A fiatalok negyede szándékosan tölt le illegális tartalmat a netről

A 15-24 éves magyar fiatalok negyede legalább egy alkalommal szándékosan használt illegális online forrásokat az elmúlt évben annak érdekében, hogy hozzáférjen digitális tartalmakhoz, 15%-uk pedig azt is állította, hogy vásárolt hamis terméket az interneten. Mindkét területen az uniós középmezőnyben, valamivel az átlagérték felett vagyunk, ugyanakkor az előbbi szegmensben 4 százalékpontos emelkedés, az utóbbiban pedig stagnálás tapasztalható a 2016-ban végzett legutóbbi felméréshez viszonyítva, derül ki az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) legfrissebb jelentéséből.

A fiatalok negyede szándékosan tölt le illegális tartalmat a netről

A kutatásban részt vett magyar fiatalok 25%-a tudatosan, 18%-a pedig nem szándékosan jutott hozzá az elmúlt évben valamilyen digitális tartalomhoz különféle illegális forráson keresztül. A legnépszerűbb terméket a különböző filmek és sorozatok jelentik 76%-kal, őket a különböző zene és játékprogramok követik 49-48%-kal. Az adatokból kiderül, hogy az első csoportnál 3 százalékponttal az uniós átlag alatt, a második-harmadiknál viszont 10, illetve 21 százalékponttal az átlag felett vagyunk.

Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) kutatása azt is felmérte, hogy mely faktorok bírnak a legfontosabb motivációs erővel az illegális források választásakor: tízből közel hat magyar fiatal az árat, több mint egyharmaduk (35%) a csak személyes használatra való szándékot, 34%-uk pedig a legális tartalommal szembeni gyorsabb elérést jelölte meg. A megkérdezett fiatalok ugyanakkor azt is megválaszolták, hogy mely tényezők hatására szüneteltetnék a nem törvényes tartalmak fogyasztását: kétharmaduk (67%) az elérhető áron való hozzáférést, egynegyedük (24%) a büntetéstől való félelmet, egyötödük (21%) pedig a kellemetlen személyes tapasztalatokat jelölte meg leghatékonyabb elrettentő eszközként. Érdemes összevetni a magyar fiatalok hozzáállását az uniós átlaggal is: az európai fiatalok körében 12 százalékponttal kevesebben jelölték meg az elérhető árat, ugyanakkor 11, illetve 8 százalékponttal többen a következményektől való félelmet és a negatív tapasztalatokat, vagyis hazánkban az egyéb faktorokkal szemben az uniós átlaggal összevetve jóval több fiatalt befolyásol az alacsonyabb ár.

A kutatás a hamis termékek online kereskedelmére is kitért: a magyar válaszadók 15%-a tudatosan, 11%-uk véletlenül vásárolt hamis árucikket az elmúlt évben, ami 2, illetve 1 százalékponttal haladja meg az uniós átlagot. A hamis termékek interneten keresztül történő vásárlása tekintetében továbbra is a ruházati termékek, lábbelik és kisebb elektrotechnikai kütyük a legnépszerűbbek 40, 33, illetve 21%-kal. Az első termékcsoport tekintetében az uniós átlag 4 ponttal magasabb a hazaihoz képest, ugyanakkor a második és harmadik csoport esetében valamivel alacsonyabb, 32 és 19%-os érték szerepelt. A legfontosabb motiváló tényező a hazai fiatalok körében itt is az alacsony ár 61%-kal, ami 11 százalékponttal haladja meg az uniós átlagot. A digitális tartalmakhoz hasonlóan itt is az eredeti termék elérhető áron való beszerzésével lehetne a leghatékonyabban megakadályozni a hamis termékek megvásárlását: míg ez a faktor a magyaroknál 64%, addig az európai fiatalok körében 41%.

„A magyar fiatalok körében az anyagi megfontolásoknak jóval nagyobb szerep jut az európai átlaghoz viszonyítva, összességében ezzel együtt is az uniós középmezőnyben foglalunk helyet” – mondta el a kutatás eredményének hazai vonatkozása kapcsán Németh Mónika. A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) titkára kiemelte: mivel az elmúlt három évben emelkedett azoknak a fiataloknak az aránya, akik illegális online csatornákon keresztül jutottak hozzá online tartalmakhoz az év során, nem lehet eléggé hangsúlyozni a tudatos fogyasztói magatartás és internethasználat fontosságát.  

A felmérés arra is rákérdezett, hogy mi jelentene komoly visszatartó erőt az illegális tartalmak fogyasztása, illetve az adott termék megvásárlása kapcsán: vezető helyen (81%) a számítógép vírussal való fertőzöttségétől, 80%-ban pedig a bankkártya adatainak ellopásától való félelem áll, míg a harmadik-negyedik helyen a garancia hiánya, illetve a szankciótól való félelem szerepel 70-70%-kal.

A kutatás eredményeiből az is megállapítható, hogy az online tartalmak tekintetében az előfizetés-alapú üzleti modellek népszerűsége felfelé ível az európai fiatalok körében, hiszen 9 százalékponttal nőtt azok aránya, akik számára fontos, hogy az összes tartalomhoz előfizetés keretében férjenek hozzá. Ezzel kapcsolatban Horváth Péter, a HENT tagja kiemelte: „Az EU-ban elérhető legnépszerűbb legális online tartalomszolgáltatások többsége itthon is elérhető, vagyis tudatosabb internethasználattal a hazai fogyasztók is hozzájuthatnak a kívánt zenéhez, filmhez és játékhoz, nem kockáztatva ezzel az alkotók megélhetését és jövőbeli tartalmak előállítását.”


KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: