A munkavállalók 75 százalékánál végrehajtották a bérkompenzációt

A magyar foglalkoztatottak 75 százalékánál végrehajtották a bérkompenzációt február végéig, júniusra pedig jóval 90 százalék fölé nőhet ez az arány - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára pénteken Budapesten.

Az államtitkár az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és a Századvég Alapítvány közös, "Munkahelyekkel a válság ellen" című rendezvényén Andor Lászlóval beszélgetett. A foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős uniós biztos a közfoglalkoztatás kapcsán hangsúlyozta: ha mód van rá, akkor segély helyett munkát kell adni az embereknek, ugyanakkor fontos, hogy az érintettek ezt érezhető előrelépésnek tekintsék a jövedelemszintben. Ezzel Czomba Sándor is egyetértett, s hangsúlyozta, hogy a segély és a közfoglalkoztatási bér közötti több mint kétszeres különbség ezt lehetővé is teszi.

 

Az uniós biztos szerint a gazdaságilag depressziós, magas munkanélküliségi rátával rendelkező országokban a közfoglalkoztatás is egy formája a kilábalásnak, de nem hosszú távon. Ahol azonban van fiskális mozgástér, ott lehet csökkenteni a munkát terhelő adókat, járulékokat, de ezt is célzottan, az egyes foglalkoztatási kategóriákban, megfelelően időzítve lehet alkalmazni. Czomba Sándor ehhez kapcsolódva elmondta: amíg a költségvetési korlátok miatt Magyarországon nem nyílik lehetőség a munkát terhelő adók, járulékok általános csökkentésére, addig a különböző Start kártyák által biztosított, célzott járulékkedvezményekkel segítik például a pályakezdőket, a több mint 3 hónapja állást keresőket, vagy a megváltozott munkaképességűeket.

 

Egyben jelezte, hogy 2013-tól a szakképzetlen munkavállalók után fizetendő szociális hozzájárulási adót is csökkenteni tervezik 27-ről 18 százalékra. Andor László elmondta: az Európai Unióban (EU) 10 százalék felett van az átlagos munkanélküliségi ráta, az eurózónán belül pedig ennél is magasabban, 11 százalék körül. A biztos felhívta a figyelmet arra, hogy a magas átlag nagy különbségeket takar: az európai periférián az átlagnál jóval magasabb a munkanélküliség, míg például Németországban, vagy a vele szomszédos államokban az átlagosnál jobb, vagy sokkal jobb a munkaerő-piaci helyzet, ezzel párhuzamosan pedig a gazdaság sincs annyira recesszióban.

 

Úgy vélekedett ugyanakkor, hogy egy-egy ország munkaerő-piaci helyzete függ attól is, hogy az oktatás a munkaerő-piaci igények szerint működik-e, hogy mobil-e a munkaerő, valamint hogyan használják fel az európai uniós forrásokat. Andor László emlékeztetett arra, hogy az Európai Bizottság tavaly decemberben indította ifjúsági kezdeményezését, áprilisban pedig megalkotta a 10 pontból álló foglalkoztatási csomagot. Az ifjúsági kezdeményezésről elmondta: a 8, legmagasabb ifjúsági munkanélküliséggel küzdő tagállamba akciócsoportok indultak, hogy a kormányokkal egyeztetve gyors segítséget dolgozzanak ki, beleértve az uniós források átcsoportosítását.

 

Emellett - osztrák példa alapján - vitát indítottak azzal kapcsolatban, hogy ha valaki az iskola elvégzése után 4 hónappal sem talál állást, akkor az állam munkalehetőséget ajánlhat neki. A biztos ismertette, hogy ebből egy ajánlást szeretnének kialakítani; ez az év második felében sikerülhet is. A foglalkoztatási csomag kapcsán Andor László kiemelte: fontosnak tartják a munkaerőpiac keresleti oldalának középpontba helyezését, főként recesszió idején. Emellett megjelölték azokat a szektorokat,ahol a következő időszakban foglalkoztatás-bővülés várható, valamint kezdeményezték, hogy a foglalkoztatáspolitikát építsék be az európai gazdasági kormányzásba, vagyis legyen erősebb az uniós koordináció ezen a területen is, és az egyeztetésekben vegyenek részt a szociális partnerek is. Hozzáfűzte, hogy ennek megfelelően 2013-tól a foglalkoztatási tervek részét képezhetik a gazdasági kormányzás kapcsán kialakított nemzeti programoknak.

 

Czomba Sándor a magyar munkaerőpiac helyzete kapcsán kifejtette: a rendszerváltás óta 3,7 és 4 millió között mozgott Magyarországon a foglalkoztatottak létszáma, és 4 millió fölé - függetlenül kormányoktól - nem sikerült kerülni. Hozzáfűzte: magyar "specialitás", hogy egyszerre nő a foglalkoztatási és a munkanélküliségi ráta, vagyis a munkanélküliség nem a foglalkoztatás, hanem az inaktivitás csökkenéséből táplálkozik. A kormány 2020-ig egymillió új munkahelyet ígérő célkitűzése kapcsán az államtitkár elmondta: valóban ennyi munkáskéz hiányzik a magyar gazdaságból, ugyanakkor a foglalkoztatás érdemi bővítése nem sikerülhet a gazdasági ösztönzők beindítása nélkül. Kiemelte, hogy jelentős gazdasági élénkülés nélkül mind az uniós, mind pedig a magyarországi forrásokat a munkaerő-piaci szempontból hátrányos csoportok foglalkoztatásának növelésére kell összpontosítani. Példaként említette a gyes-ről, gyed-ről visszatérőket, a megváltozott munkaképességűeket vagy a szakképzettséggel nem rendelkezőket. Kiemelte, hogy 20. hónapja folyamatosan nő a foglalkoztatás Magyarországon.

 

Míg az EU-ban az utóbbi két évben kismértékben, 0,2 százalékkal csökkent, Magyarországon 0,4 százaléka nőtt a foglalkoztatottak száma - mondta az államtitkár, hozzátéve, hogy 2011-ben egyértelműen a versenyszféra foglalkoztatás-bővülése volt a meghatározó. Czomba Sándor hangsúlyozta, hogy a magyar kormány jogszabályi szinten - az új Munka törvénykönyvével és az új szakképzési törvénnyel - letette azokat az alappilléreket, amelyek megteremtik a foglalkoztatottság bővülésének esélyét. Egyben jelezte, 2014 végéig teljesítőnek látja az egymillió új munkahely időarányos részének létrejöttét. (MTI)

Szabotálták a Triesztből Ausztriába tartó kőolajvezetéket

Szabotálták a Transalpine olajvezetéket, amely Trieszt kikötőjéből szállít olajat Közép-Európába - közölte a RAI1 olasz közmédia szombat este, amely elsőként felvételeket is közölt a hatóságok szerint szándékos károkozásról.
2026. 04. 12. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 15. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 04. 11. 23:00
Megosztás:

XRP árfolyam visszarendeződés? A technikai elemzés trendfordulót mutat

Az XRP ismét a figyelem középpontjába került, miután stabilizálódni látszik az 1,30 dolláros szint körül. A befektetők és elemzők egyaránt azt találgatják: vajon egy komolyabb rali előszobájában állunk, vagy csupán átmeneti fellélegzésről van szó a piacon?
2026. 04. 11. 22:00
Megosztás:

Bhután eladta Bitcoin-készletének 70%-át – véget érhet az állami bányászat korszaka?

Látványos fordulat a kriptopiacon: a himalájai királyság, amely egykor az egyik legkülönlegesebb állami Bitcoin-stratégiát építette ki, most jelentős mértékben leépítette tartalékait. A háttérben stratégiai átrendeződés, piaci nyomás vagy akár a bányászat leállása is állhat.
2026. 04. 11. 21:00
Megosztás:

Súlyos büntetést kap aki emberi viselkedést utánzó mesterséges intelligenciát készít

Kína új szabályozást vezet be az emberi viselkedést és kommunikációt utánzó mesterséges intelligencián (MI) alapuló szolgáltatásokra, különös tekintettel a kiskorúak védelmére - jelentette a kínai állami média a hatóságok közlésére hivatkozva.
2026. 04. 11. 20:00
Megosztás:

A költségvetés stabil, a magyar családokat és vállalkozásokat támogató programok finanszírozása biztosított

A 2026-os költségvetés a háború elhúzódása és a negatív külső gazdasági környezet ellenére is minden szükséges forrást biztosít az olyan családokat, nyugdíjasokat és hazai kkv-kat támogató kormányzati intézkedésekhez mint: a fix 3 százalékos Otthon Start Program, a fix 3 százalékos kkv-hitel, a közszférában dolgozók béremelése, a 13. és 14. havi nyugdíj, a két- és háromgyermekes anyák teljes szja-mentessége, a családi adókedvezmény megduplázása, valamint a Demján Sándor Program - írta az államháztartás központi alrendszerének március végi helyzetéről pénteken kiadott gyorstájékoztatójában a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2026. 04. 11. 19:00
Megosztás:

Befejeződött az ipari csarnok építése Békésen

Befejeződött az ipari csarnok építése Békésen, a beruházást az önkormányzat 300 millió forint európai uniós támogatásból valósította meg.
2026. 04. 11. 18:00
Megosztás:

Húszmilliárdos kezdőlökés jövőbe mutató energetikai innovációknak

Harmincöt nyertes energetikai kutatás-fejlesztési projektjeit támogatja a Jedlik Ányos Energetikai Program pályázata, amelyet a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal bonyolított le. A jelentkezők felének megítélt mintegy 13 milliárd forintos forrásmennyiség több mint 20 milliárd forint összköltségű innovatív beruházás létrejöttét segíti - közölte az MTI-vel pénteken az Energiaügyi Minisztérium (EM).
2026. 04. 11. 17:00
Megosztás:

Rontotta osztrák GDP-növekedési prognózisait a Wifo és az IHS kutatóintézet

Az osztrák gazdaság kilátásai érdemben romlottak az iráni háború és az energiaárak megugrása miatt: a bécsi Wifo és az IHS gazdaságkutató intézet egyaránt lefelé módosította 2026-ra és 2027-re vonatkozó konjunktúra-előrejelzését.
2026. 04. 11. 16:00
Megosztás:

Az amerikai gyáripari megrendelések értéke stagnált havi szinten februárban

Az elemzők által várt csökkenéssel szemben stagnált a gyáripari megrendelések értéke februárban havi szinten az Egyesült Államokban - derült ki a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau pénteken közzétett adataiból.
2026. 04. 11. 15:00
Megosztás:

Megszűntek a madárinfluenza miatti korlátozások Magyarországon

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta a madárinfluenza miatt fennálló utolsó megfigyelési körzeteket is, így jelenleg nincs Magyarországon korlátozás alá eső terület, ugyanakkor a vadon élő madarakban a vírus továbbra is jelen lehet, ezért a járványvédelmi intézkedések betartása kiemelten fontos - közölte a Nébih pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 11. 14:00
Megosztás:

A BHS Trans Kft. új logisztikai központot épített Szikszón

A Hell Energy magyar üdítőital-gyártónak szállítmányozási feladatokat végző BHS Trans Kft. új logisztikai központot épített Szikszón körülbelül 14 milliárd forint értékben, aminek nyomán betonbiztossá válhat ezer ember munkahelye - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Szikszón.
2026. 04. 11. 12:00
Megosztás:

241 milliárd forint hagyja el a MOL kasszáját - hová megy a pénz?

A Mol csoport éves közgyűlésén a részvényesek jóváhagyták az igazgatóság 2025-ös pénzügyi eredményekről szóló jelentését, elfogadták a konszolidált pénzügyi beszámolót, és döntöttek 241 milliárd forint osztalék kifizetéséről - közölte a Mol pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 11. 11:00
Megosztás:

Trump: Irán egyetlen kártyája a Hormuzi-szorost érintő zsarolás

Donald Trump szerint Irán vezetésében nem tudatosul, hogy egyetlen kártyája az, hogy a világot rövidtávon zsarolni képes egy nemzetközi hajózási útvonallal, a Hormuzi-szorossal.
2026. 04. 11. 10:00
Megosztás:

Brit miniszterelnök: egy nemzedéknyi időre meghatározó következményei lesznek a háborúnak

Keir Starmer brit miniszterelnök szerint egy teljes nemzedéknyi időre meghatározó következményei lesznek az iráni konfliktusnak.
2026. 04. 11. 09:00
Megosztás:

A Circle tűz alatt: viták kereszttüzében a USDC befagyasztási gyakorlata egy 270 millió dolláros hack után

Egy nagyszabású biztonsági incidens ismét reflektorfénybe helyezte a stabilcoinok szabályozását és a kibocsátók felelősségét. A Circle lépései komoly vitát váltottak ki a kriptoközösségben – de vajon valóban késlekedtek, vagy egyszerűen a jogi keretek kötötték meg a kezüket?
2026. 04. 11. 08:00
Megosztás:

Mutatjuk a budapesti agglomeráció legolcsóbb és legdrágább településeit - Itt a pontos lista

A családi házak piacát a budapesti agglomeráció uralja. A zenga.hu-n eladásra hirdetett családi házak közel negyede Pest vármegyében található, és ezen belül is a fővárost ölelő, hivatalosan is az agglomeráció részeként definiált 80 település viszi a prímet. A kínálat mellett viszont a kereslet is látványosan ebbe az irányba tolódik, azaz, még mindig sokan választják lakóhelyként az elővárosi településgyűrűt. A zenga.hu kínálata alapján megnéztük, hol lehet a budapesti agglomerációban a legolcsóbban családi házat venni, és hol kell ugyanezért a vásárlóknak a legmélyebben a zsebükbe nyúlni.
2026. 04. 11. 07:00
Megosztás:

Megtartotta alakuló ülését az új szlovén parlament

Megtartotta alakuló ülését pénteken az új összetételű szlovén parlament, amelynek elnökévé a képviselők Zoran Stevanovicot, a Resni.ca párt vezetőjét választották meg.
2026. 04. 11. 06:00
Megosztás:

Rég nem látott infláció Németországban - mi történik?

Németországban 2,7 százalék, 2024 januárja óta a legmagasabb volt a fogyasztói árak éves növekedése márciusban a februári 1,9 százalék után a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken ismertetett végleges adata szerint.
2026. 04. 11. 05:00
Megosztás:

Ha eddig nem vettél lakást, már nem is fogsz Magyarországon

Lendületet kaphatnak az újlakás-építések, miután a még meg nem épült, csak tervekben szereplő új lakásokra is lehet igényelni az Otthon Start Program keretében elérhető kedvezményes lakáshitelt. Ez egyben az új lakóingatlanok árát is lejjebb szorítja, mivel a támogatott hitelből megvásárolható lakóingatlan négyzetméterára maximum 1,5 millió forint lehet. Az új lakásokra szükség is van, miután az elmúlt években visszafogottság jellemezte ezt a szegmenst.
2026. 04. 11. 04:00
Megosztás: