A koronavírus ellenszere: az arany

Miközben a koronavírus-járvány negatív hatása egyre jobban látszik a világgazdaságon, a piacokon a vevők kerültek többségbe, a legfontosabb indexek új csúcsokat értek el - áll a K&H Alapkezelő összefoglalójában. A járvány miatti félelem azon is látszik, hogy a menedéket nyújtó célpontokra, például az aranyra nagyobb a kereslet.

A koronavírus ellenszere: az arany

Markáns eltérések, azaz erős kettősség jellemzi a világgazdaságot februárban. Negatívumokból és pozitívumokból is van elég – derül ki a K&H Alapkezelő legfrissebb összeállításából.

csúcsokon

A világ legnagyobb piacain a vevők kerültek többségbe, így nem csoda, ha a vezető részvényindexek új rekordokat értek el. Kovács Mátyás, a K&H Alapkezelő szenior portfóliómenedzsere szerint a részvények népszerűsége elsősorban a vezető jegybankok laza politikájával magyarázható. Ugyanis sem az amerikai Fedtől, sem az Európai Központi Banktól nem számítanak szigorításra, például kamatemelésre a piaci szereplők. Olyannyira nem, hogy a Fednél akár egy kamatcsökkentés is benne lehet a pakliban. Így a kamatok várhatóan alacsonyak maradnak, ez pedig a részvényárfolyamoknak jót tesz.

„Akik az elmúlt hetekben részvényeket vásároltak, mert a koronavírus-járvány kirobbanását jó alkalomnak tekintették a részvényvásárlásra, azok elégedetten dőlhetnek hátra. A világ egyik legfontosabb részvényindexe az S&P 500 új csúcsot döntött, emellett a fejlett piacok is emelkedőn voltak, és a feltörekvő piaciok is felfelé korrigáltak” – emelte ki Kovács Mátyás. Hozzátéve, hogy a nyersanyagpiacok - például az olaj árfolyama - még nem találtak magukra.

kockázatok

Bár az optimizmus ugyan szinte kézzelfogható, az említett koronavírus-járvány mégis fejfájást okoz a piacokon. A betegség már elkezdte fékezni a világgazdaságot, számos kínai gyárban ugyanis leállt vagy akadozik a termelés. „Az, hogy jól szerepelnek a menekülési célpontok, válasz arra, hogy némi félelem is jelen van a piacokon.

A dollár és a svájci frank erősödött, valamint az arany árfolyama is emelkedett” – mondta a szakember. Rizikót jelent továbbá, hogy a német gazdaság csak stagnált 2019 utolsó negyedévében, ráadásul a japán GDP több mint 6 százalékkal esett vissza. Kínában pedig a koronavírus-járvány miatt akár negatív lehet az első negyedéves GDP-adat.

mi várható?

Egyelőre nem tudni, milyen mértékben lassítja a globális gazdaság teljesítményét a járvány. Éppen ezért kulcsfontosságúak lesznek a következő hetekben érkező markogazdasági adatok, ezek befolyásolják majd leginkább a tőzsdék teljesítményét. A piaci szereplők viszonylag derűlátóak, arra számítanak, hogy a kínai gazdaság a fékezés után hamar felgyorsul. A Fed jegybankárai pedig várhatóan abban az esetben csökkentik majd a kamatot, ha az amerikai gazdaság teljesítménye jelentősen romlana. A jelenlegi tőkepiaci helyzetben nem zárható ki, hogy a befektetők alulértékelik a gazdasági lassulás kockázatát. Ezért befektetési portfólióban gondolkodva érdemes olyan befektetéseket is tartani – például kötvényeket – amelyek kockázatkerülés esetén is jól teljesítenek.

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint

Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
2021. 08. 25. 07:00
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 24. 23:59
Megosztás: