A hungarikum-törvény a tavasszal kerülhet a parlament elé

Elkészült a nemzeti értékek védelméről szóló törvényjavaslat, amelyet várhatóan a parlament tavaszi ülésszakán vitatnak meg a képviselők - mondta Horváth Zsolt, (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő, a hungarikum-törvény egyik előkészítője.

A Hungarikum Napok alkalmából rendezett szakmai tanácskozáson elhangzott: a 2010 végére elkészült törvénytervezethez - amelyet majd a Vidékfejlesztési Minisztérium terjeszt az Országgyűlés elé - civil szervezetektől, őstermelőktől több száz indítvány érkezett.

 

Horváth Zsolt hangsúlyozta, hogy a törvény a hungarikumok tételes felsorolását nem fogja tartalmazni, hanem objektív minőségi és értékbeli kritériumokat határoz meg. Hozzátette: bárki bekerülhet a hungarikumok közé aki az adott kategóriáknak megfelel. Lesznek helyi értékek, megyeiek, nemzetiek, és a képzeletbeli piramis csúcsán a hungarikumok szerepelnek - mondta a képviselő.

 

Közlése szerint a helyi értékekről a települések önkormányzatai döntenének, a megyei értékeket a megyei önkormányzatok bírálnák el, a nemzeti értékeket egy külön erre a célra létrehozott, elismert szakemberekből álló bizottság minősítené. Kiemelte, hogy a minősítés nem szól örökre, a kritériumok nem teljesítése esetén ki lehet majd kerülni a hazai értékek közül.

 

A hungarikumok köre a kereskedelmi forgalomban kapható termékek mellett lefedné az épített örökséget, természeti, kulturális, művészeti értékeket, de hagyományőrző csoportok és szellemi alkotások is bekerülhetnek a különleges oltalmat élvező körbe - mondta Horváth Zsolt. A konferencián Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója a törvény mielőbbi megalkotását sürgette.

 

Fontosnak tartotta, hogy a hungarikumok védelméről szóló törvény a tanúsító védjegy használata mellett kedvezményeket is biztosítson a nemzeti gyűjteménybe tartozók számára. Példaként a védjegy díjmentes használatát, a szellemi és iparjogvédelmi díjak mérséklését és külön pályázati lehetőségeket említett. Közlése szerint a manufaktúra évente 20 millió forintot költ iparjogvédelmi oltalmak meghosszabbítására. Hozzátette: szeretnék azt is elérni, hogy a hungarikumokat hamisítókat szigorúbb büntetéssel sújtsák. A konferenciát követően a Premium Hungaricum Egyesület hét magyarországi pincészet egy-egy borának - közöttük két Veszprém megyei pincészetnek - adományozott megkülönböztető védjegyet. (MTI)

Csúcstalálkozót tartanak Londonban az Ukrajnát támogató országok vezetői

Csúcstalálkozót tartanak pénteken Londonban az Ukrajna megsegítése érdekében cselekvésre kész országok koalíciójának - Coalition of the Willing - vezetői. A londoni külügyminisztérium tájékoztatása szerint a konferencián Keir Starmer, a vendéglátó brit miniszterelnök felveti az orosz földgáz- és nyersolajexport "eltávolítását a világpiacról", valamint a zárolt orosz vagyoneszközök felhasználását Ukrajna támogatására.
2025. 10. 24. 14:00
Megosztás:

Altcoin-tél 2026-ig? A Bitget vezérigazgatója szerint leáldozott az altcoinok csillaga

Az altcoin szezon elmarad — legalábbis a Bitget vezérigazgatója szerint. Gracy Chen szerint a befektetők hiába várják a kisebb kriptovaluták újabb fellendülését: a tőke és a figyelem szinte kizárólag a Bitcoinra összpontosul, miközben az altcoin szektor egyre gyengébben teljesít. A piaci dinamika átrendeződése tartósnak tűnik, és komoly következményekkel járhat a kriptogazdaság egészére nézve.
2025. 10. 24. 13:00
Megosztás:

A kriptovaluták felnőtté válása: Hogyan lett a blockchain a digitális gazdaság alapja

A 2025-ös év mérföldkő lett a kriptovaluták világában. Már nemcsak spekulációról vagy új technológiák teszteléséről van szó — a blokklánc immár valódi gazdasági motort jelent, amely integrálódik a globális pénzügyi rendszerbe. A világ digitális jövője egyre inkább a decentralizált technológiákra épül.
2025. 10. 24. 12:00
Megosztás:

1300 milliárd dollárra nőhet 2030-ra a globális vállalati és befektetési banki piac

A vállalati és befektetési banki szolgáltatások piaca (corporate and investment banking - CIB) a következő években átlagosan évi 4 százalékkal növekedhet és 2030-ra meghaladhatja az 1045 milliárd dollárt, a nem banki pénzügyi intézmények (NBFI) bevételeivel együtt pedig elérheti az 1300 milliárd dollárt - derül ki a Boston Consulting Group (BCG) nemzetközi tanácsadó éves szektorális jelentéséből.
2025. 10. 24. 11:00
Megosztás:

Ingyenes képzéseket tart az IPOSZ a mesterséges intelligenciáról és a vállalkozói készségekről

Nemzetközi együttműködésben ingyenes képzéseket tart az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) a mesterséges intelligenciáról és a vállalkozói készségekről a magyar kis és középvállalkozásoknak.
2025. 10. 24. 10:00
Megosztás:

Cardano és DOGE gyenge visszapattanást mutatnak, miközben a $TAP 55%-ot robbant! Az elemzők 35-szörös növekedést jósolnak a negyedik negyedévben

A Cardano és a Dogecoin árfolyamának gyenge visszapattanása továbbra is fennálló eladási nyomásra utal.
2025. 10. 24. 09:00
Megosztás:

Alig mozdult péntekre a forint

Vegyesen alakult, alig változott péntek reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 10. 24. 08:00
Megosztás:

Stratégiai partnerségre lép a WING és az Accent Hotel Management

Stratégia megállapodást írt alá a WING ingatlanfejlesztő és az Accent Hotel Management arról, hogy hatékonyan működtessenek közös szállodaprojekteket Magyarországon - közölték a vállalatok az MTI-vel.
2025. 10. 24. 06:00
Megosztás:

Donald Trump jövő csütörtökön találkozik Hszi Csin-ping kínai elnökkel

Donald Trump amerikai elnök jövő hét csütörtökön találkozik Hszi Csin-ping kínai elnökkel - jelentette be a Fehér Ház csütörtökön.
2025. 10. 24. 05:00
Megosztás:

Egyre rövidebb a banki feketelista 2025-ben

Szeptemberben 654 ezer lakossági mulasztást tartottak nyilván a Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR), ami csaknem tizedével kevesebb a múlt év véginél. Miután egy hiteladósra átlagosan 1,8 szerződés jut, nagyjából 350 ezren lehetnek a banki feketelistán. A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint viszont minden eszközzel érdemes elkerülni a negatív adóslistát, hiszen az hosszú időre is lehetetlenné teheti az újabb hitelfelvételt.
2025. 10. 24. 04:00
Megosztás:

Extra nyugdíjat kaphat Bárki, ha ezekben az években született!

A magyar nyugdíjrendszer jelenlegi szabályozása – bár nem egyetlen, frissen kihirdetett rendeletben testesül meg – folyamatosan módosul, új intézkedéseket és juttatásokat vezetve be, amelyek komoly hatással vannak a 60 és 89 év közötti korosztályra.
2025. 10. 24. 02:00
Megosztás:

A rendeletet aláírták! 60-89 éves nyugdíjasok készüljetek!

A magyar nyugdíjrendszer aktuális szabályozása – bár nem egyetlen, drámai, újonnan aláírt rendelet formájában – folyamatosan hoz változásokat és juttatásokat, amelyek jelentős mértékben érintik a 60 és 89 év közötti korosztályt.
2025. 10. 24. 01:00
Megosztás:

9 órás iskolakezdés – Itt a bejelentés, senki nem számított erre!

A közoktatásban többször felmerült már az a javaslat, hogy az oktatás reggel nyolc helyett kilenc órakor kezdődjön.
2025. 10. 24. 00:05
Megosztás:

Q4-es árfolyam-előrejelzés: az ETH elérheti a 10 000 dollárt, a SOL az 1 000 dollárt, de ez az új altcoin, a $TAP akár 35-szörözhet – íme, miért

Annak ellenére, hogy a kriptopiac októberben lassú és darabos mozgást mutatott, a kereskedők és elemzők körében ismét kezd visszatérni az optimizmus.
2025. 10. 23. 23:00
Megosztás:

A Bitcoinnak fájni fog, ha nem tudja utolérni az aranyat, az XRP-bikák visszatértek: miért veszítenek mindketten a Digitappal ($TAP) szemben

Az arany végre megremegett. Október 21-én <a href="https://economictimes.indiatimes.com/news/international/us/why-is-gold-down-today-gold-price-crashes-over-5-its-worst-single-day-drop-since-2013-silver-plunges-7/articleshow/124724560.cms?from=mdr" target="_blank">az arany több mint 5%-ot esett, ami a legnagyobb napi visszaesés 2013 óta</a> — mindez hónapokon át tartó kitartó erősödés után. Kriptobefektetők világszerte készülődtek long pozíciók nyitására, mivel az arany mindig előbb indul el, majd nagyjából kilencven nappal később a Bitcoin is lendületbe jön.
2025. 10. 23. 22:00
Megosztás:

Az ukrán elnök azt reméli, hogy az EU mielőbb döntést hoz a zárolt orosz vagyonok felhasználásával kapcsolatban

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön Brüsszelben az uniós tagállamok vezetőinek reményét fejezte ki, hogy az Európai Unió mielőbb politikai döntést hoz egy új, úgynevezett "jóvátételi hitel" elindításáról, amelyet a zárolt orosz vagyonokból finanszíroznának Ukrajna támogatására.
2025. 10. 23. 21:00
Megosztás:

Több hullámban áztató eső érkezik

Az őszi vetésnek nagy szüksége lenne csapadékra, a következő egy hétben pedig több hullámban áztató eső érkezik - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2025. 10. 23. 20:00
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2025. 10. 23. 19:00
Megosztás:

A Renault 6,8 százalékkal növelte negyedéves árbevételét

A francia Renault SA autógyártó 6,8 százalékkal növelte árbevételét a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest - áll a cég csütörtöki közleményében.
2025. 10. 23. 18:00
Megosztás:

Kína technológiai függetlenséget és ipari fejlesztéseket ígér következő ötéves tervében

A Kínai Kommunista Párt (KKP) vezetése a 2026 és 2030 közötti időszakra vonatkozó fejlesztési terv előkészítése során többek közt a modern ipari rendszer kiépítését és a tudományos-technológiai önellátás felgyorsítását nevezte meg a következő évek legfontosabb céljai között - jelentette a kínai állami média csütörtökön.
2025. 10. 23. 17:00
Megosztás: