy téma elsajátításában, és remekül bele lehet építeni akár egy új anyagot ismertető, akár egy ismétlő, vagy éppen egy összefoglaló online órába.

Hozzászólások

OTP részvény - a bikák vagy a medvék az erősebbek?

Keresték az irányt hétfőn az európai és a tengerentúli tőzsdék is, nem volt egyhangú döntés a zárások közelében sem. A magyar BUX index kicsivel több mint 1 százalékot veszített erejéből a hét kezdetén és ehhez az OTP bukdácsolása is hozzájárult, a 13 100-as szinten fejezte be ugyanis a napot a bankpapír.
2021. 04. 13. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elindult a kistelepülési boltfejlesztés

Hétfőtől lehet pályázni arra a 48 milliárd forintra, amellyel a kormány támogatja kistelepülési boltok létestését, fejlesztését a Magyar falu programban - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos sajtótájékoztatón, Budapesten.
2021. 04. 13. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bírságbombán ülnek azok a párok, akik gyerek nélkül maxolják ki a CSOK-ot

A családi otthonteremtési kedvezményhez (csok) kapcsolódóan 2021. januártól több kedvezmény is elérhető: használt és új lakás vásárlása esetén nem kell vagyonszerzési illetéket fizetni, új lakás vásárlásánál pedig visszaigényelhető az 5 százalékos általános forgalmi adó, azaz az áfa is. Csak ez a két támogatási forma több millió forintos segítséget jelenthet a családok számára, az óvatosság azonban nem árt, hiszen a csokhoz hasonlóan ezeknél is előfordulhat, hogy vissza kell fizetni az igénybe vett támogatást. Összefoglaltuk, mely esetekben kerülhet sor a visszafizetésre, és hogy ez mekkora terhet róna a családokra.
2021. 04. 13. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Április 30-ig lehet jelentkezni a Nemzeti VERSenyre

Április 30-ig várják a jelentkezéseket a Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete versmondó és versklipversenyére, a Nemzeti VERSenyre.
2021. 04. 13. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Turisztikai startup program indul a fellendítésért

Közös programot indít a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány és a Startup Campus, hogy támogassák a turisztikai startup szektort, és segítsék a koronavírus-járvány hatásaira reagáló megoldások kifejlesztését - közölték a szervezetek az MTI-vel hétfőn.
2021. 04. 12. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

6 milliárdos beruházást hajt végre a Bosch Vecsésen

Regionális szolgáltatóközpontot hoz létre Vecsésen a Bosch, Magyarország legnagyobb ipari vállalata; a 6 milliárd forintos beruházáshoz a kormány 2,1 milliárd forint támogatást biztosít, a fejlesztéssel 225 új munkahely jön létre - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
2021. 04. 12. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Alulteljesített ma a Budapesti Értéktőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 508,16 pontos, 1,16 százalékos csökkenéssel, 43 267,25 ponton zárt hétfőn.
2021. 04. 12. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bővíti saját márkás árukínálatát a Spar

Szinte az összes saját márkás árucsoport kínálatát növeli idén a Spar, a tervek szerint csak az élelmiszerek területén több mint háromszáz új cikkel bővíti saját márkás termékeit az áruházlánc.
2021. 04. 12. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új vezérigazgató-helyettes az UniCredit Bank Hungary-nál

Az UniCredit Bank Hungary felügyelőbizottsága jóváhagyta Giacomo Volpi kinevezését a bank új vezérigazgató-helyettesévé, a Magyar Nemzeti Bank előzetes engedélyének hatályával.
2021. 04. 12. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ötszörös igény diákokra az újranyitás napjaiban

A nagyon várt, ám váratlan hirtelenséggel érkező kormányzati enyhítés mellett a legnagyobb hazai kuponos kedvezményt nyújtó vásárlási akciósorozat robbantotta fel a diákmunka iránti keresletet. Az alapos felkészülésen és a minden korábbit felülmúló rugalmasságon túl azonban működő és megnyugtató megoldásra is szükség volt az egy légtérben tartózkodó vásárlókra vonatkozó szabályok betartásához.
2021. 04. 12. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre bizakodóbbak a kisvállalkozások

A járvány ellenére egyre bizakodóbban tekintenek a kis- és közepes vállalkozások (kkv) a következő egy évre - közölte a K&H az első negyedéves kutatásaira hivatkozva az MTI-vel hétfőn.
2021. 04. 12. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium diadalmenetét hozta az idei Részvényfutam

Véget ért a Budapesti Értéktőzsde tradicionális, a Pénziránytű Alapítvánnyal együttműködésben megvalósított tőzsdejátéka, a BÉT Részvényfutam. A hatodik alkalommal megrendezett, középiskolás diákokat, tanáraikat és szüleiket megszólító verseny ezúttal csaknem 1 300 tőzsdecápát mozgósított – a versenyzők az egy hónapon át tartó játék során közel 20 ezer megbízást indítottak. A játék történetében hagyományosan erős, kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium idén is különösen eredményesnek bizonyult: 2018 és 2019 után ezúttal is az iskola delegálta a legsikeresebb, a Futam végére 20,8 százalékos hozamot elért játékost, valamint a „Legjobb tanár” kategóriában is az iskola, 2019-et követően ismét első helyezett pedagógusa győzött.
2021. 04. 12. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A MÁP+ megtakarítások értéke átlépte az 5500 milliárd forintot

Átlépte az 5500 milliárd forintot a Magyar Állampapír Pluszba (MÁP+) befektetett megtakarítások értéke - közölte a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán hétfőn.
2021. 04. 12. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megfertőzte a transzferárakat is a koronavírus

A világjárvány gazdasági hatásai új kihívásokkal szembesítették a vállalkozásokat világszerte. A transzferárazás és ennek nyilvántartása többletfeladatot ró a vállalkozásokra, az adóhatóság azonban kiemelt ellenőrzési területként kezeli, ezért érdemes körültekintően eljárni.
2021. 04. 12. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A lakásárak is követik az első negyedéves ingatlanpiaci felfutást

A Duna House országos lakásárindexe valós tranzakciók alapján a piacon legelsőként mutatja a lakásárváltozás irányát, mértékét és ütemét. Az idei első negyedéves adatok az eddig tapasztalt aktív piaci kereslet és megnövekedett tranzakciószámokat igazolva felfelé induló lakásárakat mutatnak szinte minden szegmensben. A teljes átlagot mutató országos lakásárindex nominál értéken rekordszinten, 199 ponton zárt, ami reálértéken kisebb ütemű emelkedést jelent.
2021. 04. 12. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

OTP részvény befektetési kilátások

Fundamentumok alapján ez a hét leginkább az árak drágulásáról szólhatnak, jönnek ugyanis az inflációs adatok Európából és USA-ból is.
2021. 04. 12. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a magyar-román kereskedelmi forgalom - ábrán mutatjuk

A magyar-román kereskedelmi forgalom alakulása; behozatal; kivitel; milliárd forint
2021. 04. 12. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Montenegróban visszatérnek az iskolába az érettségizők

Hétfőtől újra tantermi oktatást vezetnek be az érettségiző diákok számára Montenegróban - közölte a koronavírus-járvány kezelésével megbízott válságstáb.
2021. 04. 11. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét jön a hideg és a hó is

Ismét jelentősen, egy nap alatt mintegy 10 fokos lehűlés várható a jövő héten. A hét nagy részén borús, esős idő lesz jellemző, nem csak eső, néhol havazás is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2021. 04. 11. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elvitték a hatos lottót!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 14. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2021. 04. 11. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások: