A régió legnagyobb egybefüggő logisztikai központját adták át Miskolcon

Húszezer négyzetméteres logisztikai központot vett birtokba az autóbeszállítói piac legversenyképesebb indítómotorjainak és generátorainak fejlesztésére és gyártására szakosodott nemzetközi cégcsoport, a SEG Automotive hazai egysége. A többek között beltéri GPS-nyomkövető technológiát is felvonultató, a legkorszerűbb innovációkkal ellátott logisztikai központ a legnagyobb egybefüggő csarnok a régióban, ami egyúttal a miskolci gyár a teljes cégcsoporton belüli kiemelt jelentőségét is mutatja.

A régió legnagyobb egybefüggő logisztikai központját adták át Miskolcon

Korszerű logisztikai központ zöldmezős beruházásként

A korábban meglévő miskolci telephely osztott kiszolgáló egység volt, így a fenntartható jövőbe történő beruházásként a globális menedzsment vadonatúj logisztikai központ létesítése mellett döntött a magyar gyáregység számára. A 215 dolgozónak munkát adó, nívós építészeti igényekkel felhúzott ipari létesítmény a legkorszerűbb eljárásokat, folyamatokat vonultatja fel. A húszezer négyzetméteres központ mintegy kilenc részterületen támogatja aktívan az indítómotorok és generátorok gyártását a mindössze egy kilométer távolságban működő gyár számára. A raktár összkapacitása 18.035 paletta, amely a maga kategóriájában ugyancsak kiemelkedő méretűnek számít és egyúttal kaput nyit a jövőbeli fejlődés és bővülés számára is.     
 
GPS-Tracking – beruházás a jövőbe

Az új logisztikai központ egyik nagy újítása az innovatív, újgenerációs sorellátási mód. Így a gyárban folyamatosan a következő 3 órára biztosítják az alap és csomagoló anyagot. Ez hatékonnyá teszi a munkavégzést, minimalizálja az üresjáratokat, a kamionok és a gyárban működő sorellátást biztosító szállító eszközök megfelelő töltöttségi szinten, a megfelelő időben tudják a gyártósorokat alapanyaggal ellátni. Egy másik forradalmi újítás a nyilvántartásban, anyagok könyvelésében hoz áttörést. A beltéri helymeghatározási rendszer – GPS nyomkövető rendszer - alapú, automatizált könyvelés lehetővé teszi, hogy egy virtuális határsávokon átgördülő alapanyagok automatikusan könyvelődjenek a nyilvántartó rendszerben. Így emberi közreműködés nélkül, minden korábbinál precízebb lesz az áruk mozgásának nyomon követése, az árukészlet nyilvántartása, raktárkészlet kezelése.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Mindezek összességében a versenyképes termékek gyártásához szorosan hozzátartoznak, ahogy a technológiailag élenjáró infrastruktúra kiépítése és folyamatos fejlesztése is, ez segíti hozzá a céget a globális jelenlétének erősítéséhez. A SEG Automotive cégcsoport számára a miskolci logisztikai telephely létesítése globális értelemben is stratégiai beruházásnak számít, amely a világ tizenhat országában jelen lévő cégcsoport közel valamennyi egysége számára nyújt közvetve, vagy közvetetten szolgáltatást.      
 
Technológiai élvonal – a munkakörülményeben is

A technológiában vezető szerepet betöltő vállalatként, a logisztikai mérőszámokat digitális felületeken lehet elérni a teljes központ területén. A raktári dizájn egyedi tervezésű, amely tükrözi az új néven működő cég energikus és fiatalos szemléletét. „Fontos észrevennünk, hogy a mai munkavállalók már egészen másmilyen munkakörnyezetet követelnek meg, mint az előző generációk. Ezért mi is nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy a helyiségek megjelenése, berendezése jobban illeszkedjen a fiatal munkaerő elvárásaihoz” – mondta el a korszerű kialakítással kapcsolatban Vér Szilveszter, a SEG Automotive hazai részlegének logisztikai vezetője.

A cég, mint felelős munkaadó elkötelezett a dolgozók megfelelő színvonalú munkakörülményei iránt, ezért is fontos volt, hogy a munkakörnyezet minden korábbinál kényelmesebb, korszerűbb és ergonomikusabb legyen.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor
Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor
Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

Hozzászólások

Veszélyes gyógyhatású készítmény terjed az interneten

Súlyos egészségügyi kockázatot jelent a Magyarországon is elérhető, interneten forgalmazott, MMS néven ismert csepp - hívta fel a figyelmet hétfőn közzétett közös közleményében a tisztifőorvos és a kormányhivatal.
2019. 06. 18. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mérséklődik a mezőgazdaságban az árak emelkedése

Áprilisban 6,6 százalékkal emelkedtek a termelői árak a márciusi 7,0 százalékos és az első kéthavi átlagos 8,0 százalékos drágulás után - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján elérhető legfrissebb adatokból.
2019. 06. 18. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sikeres volt az építőipari hazahívó börze

Sikeres volt a külföldön élő, magyar építőipari szakemberek hazahívó kampányának első állomása Münchenben - mondta a kampánnyal is foglalkozó Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán.
2019. 06. 18. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vasárnap megdőlt a melegrekord és csapadékrekord

A napi melegrekord és a csapadékrekord is megdőlt vasárnap - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn a honlapján.
2019. 06. 18. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Már 120 ezer magyar iskolás sajátította el a pénzügyi alapműveltséget ingyenes program keretében

Az OTP Fáy András Alapítvány által életre hívott és működtetett OK Projekt keretében 2002 óta már összesen 120 ezer magyar általános- és középiskolás diák sajátíthatta el a pénzügyi alapműveltséget. A nemzetközi szintéren is aktív Alapítvány szlovákiai partnerszervezetével közösen éppen a napokban zárta határon átívelő két éves projektjét, melynek keretében 35 magyar és szlovák településen több mint hatezer diák tanulhatott játékos módon pénzügyi ismereteket.
2019. 06. 17. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Már forognak az MKB Bank részvényei a Budapesti Értéktőzsdén

A mai napon megindult a kereskedés az MKB Bank újonnan bevezetett, standard kategóriás részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén. A pénzintézet 100 milliárd forint össznévértékű törzsrészvényeinek bevezetését követően kezdi meg a kereskedést a BÉT Részvények Standard kategóriájában.
2019. 06. 17. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szép pluszban zárt a BÉT

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 176,31 pontos, 0,43 százalékos emelkedéssel, 40 764,49 ponton zárt hétfőn.
2019. 06. 17. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csaknem feleződött a postai csekkes befizetések száma a késedelmes tartozások törlesztésénél

A befizetések már csak alig fél százaléka érkezik készpénzben, a postai csekkes befizetések aránya pedig 2018-ban az előző évi 55%-ról 33%-ra mérséklődött. A banki átutalások aránya viszont átlépte a 66%-ot – derült ki az EOS Csoport kutatásából.
2019. 06. 17. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Babaváró hitel: milyen jövedelem szükséges hozzá?

A nagy előzetes érdeklődésre számot tartó, akár 10 millió forint összegű Babaváró támogatás előfeltétele, hogy az igénylők megfeleljenek a banki hitelminősítésnek. Ennek legfontosabb eleme a jövedelemvizsgálat, amikor a bank meghatározza, az igénylő pontosan mekkora összeget kaphat meg a maximálisan felvehető 10 millió Ft-ból. De mekkora igazolt jövedelem szükséges a maximális hitelösszeg lehívásához? A Bankmonitor.hu szakmai összeállítása.
2019. 06. 17. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több milliós útdíjcsalást derített fel a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Debrecen térségében, a 4-es úton olyan járművet ellenőriztek, amelyen a rendszámot azért helyezték el szabálytalanul, hogy az útdíjfizetési kötelezettséget elkerüljék. Az okozott kár csaknem 90 millió forint - közölte a NAV hajdú-bihari adó- és vámigazgatósága vámszakmai sajtóreferense hétfőn az MTI-vel.
2019. 06. 17. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezeken a településeken folytatódik a szúnyogirtás

Ezen a héten az ország 436 településén és hét budapesti kerületben, összesen százezer hektáron folytatódik a szúnyoggyérítés - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője hétfőn az MTI-vel.
2019. 06. 17. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Dinamikusan nő az igény az online banki szolgáltatásokra

Bíznak a bankjukban a magyarok, de egyre többen fordulnának kizárólag online elérhető pénzintézetekhez – mutat rá az EY 3600 fő megkérdezésével készült kelet-közép-európai régiós kutatása. A hazai lakosság többsége szerint ráadásul egy nap eljön az az idő, amikor már nem lesz szükség hagyományos bankok szolgáltatásaira.
2019. 06. 17. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén kevés és drága lesz a meggy

A meggy ára a tavalyinak a duplájára is nőhet idén a tavaszi aszályok és a nagy hőmérséklet-ingadozások miatt - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos kertészeti és beszállítói osztályának elnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán.
2019. 06. 17. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Borsodban így pusztított a vihar

Viharkárok adtak munkát vasárnap Borsod-Abaúj-Zemplén megye jelentős részén a tűzoltóknak, akik mintegy negyven alkalommal vonultak kidőlt fákhoz, leszakított elektromos és távközlési vezetékekhez, megrongált háztetőkhöz, kéményekhez - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság az MTI-vel.
2019. 06. 17. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megnégyszerezte nyereségét a Díjnet

Megnégyszerezte nyereségét tavaly a Díjnet Zrt. A független e-számlakezelési platformot működtető cég 176 millió forint adózott eredményt ért el a 2017-es 45,6 millió forint után. A kimagasló teljesítményt a felhasználók számának több mint tíz százalékos növekedése és a szolgáltatások bővítése is segítette: tavaly már 30 szolgáltató háztartáshoz köthető számláit – közüzemi, telekommunikációs, biztosítási – lehetett befizetni a Díjneten keresztül. A társaság idén az e-számlafizetés népszerűségének és az új elektronikus fizetési megoldásoknak köszönhetően további bővülésre számít.
2019. 06. 17. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezeket az étrend-kiegészítőket vonták ki a forgalomból

Gyógyszerhatóanyagokat tartalmazó étrend-kiegészítőket vont ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
2019. 06. 17. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mától indul a kereskedés az MKB Bank részvényeivel

Hétfőtől kereskednek az MKB Bank Nyrt. részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT).
2019. 06. 17. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Keleten kánikula volt, nyugaton jégeső

Két részre szakadt az ország vasárnap délután: keleten kánikula volt, nyugaton viszont jégesővel, viharral érkezett a lehűlés - hangzott el az M1 délutáni híradójában.
2019. 06. 17. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Handó Tünde: Nem állhat meg a a digitális bíróságok fejlesztése

A digitális bíróságok fejlesztéséről beszélt az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke egy nemzetközi szakmai konferencia megnyitóján csütörtökön Budapesten.
2019. 06. 17. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezeket a termékeket vásároltuk a nagy hőségben

Jelentősen megnőtt az elmúlt napokban az ásványvizek, üdítők, sörök és jégkrémek forgalma a hőség miatt az MTI-t tájékoztató áruházláncok szerint.
2019. 06. 17. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások: