A magyar privatizáció sötét múltja - strómanok szerezték meg az állami vagyont
Míg az önkormányzati magánosítás áttekintése még az adatgyűjtés fázisánál tart, addig az állami vagyonkezelők elmúlt két évtizedben kötött privatizációs szerződéseit - ügyvédi irodák bevonásával - hónapok óta elemzi a tárca. Hegmanné Nemes Sára, a fejlesztési tárca vagyonpolitikáért felelős államtitkára a lapnak elmondta: elsősorban azokat a szerződéseket vizsgálják meg tüzetesen, ahol az értékesített, korábban köztulajdonban lévő vállalkozás vagy létesítmény még működik, s az sem mellékes, hogy a jogkövetkezmények érvényesítésére van-e mód.
Elmondása szerint nagyjából száz olyan, nagyobb horderejű privatizációs megállapodás lehet, ahol az állami érdekek érvényesítése ma is elképzelhető. A tárca vizsgálata elsősorban arra a kérdésre keres választ, hogy a ma is működő gyárak, szolgáltatók magánosítói - vagy jogutódaik - eleget tettek-e azoknak a környezetvédelmi, munkáltatói és más természetű kötelezettségeiknek, amelyeket a privatizációs megállapodások aláírásakor vállaltak.
A privatizációs szerződéseket szinte mind megtalálták, a közérdekű teendők ellátásáról szóló iratok viszont igencsak hiányosak - mondta az államtitkár. Az is problémát okozhat, hogy az állami, önkormányzati vagyon megszerzéséhez nemegyszer strómancégeket használtak fel. A vizsgálat a tényleges tulajdonosi viszonyokat is igyekszik kideríteni, meghatározva, pontosan mely vállalkozás vagy üzleti csoport kérhető számon az esetleges mulasztásokért, szabályszegésekért.
A megállapodások áttekintése után derülhet csak ki, mely magánosítókkal szemben érvényesíti - ha kell, bírósági úton is - a közérdeket a magyar állam - mondta Hegmanné Nemes Sára a lapnak. A szaktárca egy hónap múlva összefoglalót készít az Országgyűlésnek az eddigi eredményekről, egyúttal - feltehetően - kérni fogja, hogy az elemzés május végén lejáró határidejét nyújtsák meg. (MTI)