A nemzetközi protokolloknak is megfelelnek a Budapest Airport járványintézkedései

Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) és az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) a napokban az európai légiközlekedésre vonatkozó közös ajánlásokat adott ki, amelyek biztosítják a repülőterek járványidőszak alatti biztonságos működését. A Budapest Airport már hetekkel ezelőtt bevezette az ajánlásokban foglalt intézkedéseket, és azokkal összhangban folyamatosan biztosítja az utasok és a repülőtéri személyzet egészségének védelmét.

A nemzetközi protokolloknak is megfelelnek a Budapest Airport járványintézkedései

Az EASA és az ECDC által kiadott ajánlások célja, hogy a repülőtér-üzemeltetők és tulajdonosok, a légitársaságok és repülőtéri hatóságok számára iránymutatást adjon az utasforgalom fokozatos és biztonságos újraindításához. Ehhez - a személyzet és az utasok egészségének védelme érdekében - különböző biztonsági óvintézkedéseket kell alkalmazni, csökkentve a koronavírus terjedésének kockázatát a repülőtéren és a repülőgépek fedélzetén.

A jelenlegi járványügyi helyzetben a repülőtér-üzemeltetők feladata, hogy földi kiszolgáló partnereikkel együtt garantálják az utasok repülőtéren való tartózkodásának biztonságát. A nemzetközi ajánlásokban megfogalmazott intézkedések segítségével - bár azok különös erőfeszítést igényelnek a repülőterektől - minimálisra csökkenthető a járvánnyal összefüggő egészségügyi kockázat a repülőtéri tartózkodás során. Az ajánlások kiterjednek az utazás első fázisától az utolsóig; egyebek mellett a repülőtérre történő megérkezésre, a check-in folyamatára, a biztonsági ellenőrzésre, a repülőgépbe való beszállításra, a poggyászkiadásra, illetve az útlevél- és a határellenőrzésre is vonatkoznak.

A napokban kiadott protokoll egyebek mellett a következők fontosságát hangsúlyozza:

-Ahol csak lehetséges, a személyek közötti 1,5 méteres távolság betartatása.
-Maszkviselés és rendszeres kézfertőtlenítés ösztönzése az utasok és a személyzet körében.
-A legfontosabb, vírussal kapcsolatos tudnivalók kommunikálása az utasok felé.
-Rendszeres fertőtlenítő takarítás, különös tekintettel az utasok által gyakran megérintett felületekre.
-Az érintésmentes repülőtéri ügyintézés elősegítése.
-A szellőzőrendszer folyamatos fertőtlenítése, a megfelelő légcsere biztosítása.
-Védőfelszerelés viselésének biztosítása a személyzet számára, térelválasztó plexi telepítése, ahol lehetséges.
-A repülőtér kérje az utasokat, hogy kísérő nélkül lépjenek be a repülőtérre, minimalizálva ezzel az egyidejűleg a létesítményben tartózkodók számát, és biztosítva az egymástól számított megfelelő távolság megtartását. Kísérők belépése csak indokolt esetben lehetséges, amennyiben az utas speciális segítséget igényel (például kiskorú vagy mozgásában korlátozott).
-A repülőtér biztosítsa, hogy az utasok tisztában legyenek a repülőtér által életbe léptetett egészségvédelmi intézkedésekkel, és azokat a biztonságos és egészséges környezet fenntartása érdekében betartsák.

Hová utazz legközelebb? ITT megtudhatod!


A Budapest Airport a fenti intézkedéseket már hetekkel korábban bevezette, az utasok és a személyzet egészségének védelme érdekében. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a koronavírussal kapcsolatos egészségügyi intézkedések bevezetése terén rendre az élen járt, és már a járvány alatt demonstrálta a repülőtéren való tartózkodás biztonságos módjait.

„A jelenlegi helyzetben két fontos feladatunk van; egyrészt biztonságossá és kockázatmentessé tenni a repülőtéren való tartózkodást az utasok és a kollégáink számára egyaránt, másrészt ezen intézkedések által visszaépíteni az utasok repülés iránti bizalmát a járvány lecsengését követően” – mondta Dr. Rolf Schnitzler, a Budapest Airport Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette: „Amellett, hogy aktívan részt veszünk a biztonságos légiközlekedést lehetővé tevő különböző ajánlások kialakításában, folyamatosan teszünk is azért, hogy a vonatkozó előírásokkal és a nemzetközi protokollal összhangban biztosítsuk utasaink és személyzetünk védelmét.

Az EASA által kiadott iránymutatás visszaigazolta mindazokat az intézkedéseket, amelyeket az elmúlt hetekben, még bármilyen hivatalos iránymutatás publikálását megelőzően bevezettünk a budapesti repülőtéren.”

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren érvényben lévő, a koronavírus elleni védekezést biztosító intézkedések listája itt érhető el: https://www.bud.hu/covid_19/koronavirus_repuloteri_intezkedesek

A repülőtér-üzemeltető a forgalommentes időszakban fertőtlenítő nagytakarítást végzett a repülőtéren, melyet folyamatosan fenntart. A személyek közötti 1,5 méteres távolság betartatása érdekében padlómatricákat, a tranzitterületen minden második ülésére pedig tiltómatricákat helyeztek ki. A személyzet azon tagjai számára, akik munkájuk jellegéből adódóan az utasoktól nem tudják tartani a másfél méteres védőtávolságot, kötelező a maszk viselése, és ahol ez megoldható volt, a Budapest Airport térelválasztó plexit telepített a személyzet és az utasok közé. A terminálokon hamarosan fertőtlenítő hatású szőnyegek gátolják a kórokozók cipőn történő behordását, az épületben pedig rendszeresen fertőtlenített szellőztetőrendszer gondoskodik a megfelelő légcseréről. A terminálokon január óta ötnyelvű információs kiadványok tájékoztatják az utasokat a koronavírus elleni védekezéssel kapcsolatos tudnivalókról. Az utasok számára a Budapest Airport az épület minden pontján automata kézfertőtlenítőket helyezett ki.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: