A pénzügykutató Zrt. nem osztja a kormány optimizmusát

A Pénzügykutató Zrt. 2012-re 0,7 százalékos gazdasági visszaesést vár 5,5 százalékos infláció mellett - hangzott el a konjunktúra kutató intézet pénteki budapesti tájékoztatóján. Az idei költségvetést a kormány 0,5 százalékos GDP növekedéssel és 4,2 százalékos inflációval készítette.

A háztartások fogyasztása (1,6 százalékkal) és a beruházások (1,5 százalékkal) is visszaesnek ebben az évben és ennél is erőteljesebben a reálkeresetek, 4,4 százalékkal. (A bruttó keresetek várhatóan 8 százalékkal emelkednek.) Ugyanakkor a kivitel 6 százalékkal a behozatal pedig várhatóan 5 százalékkal nő 2012-ben, a különbség gyarapítja a GDP-t.

 

A Pénzügykutató államháztartási prognózisa 3,5 százalékos hiányt jelez, de a jelentés rögzíti azt is, hogy a maradék magánnyugdíj-pénztári megtakarítás beolvasztásával és ez évi elszámolásával a GDP arányos deficit 2,8 százalék lehet. Gyorsan porladó látszat eredmények vannak a magyar gazdaságban - jellemezte a helyzetet Petschnig Mária Zita, a Pénzügykutató főmunkatársa.

 

 

Magyarázata szerint "ha a mezőgazdaság eredményével nem számolunk" - tavaly kiugróan jó évet zárt az agrárium - akkor 2010-ben a GDP 2 százalékkal, tavaly 0,7 százalékkal nőtt volna, miközben a tényszámok 2010-ben 1,3 százalékos, tavaly 1,7 százalékos gazdasági növekedést mutatnak. A magyar belgazdaság recesszióba került, s ami még ennél is súlyosabb, hogy a beruházások is zsugorodnak 2012-ben - mutatott rá Petschnig Mária Zita.

 

A jövőre nézve aggodalomra adhat okot, hogy a beruházási ráta 15,3 százalékra esett vissza, ilyen alacsony rátára 1990 óta nem volt példa és ez az ország technikai versenyképességének a romlását vetíti előre - tette hozzá. A konjunktúra jelentés államháztartási fejezetét jegyző Neményi Judit elmondta: miközben a kormány GDP arányosan 2,5 százalékos hiányt tervezett 2012-re, ugyanakkor a látható kockázatokkal számolva ez a hiány 3,5 százalék lehet.

 

A kutató a kiigazítási programokban (például a Széll Kálmán Terv) 0,3 százalékos, a rendkívüli kiadási tételeknél (például a rezidensek béremelése) 0,2 százalékos kockázattal számol, míg a kormány prognózisától eltérő GDP alakulás miatt további 0,5 százalékkal, így összesen egy százalékkal nagyobb, GDP arányosan 3,5 százalékos hiányt vár 2012-ben. Neményi Judit véleménye szerint, ha a kormány befagyasztja a 200 milliárd forint összegű tartalékot, akkor további 100 milliárd forintos kiigazítást szükséges megtennie annak érdekében, hogy a hiány 2,5 százalékon maradjon. (MTI)

A stabilcoinok lehetnek a következő generációs pénzügyek alapjai az a16z Crypto szerint

A stabilcoinok ma már jóval többet jelentenek egyszerű kriptokereskedési eszközöknél. Az a16z Crypto friss jelentése szerint ezek a dollárhoz vagy más fiat devizákhoz kötött digitális eszközök a következő generációs pénzügyi termékek egyik legfontosabb alaprétegévé válhatnak. A jelentés szerint a stabilcoinok nem csupán gyorsabb és olcsóbb tranzakciókat kínálnak, hanem új irányba terelhetik a globális pénzmozgásokat, a pénzügyi befogadást és a digitális dollár szerepét is.
2026. 04. 27. 23:30
Megosztás:

A 4iG SDT EGY-nek 32 970 darab Rába-részvényt ajánlottak fel

A 4iG Nyrt. leányvállalatának, a 4iG SDT EGY Zrt.-nek 32 970 darab Rába-részvényt ajánlottak fel megvételre a Rába Nyrt. törzsrészvényeire kötelezően tett nyilvános vételi ajánlatára - közölte a 4iG Nyrt. a Budapest Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2026. 04. 27. 23:00
Megosztás:

A Coinbase és Western Union: új korszak jöhet a stabilcoin alapú nemzetközi fizetésekben

A stabilcoinok (angolul: stablecoin) egyre látványosabban törnek be a globális pénzügyi infrastruktúrába. A Coinbase új partnersége a Nium fizetési szolgáltatóval, valamint a Western Union saját stablecoin-terve azt jelzi, hogy a kriptoszektor egyik legfontosabb felhasználási területe a határokon átnyúló fizetések és pénzküldések piaca lehet.
2026. 04. 27. 22:30
Megosztás:

Deutsch Tamás mentelmi jogának felfüggesztését kezdeményezték a magyar hatóságok

A magyar hatóságok kezdeményezték Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztését - jelentette be hétfőn Strasbourgban az Európai Parlament plenáris ülésének megnyitóján Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke.
2026. 04. 27. 22:00
Megosztás:

A Wise elérhetővé tette az ingyenes forintfeltöltést Magyarországon

A Wise bejelentette az Azonnali Fizetési Rendszeren alapuló Qvik-kérelem magyarországi bevezetését, melynek köszönhetően az arra jogosult ügyfelek illetékmentesen utalhatnak pénzt bankszámlájukról forint egyenlegükre. A bevezetés része a vállalat azon átfogó törekvésének, hogy a Wise-számlát még hasznosabbá tegye, és segítse az ügyfeleket a mindennapi pénzügyeik hatékonyabb kezelésében.
2026. 04. 27. 21:30
Megosztás:

Legjobb 10 kripto befektetés, amely 24 óra alatt felrázta a kereskedőket

A kriptopiacnak van egy különös tulajdonsága: néha nem a legnagyobb nevek írják a nap történetét, hanem azok a projektek, amelyekre előző este még csak fél szemmel figyeltek a kereskedők. A mostani 24 órás toplistán pontosan ez történt: miközben sok befektető továbbra is azt kutatja, mi lehet a legjobb kriptovaluta befektetés, a friss adatok szerint a legnagyobb napi emelkedést a Pudgy Penguins, a Zebec Network, az edgeX és több DeFi-, mém- és infrastruktúra-token hozta.
2026. 04. 27. 21:00
Megosztás:

Rendkívüli parlamenti ülésen választanák meg az új koszovói köztársasági elnököt

Koszovóban rendkívüli parlamenti ülés kezdődött hétfőn, amelynek témája a köztársasági elnök megválasztása, ám a három legnagyobb ellenzéki párt bojkottálja az ülést.
2026. 04. 27. 20:30
Megosztás:

Erősíti az űr- és védelmi együttműködést a Rheinmetall AG-vel a 4iG

Erősíti a stratégiai együttműködést a 4iG a Rheinmetall AG-vel az űr- és védelmi ipar területén – közölte a vállalatcsoport hétfőn az MTI-vel.
2026. 04. 27. 20:05
Megosztás:

Erősödött a forint árfolyama hétfő estére

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 04. 27. 19:30
Megosztás:

A Magyar Telekom 16 vármegyében fejleszt optikai hálózatot

A Széchenyi Terv Plusz Program keretében, a Gigabit Magyarország Program uniós támogatásával 16 vármegyére kiterjedően fejleszt optikai hálózatot a Magyar Telekom - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
2026. 04. 27. 19:00
Megosztás:

Az MBH Bank nem fizet osztalékot

Az MBH Bank Nyrt. nem fizet osztalékot a tavalyi eredményéből a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett hétfői közgyűlési határozat szerint.
2026. 04. 27. 18:30
Megosztás:

Kvantumbiztos korszakra készül a TRON: Justin Sun 2026-ra ígéri a nagy biztonsági frissítést

A blokkláncipar egyik következő nagy versenyterülete nem feltétlenül a tranzakciós sebesség vagy az alacsony díjak körül alakulhat ki, hanem a kvantumszámítógépekkel szembeni védelemben. Justin Sun, a TRON alapítója szerint a hálózat 2026-ban fontos lépést tehet a kvantumrezisztens biztonság felé: előbb teszthálózaton, majd a főhálózaton is elindulhat az új védelmi modell.
2026. 04. 27. 18:00
Megosztás:

Új tagozat jött létre az épületgépész szakma érdekképviseletére

Megalakult az ÉVOSZ Épületgépészeti Tagozata, amelynek célja az ágazat érdekeinek képviselete, a tisztább piaci verseny előmozdítása és a minőségi kivitelezés erősítése - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) az MTI-vel hétfőn.
2026. 04. 27. 17:30
Megosztás:

Aki tőzsdézik, az erre figyeljen most nagyon!

Az alábbiakban Szitás Lóránt, a globális, Magyarországon is elérhető befektetési alkalmazás, az XTB piaci elemzője reflektál az aktuális piaci történésekre.
2026. 04. 27. 17:00
Megosztás:

Az átlag felett a turisztikai cégek várakozásai áprilisban

A nemzetgazdasági átlag felett alakultak a magyarországi turisztikai szektorban működő cégek várakozásai áprilisban, a teljesítményvárakozások indexe szerint minden más ágazatnál kedvezőbb helyzetben vannak - derül ki a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének (VIMOSZ) a GKI Gazdaságkutató közreműködésével végzett legfrissebb felméréséből, amelynek megállapításairól hétfőn tájékoztatták az MTI-t.
2026. 04. 27. 16:30
Megosztás:

A fizikai dolgozók átlagos órabére elérte a 2390 forintot az első negyedévben

A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2390 forint volt az első negyedévben, ami 6,2 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2250 forinthoz képest - közölte a Trenkwalder és az RSM Hungary az MTI-vel.
2026. 04. 27. 16:00
Megosztás:

A stabilcoin B2B fizetések értéke 2035-re elérheti az 5 billió dollárt

A vállalati kriptofizetések piaca új szintre léphet a következő évtizedben. A Juniper Research friss előrejelzése szerint a határokon átnyúló B2B stabilcoin-tranzakciók értéke 2035-re akár az 5 billió dollárt is elérheti. A növekedést elsősorban az hajthatja, hogy a vállalatok egyre aktívabban építik be a dollárhoz kötött digitális eszközöket a nemzetközi elszámolásokba, beszállítói kifizetésekbe és treasury műveletekbe.
2026. 04. 27. 15:30
Megosztás:

Negatívról stabilra javította Kína adósbesorolásának kilátását a Moodys

A leminősítés megnövekedett valószínűségére utaló eddigi negatívról stabilra javította Kína államadós-besorolásának kilátását hétfőn a Moody's Ratings.
2026. 04. 27. 15:00
Megosztás:

360 forintos euró mellett is könnyen bukhatunk a devizaszámlákon – Itt a lista a legolcsóbb megoldásokról

A forint jelentős erősödése után a 360-as szintet közelíti az euró árfolyama, ami a money.hu szakértői szerint ideális alkalmat teremt a devizaváltásra és a tudatos megtakarításra. Nem mindegy azonban, hol tartjuk az eurónkat: a banki költségek és a váltási árfolyamok közötti eltérés éves szinten akár több tízezer forintos különbséget is jelenthet.
2026. 04. 27. 14:30
Megosztás:

Hol érdemes eurót váltani? A magyar bankok beelőzték a Revolutot?

Érezhető különbségek láthatók az egyes pénzügyi szolgáltatók ajánlatai között, ha devizaváltásról van szó, miközben az egyes bankok által kínált, kedvezményes árfolyamok révén mára elolvadt a Revolut korábbi előnye – derül ki a BiztosDöntés.hu szakértői által összegyűjtött adatokból. A portál egy héten keresztül gyűjtötte az euróra vonatkozó vételi ajánlatokat a szolgáltatóknál – az eredmény táblázatban is látható.
2026. 04. 27. 14:00
Megosztás: