A közeledő választás aktivizálta az eddig 'szunnyadó' Gyurcsányt

Gyurcsány Ferencnek a magyar progresszió és benne a baloldal ügye fontosabb, mint az, hogy májusban ki lesz az MSZP frakcióvezetője vagy pártelnöke. A volt kormányfő az MTI-nek csütörtökön adott interjújában úgy fogalmazott: ezekre a posztokra személyesen nem jelentkezik, és nem is vállalná el egyiket sem. (MTI)

A szocialista politikus felhívta a figyelmet arra, hogy a kampány az utolsó felvonásához érkezik, és most minden korábbinál igazabb a jelszó: "mindenki a fedélzetre!". Álláspontja szerint az a dolguk, hogy találkozzanak a választókkal. Ezt hol szűkebb körben teszik meg, ahol erőt, bizakodást öntenek tagjaikba, aktivistáikba, máskor meg nyilvános fórumokat tartanak. Mint mondta, ő is ezt teszi: tart zárt, belső konzultációkat, és részt vesz nyilvános eseményeken. Ez a világ legtermészetesebb dolga - vélekedett.

 

A volt miniszterelnök úgy látja: az MSZP-n belül több különböző karakterű politikus van, és a választók különböző csoportjai figyelnek egyikükre vagy másikukra. "Vannak olyanok, akiknek az én szavam a fontosabb, másoknak másé: Mesterházy Attiláé, Kovács Lászlóé vagy éppen Lendvai Ildikóé. Nem versenyzünk, hanem kiegészítjük egymást. Attila a miniszterelnök-jelöltünk, ő is marad, őt támogatjuk. Ha győzünk, akkor ő lesz Magyarország következő miniszterelnöke. Ezt kívánom egyébként Magyarországnak és a magyar baloldalnak egyaránt" - mondta.

 

Gyurcsány Ferenc visszautasította azokat a feltételezéseket, hogy a választás utáni pozíciószerzésre készülne. Van és lesz dolgom, de az biztosan nem, hogy a frakcióvezetői vagy pártelnöki tisztségért tülekedjek - hangsúlyozta. Szerinte ezekre biztosan lesz jelentkező nélküle is. "A demokratikus progresszió, benne a magyar baloldal számára ezek lesznek a legkevésbé fontos ügyek. Akkor meg miért foglalkoznék ezekkel?" - tette fel a kérdést.

 

Arra a felvetésre, egyezteti-e az MSZP-vel, mit csinál a kampány alatt, azt felelte: a kampányban vállalt szerepét nem ő, hanem a központi kampánystáb határozza meg: így dől el, hogy hova megy, és mekkora a rendezvény nyilvánossága. Természetesen beszélünk egymással, értékelünk, véleményt mondunk. Amiben egyetértünk, arról beszélünk, amiben nem, azt rögzítjük, és megpróbáljuk elkerülni a vitát, figyelembe venni mások érzékenységét.

 

Teszem a dolgomat a kampányban, a lehető legnagyobb erővel - közölte. A várható választási eredménnyel kapcsolatban annyi mondott, nem ezen spekulál, hanem dolgozik az utolsó napig, hogy lássa Magyarország, hogy mekkora utat tett meg az utóbbi nyolc évben, és merje, tudja értékelni azt. "A politikus a győzelemmel elégedett, a vereséget meg megmagyarázza. Én nem az utólag magyarázós típusúak közé tartozom. Ha majd lesznek a maitól eltérő ambícióim, akkor beszélni fogok arról, és tenni fogok azért" - hangsúlyozta.

 

Kiemelte: ma az az ambíciója, hogy tegyen a magyar progresszió ügyéért, a baloldalért. "Nincs az az Isten, hogy párttársaim közül bárkivel nyilvános vitába keverednék ebben a kampányban. Ha úgy látom, hogy kell valamit mondanom bárkinek is, azt elmondom személyesen, az ráadásul egyszerűbb is" - fogalmazott. Orbán Viktorról úgy vélekedett: a Fidesz elnöke húsz éve tart tőle. Szavai szerint a legnagyobb ellenzéki párt vezetője a 2006-os televíziós vita óta "személyesen sebzett", és személyes célnak tekinti az ellene folyó küzdelmet.

 

Gyurcsány Ferenc ezt hibának tartja, mert ez szerinte elfogulttá teszi Orbánt, ami luxus a politikában. "Én az érzelmeimet a feleségemre, a gyerekeimre, a családomra, a barátaimra, a hazámra fordítom. Miért fecsérelném politikai riválisaimra?" - kérdezte. A volt kormányfő emlékeztetett arra, hogy tagja a Magyar Demokratikus Chartának, ott volt a születésénél, szónokolt a korábbi rendezvényein. Hozzátette: a charta is értékeli - március 19-én - az elmúlt éveket, szeretné tudni, hogy mi várható a választások után. "Azt hallom, hogy a riválisaink Gyurcsány-korszaknak tekintik az utóbbi nyolc évet.

 

Ha ők ekként nevezik, akkor miért csodálkoznak, ha vannak, akik tőlem szeretnék hallani, hogy mit gondolok erről az időszakról" - közölte. Szerinte bugyutaság arról beszélni, hogy a március 19-i beszéde "országértékelő" lesz-e. "Ez egy beszéd lesz, tisztességes, egyenes mondatokkal, szenzáció nélkül. Olyan lesz, amilyennek megismertek: nem fogom elrejteni sem a véleményemet, sem a szenvedélyemet" - jelentette ki. Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: mindig egy nyugatos polgári kultúrájú Magyarországban gondolkodott. "Ennek álma, víziója vezetett. Arról fogok beszélni, hogy hol sikerült közelebb lépni ehhez az álomhoz, hogy miért vagyok büszke Magyarországra, arra, amit elértünk, de szólok majd a kudarcokról is. Ez így természetes nekem" - fogalmazott a szocialista politikus.


Nyugdíjváltozásról döntöttek, július 1-től

2026-tól sok özvegyet hidegzuhany érhet: ezekre az új nyugdíjszabályokra nagyon figyelni kell július 1-jétől fontos változások jönnek az özvegyi nyugdíj szabályaiban.
2026. 06. 13. 02:00
Megosztás:

Benzin és dízel ára: bejelentették, meddig marad az ár

A szlovén kormány újabb hat hónappal meghosszabbította az üzemanyagárak szabályozását, így a 95-ös benzin, a dízel és a fűtőolaj ára legalább december közepéig továbbra is hatósági árképzés alapján alakul az autópályákon és gyorsforgalmi utakon kívüli benzinkutaknál - közölte az infrastrukturális és energiaügyi minisztérium.
2026. 06. 13. 01:00
Megosztás:

Év strandétele verseny a Balatonon: idén megválasztják az Év beach food palacsintáját is

Idén tizenkettedik alkalommal hirdette meg a Balatoni Kör az Év strandétele versenyt, amelynek újdonsága, hogy megválasztják az Év beach food palacsintáját is - derül ki a szervezők MTI-hez eljuttatott pénteki közleményéből.
2026. 06. 13. 00:05
Megosztás:

Az EU hétfőn megnyitja a csatlakozási tárgyalások első fejezetcsoportját Ukrajnával és Moldovával

Az Európai Unió tagállamai megállapodtak arról, hogy hétfőn megnyitják Ukrajnával és Moldovával a csatlakozási tárgyalások első fejezetcsoportját, amely az uniós csatlakozási folyamat alapját képezi - jelentette be közös sajtóközleményben António Costa, az Európai Tanács és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.
2026. 06. 12. 23:00
Megosztás:

Visszatértek a külföldi befektetők a magyar részvénypiacra

Ismét 50 százalék fölé emelkedett a külföldi befektetők aránya a magyar részvénypiacon az MNB legfrissebb állományi adatai szerint. A nemzetközi befektetők súlya 2022 februárja óta először haladta meg ezt a szintet, folytatva az elmúlt években kirajzolódó pozitív tendenciát.
2026. 06. 12. 22:00
Megosztás:

Erősödött pénteken a forint, idei csúcsot ért el az euróval szemben

Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a délelőtti jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A forint az euróval és a svájci frankkal szemben idei legerősebb árfolyamát érte el.
2026. 06. 12. 21:00
Megosztás:

Befejeződött a Ganz Electric közel 5 milliárd forintos gyárfejlesztése

Újabb beruházást valósított meg sikeresen a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Zrt. Pest vármegyei gyártóbázisán, Tápiószelén. A mintegy 14 millió euró értékű fejlesztés keretében a patinás magyar vállalat a Forgógépgyár gyártóeszközeinek és gépeinek korszerűsítését és a gyártás kulcsfolyamatainak modernizálását végezte el. A két éven át tartó beruházásnak köszönhetően növekszik az üzem automatizáltsága, valamint magasabb minőség, biztonság és nagyobb hatékonyság válik lehetővé.
2026. 06. 12. 20:00
Megosztás:

Több napra és könnyebben mennek szabadságra a magyarok, mint 10 évvel ezelőtt

Míg 2016-ban a hazai munkavállalók átlagosan 11–12 napot töltöttek nyári szabadságon, több részletben kivéve a pihenőnapokat, és sokuknak azzal is szembe kellett nézniük, hogy a munkáltató az előzetes egyeztetés ellenére nem engedte el őket a tervezett időpontban, addig idén már átlagosan 13 nap szabadsággal számolnak.
2026. 06. 12. 19:30
Megosztás:

Társadalmi egyeztetés indult az ajánlott építőipari rezsióradíj mértékéről szóló rendelethez

Társadalmi egyeztetést indított a Közlekedési és Beruházási Minisztérium az ajánlott építőipari rezsióradíj mértékéről szóló rendelethez pénteken.
2026. 06. 12. 19:00
Megosztás:

Az INA 168 millió euró osztalék kifizetéséről döntött

Az INA horvát olajipari vállalat pénteki közgyűlése 168 millió euró osztalék kifizetéséről döntött, ami részvényenként 16,80 eurót jelent - közölte a társaság az MTI-vel.
2026. 06. 12. 18:30
Megosztás:

Megújul a MÁV+ app

Megújul a MÁV+ app: egyszerűbb utazástervezés, könnyebb nemzetközi jegyvásárlás - közölte a közlekedési és beruházási miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 06. 12. 18:00
Megosztás:

Medvepiac előtt a kriptopiac? Két on-chain jel döntheti el a Bitcoin irányát

A Bitcoin árfolyamának májusi csúcs óta látott visszaesése után egyre több befektető keresi a választ arra, hogy véget érhet-e a kriptopiaci korrekció. Axel Adler Jr. on-chain elemző szerint a fordulat még nem látszik egyértelműen: amíg a Bitcoin tőzsdei beáramlása magas, miközben a stablecoinok távoznak a kereskedési platformokról, addig a medvepiaci nyomás fennmaradhat.
2026. 06. 12. 17:30
Megosztás:

A jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula

Míg a jelenlegi hőmérséklet inkább a májust idézi, a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 06. 12. 17:00
Megosztás:

Forgalmas nyári szezonra készül a Budapest Airport

Forgalmas nyári szezonra készül a Budapest Airport az idén is - hangsúlyozta Francois Berisot, a Budapest Airport vezérigazgatója pénteken háttérbeszéltetésen, Budapesten.
2026. 06. 12. 16:30
Megosztás:

AI, stabilcoinok és tokenizáció: így épülhet a kriptopiac következő nagy korszaka

A kriptopiac következő fejlődési szakaszát nem feltétlenül egyetlen új narratíva, hanem három nagy trend összekapcsolódása határozhatja meg: a mesterséges intelligencia, a stablecoinok és a tokenizált valós eszközök térnyerése. Tanaka kriptopiaci elemző szerint ezek együtt teremthetik meg az automatizált, programozható és éjjel-nappal működő onchain pénzügyi rendszer alapjait.
2026. 06. 12. 15:30
Megosztás:

Csökken az online csalások száma Kínában

Nyolc egymást követő hónapja csökken az előző év azonos időszakához képest az online csalások száma Kínában - közölte pénteken a kínai közbiztonsági minisztérium (MPS).
2026. 06. 12. 15:00
Megosztás:

Az EU 540 millió eurós támogatással segítené a műtrágyaválság által sújtott gazdákat

Az Európai Bizottság 540 millió eurós pénzügyi támogatást, valamint további könnyítéseket javasol a műtrágyaválság miatt nehéz helyzetbe került gazdálkodók számára az uniós élelmiszerbiztonság megőrzése érdekében - közölte a brüsszeli testület pénteken.
2026. 06. 12. 14:30
Megosztás:

Egy négyzetméter szabadság a város felett – miért lett az erkély 2026 egyik legértékesebb otthoni tere?

A városi élet egyre gyorsabb tempója mellett felértékelődnek azok a terek, ahol néhány percre kiszakadhatunk a mindennapokból. 2026-ban az erkély már jóval több, mint egy építészeti kiegészítő: sokak számára a pihenés, a feltöltődés és az önkifejezés helyszíne.
2026. 06. 12. 14:00
Megosztás:

Lezárult a 2025-2026-os tanévi kompetenciamérés

Véget ért a 2025-2026-os tanévi digitális országos kompetenciamérés: március 23. és május 29. között több mint 2,7 millió mérési esemény valósult meg több mint 607 ezer 4-11. évfolyamos tanuló részvételével. Minden évfolyam minden vizsgált területén elérhetők az előzetes tanulói eredmények az országos kompetenciamérés honlapján - közölte az Oktatási Hivatal (OH) pénteken az MTI-vel.
2026. 06. 12. 13:30
Megosztás:

Kissé élénkült az ingatlanpiaci kereslet májusban

Májusban kissé élénkült a kereslet az ingatlanpiacon a március-áprilisi visszaesés után, a tartósan magas árszint ugyanakkor még mindig visszafogja a vásárlókat - közölte a Duna House friss ingatlanpiaci barométere alapján pénteken az az MTI-vel.
2026. 06. 12. 13:00
Megosztás: