A román hatóságok új beruházót keresnek a Nokia helyett

A román kormány új beruházót keres a romániai Kolozs megyébe, ahonnan az év végéig távozni fog a Nokia mobiltelefon-gyártó cég - jelentette be pénteken Emil Boc román miniszterelnök.

A Nokia vezetősége egy nappal korábban jelentette be, hogy az év végéig bezárja romániai gyárát, amelynek termelési kapacitását ázsiai országokba helyezi át. A Nokia 2008-ban nyitotta meg a Kolozsvár melletti Nemeszsuk településen 60 millió euró értékű beruházás nyomán a gyárát, amelyben mintegy kétezer ember dolgozik. Az alkalmazottak a jövő év első hónapjaiban várhatóan végkielégítést kapnak, így jövő márciusig biztosítva lesz a bérük.

 

Boc elmondta, hogy a román kormány több külföldi stratégiai beruházóval tárgyal már, akik egyebek között Kolozs megyében telepednének meg, de neveket nem közölt, mivel még nem született megállapodás. Szintén pénteken Alin Tise, a Kolozs megyei tanács elnöke bejelentette, hogy az általa vezetett önkormányzat a Bosch-sal tárgyal, miután a német vállalat a kolozsvári ipari parkba való letelepedés lehetőségét vizsgálja. Ennek a lehetséges beruházásnak azonban nincs közvetlen köze Nemeszsukhoz, ahol a Nokia várhatóan majd eladja az általa felépített gyárat.

 

A román kormány számára azért vált sürgőssé a Nokia által hagyott űr betöltése, mert a finn mobiltelefon-gyártó cég gazdasági számítások szerint Románia bruttó össztermékének a 0,25-1 százalékát termelte, a romániai kivitelhez 5 százalékkal járult hozzá tavaly, ami abszolút értékben 2 milliárd eurót jelentett. Így a Nokia távozása kihatással lesz a román gazdaság növekedésére, amely az idén várhatóan 1,5 százalékkal bővül, jövő évben pedig a legújabb becslések szerint 2 százalékkal, miután korábban 4 százalékkal is számoltak.

 

Traian Basescu államfő felhívta a figyelmet arra, hogy más multinacionális cégek is távozhatnak Romániából a bizonytalan nemzetközi gazdasági helyzet hatására. A román kormányfő szerint egyelőre nincs tudomásuk arról, hogy más vállalatok is követnék a Nokia példáját, de Romániának fel kell készülnie erre a lehetőségre is. Ezért a kormány a következő időszakban különösen odafigyel bürokrácia csökkentésére, hogy növeljék Románia vonzerejét a külföldi beruházók szemében - mondta Boc.

Megjelent a legújabb törvénytervezet a SZÉP Kártyával kapcsolatban

Újra bevezetésre kerül a SZÉP Kártyákon lévő összegek hideg élelmiszerre történő felhasználásának lehetősége – derül ki a kormány honlapjára felkerült friss jogszabálytervezetből.
2025. 11. 12. 19:30
Megosztás:

Már több mint 82 millió forint gyűlt össze a palackvisszaváltási adományokból

Már több mint 82 millió forint gyűlt össze a palackvisszaváltási adományokból; december 31-éig a hátrányos helyzetű családok és gyermekek támogatásához járulhat hozzá az, aki a REpont automatáknál az adományozás lehetőségét választja - közölte Bacsa György, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója szerdán Budapesten újságírókkal.
2025. 11. 12. 18:30
Megosztás:

Lajkó Ferenc lett a NiT Hungary ügyvezető főtitkára

Lajkó Ferenc lett a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) ügyvezető főtitkára, aki Dittel Gábortól vette át a szervezet operatív irányítását - közölte az érdekképviselet szerdán az MTI-vel.
2025. 11. 12. 18:00
Megosztás:

A Waberer’s Csoport árbevétele és adózott eredménye is emelkedett a harmadik negyedévben

A Waberer's Csoport árbevétele a harmadik negyedévben éves összevetésben 7,8 százalékkal emelkedett, 205,4 millió euróra, a társaság konszolidált adózott eredménye 106 százalékkal, 11,2 millió euróra nőtt - közölte a logisztikai szolgáltató vállalat szerdán az MTI-vel.
2025. 11. 12. 17:30
Megosztás:

Enyhült októberben a németországi infláció

Októberben enyhült kissé az infláció Németországban, a szolgáltatások árai azonban tovább növekedtek, míg folytatódott az energiaárak csökkenése a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis végleges adatokra támaszkodó jelentése szerint.
2025. 11. 12. 17:00
Megosztás:

Tízezer milliárd felett a kezelt ügyfélvagyon az Ersténél

Szeptember végén meghaladta a tízezer milliárd forintot a magyarországi Erste-csoport által kezelt ügyfélvagyon, ezen belül a lakossági befektetések és betétek összértéke hétezer milliárd forint fölé nőtt. Lendületesen bővült a lakossági-, valamint a kis- és középvállalati (kkv) hitelezés is. Az első kilenc hónapban az újonnan kihelyezett lakossági hitelek volumene 41 százalékkal haladta meg az előző évit, míg a kkv-k esetében a növekedés 130 százalékos volt.
2025. 11. 12. 16:30
Megosztás:

Jó idő, SZÉP-kártya, vonzó programok: ez az őszi utazási kedv tökéletes receptje

A kellemes őszi időjárás, a számtalan programlehetőség és a SZÉP-kártya együttesen ismét rekordszámban mozgatta meg az utazókat: az október végi, november eleji időszakban a szálláshely-szolgáltatók kiemelkedő vendégforgalmat könyvelhettek el. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint az őszi szünet időszakában közel 528 ezer utazó összesen 1 millió 60 ezer vendégéjszakát töltött a szálláshelyeken, amelyek 3,5%-kal több vendégnek örülhettek, mint egy éve ilyenkor.
2025. 11. 12. 15:30
Megosztás:

Elindult a kgfb-kampány - lejtmenetben az átlagdíjak

Elindult a 2025-ös kgfb-kampány: az átlagdíj 29 ezer forint volt az első napokban a Netrisknél, ami 5,2 százalékkal alacsonyabb a tavalyinál, miközben az autósok átlagosan 13 százalékot takarítanak meg biztosítóváltással. A biztosítók a kampányban idén is különösen a kedvező bonus–malus besorolású, balesetmentes múlttal rendelkező autósokért versenyeznek: az érintett autósok több mint 80 százaléka ugyanis B10-es besorolással rendelkezik.
2025. 11. 12. 15:00
Megosztás:

Háromszorosára nőtt hazánkban a cukorbetegek száma 20 év alatt

Magyarországon ma több mint 1 millió ember él diagnosztizált cukorbetegséggel, és becslések szerint további félmillió ember úgy éli a mindennapjait, hogy nem is tud a betegségéről. Az elmúlt két évtizedben a diabétesszel élők száma megháromszorozódott hazánkban, és közöttük egyre több a 2-es típusú cukorbetegséggel diagnosztizált gyermek és tinédzser. A krónikus betegség súlyos népegészségügyi és gazdasági kihívást jelent.
2025. 11. 12. 14:30
Megosztás:

Technológiai befektetések: a Constellation Software esete

A modern pénzügyi világ izgalmas terepet nyújt a technológiai szektor iránt érdeklődők számára. A sorozatos akvizíciók és a tőke hatékony felhasználása egyre inkább előtérbe kerülnek, különösen a szoftveriparban.
2025. 11. 12. 13:30
Megosztás:

Könnyed fogyás és természetes támogatás az egészséges élethez

A mai felgyorsult világban sokan keresik azt a megoldást, amivel elérhetik álmaik alakját – méghozzá anélkül, hogy órákat kellene tölteniük drága edzőtermekben vagy drasztikus diétába kezdenének.
2025. 11. 12. 13:00
Megosztás:

Hatékony tárolás: a konténerbérlés előnyei

Eszedbe jutott-e már, hogy a felhalmozott tárgyak és szezonális eszközök mennyire lehetséges korlátoznak az otthoni vagy az irodai térben? A tárolási problémák megoldása egyre több ember és vállalkozás számára jelent kihívást.
2025. 11. 12. 12:30
Megosztás:

Gyengül a lakosság fizetőképessége, borúsak a kilátások

Az előző negyedév enyhe növekedése után ismét csökkenő szakaszba került a fizetőképességi index, amely a lakosság jövedelmi helyzetét a hiteltörlesztések és a számlafizetések függvényében vizsgálja. A mutató 13,7 pontról 9,3-ra esett vissza a harmadik negyedévre, idén pedig már nem is várható érdemi javulás az Intrum és a Gazdaságkutató Intézet előrejelzése alapján.
2025. 11. 12. 12:00
Megosztás:

Akár több százezer forintot spórolhat az életbiztosításon, aki még idén megköti

Az életbiztosításoknál kulcsfontosságú az életkor: minél idősebben köti meg valaki, annál magasabb lesz a havi díj. Igen ám, de jellemzően nem a tényleges életkor számít, hanem a naptári év, azaz akik még idén kötnek biztosítást, azok még alacsonyabb díjjal tehetik meg azt. Egy előrehozott döntéssel 20 év alatt akár több százezer forintot lehet spórolni.
2025. 11. 12. 11:30
Megosztás:

A kormány megemelte az idei és a jövő évi hiánycélt, megemelte a bankadót

Tegnap Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter bejelentette, hogy a kormány az idei és a jövő évi hiánycélt is a GDP 5%-ra emeli (4,3-4,5, illetve 3,7%-ról) annak ellenére, hogy közel 200-200 Mrd. Ft-tal javítja az egyenleget az, hogy a kormány megduplázza jövőre a bankadót és zárol költségvetési tartalékokat.
2025. 11. 12. 11:00
Megosztás:

A kormányzati leállás végével kapcsolatos optimizmus további lendületet hozott az amerikai részvénypiacra

A kormányzati leállás végének közeledte repítette felfelé kedden az amerikai részvényindexeket, a Dow rekordszinten zárt, az S&P 500 0,2%- kal araszolt feljebb.
2025. 11. 12. 10:30
Megosztás:

Új csúcsra került a Stoxx600 és a FTSE100, a várt javulással ellentétben Németországban romlott a gazdasági hangulat

Az amerikai kormányzati leállás küszöbönálló végével kapcsolatos optimizmus tovább fűtött3 az európai részvénypiacokat, a Stoxx600 és a FTSE100 egyaránt rekordszintre emelkedett kedden.
2025. 11. 12. 10:00
Megosztás:

Érkeznek az otthon startos lakások megépülését biztosító szabályok

Érkeznek az otthon startos lakások megépülését biztosító szabályok, a fix 3 százalékos kölcsön hatására évtizedek óta nem látott számban indulnak lakásfejlesztések, cél, hogy az állami ösztönzőkért cserébe a fejlesztők végrehajtsák vállalásaikat, új otthon startos lakások tízezrei épüljenek fel néhány éven belül - írta Panyi Miklós, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szerdán a Facebook oldalán.
2025. 11. 12. 09:30
Megosztás:

A versenyszféra munkavállalóinak 55 százaléka elégedetlen a fizetésével

A vállalkozásoknál foglalkoztatott munkavállalók 55 százaléka elégedetlen a jelenlegi fizetésének mértékével, ez az arány 6 százalékponttal magasabb az egy évvel korábban mért szintnél. Ugyanakkor a tavalyi 52 helyett most csak 48 százalékuk tervezi, hogy ha lehetősége nyílik rá, egy éven belül munkahelyet vált. Ebben meghatározó szerepe lehet annak, hogy az alkalmazottak 65 százaléka úgy érzi, tavalyhoz képest beszűkültek az elhelyezkedési lehetőségei – derült ki a Trenkwalder októberben elvégzett munkaerőpiaci kutatásából.
2025. 11. 12. 09:00
Megosztás:

Minden, amit az online játékokról tudni szerettél volna

A kaszinók világa mindig is különleges vonzerővel bírt. Van benne valami elegáns, titokzatos és izgalmas, ami egyszerre szól a szerencséről, a taktikáról és a szórakozásról. Magyarországon is sokan rajonganak érte, még ha nem is mindenki lép be egy fényűző kaszinóterembe, hogy kipróbálja a szerencséjét.
2025. 11. 12. 08:28
Megosztás: