A munkahelyváltás a karrierfejlesztés kulcsa

A munkavállalók 62 százaléka szerint a munkahelyváltás a karrierfejlesztés kulcsa, állítja a Kelly Services munkaerő-piaci felmérése.

A Kelly Global Workforce Index (KGWI) felmérésben részt vett válaszadók csaknem kétharmada (62 százalék) úgy véli, többet tehet képességei, ismeretei fejlesztése és karrierje előmozdítása érdekében azzal, ha munkahelyet vált, mint ha jelenlegi munkahelyén marad.

 A KGWI a munkaerő-piaci mobilitás és a szakmai előmenetel témakörét az önállóbb és cselekvőképesebb munkaerő kialakulásának részeként veszi górcső alá. A felmérés rámutat, miként változik a munkavállalók hozzáállása, ahogy egyre többen igyekeznek új tapasztalatokat és ismereteket több munkáltatónál megszerezni. A felmérésben 30 ország majdnem 170.000 dolgozója vett részt, köztük több mint 7.000 magyar munkavállaló.

A gazdaságban továbbra is uralkodó bizonytalanság ellenére a megkérdezettek több mint fele (58 százalék) állítja, hogy ha munkahelyváltást fontolgatna, jó tárgyalási pozícióval rendelkezne ahhoz, hogy egy hasonló vagy jobb pozíciót elnyerjen. A munkavállalói szemlélet megváltozásának lehetünk szemtanúi: a dolgozók egyre inkább magukévá teszik azt az elképzelést, hogy ha több munkahelyen is kipróbálják magukat, szakmai tapasztalatok szélesebb körére tehetnek szert, és egyúttal karrierjük fejlődését is elősegíthetik - kommentálta a felmérés eredményeit Jónás Anikó, a Kelly Services Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

 A felmérés jól mutatja, hogy az egyetlen munkahelyen végigdolgozott élet lehetőségét csupán a munkavállalók 11 százaléka tartja megfontolandónak; ezen belül a felsőfokú végzettséggel és/vagy speciális szakismeretekkel rendelkezők között mindössze 7 százalék számára vonzó az egyetlen, élethosszig tartó karrier, míg a többi dolgozó körében ez az arány 14 százalék.

A felmérés magyarországi eredményei emellett az alábbiakra világítanak rá:

-A megkérdezettek 62 százaléka állítja, hogy a karrier alakulása szempontjából előny, ha valakinek több munkahelye is volt már.
-Több mint felük (51 százalék) elismeri, hogy aktívan keresi az új álláslehetőségeket akkor is, ha elégedett az aktuális munkájával.
-Mindössze 15 százalék gondolja azt, hogy jelenlegi munkahelyén is lesz lehetősége előrejutni vagy magasabb pozícióba lépni.
-A felmérés résztvevőinek 70 százaléka véli úgy, hogy jelenlegi munkahelyén nem aknázzák ki képességeit teljes mértékben.
- A munkáltatóknak szembe kell nézniük a valósággal: még elégedett dolgozóik is aktívan tervezik karrierjük következő állomását, és sok munkavállaló ismeri fel a több területen, több munkahelyen szerzett, szélesebb körű szakmai tapasztalatok előnyeit - tette hozzá Jónás Anikó. - A munkáltatóknak érdemes megfontolniuk, miként javíthatnak a karrierfejlesztést és szakmai előmenetelt segítő programjaikon, hogy munkavállalóik kétszer is meggondolják, mielőtt munkahelyet váltanak.


A klímaválság elsősorban vízválság – a víztechnológia ma már a hőséghez és aszályhoz való alkalmazkodás egyik legfontosabb eszköze

Az elmúlt 20 év legsúlyosabb hőhulláma után itt az ideje másként gondolni a vízre: nem korlátlan adottság, hanem védendő erőforrás.
2026. 06. 30. 16:30
Megosztás:

Eljött a Vidéki Otthonfelújítási Támogatás utolsó napja

A preferált kistelepüléseken elérhető felújítási támogatást 2026. június 30-ig lehet igényelni. Mit tehetnek még az érdeklődők az utolsó napon? És mi marad azok számára, akik lecsúsztak a lehetőségről?
2026. 06. 30. 16:00
Megosztás:

Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

Bár az úgynevezett készházépítési piacot megrázták a sokmilliós csalássorozatokról és szélhámos generálkivitelezőkről szóló hírek, a helyzet lehetőséget is teremt arra, hogy az építőipari szegmens hiteles szereplői felhívják a figyelmet a technológia előnyeire, és szakmai támpontokat adjanak a potenciális megrendelőknek.
2026. 06. 30. 15:30
Megosztás:

Kiszáradt csapok Pest vármegyében: a hőség csak felszínre hozta a vízhálózat bajait

Lajtos kocsikból osztották a vizet, több helyen órákra elapadtak a csapok, miközben a hőmérséklet a 40 Celsius-fokot közelítette Pest vármegyében. A Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. szolgáltatási területén az átlagoshoz képest 55 százalékkal ugrott meg az ivóvízfogyasztás. Szadán, Veresegyházon és Erdőkertesen a rendszer már nem tudta mindenhol folyamatosan kiszolgálni a lakosságot.
2026. 06. 30. 15:00
Megosztás:

Stabilcoin-fragmentáció: a jegybankok visszavennék az elszámolás irányítását

A stabilcoinok eredetileg azt ígérték, hogy a dollár, a font és más hagyományos pénzek digitális változatai gyorsan, olcsón és határok nélkül mozoghatnak majd a blokkláncokon. Ehelyett egyre több kibocsátó, hálózat, csomagolt token, eltérő fedezeti modell és szabályozási rendszer jelent meg. A jegybankok attól tartanak, hogy a növekvő fragmentáció likviditási szigeteket, működési kockázatokat és akár monetáris politikai problémákat is okozhat. A válaszuk a tokenizált bankpénz és egy olyan programozható elszámolási infrastruktúra lehet, amelynek végső alapját továbbra is a jegybankpénz adja.
2026. 06. 30. 14:30
Megosztás:

Szigorodó szabályozás mellett sem hátrálnak a magyar kriptobefektetők

A Lightyear európai befektetési platform új kutatása szerint a magyar befektetők körében továbbra is erős a kriptovalutákba vetett bizalom. A 2026 májusában 500, 18–64 éves magyar befektető körében végzett felmérés eredményeiből egy egyre érettebbé váló piac rajzolódik ki, ahol a hosszú távú meggyőződés felülírja a rövid távú megingásokat. Ezt a képet a Lightyear saját platformjának adatai is megerősítik, mivel az EU-s kriptovaluta-felhasználói diverzifikált, hosszú távú befektetői bázisnak bizonyulnak.
2026. 06. 30. 14:00
Megosztás:

Van magyar munkaerő? - Mit tanultunk 180 000 rugalmas munkavállalótól

Az elmúlt hetek vendégmunkás-vitáinak egyik legtöbbször ismételt mondata, hogy "nincs bevethető magyar munkaerő". A kijelentés első hallásra tényszerűnek hangzik, valójában azonban egy rejtett feltételezést tartalmaz: csak azt tekinti munkaerőnek, aki a hagyományos, teljes munkaidős foglalkoztatási modellben azonnal munkába állítható.
2026. 06. 30. 13:30
Megosztás:

Mégsem volt garantált az Allegro árgaranciája

42,5 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa az Allegro webáruház működtetőjére a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt. A lengyel vállalkozás jelentős információkat hallgatott el árgarancia szolgáltatásának korlátaival kapcsolatosan, ezzel olyan döntésekre késztetve a fogyasztókat, melyeket egyébként nem hoztak volna meg. A cég az eljárás során együttműködött a GVH-val.
2026. 06. 30. 13:00
Megosztás:

Kettős képet mutatnak a középkorú magyarok megtakarításai

A 30–59 éves magyarok 19 százaléka csak akkor tud félretenni, ha egyszerre nagyobb összeghez jut, miközben további 19 százalék egyáltalán nem tud megtakarítani. Ugyanakkor stabilan mintegy minden harmadik középkorú már a hónap elején elkülöníti a megtakarításra szánt összeget – derül ki a K&H biztos jövő kutatásának második negyedéves eredményeiből. A rendszeres, tudatos megtakarítás továbbra sem általános, ráadásul jelentős különbségek látszanak jövedelem, végzettség és lakóhely szerint is.
2026. 06. 30. 12:30
Megosztás:

Ilyen hitelkamatokkal melegítenek a bankok az MNB újabb nyári vágásaira

Tyúklépésben, de jönnek lefelé a bankok a hitelkamatokkal. Ha az MNB a nyáron folytatja a kamatvágásait, az segítheti, hogy a személyi kölcsönöknél több legyen a 10 százalék alatti ajánlat, és olcsóbban vehessék fel ezt a hitelt az ügyfelek, akiknek ma még átlagosan 14 százalék fölötti kamatot kell fizetniük ezért – derül ki a BiztosDöntés összegzéséből.
2026. 06. 30. 12:00
Megosztás:

Megjelent a rendelet: változik a Babaváró, hosszabbítják a kamatstopot a Diákhitelnél

Megjelent a Magyar Közlönyben: fél évvel meghosszabbítják a szabad célú diákhitelre érvényes kamatstopot. De azok is átmenetileg fellélegezhetnek, akik Babavárót vettek fel és nem született meg időben a baba.
2026. 06. 30. 11:30
Megosztás:

Megfőtt az Ethereum aranytojást tojó tyúkja? Egyre többen aggódnak a DeFi jövője miatt

Az Ethereum értékének egyik legfontosabb pillére évek óta a decentralizált pénzügyi (DeFi) ökoszisztéma, amely a kriptopiac legnagyobb blokkláncon működő hitelezési és kereskedési hálózatát jelenti. Bár a szektor továbbra is piacvezető, egyre több befektető teszi fel a kérdést: vajon megtorpant az Ethereum növekedése, vagy csak átmeneti visszaesésről van szó?
2026. 06. 30. 11:00
Megosztás:

Enyhe hozamemelkedés és jegybanki függetlenségi jelzések a globális kötvénypiacokon

Az amerikai államkötvény-hozamok hétfőn enyhén emelkedtek, mivel a hétvégi amerikai–iráni támadásokat követően nőtt a kőolaj ára. Az irányadó, 10 éves amerikai államkötvény hozama 0,6 bázisponttal 4,378%-ra emelkedett, miután előzőleg három egymást követő héten csökkent.
2026. 06. 30. 10:30
Megosztás:

Bár kérdéses az eheti amerikai-iráni tárgyalás kimenetele, optimisták voltak az amerikai befektetők

Az amerikai részvények hétfőn éles emelkedéssel zártak, a Nasdaq 2,1%-kal, az S&P 500 1,2%-kal zárt feljebb, míg a Dow 0,6%-os emelkedéssel történelmi zárócsúcsot ért el, mivel a hétvégi amerikai–iráni feszültségek enyhültek, és a nagy technológiai részvények a korábbi eladási hullám után erősödtek.
2026. 06. 30. 10:00
Megosztás:

Kétélű fegyver az erős forint: nyernek a fogyasztók, veszítenek az exportőrök

A forint idei közel 10 százalékos erősödése az importköltségek csökkenésével mérsékelte az inflációt, ugyanakkor kedvezőtlenül érintette az exportorientált ipari vállalatok jövedelmezőségét, és a nagyobb szolgáltatócégek nyereségét is csökkentette - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. kedden megjelent elemzésében.
2026. 06. 30. 09:30
Megosztás:

Stagnált az európai részvénypiac a hét első napján, javult a gazdasági hangulat az eurózónában

Az európai részvénypiacok hétfőn stabilak maradtak, miközben a befektetők a Közel-Keleten kötött ideiglenes tűzszünet tartósságát mérlegelték azt követően, hogy az Egyesült Államok és Irán megállapodott a legutóbbi harcok leállításáról. A páneurópai STOXX 600 index alig mozdult a hét első napján, a nagyobb nemzeti indexek közül a Dax, a CAC 40 és az FTSE 100 is 0,2%-kal csökkent.
2026. 06. 30. 09:00
Megosztás:

Ma is rendkívül erős UV-B-sugárzás várható

A figyelmeztetési kritériumot meghaladó, nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden - közölte a HungaroMet Nonprofit Zrt. hétfőn az MTI-vel.
2026. 06. 30. 08:30
Megosztás:

Így teljesített a forint kedd reggelre

Vegyesen alakult a forint jegyzése kedd reggel a főbb devizákkal szemben hétfő estéhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 06. 30. 08:00
Megosztás:

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről dönthet a parlament

Dönthet a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről szóló, valamint a polgármesteri és vármegyei közgyűlési elnöki javadalmazás korlátozásával összefüggő törvényjavaslatokról az Országgyűlés kedden. A képviselők elkezdik az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát előkészítő törvényjavaslat vitáját.
2026. 06. 30. 07:30
Megosztás:

Duna menti vízmű: csökkenés helyett tovább nőtt a vízfogyasztás

Nyomatékosan felhívta a víztakarékosságra a szolgáltatási területén működő önkormányzatok és a lakosság figyelmét a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. hétfőn a honlapján, jelezve: pénteki felhívásuk óta a vízfelhasználásban nem csökkenést, hanem növekedést tapasztaltak, ezért a lakossági alapellátás érdekében azonnali vízkorlátozásra van szükség.
2026. 06. 30. 07:00
Megosztás: