A lengyelnél rosszabb a magyar környezet, de a lengyel is romlik

Magyarország politikai és gazdaságpolitikai kockázatai még mindig számottevően nagyobbak Lengyelországéinál, ám folyamatosan erősödnek a lengyel államháztartási kilátásokkal kapcsolatos aggodalmak is - áll londoni felzárkózó piaci elemzők pénteki helyzetértékeléseiben.

Az Eurasia Group nevű globális pénzügyi és politikai kockázatelemző csoport londoni szakértőinek pénteken kiadott összehasonlító tanulmánya szerint egyre nagyobb piaci aggályok övezik a lengyel költségvetési reformprogramot, miközben a Magyarországgal kapcsolatos befektetői hangulat javult az elmúlt napokban.

 

A cég elemzői "meglepőnek" nevezik a hangulati fordulatot, amelyben megítélésük szerint szerepe van "a Fidesz-döntéshozók" legutóbbi nyilatkozatainak a széles körben várt költségvetési és szerkezeti reformprogramról. Az Eurasia szerint a nyilatkozatok nyomán erősödik az a hit, hogy a magyar kormány komoly reformtervekkel áll elő. A ház szerint tényező lehet a Magyarországgal szembeni piaci hangulat javulásában az is, hogy a kormány az EU-bizottsági bírálatok nyomán "késznek mutatkozik" az "ellentmondásos" médiatörvény módosítására, és ez azt jelzést küldheti, hogy Brüsszel - valamint Magyarország soros EU-elnöki tisztsége - "valamelyest enyhít" a kormány "elrugaszkodottabb" intézkedésein.

 

Ez különösen fontos, tekintettel arra, hogy az EU-bizottság jelenleg vizsgálja a Fidesz-kormány által az energiaipari, kiskereskedelmi és pénzügyi szektorra kirótt "válságadókat" is - hangsúlyozzák pénteki elemzésükben az Eurasia londoni szakértői. Mindeközben a lengyel kormány terveinek vagy előrelépésének hiánya a költségvetés-szerkezeti konszolidációban most már elkezdte aggasztani a piaci szereplőket.

 

Nemcsak arról van szó, hogy a lengyel költségvetési konszolidáció erőteljesen ciklikus - vagyis jelentős lefelé ható kockázatok terhelik abban az esetben, ha a gazdasági növekedési előrejelzések csalódást keltőnek bizonyulnak -, hanem arról is, hogy a bevételi hiányok áthidalása túlzottan függ az adósságpiaci értékesítésektől és a külföldi befektetőktől. Ebben a helyzetben Magyarország gazdaságpolitikai irányvonala egyes befektetők szemében jobbnak tűnik a lengyellel összehasonlítva - áll az Eurasia Group pénteki londoni elemzésében.

 

A cég szerint mindazonáltal a lengyel kormánynak "igenis van" megfelelő költségvetési reformprogramja, és vannak "hiteles, a piacot értő gazdaságpolitikai döntéshozói (Jacek) Rostowski pénzügyminiszter és (Marek) Belka jegybankelnök személyében". Az Eurasia szerint Lengyelországban "nem a populista gazdaságpolitika jelenti a kockázatot, mint Magyarországon", hanem a politikai időzítés, mivel a nagyobbik kormánypárt (PO) politikai stratégái az őszi választások utánig szeretnék halogatni a fájdalmas reformlépéseket, abban a reményben, hogy a párt abszolút többséget szerezhet a parlamentben. Magyarországon ezzel szemben "a történet másról szól".

 

Az Eurasia Group elemzőinek vélekedése szerint a Fidesz erőteljes többsége ellenére valószínűtlen, hogy a magyar kormány "hajlandó, vagy technikailag képes lesz mély, érdemi reformokra" a közeljövőben. "Nem várunk mély, szerkezeti jellegű reformokat olyan területeken, mint az egészségügy, az oktatás, a közlekedés és a közigazgatás (...), a kormány valószínűleg folytatja a költségcsökkentést a közszférában, különösen az egészségügyben és a nyugdíjrendszerben, de ez különbözik a szerkezeti átalakítástól" - írták pénteki elemzésükben az Eurasia Group londoni szakértői, akik szerint a gazdaságpolitikai kockázatok még mindig Magyarországon a nagyobbak.

 

A ház felidézi, hogy a Fidesz "megszabadult" a költségvetést felügyelő testülettől, ami az elemzés szerint azt jelenti, hogy "nincs többé semmilyen hiteles, technikai jellegű, független ellenőrzés az ország költségvetési és szerkezeti reformprogramja felett". Az Eurasia szerint emellett a jegybank függetlenségét is "valószínűleg még inkább kikezdi" az új monetáris tanácsi tagok kiválasztása, és folytatódnak az olyan, "a piaci szempontból negatív" gazdaságpolitikai intézkedések, mint például a magánnyugdíj-pénztári rendszer "államosítása", vagy "a külföldi befektetők széles körét feldühítő válságadók". A tényleges kockázat így az, hogy a magyar kormány reformprogramja elmarad a várakozásoktól - áll a cég pénteki londoni elemzésében.

 

A Barclays Capital, az egyik legnagyobb citybeli befektetési bankcsoport helyzetértékelése szerint ugyanakkor a lengyel kormánynak nincs életképes, az államadósság növekedésének megakadályozására alkalmas közfinanszírozási reformterve. A ház felzárkózó piaci elemzői szerint ennek következménye valószínűsíthetően a nagyarányú kormányadósság-kibocsátás folytatódása lesz. A Capital Economics, az egyik legnagyobb londoni befektetési-pénzügyi tanácsadó csoport pénteki elemzése szerint a lengyel államháztartási hiány, amely tavaly elérte a hazai össztermék (GDP) 7,9 százalékát, az idén várhatóan 6,5 százalékra csökken, ám a lengyel kormány "felsőbb vezető körei általánosságban nem mutatnak hajlandóságot" a közfinanszírozási rendszer rendbetételét szolgáló érdemi lépésekre, valószínűleg a választások előtti "helyezkedés" miatt.

 

A ház szerint Lengyelország szerencséje, hogy az euróövezeti válság miatt a halmozódó lengyel ikerdeficit "nem tűnt fel (az EU) radarernyőjén", de a lengyel döntéshozók "szerencsejátékot űznek", és ha az ország Kelet-Európa "sztárteljesítője" akar maradni, akkor mély költségvetési és szerkezeti reformokra van szükség. A minap a Ficth Ratings hitelminősítő ugyan megerősítette az elsőrendű, "A mínusz" szintű lengyel adósosztályzatot, ehhez fűzött elemzésében azonban "fenntarthatatlannak" nevezte a jelenlegi lengyel közfinanszírozási folyamatokat. (MTI)


Elindult a hongkongi HKDAP stabilcoin: a HashKey és az OSL is beszállt

A Standard Chartered hátterével működő Anchorpoint Financial megkezdte hongkongi dollárhoz kötött HKDAP stabilcoinjának bétaüzemét. A kezdetben intézményi és professzionális befektetőknek szánt digitális eszköz terjesztésében a HashKey és az OSL is részt vesz, miközben Hongkong egyre határozottabban építi szabályozott stabilcoin-piacát.
2026. 08. 13. 10:00
Megosztás:

Magosz: kormányzati alárendeltségbe került az agrárkamara

Többek között a közvetlen politikai felügyeletet, a tagok személyes adataihoz való hozzáférést és a miniszter által irányított kamarai biztos posztjának bevezetését kifogásolta az agrárkamaráról szóló és az Országgyűlés által kedden elfogadott törvényben a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) szerdán kiadott közleményében.
2026. 08. 13. 08:00
Megosztás:

Hatmilliárd forintot csoportosított át a kormány az aszály és a vízhiány miatt

Több mint hatmilliárd forintot csoportosított át a kormány az aszály és a vízhiány elleni kárelhárítási feladatok finanszírozására. Az erről szóló határozat a Magyar Közlöny szerdán közzétett számában jelent meg.
2026. 08. 13. 07:00
Megosztás:

Bércsökkenésre számítanak a német cégek az MI-alkalmazások terjedésével

A német vállalatok jelentős része arra számít, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazása miatt a következő öt évben csökkennek a bérek, különösen a rövidebb szakmai tapasztalattal rendelkező, felsőfokú végzettség nélküli munkavállalók esetében - derül ki a müncheni ifo gazdaságkutató intézet szerdán közzétett felméréséből.
2026. 08. 13. 06:00
Megosztás:

Stagnáló nyári forgalom, töretlen vevői átrendeződés a lakáspiacon 2026 júliusában

2026 júliusában a hazai lakáspiac azon a pályán maradt, amelyet az első félév kirajzolt. A forgalom éves összevetésben lényegében stagnál, a kereslet a nyári szezonnak megfelelően visszafogott, a vevői szerkezet átalakulása viszont töretlenül folytatódik.
2026. 08. 13. 05:00
Megosztás:

Beruházási kamatok: egy értelmezési kérdés, amely jelentős adóhatással járhat

A jelentős hitelből finanszírozott beruházások esetén nem csupán a finanszírozási költségek nagysága, hanem azok társasági adóban történő figyelembevételének időzítése is érdemben befolyásolhatja a vállalatok adópozícióját. A kamatlevonhatósági korlátra vonatkozó szabályozás alkalmazása kapcsán olyan értelmezési kérdés merülhet fel, amely különösen a nagy volumenű, hosszabb megvalósítási idejű beruházások esetében bír jelentőséggel. A Deloitte szakértői szerint ezért célszerű előzetesen áttekinteni az egyes lehetséges megközelítések adóhatásait és kialakítani egy megfelelően alátámasztott gyakorlatot.
2026. 08. 13. 04:00
Megosztás:

Íme az ország tortája és az idei év Szent István-napi kenyere

A Pilisi Pityókás kenyér lett az idei év Szent István-napi kenyere, a gyulai Kézműves Cukrászda Bíborfehér fantázianevű édessége Magyarország tortája, a balatongyöröki Promenád Kávéház Szilvafácska desszertje pedig Magyarország cukormentes tortája - hangzott el az augusztus 20-i ünnepségekről a Belügyminisztériumban tartott szerdai sajtótájékoztatón.
2026. 08. 13. 03:00
Megosztás:

Nem tudod, pontosan mikor születtél? 6 hely, ahol megtalálhatod a születési időpontodat

A születési dátumát szinte mindenki fejből tudja, de a pontos óra és perc már sok családban bizonytalan. Gyakran csak annyi marad meg az emlékekben, hogy „hajnalban”, „dél körül” vagy „este felé” történt a születés. Pedig a pontos születési idő több helyen is előkerülhet, csak tudni kell, hol érdemes keresni.
2026. 08. 13. 02:00
Megosztás:

Kigyulladhat a lakásod! Figyelj erre az elektromossági problémára

A 40 éve akár teljesen „hibátlanul működő” villanyhálózat lehet az egyik legnagyobb kockázat. Mit tehetünk, hogy elkerüljük a bajt?
2026. 08. 13. 01:00
Megosztás:

4,5 milliárd forintot kereshet az állam a Sziget Fesztiválon

Az állam 4,5 milliárd forinttal többet szedhet be adó- és járulékbefizetésekből a Sziget Fesztivál után, mint amennyit közkiadásként kifizet rá - közölte az MTI-vel szerdán a GKI Gazdaságkutató Zrt.
2026. 08. 13. 00:05
Megosztás:

Jelentősen nőtt a Grafisoft Park nettó eredménye az első fél évben

A Graphisoft Park SE pro forma adózott eredménye 4,96 millió euró volt az idei első fél évben, csaknem 28 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 08. 12. 23:00
Megosztás:

GEM: újabb három területen kutathatnak gáz és olaj után

A februárban meghirdetett hétből három lelőhelyen kezdődhet meg a szénhidrogének kutatása, hasznosítása; a nyertesek Baracska, Békéscsaba és Nagylengyel térségében kereshetnek, és találat esetén termelhetnek ki földgázt és kőolajat - közölte a Gazdasági és Energetikai Minisztérium (GEM) szerdán.
2026. 08. 12. 22:00
Megosztás:

Kicsik, de ígéretesek: új lehetőségek az európai részvénypiacokon

Az elmúlt évtizedben az európai és amerikai kis kapitalizációjú részvények egyaránt alulteljesítették a nagyvállalati indexeket, ám az MBH Befektetési Bank elemzése szerint a szegmensben ismét vonzó befektetési lehetőségek rajzolódhatnak ki. Míg az amerikai small-cap vállalatok növekedési kilátásai továbbra is kedvezőek, az európai kisebb cégek alacsonyabb értékeltsége, magasabb osztalékhozama és az eurozóna gazdasági élénkülésére épülő potenciál különösen vonzó kombinációt kínálhat a hosszabb távon gondolkodó befektetők számára.
2026. 08. 12. 21:00
Megosztás:

Történelmi mérföldkő a BUX-nál a 150 ezer pont átlépése

Újabb történelmi mérföldkőhöz érkezett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX, miután első alkalommal zárt 150.000 pont felett szerdán - közölte a BÉT.
2026. 08. 12. 20:00
Megosztás:

Már a cégeket is célba vették az online csalók

Csalók az idei első félévben közel 7 milliárd forintot próbáltak megszerezni az Erste ügyfeleitől – ez a tavalyi egész éves összeg csaknem 90 százaléka. Miközben a csalási kísérletek száma is tovább emelkedett, a bank a fejlett visszaélésszűrő rendszereinek köszönhetően a próbálkozások 85 százalékát sikeresen megakadályozta, így 5,7 milliárd forintot védett meg ügyfelei számára.
2026. 08. 12. 19:00
Megosztás:

Akár 100 ezer forint fölé is nőhet az iskolakezdés költsége

Az iskolakezdés közeledtével a magyar családok a tavalyinál magasabb tanszerárakkal számolhatnak – a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint ezek árai idén júliusban 3,1%-kal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. A Bank360 számításai szerint ez a gyakorlatban 76 ezer és 107 ezer forint közötti beiskolázási összegeket jelenthet attól függően, hogy milyen szempontok alapján állítjuk össze az iskolakezdéshez szükséges eszközök csomagját.
2026. 08. 12. 18:00
Megosztás:

Mától tilos a levegő csomagolása és szállítása: megváltoznak az online rendelések

A mai naptól kisebb dobozokban, kevesebb felesleges csomagolóanyaggal érkezhetnek az online rendelések. Az augusztus 12-én életbe lépett új uniós csomagolási rendelet (PPWR) célja, hogy véget vessen a túlméretezett csomagolásoknak, egyszerűbbé tegye a szelektív hulladékgyűjtést, ezzel csökkentse az e-kereskedelem környezetterhelését – hívja fel a figyelmet a Shoprenter.
2026. 08. 12. 17:00
Megosztás:

4 milliárd dollárral csökkent az USDT kínálata: kifelé áramlik a tőke a kriptopiacról?

A kriptopiac likviditása több mint egy éve nem látott ütemben apad: a Tether USDT kínálata az elmúlt 60 napban mintegy 4 milliárd dollárral csökkent, miközben csak az utóbbi 11 napban további 870 millió dollár tűnt el a rendszerből. A folyamat már túlmutathat egy egyszerű piaci átrendeződésen. Egyre több jel utal arra, hogy bizonyos befektetők nem más kriptoeszközökbe forgatják át tőkéjüket, hanem teljesen kivonulnak a piacról, és stabilcoinjaikat ismét hagyományos fiat pénzre váltják.
2026. 08. 12. 16:00
Megosztás:

Erősödik az európai abroncspiac, közben látványosan átrendeződik az import

Az európai csereabroncs-piac 2026 második negyedévében határozott javulást mutatott: a személygépkocsikhoz, SUV-okhoz és könnyű haszonjárművekhez értékesített abroncsok forgalma 3 százalékkal, a tehergépkocsi- és autóbusz-abroncsoké pedig 13 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A személyautó-abroncsok között továbbra is a négyévszakos termékek teljesítenek a legjobban, miközben az európai importpiacon jelentős földrajzi átrendeződés zajlik: Kína visszaszorul, a délkelet-ázsiai gyártók pedig egyre nagyobb részesedést szereznek.
2026. 08. 12. 15:00
Megosztás:

Dubai ingatlanvásárlás: lehetőségek és kihívások

Dubai az elmúlt évtizedek során az ingatlanbefektetők egyik kedvenc célpontjává vált. Ez nem véletlen, hiszen a lenyűgöző építészeti projekteken túlmenően vonzó befektetési feltételeket kínál, különösen a kedvező adózási feltételek és a biztosított vízumlehetőségek miatt. Mielőtt azonban belevágnánk a dubai ingatlanvásárlásba, fontos, hogy megismerjük a helyi piac sajátosságait.
2026. 08. 12. 14:00
Megosztás: