A gazdasági reklámok még mindig tartalmaznak jogsértést

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság vizsgálata szerint a gazdasági reklámok még mindig tartalmaznak jogsértést.

A hatóság a gazdasági reklámtevékenységet ellenőrizte március és október között az ország egész területén, kiemelten vizsgálták a dohányreklámokat, valamint a 18. életévüket be nem töltött személyek védelmét szolgáló jogszabályok betartását. A vizsgálatról készült összefoglaló jelentés szerint a felügyelőségek összesen 1997 ellenőrzést folytattak le, a vizsgálatok során 488 reklámban találtak jogsértést, ezek közül 16 több szempontból sem felelt meg az előírásoknak.

 

A fogyasztóvédők megállapították, hogy a kifogásolási arány az egy évvel korábbihoz képest érdemben nem változott, még mindig minden negyedik vizsgálat alá vont reklám jogsértő. A kifogásolt reklámok több mint egyötöde a fogyasztókat megtévesztő, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak minősült. A közterületeken 415 hirdetést vizsgáltak, 125 esetben eljárást indítottak tartalom miatt. Újságban közzétett reklámot 259 alkalommal vizsgáltak, 91 esetben tártak fel jogsértést. A kifogásolt reklámok kétharmadában az árfeltüntetésre vonatkozó kötelezettségüknek nem tettek eleget a vállalkozások.

 

A 364 ellenőrzött reklámújságból 86 esetben találtak szabálytalanságot, 257 szórólap közül pedig 31 ütközött valamely módon jogszabályba. A 373 interneten közzétett reklám ellenőrzése során 96 alkalommal indítottak eljárást szabálytanság miatt. A rádióban és a televízióban közzétett 234 hirdetés vizsgálata során mindössze 7 reklámot kifogásoltak, többnyire az árfeltüntetési szabályok megsértése miatt. Az egyéb reklámhordozók esetében - ebbe a kategóriába főként a dohánytermékek hirdetései tartoztak - 53 reklámot kifogásoltak a vizsgált 95-ből, ami kiugróan magas arány volt. A kedvezményekkel kapcsolatban többször valótlan, illetve elhallgatott információt találtak a fogyasztóvédők.

 

Előfordult az is, hogy a meghirdetett kedvezményes vásárlási lehetőséggel már az akció első napján sem tudtak élni a fogyasztók, mert a meghirdetett termékből nem volt megfelelő árukészlet az üzletben. Megtévesztő magatartást megvalósító gyakorlatot 31 esetben kifogásoltak a felügyelőségek, például előfordult, hogy a kiváló magyar élelmiszer védjegy feltüntetés jogszerűségét nem tudta igazolni a reklámozó. A fogyasztóvédelmi hatóság 15 ügyben vizsgálta a nem engedélyezett szerencsejáték szervezés reklámozását, amelyből 3 végződött jogsértés megállapításával.

 

Az összefoglaló jelentés szerint a felügyelőségek különös figyelmet fordítottak arra, hogy a reklám ne okozhasson a gyermekek fizikai, erkölcsi és értelmi fejlődésében károsodást. További fontos vizsgálati szempont volt, hogy a gyermekek természetes hiszékenységét és ragaszkodását a reklám ne használja ki. Az ellenőrzött 74 reklámból 8 nem felelt meg a gyermek- és fiatalkorúak védelmét célzó reklámjogi előírásoknak. A dohányáruk reklámját 53 alkalommal ellenőrizték, és 43 esetben tártak fel jogsértést a felügyelőségek, ez javulás volt a 2011-es 96 százalékos kifogásolási arányhoz képest, azonban még így is magas a 81 százalékos mérték. Az árfeltüntetés megfelelőségének vizsgálatakor a legmagasabb kifogásolási arány az újságok, magazinok esetében volt.

 

Javuló tendenciát tükröz a reklámújságokban elhelyezett árfeltüntetés kifogásolási aránya. Az ellenőrzés során kifogásolt reklámok miatt indult eljárások eredményeképpen a felügyelőségek összesen 425 határozatot hoztak, amelyek közül 293 döntés emelkedett jogerőre a jelentés összeállításának időpontjáig. Míg 278 határozat a feltárt jogsértés megszüntetésére kötelezte a vállalkozásokat, fogyasztóvédelmi bírságot a felügyelőségek összesen 147 esetben szabtak ki, összege országosan meghaladta a 47 millió forintot.


Több száz tűzoltó oltja az erdőtüzet Belgiumban

Továbbra is több száz tűzoltó és önkéntes oltja az erdőtüzet Belgiumban, a belga egységek munkájához számos ország ajánlott fel segítséget, eddig legkevesebb háromezer hektár természetvédelmi terület égett le - tájékoztatott a Le Soir című, angol nyelvű belga hírportál vasárnap.
2026. 08. 16. 16:00
Megosztás:

Franciaország délnyugati részén viharok és földcsuszamlások pusztítottak a kánikula végén

A tikkasztó hőmérsékletek mellett Franciaország délnyugati határvidékét jelentős károkat okozó, jégesővel kísért viharok és földcsuszamlások sújtották a hétvégén, elsősorban a Pireneusokban és Aveyron megyében.
2026. 08. 16. 15:05
Megosztás:

Banki engedély felé lépett a Trump-közeli World Liberty: új szintre kerülhet a USD1 stabilcoin

A Donald Trumphoz és családjához kötődő World Liberty Financial fontos szabályozási mérföldkőhöz érkezett az Egyesült Államokban. Az amerikai bankfelügyelet előzetes, feltételes jóváhagyást adott egy országos trust bank létrehozására, amelynek központi feladata a USD1 stabilcoin kibocsátása, visszaváltása és tartalékainak kezelése lenne. A döntés ugyanakkor még nem jelent teljes banki működési engedélyt – és éppen ez a részlet teszi igazán érdekessé a történetet.
2026. 08. 16. 14:00
Megosztás:

Szinte hihetetlen: 2026-ban kétszer is megdőlt a 2024-es legintenzívebb hőhullám rekordja Budapesten

A HungaroMet Budapestre elérhető adatsora alapján a modern mérések kezdete óta minden korábbinál intenzívebb volt mindkét idei extrém hőhullám – először egy 12 napos, majd egy 9 napos, de az előbbinél is intenzívebb hőhullámot kellett átvészelnünk idén nyáron. Szabó Péter (ELTE Meteorológiai Tanszék) rövid elemzésében két ábrával illusztrálja az egyre kiugróbb rekordmelegeket, melyek jelentős többlethalálozással is járnak.
2026. 08. 16. 13:00
Megosztás:

A barlangfürdő megnyitójával és állatkerti születésnappal is várják Miskolcon a látogatókat

Augusztus 20-án újra kinyit a Miskolctapolcai Barlangfürdő, emellett fényfesztivállal, repülőtéri programokkal, állatkerti születésnappal és éjszakai futóversennyel várják a látogatókat a borsodi vármegyeszékhelyen az ünnepi hosszú hétvégén.
2026. 08. 16. 12:00
Megosztás:

Mi fedez egy stabilcoint? Így ellenőrizheted a tartalékokat

A stabilcoinok egyik legfontosabb ígérete egyszerűen hangzik: egy dollár értékű token mögött egy dollárnyi fedezet áll. A valóság azonban ennél jóval összetettebb. Nem mindegy, hogy a kibocsátó készpénzt, amerikai állampapírt, aranyat, Bitcoint vagy más eszközt tart a tartalékban, ahogyan az sem, hogy ezt egy egyszeri attesztáció, teljes pénzügyi audit vagy blokkláncon működő proof of reserves rendszer igazolja. A Tether 2026-os első teljes auditja különösen aktuálissá tette a kérdést: hogyan lehet ellenőrizni, hogy egy stabilcoin mögött valóban ott van-e a megígért fedezet?
2026. 08. 16. 11:00
Megosztás:

Egészségipari konferenciát rendez a Szegedi Tudományegyetem

OneHealth Summit - Szeged címmel rendez az egészségipar legfontosabb tudományos és technológiai trendjeit bemutató konferenciát szeptember közepén a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
2026. 08. 16. 09:00
Megosztás:

Súlyos problémákat tártak fel a szakfelügyeleti vizsgálatok a színháztörténeti múzeumban

Súlyos problémákat tártak fel azok a rendkívüli szakfelügyeleti vizsgálatok, amelyeket több szakmai jelzés alapján rendelt el az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetben (OSZMI) a Kulturális Minisztérium - írta Facebook-oldalán Sári Zsolt közgyűjteményi és örökségvédelemért felelős államtitkár szombaton.
2026. 08. 16. 08:00
Megosztás:

A Solana-tartalékra építő cég 30,3 millió dollárt bukott – de nem a működés miatt

A Solana Company (HSDT) második negyedéves vesztesége 30,3 millió dollár lett, miközben a vállalat mindössze 2,5 millió dollár bevételt termelt. A veszteség döntő része azonban nem a működésből, hanem a Solana (SOL) árfolyamának esése miatt elszámolt értékvesztésből származott.
2026. 08. 16. 07:00
Megosztás:

Indul a párlatfőzés szezonja – ezekre a szabályokra érdemes figyelni

A gyümölcsök érésével megkezdődik a párlatfőzés időszaka is. Sokan saját maguk készítik el a párlatot, ehhez azonban nemcsak a megfelelő szaktudásra, hanem a szabályok ismeretére is szükség van. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat.
2026. 08. 16. 06:00
Megosztás:

Fürdőzési tilalmat rendeltek el ezen a strandon

Tartós fürdőzési tilalmat rendelt el a Fejér Vármegyei Kormányhivatal a Velencei-tó rendkívül alacsony vízállása miatt a gárdonyi Tini Strandra idénre - közölte a Fejér vármegyei város a Facebook-oldalán.
2026. 08. 16. 05:00
Megosztás:

Paks - Magyar Péter: ütemezetten halad a fenékküszöb építése

Mindkét partról ütemezetten halad a fenékküszöb építése - közölte szombat este közösségi oldalán a miniszterelnök.
2026. 08. 16. 04:00
Megosztás:

Az MKIF a törvényes eljárást hangsúlyozza az M6-os autópálya ügyében

A hatályos jogszabályoknak és a Magyar Állammal kötött szerződésnek megfelelően, nyílt közbeszerzésen nyerte el az M6-os autópálya érintett szakaszának üzemeltetését a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (MKIF Zrt.) - közölte a cég szombaton az MTI-vel.
2026. 08. 16. 03:00
Megosztás:

300.000 Ft-nál több készpénzt dugdosol otthon? Ebből bajod lesz!

Sokan érzik úgy, hogy a megtakarításuk ott van a legnagyobb biztonságban, ahol folyamatosan szemmel tarthatják: a szekrény mélyén, egy borítékban vagy éppen a matrac alatt. Néhány százezer forint otthoni tartása azonban már komoly kockázatokat rejthet.
2026. 08. 16. 02:00
Megosztás:

Hogyan kérhetem a nyugdíjam újraszámítását vagy az összeg felülvizsgálatát?

Előfordulhat, hogy valaki a nyugdíj megállapításáról szóló határozat kézhezvétele után úgy érzi: a folyósított összeg alacsonyabb annál, mint amire a munkával töltött évei és korábbi keresete alapján számított.
2026. 08. 16. 01:00
Megosztás:

Országszerte sok munkát adtak a szabadtéri tüzek a katasztrófavédelemnek

Szombat délután is több szabadtéri tűzhöz riasztották a katasztrófavédelem munkatársait országszerte.
2026. 08. 16. 00:05
Megosztás:

Több mint 200 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett június eleje óta

Eddig 209 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett a június elején közzétett nyilvános felhívás alapján kiválasztott kiegészítő kiadványokra, közülük 145 esetében az eljárás már sikeresen be is fejeződött - közölte az oktatási és gyermekügyi miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 08. 15. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 15. 22:00
Megosztás:

Sztrájkolnak az Easyjet franciaországi légiutas-kísérői

Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt. A személyzet a folyamatosan és gyakran az utolsó pillanatban változó beosztások ellen tiltakozik.
2026. 08. 15. 21:00
Megosztás:

Erdőtűz pusztít Belgiumban

Erdőtűz pusztít Belgiumban, eddig 1600 hektárnyi természetvédelmi terület égett le, a környékbeli lakosokat felszólították: készüljenek házaik elhagyására, az EU tűzoltórepülőgépekkel és helikopterrekkel segíti az oltást - tájékoztatott a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap internetes oldalán szombaton.
2026. 08. 15. 20:00
Megosztás: