A nagyberuházások biztonságát nyújtja a fedezetkezelés
A fedezetkezelő - általában havonta - fizeti ki a beruházó nevében a fővállalkozót és az alvállalkozókat. Eddig - két év alatt - 10-15 projektet bonyolított le, mintegy 60 milliárd forint értékben az Első Fedezetkezelő Zrt., amely ezen a piacon jelenleg egyedül tevékenykedik. A fedezetkezelőt a beruházó fizeti, a díja - az alvállalkozók számától függően 1-5 ezer euró havonta - tette hozzá a vezérigazgató.
A fedezetkezelő letéti számlájára utalja a beruházó a következő építési ütem ellenértékét. Az alvállalkozók regisztrálják magukat a fedezetkezelőnél, majd a hónap végén - a független ellenőr igazolása alapján - jár nekik a munkájuk ellenértéke. Amennyiben a fedezetkezelő látja, hogy a fővállalkozó nem fizette ki az alvállalkozóját, akkor direktben ő maga fizeti ki azt. Amennyiben vita támad a teljesítés körül, úgy a fedezetkezelő annak lezárulásáig visszatartja a vitatott összeg kifizetését.
A fedezetkezelés szabályozásakor a fővállalkozók tiltakoztak az intézmény ellen, mivel csökkentek a jogaik, de a másik oldalról nézve az alvállalkozók jogai erősebbek lettek - ismertette a történetét Stickl László, a társaság igazgatótanácsának az elnöke. A magyar szabályozás a német és az osztrák fedezetkezelést képezi le, igaz, kissé bonyolultabban - tette hozzá. A megbízók között vannak állami szervezetek, de multinacionális vállalatok is. Ez utóbbiak a másfél millió kötelező értékhatár alatt is alkalmaznak fedezetkezelőt.
Ennek a tapasztalata alapján is érdemes lenne leszállítani a mai értékhatárt. Szintén a módosítás dönthetne arról, hogy kinek a terhére tartsa vissza a fedezetkezelő a garancia ellenértékét, illetve a beszállítókat is az alvállalkozók körébe kellene sorolni - vélte Novák Zalán. A nemzeti és uniós forrásból megvalósuló nagy infrastrukturális beruházások jelenleg nem tartoznak a fedezetkezelés körébe. (MTI)