A menekülthelyzet elbizonytalanítja az Alsó-Ausztriában élőket

Az integráció kérdése és a menekülthelyzet elbizonytalanítja az Alsó-Ausztria tartományban élőket, azonban 92 százalékuk elégedett a tartományi életszínvonallal és feltételekkel - derült ki egy hétfőn nyilvánosságra hozott felmérésből.

 Az alsó-ausztriai továbbképzési és régiófejlesztési központ, valamint az Ecoquest piackutató által októberben végzett kutatásból az is kiderül, hogy az emberek hetven százaléka szerint Alsó-Ausztria jobban fejlődik, mint az ország vagy más osztrák tartomány. Az elemzés szerint ez az arány a jelenlegi menekülthelyzetben és a bizonytalan politikai légkörben különösen kiemelkedőnek számít.

   
A tartományban élők szerint leginkább közlekedési és infrastrukturális fejlesztésre lenne szükség, valamint a határmenti települések fellendítésére.

   
Alsó-Ausztriában összesen 12 ezer menekültet látnak el, a tartományi települések 65 százaléka kiveszi a részét a befogadásból. Legutóbb a schwechati repülőtérnél nyílt egy 400 ember befogadására alkalmas konténerfalu, az év végéig pedig további ezer menekültet helyeznek majd el a tartományban. Az ország legnagyobb menekülttábora, a traiskircheni létesítmény is Alsó-Ausztriában található. Jelenleg 1700 menekült tartózkodik itt, közülük több mint 1200 kísérő nélkül érkező kiskorú. 
   
Az év végéig Ausztriának 15 ezer helyet kell teremtenie a menekültek befogadására, jelenleg 73 ezer kérelemre várót helyeznek el, vagyis több mint kétszer annyit, mint tavaly. Csaknem hétezren vannak olyanok, akik arra várnak, hogy átmeneti szálláshelyről befogadóközpontokba kerüljenek. A kormány az állami tulajdonban lévő ingatlanokban, az osztrák vasúttársaság (ÖBB), az autópálya felügyelet vagy az erdőgazdaság telepein helyezné el a menedékkérőket.
   
2014-ben 28 ezer, 2013-ban 17 ezer menedékjogi kérelmet nyújtottak be Ausztriában. A kormány 2015 végéig több mint 95 ezer benyújtott és mintegy 25 ezer elfogadott menekültkérelemmel számol.
   
Az országosan meghatározott befogadási kvóta alapján Felső-Ausztriában és Tirolban a tartományi hatóságoknak több mint ezer befogadóhelyet kellene még rendelkezésre bocsátaniuk. Amennyiben ez nem történik meg, a szövetségi kormány saját hatáskörben jelölheti ki szálláshelyeket. Ilyen módon az állam október eleje óta háromezer helyet hozott létre az országban.
   
Egy nemrég kötött megállapodás szerint Burgenland lesz az első tartomány, ahol a menekültek az osztrák társadalmi értékekről és az integrációról szóló tanfolyamon vehetnek részt. A kísérleti jelleggel tartandó kurzusokat a jövő év elején indítják. Jelenleg egy független szakértői csoport dolgozik a tananyag összeállításán.
   
Sebastian Kurz külügyminiszter kijelentette: az a céljuk, hogy az Ausztriában maradó menekültek világos képet kapjanak az esélyekről, a mindennapi élet szabályairól, a demokrácia alapértékeiről, a nemek közötti egyenjogúságról, valamint a vélemény- és vallásszabadságról. 
   
Bécsben kísérő nélkül érkező kiskorúak számára keresnek nevelőszülőket. Ugyan mintegy 300-an érdeklődtek a város által támogatott program iránt, csupán 36-an vettek részt a november elején tartott felkészítő képzésen. Bécs városa a jövőbeli nevelőszülőket pénzügyi forrásokkal is támogatja. Jelenleg havonta 30 kísérő nélküli kiskorú érkezik Ausztriába, ők angolul és németül sem tudnak.  (MTI)

 

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: