A forgalmi adó emelése szétszakította a japán kormánypártot
A Japán Demokrata Párt (DPJ) 40 alsóházi és 12 felsőházi képviselője nyújtotta be lemondását. Egyes források szerint 50 képviselő távozik a pártból, köztük a DPJ legnagyobb belső frakcióját irányító Ozava Icsiró is, aki a várakozásoknak megfelelően hétfőn be is jelentette, hogy új pártot alapít. Mint mondta: a DPJ már nem képes a demokratikus reformok végrehajtására, ezért olyan pártot alapít, amely szembeszáll a forgalmi adó emelésével, és szorgalmazni fogja az atomerőművek újraindítását.
Hírügynökségi jelentések szerint Noda Josihiko olyan helyzetbe kerül, hogy meg tudja szilárdítani hatalmát a belső vitákkal terhelt pártjában, de a törvények elfogadásához a felsőházban szüksége lesz az ellenzéki pártok támogatására. A DPJ-t az a törvényjavaslat osztotta meg, amely szerint a jelenleg ötszázalékos áfakulcsot 2014 áprilisában nyolc, 2015 októberében pedig tíz százalékra növelik, hogy Japán finanszírozni tudja társadalombiztosítási kiadásait, és kordában tudja tartani a hazai össztermék (GDP) kétszeresét meghaladó államadósságát.
A törvényjavaslatot múlt kedden fogadta el a parlament alsóháza. A jogszabály tervezetét a két legnagyobb ellenzéki párt, a Liberális Demokrata Párt (LDP) és az Új Komeito is támogatta, a DPJ-t azonban megosztotta a kérdés: 57 képviselője ellene szavazott, mivel az szerintük szembemegy a párt 2009-es választási ígéreteivel. A demokraták 54 fős többségben voltak a 480 fős alsóházban, s mivel csak 40 alsóházi képviselő távozik a pártból, a korábbi félelmek ellenére előre hozott választások kiírására nem lesz szükség. (MTI)