A görög mentőprogram feltételei - összefoglaló

A görög parlament várhatóan vasárnap este szavaz a kormány által pénteken jóváhagyott törvényjavaslatról, amely a második, 130 milliárd eurós EU/IMF-mentőprogram és magánbanki adósságkönnyítés hazai feltételeit tartalmazza. Az első, elégtelennek bizonyult mentőprogramot 2010. májusban hagyták jóvá, 110 milliárd euró értékben.

A miniszterelnök, Lukasz Papademosz szombat este tévényilatkozatban figyelmeztette az országot és a törvényhozókat, hogy ha elutasítják a takarékosságot és vele a mentőprogramot, akkor Görögország "megfékezhetetlen gazdasági káoszba süllyed, és társadalmi robbanás fenyegeti".

 

Az új program elemeinek mielőbb a helyükre kell kerülniük, különben Görögország nem lesz képes törleszteni egy 14,5 milliárd eurós részletet, amely március 20-án válik esedékessé. A vasárnapi szavazáson eldőlő kormányprogram részletei a következők:

 

KÖLTSÉGVETÉSI KIIGAZÍTÁS

 

Még a mentőprogramból való első, márciusban várt kifizetés előtt pótköltségvetést kell készíteni, amely a hazai össztermék (GDP) 1,5 százalékával egyenértékű, azaz 3,3 milliárd eurónyi kiadáscsökkentést tartalmazna erre az évre. Az Európai Bizottság becslése szerint Görögország államháztartási hiánya tavaly a GDP 8,9 százaléka lehetett, és további intézkedések nélkül idén is meghaladná a 7 százalékot, a GDP majdnem 200 százalékára növelve a kormányzat adósságát a tavalyi 163 százalékról.

 

A 3,3 milliárd eurós lefaragásból 1,1 milliárdot az egészségügyben kell elérni, főleg a gyógyszerköltség csökkentésével. A nagyobb tételek között 400 millió eurót a közületi beruházásokból, 300 milliót a honvédelmi költségvetésből kellene elvenni. A nyugdíjak csökkentéséből további 300 millió eurót kellene megtakarítani, és a központi költségvetési intézményeknek is le kell mondaniuk 300 millióról.

 

Más intézkedések után még mindig marad 325 millió eurónyi olyan kiadáscsökkentés a jelenlegi ábra szerint, amelyet nem nevesítettek, pedig ez az euróövezeti pénzügyminiszterek alapvető követelése volt a múlt héten. Az áprilisi választások után alakuló új kormánynak júniusban további 10 milliárd eurónyi takarékossági intézkedést kell előírnia a 2013-2015-ös időszakra, és erre már most elvi kötelezettséget kell vállalniuk a pártoknak - ezt a feltételt szintén az euróövezeti pénzügyminiszterek tanácsa támasztotta.

 

MUNKAÜGYI REFORM

 

Még az új mentőprogramból való első kiutalás előtt 22 százalékkal csökkenteni kell a minimálbért, amelynek bruttó összege most havi 750 euró, ezen belül a 25 éven aluli munkavállalók részére 32 százalékkal kell csökkenteni a minimálbért. A munkában töltött idővel járó automatikus béremelés megszűnik, a társadalombiztosítási hozzájárulás 5 százalékkal csökken.

 

A kollektív bérmegállapodásokat "rendszeresen és gyakran hozzá kell igazítani a változó gazdasági körülményekhez". Körülbelül 15 ezer állami alkalmazottat úgynevezett munkaügyi tartalékba kell helyezni idén, ami azt jelenti, hogy az alapbérük 60 százalékát fogják megkapni, és jövőre felmondanak nekik. Minden öt nyugdíjba menő közalkalmazott helyett csak egy újat lehet fölvenni. A cél: 2015-re 150 ezerrel csökkenti az állami munkahelyek számát.

 

KÖLTSÉGVETÉSI ÉS GAZDASÁGI CÉLOK

 

Idén az államháztartás elsődleges (adósságtörlesztés nélkül számolt) hiánya nem haladhatja meg a 2,06 milliárd eurót. Jövőre már legalább 3,6 milliárdos elsődleges többletet kell elérni, ezt 2014-ben 9,5 milliárd euróra kell növelni. 2012 és 2014 között az államháztartási hiány nem lehet több a GDP 7 százalékánál. A költségvetési célokat 2015-ig el lehet halasztani, ha a gazdasági növekedés elmarad a várttól.

 

A görög GDP várhatóan 4-5 százalékkal csökken az idén és jövőre. A fellendülés kezdete 2013 folyamán lehetséges, 2014-ben és 2015-ben 2,5-3 százalékos növekedés várható. Az Európai Bizottság korábban csak 2,8 százalékos visszaesést jósolt Görögországnak erre az évre a tavalyról becsült, 5,5 százalékos GDP-csökkenés után.

 

A BANKOK TŐKEFELTÖLTÉSE

 

A görög bankoknak idén a harmadik negyedévig el kell érniük a legjobb minőségű szavatoló tőke EU-ban előírt 9 százalékos arányát a kockázattal súlyozott mérlegfőösszeggel szemben, és ezt a tőkemegfelelési mutatót (core tier-1 capital ratio) a jövő év második negyedéig 10 százalékosra kell javítaniuk, részint piaci tőkeemeléssel, részint a mentőprogramból. Az esetleg szükséges állami segítség arányában a kormány részesedést kap a bankokban törzsrészvények, korlátozott szavazati jogú részvények vagy részvényre váltható kötvények formájában.

 

PRIVATIZÁCIÓ

 

A privatizációs bevételeknek ez év végéig el kell érniük a 4,5 milliárd eurót, jövő év végéig a 7,5 milliárd eurót, 2014 végéig a 12,2 milliárd eurót és 2015 végére a 15 milliárd eurót, tavaly júniustól számítva. Egyelőre nem pontosított "középtávon" összesen 50 milliárd eurós bevételt kell elérni a közületi javak magánkézbe adásából. Növelni kell a görög privatizációs ügynökség felhatalmazását, hogy részletekben is eladhasson vagyontárgyakat, vagy felszámoljon állami cégeket, ha nem lehet eladni őket. A még idén eladandók között van a DEPA gázszolgáltató, a DESFA gázvezeték-üzemeltető és a Hellenic Petroleum olajfinomító. 

 

SZERKEZETI REFORMOK

 

Még az első kiutalás előtt törvényt kell alkotni egyes szakmák felszabadításáról, a verseny engedélyezéséről: ide tartozik egyebek közt az elsődleges egészséggondozás, a könyvelés, az idegenvezetés, a kikötői rakodás és az ingatlanügynökség.


Emelkedtek a vezető amerikai indexek, a demokrata kongresszusi győzelem és az olajárak esése támogatták a hangulatot

A befektetői hangulatot elsősorban az amerikai félidős választások eredményei támogatták, miután a Demokrata Párt megszerezte az ellenőrzést a Kongresszus mindkét háza felett. A piacok kedvezően fogadták, hogy a megosztott politikai erőtér mérsékelheti a bizonytalan politikai lépések és volatilis katonai beavatkozások esélyét. Az olajpiacon jelentős korrekció bontakozott ki: a Brent jegyzése 8,4%-os esést követően hordónként 94,89 dolláron, míg a WTI 8,1%-os csökkenés után 88,30 dolláron zárt, mivel a befektetők növekvő esélyt láttak az iráni konfliktus rendezésére.
2026. 11. 05. 10:00
Megosztás:

Az amerikai választási eredmények miatti megnövekedett kockázati étvágy segítette a főbb európai indexeket

Kedvező hangulatban zajlott a kereskedés az európai részvénypiacokon, miután a Demokrata Párt megszerezte a többséget az amerikai Kongresszus mindkét házában, miközben számos vállalati gyorsjelentés is támogatta a piacokat. A STOXX600 index 1,8%-kal emelkedett. A bankszektor felülteljesítő volt, amit a kedvezőbb szabályozási kilátások támogattak, emellett a megújulóenergia-vállalatok is erősödtek. A vállalati hírek közül a Novo Nordisk 5,6%-os emelkedése emelhető ki, miután a társaság megemelte éves előrejelzését. Ezzel szemben a technológiai szektor alulteljesített az amerikai AI- és adatközponti szektort érintő szigorúbb szabályozási kilátások miatt.
2026. 11. 05. 09:30
Megosztás:

Egy nemzetközi szerződést és két agrártörvényt tárgyal a parlament

Egy nemzetközi szerződésről és két agrártárgyú törvényjavaslatról tárgyal e heti utolsó ülésnapján, csütörtökön a parlament.
2026. 11. 05. 09:00
Megosztás:

Vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 05. 08:30
Megosztás:

Két magyar város a klímavédelem élvonalában

Több mint 380 város vett részt a WWF nemzetközi városi klímavédelmi kihívásában, amelynek magyarországi értékelésében Ajka szerepelt a legjobban, és Terézváros is jól teljesített. A két település most a We Love Cities kampányban mutathatja be fenntarthatósági törekvéseit, november 30-ig pedig a lakosok is szavazhatnak rájuk, és javaslatokat tehetnek arra, hogyan válhatnának még zöldebbé.
2026. 11. 05. 08:00
Megosztás:

Társadalmi egyeztetésre kerül a rendészeti törvénycsomag

Társadalmi egyeztetésre bocsátja a korábban beharangozott rendészeti törvénycsomagot a kormány, mielőtt az Országgyűlés elé terjeszti a több tucat módosítást kezdeményező javaslatot - közölte Pósfai Gábor belügyminiszter szerda késő este a Facebook-oldalán.
2026. 11. 05. 07:35
Megosztás:

Naponta 39 cégnél indult felszámolás Magyarországon

2025-ben az OPTEN adatai szerint 14 265 cégnél indult felszámolási eljárás, ami naponta átlagosan 39 vállalkozást jelent. Ugyanebben az évben 33,7 ezer cég szűnt meg, és a megszűnések 67 százaléka felszámolással, kényszertörléssel vagy hivatalbóli törléssel történt. Ezek a változások nemcsak az érintett vállalkozások, hanem üzleti partnereik számára is figyelmeztető jelek lehetnek.
2026. 11. 05. 07:00
Megosztás:

A Lidl 17 közhasznú szervezetet támogatott a vállalat Érték.Lánc Programjában

A Lidl Magyarország a vállalat Érték.Lánc Programjában 17 közhasznú szervezetet támogatott az 50 millió forintos keretből - közölte az élelmiszer-kiskereskedelmi lánc szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 05. 06:30
Megosztás:

Új pozíciót kap Antoine Parisi, a Redion Csoport vezérigazgatója a Generali Csoport felsővezetésében

A Generali október végén bejelentett szervezeti átalakításának részeként Antoine Parisi, az asszisztencia, az utasbiztosítás és a munkavállalói juttatások terén világszinten vezető szerepet betöltő Redion Csoport vezérigazgatója 2027. január 1-jétől csatlakozik a Generali Csoport Vezetői Bizottságához. A szakember új pozíciójában Philippe Donnet, a Generali Csoport vezérigazgatójának és Giulio Terzariolt, a vállalat vezérigazgató-helyettesének munkáját támogatja majd a csoport hosszútávú célkitűzéseinek meghatározásában és azok megvalósításában.
2026. 11. 05. 06:00
Megosztás:

Agrárminisztérium: csaknem 86,8 milliárd forint támogatási előleg kifizetése kezdődik meg

November első hetében csaknem 86,8 milliárd forint előleg kifizetése kezdődik meg az Agrár-környezetgazdálkodási kifizetések (AKG) és az Ökológiai gazdálkodás támogatása (ÖKO) jogcímre - olvasható az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) Facebook-oldalának szerdai bejegyzésében.
2026. 11. 05. 05:30
Megosztás:

A bizalom megvan, most a költségvetés vizsgázik

A 2026 tavaszi kormányváltást követően még kérdéses volt, hogy az új politikai ciklus hozta megelőlegezett piaci bizalom csupán egy átmeneti, nyári románc marad-e. Fél év elteltével azonban kijelenthető: a piac és a magyar eszközök között egy tartós bizalmi kapcsolat alakult ki, és a gazdaság maga mögött hagyta a stagnálást. Ugyanakkor a neheze még hátravan. Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője a bank őszi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a tartós elköteleződés és az euró tervezett bevezetésének igazi szakítópróbája az újonnan bemutatott 2027-es költségvetés, a középtávú konszolidáció és a hozzá kapcsolódó hitelességépítés lesz.
2026. 11. 05. 05:00
Megosztás:

Megnyílt a jegyvásárlás a legtöbb nemzetközi vonatra a december 13-tól kezdődő menetrendi évre

Elindult a jegyértékesítés a nappali nemzetközi vonatok jelentős részére - hívta fel a figyelmet Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerdán Facebook oldalán közzétett bejegyzésében.
2026. 11. 05. 04:30
Megosztás:

Wekerle Plusz: Ha szakítanak, bukhatják a kedvezményes lakáshitelt az élettársak

Komoly pénzügyi következményekkel járhat, ha egy Wekerle Plusz hitelt közösen felvevő pár kapcsolata a lakásvásárlást követő öt éven belül megszakad. A szabályozás ráadásul különbséget tesz a házaspárok és az élettársak között: míg válás esetén az egyik házastárs bizonyos feltételekkel elköltözhet anélkül, hogy emiatt elveszítenék a kamattámogatást, az élettársak szakítására nem vonatkozik ugyanez a kedvezmény – hívja fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a LakáshitelPont.hu pénzügyi szakértője.
2026. 11. 05. 04:00
Megosztás:

Tizenkét szervezet közös javaslatcsomagot dolgozott ki az építőipari szakképzés megújítására

Közös javaslatcsomagot dolgozott ki az építőipari szakképzés megújítására tizenkét építésgazdasági, munkaadói, munkavállalói és szakmai szervezet - közölte az egyik résztvevő, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 05. 03:30
Megosztás:

Olcsóbb lett a kötelező, mégis alig keressük a jobb ajánlatokat

Az autósok jelentős része továbbra sem használja ki a biztosítók közötti versenyben rejlő lehetőségeket, pedig az így elérhető megtakarítás évente átlagosan 12-18 ezer forint lehet a SimpleBiztosítás.hu szakértőinek becslése szerint. Az egyedi ajánlatok között ugyanakkor jelentős különbségek is lehetnek.
2026. 11. 05. 03:00
Megosztás:

Bajban a vidéki házaspárok - az Uniós jog 2 millió magyar otthont érint

Nehéz időszak jöhet a vidéki háztulajdonosoknak: több mint kétmillió magyar otthont érint az uniós szigorítás.
2026. 11. 05. 02:00
Megosztás:

Törvényi döntés! A 2027-es nyugdíj emelés így fog megvalósulni

​A bejelentett 3 százalékos januári nyugdíjemelés 200 ezer forintos ellátásnál havi 6000 forint pluszt jelent. Novemberben további összeg is érkezhet, de vajon ez tartós emelés vagy egyszeri kifizetés lesz? A nyugdíjtörvény pontos menetrendet ad: megmutatja, mikor kötelező korrigálni, melyik infláció számít, és hogyan hat az elszámolás a következő januári nyugdíjra. Mutatjuk a pontos számokat és mindent alaposan elmagyarázunk.
2026. 11. 05. 01:00
Megosztás:

Fitch: az állampapírhozamok európai emelkedése közfinanszírozási stressz, de nem válsághelyzet

Az állampapírhozamok emelkedése közfinanszírozási stresszt okoz az európai szuverén adósok körében, de alapvető különbségek vannak a mostani helyzet és a korábbi euróövezeti adósságválság között - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban bemutatott európai adósságpiaci körképében.
2026. 11. 05. 00:05
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötött az Egis Gyógyszergyár és a PTE

Együttműködési megállapodást kötött az Egis Gyógyszergyár Zrt. (Egis) és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Gyógyszerésztudományi Kara - közölte a gyógyszergyár szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 04. 23:30
Megosztás:

A komplex szervezetek vezetésének kulcsa: vállalatok, szakterületek, emberek és célok összehangolása

Klie Ferenccel, több cég irányításában tapasztalatot szerzett felsővezetővel, korábbi élsportolóval és business coach-csal beszélgettünk a stratégiaalkotás és a megvalósítás összhangjáról, a különböző szervezetek és csapatok összehangolásáról, az új területeken történő gyors értékteremtésről, a fenntartható eredményességről, valamint a sport és az üzleti élet közös vezetési alapelveiről.
2026. 11. 04. 23:00
Megosztás: