A fiatal gazdák fejlesztenék a térségi együttműködést
Kedvezőnek ítélte az együttműködés kereteinek bővítési lehetőségeit Haschi András Péter, a román Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium hónap elején kinevezett államtitkára is, aki az Agrya meghívására kétnapos látogatáson tartózkodik Magyarországon. Az államtitkár az Agrya vezetőivel arról is véleményt cserél, hogy a romániai fiatal gazdálkodók hogyan vehetnének hatékonyabban részt a térség fiatal gazdálkodóinak közvetlen együttműködését segítő Közép-Európai Fiatal Gazda Központ (CERYC) tevékenységében, amely az Agrya kezdeményezésére jött létre.
Mikula Lajos szerint CERYC támogatást adhat a romániai fiatal gazdaszervezet megalakításához. A felek egyetértettek abban: a gazdálkodók átlag életkora mindkét országban magas, ezért a fiatalokat jobban be kell vonni a mezőgazdaságba, amelyre a régiós együttműködés erősítése is megoldás lehet. A két országban a harminc év alatti gazdálkodók aránya hasonló, mintegy 5-6 százalék. Az, hogy az unió agrárbiztosa román szakember lett, előnyös lehet a térség számára, mert az itteni viszonyokat jól ismeri - mondta az MTI kérdésére a román agrártárca államtitkára.