A jegybankon belüli konfliktus ronthatja Magyarország kockázati mutatóit

A devizaalapú hitelek gyengítik a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatcsökkentéseitől remélt fogyasztásélénkítő hatást, a monetáris tanács megosztottságára utaló jelek pedig árthatnak a befektetői bizalomnak - vélekedtek pénteki helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.

A City egyik legnagyobb pénzügyi-gazdasági elemzőcége, a Capital Economics közgazdászai a legutóbbi napok közép- és kelet-európai jegybanki kamatcsökkentéseiről összeállított visszatekintő elemzésükben megállapították, hogy a felzárkózó európai térség központi bankjai "kezdenek reagálni" a régió egészében érezhető gazdasági visszaesésre. Ennek jele, hogy ebben a hónapban monetáris enyhítést jelentettek be Csehországban, Magyarországon és Törökországban, és valószínű, hogy a következő hetekben a lengyel jegybank is követi a példát - jósolták a Capital Economics londoni elemzői.

 

Mindemellett - a globális kockázatvállalási hajlandóság javulását követve - szeptemberben fellendülés volt a magyar befektetési eszközök piacain is, és a piaci feszültség enyhülése tette lehetővé az e héten végrehajtott újabb, egymás után a második 0,25 százalékpontos MNB-kamatcsökkentést, amellyel 6,50 százalékra csökkent a magyar jegybanki alapkamat. A remény az, hogy e monetáris enyhítési ciklus elősegíti a hazai kereslet élénkülését, különös tekintettel arra, hogy a kiskereskedelmi forgalom az idén eddig átlagosan 1,3 százalékkal csökkent éves összevetésben. A probléma azonban az, hogy a háztartások magas devizaalapú adósságállománya miatt a magyar fogyasztók "viszonylag kevéssé reagálóképesek" a hazai kamatszint változásaira - állapították meg a Capital Economics londoni elemzői.
    

A ház szakértőinek véleménye szerint ráadásul a jelentős külső finanszírozási igény korlátozza az MNB további enyhítési mozgásterét, emellett lassú a haladás az IMF/EU-megállapodás ügyében, és egyre több jel mutat arra, hogy a nyugat-európai anyabankok építik le kitettségeiket magyarországi érdekeltségeikben. Mindezt tetézi, hogy egyre érzékelhetőbb jelek utalnak az MNB monetáris tanácsának külső és belső tagjai közötti megosztottságra, amely abban nyilvánul meg, hogy a külsős tagokat jobban aggasztják a gazdaság növekedési kilátásai, mint a célszint felett járó infláció vagy a külső kockázati környezet. A Capital Economics londoni felzárkózó piaci elemzői pénteki értékelésükben úgy vélekedtek, hogy e megosztottság önmagában is árthat a befektetői bizalomnak. 

 

Ugyanezt a következtetést több más nagy londoni befektetési és elemzőcég felzárkózó térségi szakértői is levonták a hét elején bejelentett MNB-kamatcsökkentés utáni kommentárjaikban. A keddi enyhítést kommentáló értékelésükben az egyik legnagyobb londoni pénzügyi elemzőcsoport, a 4cast szakértői kiemelték Simor András MNB-elnök sajtótájékoztatójából azt a kijelentést, hogy szűk többség voksolt a kamatcsökkentésre. A ház elemzői ebből arra következtettek, hogy az augusztusihoz hasonlóan ismét 4:3 volt a szavazati arány. A 4cast közgazdászainak véleménye szerint a monetáris tanácson belüli "súlyosbodó konfliktusra" vall, hogy egymás után másodszor született ilyen minimális többségű kamatcsökkentési döntés. A cég szakértői szerint azonban a monetáris tanácson belüli "mélyülő és egyre ellenségesebb konfliktus" ronthatja Magyarország kockázati mutatóit, és ez a külső kondíciók romlása esetén erőteljesebb árfolyam-reakciókat jelenthet a hosszabb lejáratú állampapírok piacán és a forintpiacon is.
    

A keddi kamatdöntés utáni értékelésükben a Morgan Stanley bankcsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piaci elemzői is arra a következtetésre jutottak, hogy a monetáris tanácson belüli megosztottság mélyül, és a ház szerint ez "aggasztó fejlemény". (MTI)


Enyhe hozamemelkedés és jegybanki függetlenségi jelzések a globális kötvénypiacokon

Az amerikai államkötvény-hozamok hétfőn enyhén emelkedtek, mivel a hétvégi amerikai–iráni támadásokat követően nőtt a kőolaj ára. Az irányadó, 10 éves amerikai államkötvény hozama 0,6 bázisponttal 4,378%-ra emelkedett, miután előzőleg három egymást követő héten csökkent.
2026. 06. 30. 10:30
Megosztás:

Bár kérdéses az eheti amerikai-iráni tárgyalás kimenetele, optimisták voltak az amerikai befektetők

Az amerikai részvények hétfőn éles emelkedéssel zártak, a Nasdaq 2,1%-kal, az S&P 500 1,2%-kal zárt feljebb, míg a Dow 0,6%-os emelkedéssel történelmi zárócsúcsot ért el, mivel a hétvégi amerikai–iráni feszültségek enyhültek, és a nagy technológiai részvények a korábbi eladási hullám után erősödtek.
2026. 06. 30. 10:00
Megosztás:

Kétélű fegyver az erős forint: nyernek a fogyasztók, veszítenek az exportőrök

A forint idei közel 10 százalékos erősödése az importköltségek csökkenésével mérsékelte az inflációt, ugyanakkor kedvezőtlenül érintette az exportorientált ipari vállalatok jövedelmezőségét, és a nagyobb szolgáltatócégek nyereségét is csökkentette - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. kedden megjelent elemzésében.
2026. 06. 30. 09:30
Megosztás:

Stagnált az európai részvénypiac a hét első napján, javult a gazdasági hangulat az eurózónában

Az európai részvénypiacok hétfőn stabilak maradtak, miközben a befektetők a Közel-Keleten kötött ideiglenes tűzszünet tartósságát mérlegelték azt követően, hogy az Egyesült Államok és Irán megállapodott a legutóbbi harcok leállításáról. A páneurópai STOXX 600 index alig mozdult a hét első napján, a nagyobb nemzeti indexek közül a Dax, a CAC 40 és az FTSE 100 is 0,2%-kal csökkent.
2026. 06. 30. 09:00
Megosztás:

Ma is rendkívül erős UV-B-sugárzás várható

A figyelmeztetési kritériumot meghaladó, nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden - közölte a HungaroMet Nonprofit Zrt. hétfőn az MTI-vel.
2026. 06. 30. 08:30
Megosztás:

Így teljesített a forint kedd reggelre

Vegyesen alakult a forint jegyzése kedd reggel a főbb devizákkal szemben hétfő estéhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 06. 30. 08:00
Megosztás:

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről dönthet a parlament

Dönthet a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről szóló, valamint a polgármesteri és vármegyei közgyűlési elnöki javadalmazás korlátozásával összefüggő törvényjavaslatokról az Országgyűlés kedden. A képviselők elkezdik az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát előkészítő törvényjavaslat vitáját.
2026. 06. 30. 07:30
Megosztás:

Duna menti vízmű: csökkenés helyett tovább nőtt a vízfogyasztás

Nyomatékosan felhívta a víztakarékosságra a szolgáltatási területén működő önkormányzatok és a lakosság figyelmét a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. hétfőn a honlapján, jelezve: pénteki felhívásuk óta a vízfelhasználásban nem csökkenést, hanem növekedést tapasztaltak, ezért a lakossági alapellátás érdekében azonnali vízkorlátozásra van szükség.
2026. 06. 30. 07:00
Megosztás:

Saylor bitcoinos stratégiája célkeresztben: a Ripple vezére szerint a túlzott tőkeáttétel árt a kriptopiacnak

A kriptovaluták jövőjét nem a pénzügyi trükkök, hanem a valódi felhasználási érték határozza meg – erről beszélt Brad Garlinghouse, a Ripple vezérigazgatója a CNBC műsorában, ahol élesen bírálta Michael Saylor és a Strategy bitcoinra épülő üzleti modelljét.
2026. 06. 30. 06:30
Megosztás:

Megdőlt a tavaly nyári áramfogyasztási rekord, de az abszolút csúcs még nem

A hazai villamosenergia-hálózat terhelése ezen a nyáron eddig június 26-án, pénteken volt a legnagyobb, amellyel tavaly nyári áramfogyasztási csúcs megdőlt, de a 2024-es abszolút nyári rekord még nem - közölte a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. hétfőn az MTI megkeresésére.
2026. 06. 30. 06:05
Megosztás:

Nyílt levelet írt a kormánynak a pedagógusok két szakszervezete két ügyben

Az elmaradt jubileumi, illetve köznevelési foglalkoztatotti jutalmak kifizetését, valamint a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítők béremelését kéri a miniszterelnökhöz és az oktatási és gyermekügyi miniszterhez írt hétfői nyílt levelében a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ).
2026. 06. 30. 05:30
Megosztás:

Csaknem öt százalékkal haladta meg a hazai vendégforgalom a tavaly májusit

Az év ötödik hónapjában országosan 2,6%-kal emelkedett a vendégforgalom (1,8 millió), ennek köszönhetően 3,9 millió vendégéjszakát könyvelhettek el a szálláshelyek. Májusban is a belföldi kereslet és a vidék teljesítménye húzta a turizmust: honfitársaink közül 4,9%-kal többen pihentek hazai tájainkon, mint egy éve ilyenkor. Az év egészét tekintve is összességében emelkedő pályán van a vendégforgalom: január és május között tavalyhoz képest 2%-kal több, 6,5 millió utazó érkezett, akik 0,2 százalékkal több, 14,7 millió vendégéjszakát töltöttek el a hazai szálláshelyeken.
2026. 06. 30. 05:00
Megosztás:

Négymilliárdos beruházás a magyar Magnum jégkrémgyárban

A The Magnum Ice Cream Company (TMICC) négymilliárd forintos beruházással korszerűsítette veszprémi jégkrémgyártó üzemét. Az új gyártósor üzembe állítása fontos mérföldkövet jelent a helyi közösség és a vállalat globális ellátásilánc-átalakítása szempontjából egyaránt, amely tovább erősíti Magyarország stratégiai jelentőségű európai gyártási központként betöltött szerepét.
2026. 06. 30. 04:30
Megosztás:

A hiányos dokumentáció lassítja leggyakrabban az utaskár-rendezést

A közlekedési fennakadások, járatkésések és poggyászkárok mára szinte általánossá váltak a nyári utazási szezonban, ugyanakkor még mindig a váratlan megbetegedések és a balesetek teszik ki az utasbiztosítással orvosolt károk felét.
2026. 06. 30. 04:00
Megosztás:

A Balatontourist üzemeltetheti a Deseda Kempinget

A Balatontourist Camping Szolgáltató Kft. nyerte el a kaposvári Deseda Kemping üzemeltetését 120 hónapra - tájékoztatott az Opus Global Nyrt. az érdekkörébe tartozó társaságot érintő pályázati eredményről a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 06. 30. 03:30
Megosztás:

Megjelent a diák- és babaváróhitellel kapcsolatos kormányrendelet-módosítás

Megjelentek a diákhitelstopról és a babaváró hitel visszafizetési moratóriumának meghosszabbításáról szóló kormányrendelet-módosítások a Magyar Közlönyben hétfőn.
2026. 06. 30. 03:00
Megosztás:

Megjelent a kormányhatározat a kekvák alapító jogait gyakorló miniszterek kijelöléséről

Megjelent a kormányhatározat a közfeladatként felsőoktatási tevékenységet nem ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekvák) alapítói jogait az állam nevében gyakorló miniszterek kijelöléséről hétfőn a Magyar Közlönyben.
2026. 06. 30. 02:00
Megosztás:

Donald Trump megerősítette a Dohában folytatódó tárgyalásokat

Az Egyesült Államok képviselői kedden Dohában tárgyalnak Irán delegációjával - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban.
2026. 06. 30. 01:00
Megosztás:

Szerda éjfélig meghosszabbodik a harmadfokú hőségriasztás

Szerda éjfélig meghosszabbítja a harmadfokú hőségriasztást az országos tisztifőorvos - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közös közleményben hétfőn.
2026. 06. 29. 23:00
Megosztás:

Az EU a lakhatási válság megoldására sarkallja a tagállamokat

Az Európai Unió Tanácsa ajánlásokat fogadott el hétfőn, amelyben felszólította a tagállamokat és a politikai döntéshozókat, hogy vegyék figyelembe a lakhatási igények és a demográfiai trendek, például az elöregedett népesség, a háztartások méretének csökkenése és a vidékről a városba irányuló migráció közötti kölcsönhatást az elérhető és méltányos lakhatás biztosítása érdekében.
2026. 06. 29. 22:30
Megosztás: