A magas infláció ellenére sem várható MNB-kamatemelés - elemzők

A vártnál jóval magasabb, 5,9 százalékos éves összevetésű februári magyarországi infláció után sem valószínű újabb kamatemelés a Magyar Nemzeti Bank (MNB) részéről, ha a forint nem gyengül komoly mértékben a jelenlegi árfolyamszintekről, és ha a kormány haladást ér el az IMF/EU-finanszírozási programról szóló tárgyalásokon - jósolták a keddi inflációs adatismertetés után londoni felzárkózó piaci elemzők.

Az MTI előzetes felmérésébe bevont nagy citybeli befektetési és elemzőházak közgazdászainak zöme megjósolta ugyan az infláció múlt havi gyorsulását, de a legmagasabb előrejelzés is csak 5,8 százalékos éves inflációt valószínűsített februárra. Januárban 5,5 százalékos éves inflációt mértek Magyarországon.

 

A keddi adatismertetés utáni kommentárjukban a 4cast - az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház - szakértői kiemelték, hogy az MNB decemberi inflációs előrejelzésében az idei első negyedévre 4,9 százalékos éves összevetésű átlagos infláció szerepelt, ami "nagyon mélyen" a tényleges jelenlegi infláció alatt van. A ház szakelemzői szerint bár "az inflációs pálya nem néz ki jól", ugyanakkor az elmúlt hónapokban végrehajtott 1,00 százalékpontnyi MNB-kamatemelésnek - amellyel "a jegybank eddig is elsősorban az erősödő kockázatkerülésre, semmint az inflációs kockázatokra válaszolt" - elégnek kell lennie az MNB által korábban feltételezettnél rosszabb inflációs pálya kezeléséhez is.

 

A 4cast elemzői ennek alapján úgy vélekedtek, hogy a vártnál magasabb infláció inkább a rövid időn belüli kamatcsökkentés lehetőségét szűkíti, és nem a kamatemelés esélyeit növeli. A ház szakértői szerint a magyar pénzügypolitika meghatározó tényezője továbbra is az IMF/EU-tárgyalásokon elért haladás, "vagy annak hiánya" lesz. A 4cast elemzőinek véleménye szerint amíg ezen a téren nincs előrelépés, addig korlátozott marad a jegybanki kamatpolitika mozgástere.

 

Timothy Ash, a Royal Bank of Scotland (RBS) londoni globális felzárkózó térségi kutatórészlegének igazgatója az inflációs adatismertetés utáni helyzetértékelésében ugyancsak valószínűtlennek nevezte, hogy az MNB a februári, vagy "akár pár hónapnyi további gyenge" inflációs adatsor nyomán pénzügypolitikai szigorításra szánná el magát, tekintettel a továbbra is "nagyon korlátozott" hazai keresletre, a gyenge európai növekedési hajtóerőkre, valamint a "makacsul magas" hazai munkanélküliségre.

 

Timothy Ash szerint változatlanul van esély akár a jelenlegi 7,00 százalékos MNB-alapkamat csökkentésére is, ha a kormány jelentős előrelépést ér el az IMF/EU-tárgyalások ügyében. Az RBS vezető londoni elemzője szerint ha ez elmarad, akkor a monetáris tanács "egyes tagjai" - köztük Simor András MNB-elnök - kamatemelést kezdeményezhetnek, ám az "nyitott kérdés", hogy a jelenlegi összetételű monetáris testületen "ezt át tudnák-e hajtani". Ash szerint mindent egybevetve most egyértelműen a forint a fő meghatározója a pénzügypolitikai pályának. Ha a forint tartós gyengülésnek indulna, és emellett az IMF/EU-tárgyalások ügyében "csalódást keltő" fejleménynek történnének, akkor az MNB valóban kamatemelésre kényszerülhet - vélekedett keddi kommentárjában az RBS londoni igazgatója.

 

A JP Morgan globális bankcsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó térségi közgazdászai keddi értékelésükben szintén annak a véleményüknek adtak hangot, hogy az MNB "valószínűleg az oldalvonalon marad" az IMF/EU-megállapodás létrejöttéig. A ház elemzői szerint ebből az következik, hogy az idei harmadik negyedév előtt nem várható kamatcsökkentés a magyar jegybank részéről. A JP Morgan szakértői hangsúlyozták ugyanakkor azt is, hogy az infláció gyorsulásának zöme a korábbi adóemelések immár erőteljesebb átszűrődését tükrözi, és erre az MNB-nek nincs befolyása. A ház szerint ha a forint tartja magát a jelenlegi árfolyamszintek környékén, és ha a kormány folytatja a munkát az IMF/EU-megállapodás elérése érdekében, akkor a jegybank "nem fogja kötelezve érezni magát" a további kamatemelésre.

 

A JP Morgan londoni elemzői közölték: továbbra is azzal számolnak, hogy az MNB-alapkamat az idei első félévben nem változik, a második félévben pedig fokozatos kamatcsökkentés kezdődhet, feltéve, hogy az év közepéig megszületik az IMF/EU-megállapodás. A cég jelenleg érvényes alapeseti forgatókönyve az, hogy a magyar jegybank 2012 végéig 6,00 százalékra süllyeszti vissza alapkamatát.

 

A JP Morgan londoni elemzői a további inflációs pályával kapcsolatban azt jósolták, hogy az éves összevetésű inflációs ütem a következő hónapokban 5-5,5 százalékra csökken a belépő bázishatások miatt. A ház szakértői jövőre 3,5 százalék körüli szintre lassuló magyarországi inflációra számítanak. A cég elemzői kiemelték, hogy az elmúlt két hónap inflációs gyorsulását "szinte teljes egészében" adóemelések, illetve élelmiszer- és energiaár-sokkok okozták, a belső keresletből eredő inflációs nyomás ugyanakkor továbbra is gyenge.

 

A Goldman Sachs (GS) globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni felzárkózó térségi szakelemzői keddi értékelésükben közölték: a februári inflációs adat nyomán sem módosítják azt a véleményüket, hogy az MNB kamatdöntéseit az inflációs és a növekedési kockázatok helyett továbbra is elsősorban a pénzügyi stabilitással, a forinttal és a tőkekiáramlási kockázattal kapcsolatos megfontolások vezérlik. A GS londoni elemzői egyelőre fenntartják azt az előrejelzésüket, hogy az MNB két további - egyenként 0,5 százalékpontos - kamatemelésre kényszerülhet az IMF/EU-tárgyalások "lefulladása" esetén. A ház szakértői keddi kommentárjukban ugyanakkor elismerték, hogy egyes monetáris tanácsi tagok enyhe alapállása miatt a GS e kamatprognózisára lefelé mutató kockázatok hatnak. (MTI)


Megvan a dátum: jön Magyarországon is euró!

Rövid távon várható valamelyes elcsúszás a magyar költségvetésben az aszálykárok és a geopolitikai sokkok miatt, de ezzel együtt is valószínűnek tűnik, hogy Magyarország 2032-ben csatlakozhat az euróövezethez - áll a világ egyik legnagyobb politikai-gazdasági kockázatelemző csoportja, az Eurasia Group csütörtökön Londonban bemutatott helyzetértékelésében.
2026. 10. 16. 05:30
Megosztás:

Az új turizmus-stratégián dolgozik az MTÜ

Új turizmusirányítási rendszer felállításán és egy új turizmusstratégián is dolgozik a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ). A stratégia első verziója a jövő hétre várható, ezt egy társadalmi egyeztetés követi - mondta az ügynökség vezetője egy keszthelyi turisztikai programon csütörtökön.
2026. 10. 16. 05:00
Megosztás:

A mű nem csak vagyon - Az ICAA szerint a vagyonadó megfelelő szabályozással a kultúra javára is fordítható

A vagyonadóról szóló törvénytervezet szerint az egymilliárd forint feletti nettó vagyonrész után évi 1, a százmilliárd forint feletti rész után 1,5 százalék adót kell fizetni, első alkalommal a 2026. december 31-i állapot alapján. Az adóalapba minden hárommillió forintnál értékesebb műtárgy és gyűjtemény beszámít, az év utolsó napján érvényes piaci értéken. Az élő művészek alkotásaira, a közgyűjteményeknek kölcsönzött vagy letétbe adott művekre a tervezet nem tartalmaz eltérő szabályt, a hatásvizsgálati lap pedig sem a kulturális szektort, sem az adományozást, sem a nonprofit szervezeteket nem említi az érintettek között.
2026. 10. 16. 04:30
Megosztás:

Drágulnak a régi kisautók – megjelent a szeptemberi KSH–Használtautó.hu statisztika

Egy év alatt 25,8%-kal drágult a Suzuki Swift, pedig a csaknem 16,5 éves átlagéletkorával ez a legidősebb modell a tíz leggyakrabban hirdetett autó között. A Használtautó.hu és a Központi Statisztikai Hivatal szeptemberi közös statisztikája szerint fogy a belépő szintű kínálat: a 2,5 millió forint alatti hirdetések aránya a teljes kínálatot tekintve 3,4 százalékponttal, 34,6%-ra csökkent.
2026. 10. 16. 04:00
Megosztás:

Megnyitotta első európai uniós AI-innovációs központját a Kyndryl

Megnyitotta első európai uniós AI Innovation Lab központját a Kyndryl (NYSE: KD), az üzletkritikus vállalati technológiai szolgáltatások egyik vezető szolgáltatója. A Luxembourgban működő központ az agentic AI-ra, vagyis az önálló feladatvégzésre képes AI-ügynökökre épülő megoldásokra szakosodik.
2026. 10. 16. 03:30
Megosztás:

Magyarországon a legdrágább a mobilozás az EU-ban

Az Európai Unióban alig van ország, ahol a hazai árszinthez mérve annyit kellene fizetni a mobilozásért, mint Magyarországon. Az Európai Bizottság tanulmánya szerint vásárlóerő-paritáson számolva a 36 vizsgált mobil-, internet- és tévécsomag csomagból 17-ben az öt legdrágább ország között vagyunk, 10-ben pedig mi vagyunk a legdrágábbak. Megnéztük, mi drága nálunk igazán, hogyan változott a helyzetünk az elmúlt években, illetve mi állhat a háttérben.
2026. 10. 16. 03:00
Megosztás:

Nyugdíjasok bolti kedvezményéről döntöttek - hol jár nyugdíjas-diszkont?

A bevásárlásból, egy új szemüveg árából, de még az otthoni vírusvédelem költségéből is lefaraghatnak a nyugdíjasok. Több kereskedő külön kedvezménnyel várja az idősebb vásárlókat, az engedmény azonban gyakran regisztrációhoz, meghatározott napokhoz vagy életkorhoz kötött.
2026. 10. 16. 02:00
Megosztás:

Önnek is hiányzik havi 266.000 Ft? Akkor ezt érdemes tudnia

Kevésbé borúlátók a magyarok, de még mindig szűkös a családi kassza. Egyre kevesebb magyar számít anyagi helyzete romlására, de többségük továbbra is nehezen jön ki a jövedelméből – derül ki a Cofidis és az NRC közös Hitel Monitor kutatásából.
2026. 10. 16. 01:00
Megosztás:

Rómában tarthatják meg a jövő márciusi uniós csúcstalálkozót

Belgium hozzájárult ahhoz csütörtökön, hogy a jövő márciusra tervezett hivatalos uniós csúcstalálkozót Brüsszel helyett Rómában tartsák meg a Római Szerződés aláírásának március 25-én esedékes 70. évfordulója alkalmából.
2026. 10. 16. 00:30
Megosztás:

A cseh és szlovák felügyeleti hatóságok nyilvántartásba vették a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-t

A cseh és szlovák felügyeleti hatóságok (a Cseh Nemzeti Bank, illetve a Szlovák Nemzeti Bank) nyilvántartásba vették a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. fióktelepét - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 10. 15. 23:30
Megosztás:

Felmentették a NAV egyik elnökhelyettesét

Felmentette Szalavics Mariannt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettesét a NAV elnökének javaslatára Kármán András pénzügyminiszter csütörtökön - értesült a HVG.
2026. 10. 15. 23:00
Megosztás:

Egyre kifinomultabb módszerekkel támadnak az online csalók, a védekezéshez folyamatosan tanulni kell

A bűnözők ma már egyre kevésbé a fizetési rendszerek gyenge pontjait keresik, sokkal inkább magukat az ügyfeleket próbálják megtéveszteni – ráadásul folyamatosan újabb trükkökkel. Az Erste idei adatai szerint a bankkártyák esetében elsősorban az adathalászattal, míg az átutalásos csalásoknál pszichológiai manipulációval próbálkoznak. A technológiai védelem mellett ezért legalább ilyen fontos a tudatosság: nem elég egyszer megtanulni, mire kell figyelni, az újabb trükköket is fel kell ismerni. Az Erste az első hat hónapban a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát akadályozta meg sikeresen, és ezzel az ügyfeleknek csaknem 6 milliárd forintot takarított meg.
2026. 10. 15. 22:30
Megosztás:

Rosszindulatú daganat elleni gyógyszert jegyeztek be Oroszországban

Nimolancim néven a nyelőcső, valamint a fej és a nyak rosszindulatú daganatainak kezelésére szolgáló gyógyszert jegyzett be az orosz egészségügyi minisztérium csütörtöki közlése szerint.
2026. 10. 15. 22:00
Megosztás:

Új befektetési igazgató a SIGNAL IDUNA Fund Invest Alapkezelőnél

Új szakemberrel erősödik a SIGNAL IDUNA Fund Invest Alapkezelő Zrt. vezetői csapata: október 15-től Munkácsi Dávid tölti be a társaság befektetési igazgatói pozícióját. A szakember a Generali Alapkezelőtől érkezik, ahol több mint egy évtizeden át portfóliómenedzserként dolgozott.
2026. 10. 15. 21:30
Megosztás:

Felfüggesztették ügyészi állásából Fürcht Pált

Lajtár István, a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes felfüggesztette ügyészi állásából Fürcht Pált, aki ellen egyben újabb fegyelmi eljárást kezdeményezett - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) júniusban lemondott vezetőjének képviseletét ellátó Horváth Lóránt ügyvédi iroda csütörtökön az MTI-vel. A hírt a Legfőbb Ügyészség megerősítette, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy ez nem a jogi képviselő által hangoztatott "válaszcsapás".
2026. 10. 15. 21:00
Megosztás:

Megérjük a 90 éves kort? Ha biztosak lennénk benne, egészen másképp takarékoskodnánk

Akiknek jelenleg nincs nyugdíjcélú megtakarításuk, azoknak az 57 százaléka kezdene el rendszeresen félretenni, ha biztosan tudná, hogy hosszú élet vár rá.
2026. 10. 15. 20:30
Megosztás:

Kutatás: ötből négy ipari szereplő szakemberhiánnyal küzd, mégsem örül mindenki az AI térnyerésének

Egy friss kutatás szerint a hazai gyártóvállalatok fele iparági növekedésre számít a következő egy évben, és saját kilátásaikat is többnyire bizakodóan látják. Ugyanakkor cégmérettől függően kihívásként értékelik az energiaárak kiszámíthatatlanságát, a gazdasági és geopolitikai bizonytalanságokat, valamint az ázsiai gyártók generálta árversenyt is.
2026. 10. 15. 20:00
Megosztás:

Vajon milyen szakemberre lesz szükséged 3 év múlva, az AI korában?

Tapasztalt HR-szakemberrel erősítette meg csapatát a Prohuman, hogy még nagyobb segítséget nyújthasson a HR területén a vállalatok versenyképességének megőrzésében.
2026. 10. 15. 19:30
Megosztás:

Elemző: az elbizonytalanodó nemzetközi hangulat ellenére emelkedett a BUX

Az elbizonytalanodó nemzetközi hangulat ellenére emelkedett a BUX - közölte Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-vel csütörtökön.
2026. 10. 15. 19:00
Megosztás:

Béremelést követelnek a közgyűjteményi és közművelődési dolgozók

Azonnali ágazati béremelést követelnek a közgyűjteményi és közművelődési dolgozók.
2026. 10. 15. 18:30
Megosztás: