A gyenge forint ismét élénkíti a bevásárlóturizmust

A gyenge forint hatására ismét megélénkült a bevásárlóturizmus a határokhoz közel eső településeken, főleg Szlovákiából jönnek át vásárolni Magyarországra, míg az osztrák határ mentén kevésbé érzékelhető a forgalom növekedése - derül ki az MTI megyei tudósítóinak körképéből.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye határ menti településein, de még Miskolcon is jószerivel hasonló a helyzet, mint egy évvel ezelőtt volt, Szlovákiából egyre többen járnak át eurójukat elkölteni, mivel a forint gyenge, a benzin és a gázolaj pedig lényegesen olcsóbb, mint a határ túloldalán. Az elmúlt év elején 316 forintot ért egy euró, és már akkor is sok szlovák állampolgár indult bevásárolni a határ menti magyar városokba, Ózdra, Sátoraljaújhelybe, de még a határtól hatvan kilométernyire lévő Miskolc hipermarketjeibe is. Most, hogy még több forintot kapnak pénzükért, még inkább megéri átjönni - mondták az MTI tudósítójának a miskolci Búza téri piacon szlovák rendszámú autóval érkezők, akik azt is hozzátették: ha másért nem, de tankolni is érdemesebb Magyarországon, itt ugyanis kevéssel egy euró fölött van egy léter benzin ára, míg Szlovákiban ennél lényegesen többet kell fizetni érte.

 

Azt is elmondták a határ túloldalán élők, hogy egyre gyakrabban figyelik az euró forintárfolyamának változását, és ha már 5-8 forinttal is többet kapnak eurójukért, indulnak pénzüket költeni a határhoz közeli magyar településekre, elsősorban a hétvégéken, főként élelmiszerekre, de még sörre is. Megélénkült a szlovák rendszámú autók forgalma az elmúlt napokban Nógrád megye határ menti városaiban is, Salgótarjánban és Balassagyarmaton. Kereskedők szerint a magas euróárfolyam és a szlovákiaihoz képest olcsóbb benzin miatt északi szomszédunkból most többen látogatnak vásárlási céllal Magyarországra.

 

Az autósok már azzal is nyernek literenként húsz-harminc forintot, ha az országhatár innenső oldalán tankolnak, de a számukra kedvező euró/forint átváltási arány miatt az élelmiszeripari termékeket és egyes fogyasztási cikkeket is olcsóbban tudják megvenni Magyarországon. Salgótarjánban a városi piac és a hipermarketek forgalmának jelentős részét biztosítják a Fülekről, Losoncról, Rimaszombatról bevásárolni érkező turisták, Nógrád megye nyugati nagyobb városában pedig a Nagykürtösről, Ipolyságról, illetve a környező határ menti falvakból érkezők élénkítik a forgalmat. Csach Gábor, Balassagyarmat alpolgármestere az MTI-nek elmondta: amikor 310 forint fölött váltják át az eurót, ugrásszerűen megnő a Szlovákiából érkező, Balassagyarmaton vásárlók száma.

 

Az alpolgármester megjegyezte: városukban ennek is köszönhetően a 2014-es évben jelentős bevételnövekedést értek el a kereskedelemmel, illetve szolgáltatással foglalkozó vállalkozások, ami az önkormányzatnak is kétszámjegyű helyi iparűzési adóbevétel-növekedést jelent. A Szlovákiából dunai hidakon át megközelíthető Komárom és Esztergom 40-50 kilométerről is vonzza a szlovák vásárlókat - mondták az el az MTI-nek a két település üzleteiben. Komáromban az egyik kereskedelmi lánc áruháza közvetlenül az Erzsébet-híd lábánál található, az üzlet parkolójában többségben vannak a szlovák rendszámú autók. Jelenlétük folyamatos, szinte független a forint/euró árfolyamtól, legfeljebb az figyelhető meg, ha az euró kiugróan erős, nagyobb értékű bevásárlásokat végeznek.

 

A két város benzinkútjainál is állandó a szlovák ügyfelek forgalma, a kezelők elmondták, még céges kártyával is átjárnak tankolni Magyarországra. A komáromi gyógyfürdő idegenforgalmi vezetője, Molnár Gyöngyi szerint folyamatosan harminc százalékra tehető a Felvidékről érkező vendégek aránya. A révkomáromi lakcímkártyát bemutatók is megkapják a komáromiaknak járó kedvezményt, azaz száz forinttal olcsóbban válthatnak belépőjegyet. Az osztrák határ mentén, Sopronban és Fertődön nem érezhető az Ausztriából érkező vásárlók számának növekedése. Fertődön az egyik határ menti benzinkúton például azt mondták, hogy Ausztriában még mindig olcsóbb tankolni, így inkább továbbra is az a jellemző, hogy a magyarok mennek oda és nem fordítva.

 

Horváth Vilmos, a Soproni Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint a városban a gyenge forint nem mozdítja meg az átlag osztrák vásárlókat, akiket igen, az pedig annyira kevés, hogy nem is mérhető. Ami jellemző, hogy az a tízezer magyar, aki kint dolgozik, ilyenkor váltja be a fizetésének egy részét, amiből inkább a közüzemi számlákat fizeti be itthon, de a vásárlást még mindig Ausztriában intézi. A Győri Árkád Üzletközpont igazgatója, Máté Richárd elmondta: náluk nem jellemző az osztrák bevásárlóturizmus, inkább Szlovákiából érkeznek a vevők, arányuk átlagosan 5 százalékra tehető.

 

Hozzátette, hogy egyelőre nem nőtt a forgalom, de amennyiben a forint pénteken is gyenge marad, biztos, hogy a hétvégén többen jönnek majd külföldről vásárolni. A Zala megyei Lentiben 10-15 százalékos forgalombővülést jelent, hogy gyengébb a forint és olcsóbb az üzemanyag, s ezen okok miatt több szlovén és osztrák polgár érkezik a városba - vélekedett egy helyi benzinkút üzemeltetője. Németh Lajos az MTI érdeklődésére arról számolt be, hogy miután Szlovéniában nagyjából még most is 400 forintba kerül egy liter 95-ös benzin, az ott élőknek érdemes 15-20 kilométert megtenniük Magyarországra, hogy itt tankolják tele autóikat. A töltőállomás, de akár a város üzleteinek forgalmából is az látszik, hogy Lentiben pénteken a vásárlók mintegy 20 százaléka külföldi, többségében szlovén és kisebb részben osztrák.   

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: