A legtöbben templomfelújításra pályáztak - Vidékfejlesztés
A februárban induló új fordulóban az elbíráláskor nagyobb hangsúlyt kap majd a népi építészet támogatása - mondta az államtitkár. A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg, nem is őrizni, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket - elevenítette fel Sebő Ferenc szavait V. Németh. Az amatőr művészeti tevékenységekről szóló tanácskozást a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus (MMIKL) Művészeti Tanácsa szervezte. Borbáth Erika, az intézet igazgatója elmondta: a konferencia célja, hogy választ találjon arra, mi a művészet szerepe a közösségek életében, illetve hogyan segítheti az állam és a gazdaság az amatőr művészeti tevékenységeket.
Az egyik legfontosabb feladat a közösségi intézmények megerősítése. Ezt segíti az Integrált Közösségi és Szolgáltató Terek (IKSZT) kialakításának támogatása, mely talán a legnagyobb kulturális intézményfejlesztési program Magyarországon emelte ki az államtitkár. Az IKSZT-k a XXI. század igényeinek megfelelő művelődési házak, melyek sajátos feladatokat látnak el: egyszerre működnek kulturális, közigazgatási, közösségi és vállalkozásfejlesztési központként.
Agromonitor |
|