A fideszes politikusok a luxusra továbbra sem sajnálják a pénzt
A frakcióvezető úgy fogalmazott, hogy az út szervesen illeszkedik a "nemzeti cinizmus politikájába", mert a Fidesz pontosan ott folytatja, ahol a szocialista kormányok abbahagyták. Szavai szerint a "fideszes arcátlanságra jellemző", hogy ha az önkormányzati vezetők néhány napra össze akartak jönni, akkor ezt belföldön is megtehették volna, így segítve a falusi turizmust.
A politikus, aki Orbán Viktor 1994-es szavait idézte, miszerint "szegény ország kormánya ne urizáljon", egyúttal különösen pofátlannak nevezte, hogy miközben az elmúlt húsz év politikai elitje "egymás nyomorába zárta a romákat és nem romákat", a sokszor már fizetésképtelen önkormányzatok vezetői egy luxusutazáson tanácskoznak a problémáról. Végül azt mondta, reméli, hogy a résztvevők a luxusnyaralás költségeit felajánlják a saját iskoláik fűtésére. (MTI)