A kiskereskedelmi forgalom csökkenése tükrözi a reálbérek visszaesését - elemzők

Banki elemzők szerint a kiskereskedelmi forgalom márciusi visszaesése egyaránt tükrözi a reálbérek visszaesését, valamint azt, hogy a munkaerőpiacon nincs javulás, érdemi növekedés a magánfogyasztásban csak jövőre várható. A nemzetgazdasági tárca bővülő lakossági vásárlóerőre számít a munkaerőpiacon beinduló fokozatos javulás, az szja-terhek csökkentése, illetve a magán-nyugdíjpénztári reálhozamok kifizetése nyomán.

A Központi Statisztikai Hivatal kedden publikált adatai szerint a kiskereskedelmi forgalom márciusban 0,9 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz, és 0,5 százalékkal mérséklődött az előző hónaphoz képest. Az év első negyedévében lényegében stagnáltak a kiskereskedelmi eladások.

 

Suppan Gergely, a TakarékBank elemzője szerint a kiskereskedelmi adatok a fogyasztói bizalom, illetve a reálbérek visszaesését is tükrözik. A márciusi visszaesésben ugyanakkor kismértékben szerepe lehetett a húsvéti ünnepek későbbre tolódásának is, így áprilisban újra minimálisan növekedhettek az eladások. A forgalmat visszafoghatták a megugró élelmiszer és üzemanyagárak is.

 

A kiskereskedelmi adatok jól tükrözik azt is, hogy a gazdaságot nem a belső kereslet húzza, de legalább már nem rontja érdemben a növekedést - mutatott rá az elemző. Várakozása szerint a kiskereskedelmi forgalom lassú emelkedésnek indulhat a következő hónapokban, elsősorban bázishatások miatt, de kismértékben segíthet a foglalkoztatás lassú javulása is, így az év egészében 0,5 százalék körüli forgalomnövekedés várható.

 

Suppan Gergely hozzátette, hogy a belső kereslet hiánya ugyanakkor segítheti a TakarékBank által várt dezinflációt a második félévtől, így a 3 százalékos inflációs cél elérését a jövő év második felében. Barta György, a CIB Bank vezető elemzője szerint jelenleg sok minden szól az ellen, hogy a magánfogyasztás fellendüljön, ezt mutatják a márciusi kiskereskedelmi adatok. Hiába volt az év elején az "adókiengedés", még mindig nem tudott magára találni a magánfogyasztás - mondta az elemző, aki nem számít arra sem, hogy a magán-nyugdíjpénztári reálhozamok kifizetése a nyár végén lendületet adna a fogyasztásnak. Barta György az idei év egészére is csak 1-2 százalékos növekményt vár, ami a tavalyi 2 százalékot meghaladó visszaesést figyelembe véve igazából csak korrekciót jelent.

 

Valódi növekedésre 2012-ben számít, de hozzátette, hogy a jövőre prognosztizált 2,5 százalékos kiskereskedelmi forgalombővülés még mindig meglehetősen lassú ütemű, aminek oka, hogy a kormányzati megszorítások a jövő év elején kezdik majd éreztetni hatásukat. A CIB Bank vezető elemzője szerint a márciusi kiskereskedelmi adat arra is rámutat, hogy az infláció szempontjából belső keresleti hatásra nem kell számítani, tehát önmagában az adat akár az alacsony kamatszint melletti érvként is felhozható.

 

Véleménye szerint a magánfogyasztást az is visszafogja, hogy a munkaerőpiacon az idén még nem várható javulás. Számítása szerint a munkanélküliségi ráta 2010 végén 10,8 százalékos lehet, és ezen a téren is inkább csak 2012-től kezdődően jelenhetnek meg pozitív jelek. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) értékelése szerint az európai trendeknek megfelelően teljesített itthon is a kiskereskedelem. A visszafogott hazai kiskereskedelmi forgalmi dinamikát egyrészt a korábbi évekre jellemző súlyos visszaesés, másrészt pedig a csaknem egész Európára jellemző zsugorodás fényében kell értékelni: márciusban az EU-országok átlagában 1 százalékos, az euróövezet tagállamaiban átlagosan 1,7 százalékos forgalomcsökkenés következett be - olvasható az NGM MTI-hez eljuttatott közleményében.

 

A közlemény kiemeli, hogy márciusban nőtt az üzemanyag-kiskereskedelem, amely 2009 júliusa óta először nem esett vissza az előző év azonos időszakához viszonyítva. A jellemzően kisboltokat tartalmazó élelmiszer-, ital-, dohányáru-kiskereskedelem forgalmának volumene jelentősen - 2,9 százalékkal bővült - márciusban a múlt év azonos hónapjához képest. Ugyanakkor a hipermarketekkel kiegészített élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi egységek forgalma márciusban visszaesett. Dinamikusan nőtt a használtcikk- és az illatszer-kiskereskedelem: az első negyedévben 9,5 százalékkal, illetve 8,6 százalékkal. A minisztérium szerint az év hátralevő részében a lakossági fogyasztási kedv javulására lehet számítani, amiben a munkaerőpiacon beinduló fokozatos javulás mellett az szja-terhek csökkentése, illetve a magán-nyugdíjpénztári reálhozamok kifizetése nyomán bővülő lakossági vásárlóerő döntő szerepet játszik. (MTI)


Nagyot lép a Tether: 17 országban erősítené a digitális dolláros fizetéseket

Újabb befektetéssel terjeszkedik Latin-Amerikában a Tether: az USDT stabilcoin mögött álló vállalat az EFY Finance finanszírozásába szállt be, hogy szélesebb körben tegye elérhetővé a stabilcoinokra épülő pénzügyi szolgáltatásokat.
2026. 10. 14. 20:00
Megosztás:

Átadták a Mol szarvasi biometángyártó egységét

Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
2026. 10. 14. 19:30
Megosztás:

Európában gyártana a kínai Omoda & Jaecoo

A kínai autógyártók európai térnyerése új szakaszba lépett: az export mellett egyre nagyobb szerepet kap a helyi gyártás, a fejlesztés és a szabályozási alkalmazkodás. A 2026-os Párizsi Autószalonon húsz kínai márka mutatkozik be, köztük az Omoda & Jaecoo, amelyek már spanyolországi gyártási kapacitásra is építenek. Shawn Xu, a két márka globális vezérigazgatója szerint Európában drágább termelni, de a hosszú távú jelenléthez elengedhetetlen a kontinensen kiépített ipari háttér.
2026. 10. 14. 19:00
Megosztás:

Mennyibe kerül valójában a nem megfelelő munkavédelem?

Egyetlen rossz döntés is elég. Egy elhasználódott kesztyű, egy nem megfelelően kiválasztott védőcipő, vagy egy „még jó lesz” alapon használt védőszemüveg, és máris bekövetkezik az, amire senki sem számít. A munkavédelem hiányosságai nem látványosan, hanem csendben épülnek fel, majd egyetlen pillanat alatt válnak súlyos következménnyé. A kérdés nem az, hogy történik-e probléma, hanem az: mennyibe kerül majd, amikor megtörténik?
2026. 10. 14. 18:30
Megosztás:

Mikor éri meg adótanácsadót fizetni? Öt helyzet, ahol egy óra visszahozza az árát

A legtöbb adóügyi hiba nem a bevallás kitöltésénél születik, hanem hetekkel korábban, egy döntésnél. Aláírsz egy lízingszerződést, kiveszel pénzt a cégből, elindítasz egy külföldi értékesítést – és csak a következő zárásnál derül ki, mennyibe került. A könyvelő és az adótanácsadó munkája nem ugyanaz. A könyvelés azt rögzíti, ami már megtörtént; a tanácsadás arra ad választ, mi történjen. A kettő közötti különbség pontosan ott válik pénzzé, ahol a cégvezető egyedül dönt egy olyan kérdésben, aminek több lehetséges adózási útja van. Az alábbi öt helyzetben tapasztalatunk szerint egyetlen óra tanácsadás a sokszorosát hozza vissza.
2026. 10. 14. 17:57
Megosztás:

Kutyaeledelt hívott vissza a Nébih

Idegen anyag jelenléte miatt visszahívta a Real Nature Wilderness, Pure Chicken Adult, 400 grammos kutyaeledel konzervet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - tájékoztatta a szervezet szerdán az MTI-t.
2026. 10. 14. 17:00
Megosztás:

Milyen kerti játékokkal telik jól a szabadban töltött idő?

Egy jól megválasztott kerti játék megmozgatja a gyerekeket, és alkalmat ad a közös időtöltésre is. A döntésnél vegyük számításba, mennyi helyünk van, hány évesek a gyerekek, és mennyi időt tudunk a játékok karbantartására fordítani. Így kisebb az esélye, hogy a gondosan kiválasztott eszköz végül kihasználatlanul áll az udvaron.
2026. 10. 14. 16:30
Megosztás:

Orbán Anita: a 2026/27-es tanévtől pályázhatnak ismét az Erasmus-programokra a magyar egyetemisták

A 2026/27-es tanévtől pályázhatnak ismét az Erasmus-programokra a magyar egyetemisták, kutatóink és egyetemeink pedig újra hozzáférhetnek a Horizont Európa lehetőségeihez - közölte a külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. 10. 14. 15:30
Megosztás:

Blum mozgástechnológiák - Melyik mit jelent?

Ha valaha böngésztél már Blum bútor-vasalatokat, valószínűleg találkoztál ezzel a négy kifejezéssel: BLUMOTION, TIP-ON, TIP-ON BLUMOTION, SERVO-DRIVE.
2026. 10. 14. 14:30
Megosztás:

Az EU 10 százalékkal növelte az elektromos és hibrid járművek exportját tavaly

Az Európai Unió országai 64,7 milliárd euró értékben exportáltak elektromos és hibrid járműveket tavaly, ami 10 százalékkal meghaladta a 2024. évit az Eurostat, az unió statisztikai hivatala honlapján közzétett adatok szerint.
2026. 10. 14. 14:00
Megosztás:

Stabilcoinok: veszélyes felügyeleti résekre figyelmeztet az FSB

A stabilcoinok pillanatok alatt átléphetik az országhatárokat, a felügyeletük azonban még nem működik ilyen gördülékenyen. A Pénzügyi Stabilitási Tanács szerint a nemzetközi együttműködés továbbra is kiforratlan, miközben egy tömeges visszaváltási hullám következményei a hagyományos pénzügyi rendszerbe is átterjedhetnek. A mintegy 300 milliárd dolláros piac biztonságát ezért nem lehet kizárólag nemzeti szabályokkal megítélni.
2026. 10. 14. 13:30
Megosztás:

A profi sminkhez elengedhetetlen a megfelelő ecset

Az esztétikus smink elkészítéséhez (akár hétköznapi viseletről vagy ünnepi alkalomról van szó) nem elegendő csupán a megfelelő kozmetikumokat kiválasztani.
2026. 10. 14. 13:00
Megosztás:

Bitcoin: 84 ezer dollárnál nyílhat meg az út az új rali előtt

A Bitcoin árfolyama ismét a 84 ezer dolláros ellenállással küzd, miközben a kriptopiac az amerikai inflációs jelentésre vár. Egy kedvező adat új lendületet adhat a vásárlóknak, de a technikai mutatók egyelőre óvatosságra intenek. Közben a régebb óta mozdulatlan BTC-k is megindultak: a kérdés az, hogy eladási szándék vagy egyszerű tárcaátrendezés áll-e a háttérben.
2026. 10. 14. 12:30
Megosztás:

2016 óta először tartanak több pénzt a magyarok befektetési alapokban, mint állampapírban

Telt házzal, 450 befektés iránt érdeklődővel zajlott a budapesti Dürer Kertben az idei Lightyear Universe 2026. Az európai befektetési platform évente egyszer összegyűjti a magyar befektetői közösséget, és idén Martin Sokk társalapító-vezérigazgató, valamint az MNB, az OTP, a HOLD és a Budapesti Értéktőzsde szakértői egyetlen kérdést jártak körbe: tényleg változik-e az, ahogyan a magyarok a pénzükkel bánnak?
2026. 10. 14. 12:00
Megosztás:

A GVH több mint 63 millió forint bírságot szabott ki a bankautomatákat üzemeltető Euronetre

Több mint 63 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa a bankautomatákat (ATM) üzemeltető Euronetre - közölte a hatóság szerdán az MTI-vel.
2026. 10. 14. 11:30
Megosztás:

A technológiai részvények húzták le a Wall Streetet; a befektetők az AI-költések fenntarthatóságát és a gyorsjelentési szezont értékelték

A befektetői hangulatot továbbra is a geopolitikai kockázatok és az energiaellátással kapcsolatos bizonytalanságok befolyásolták. Az olajpiacon vegyes mozgások alakultak ki: a Brent 0,9%-kal, 105,69 dollárra csökkent, miközben a WTI 0,4%-kal, 94,14 dolláron zárt. A piac egyszerre értékelte a Szaúd-Arábiát és Jement érintő támadások okozta kínálati kockázatokat, illetve annak lehetőségét, hogy az Egyesült Államok és Oroszország közötti dízelmegállapodás növelheti a globális üzemanyagkínálatot.
2026. 10. 14. 11:00
Megosztás:

Megelőzheti az Ethereum a Bitcoint a piaci kapitalizációban a következő kriptociklus során?

A Bitcoin és az Ethereum közötti verseny a következő kriptopiaci ciklusban is komoly figyelmet kaphat, különösen akkor, ha a befektetők ismét nagyobb kockázatot vállalnak a digitális eszközök piacán. A Bitcoin 2024. január 10-én kapott fontos lökést az amerikai spot ETF-ek engedélyezésével, majd az Ethereum esetében is megnyílt az út az amerikai spot ETF-ek előtt 2024 júliusában.
2026. 10. 14. 10:30
Megosztás:

Megszakadt a STOXX600 kétnapos emelkedése; a kínai chipipari előrelépések nyomták a technológiai részvényeket

A vezető nyugat-európai részvénypiacokon visszafogott, inkább kockázatkerülő hangulat uralkodott. A STOXX600 index 0,1%-kal csökkent, megszakítva kétnapos emelkedő sorozatát. A technológiai és félvezetőipari részvények kerültek nyomás alá, miután a kínai CXMT memóriachip-gyártó technológiai előrelépéséről szóló hírek előtérbe helyezték a kínai verseny erősödésével kapcsolatos aggodalmakat az AI-hoz kapcsolódó szegmensben. Ennek hatására a holland ASM International 6,3%-ot, míg a francia Soitec közel 6%-ot veszített értékéből.
2026. 10. 14. 10:00
Megosztás:

Közeledik a következő nagy kriptovaluta ciklus?

A kriptovaluták piaca 2026 őszén ismét komoly kérdés előtt áll. A Bitcoin 2024. március 14-én új történelmi csúcsra, nagyjából 73 700 dollárra emelkedett, majd az áprilisi felezés után újabb befektetők figyelték, merre indulhat tovább az árfolyam.
2026. 10. 14. 09:30
Megosztás:

BÉT - Kedvező hangulatban indulhat a kereskedés

Kedvező hangulatban indulhat a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén, kedden a BUX 610,48 pontos, 0,43 százalékos emelkedéssel, 143 550,77 ponton zárt.
2026. 10. 14. 09:00
Megosztás: