A paksi atomerőmű gazdaságosan és biztonságosan üzemel
"Paks és a nukleáris biztonság kérdései" címmel megtartott előadásában egyebek között rámutatott arra, hogy az országok villamos energia termelésében a nukleáris hányad 2010-es adatok alapján Franciaországban volt a legmagasabb, több mint 74 százalék, míg Magyarországon ez az arány akkor 42 százalékot tett ki. Az előadó elmondta, a világ és Magyarország energetikai helyzetére egyaránt jellemző a fosszilis energia nagy arányú szerepe, az atomenergiáról pedig viták folynak.
Pátzay György úgy vélte, hogy az atomenergia mellett szól, hogy koncentrált energiaforrás, a környezetkímélő előállítási mód, az ár versenyképessége, a stabil alaperőművi áramforrás megléte és az üzemanyag jó készletezhetősége. Az atomerőművek biztonságával kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az már a tervezésnél eldől, azt az építésnél, a létesítmény indításánál, az üzemeltetésnél egyaránt szem előtt kell tartani. Pátzay György szerint Magyarország energiaellátásának lehetőségei és energiabiztonsága a közeli jövőben indokolják az atomenergia további felhasználását. (MTI)