A spanyol bankmentés hírére ismét visszaerősödött az arany

Miután az arany és az ezüst két hete még visszaváltott korrektúra üzemmódba, az elmúlt hét ismét az árfolyamok fokozatos erősödéséről szólt. Az arany iránt élénkülő kereslet a spanyol kormány pénzügyi segélykérelmének és a bizonytalan végkimenetelű választások miatt Görögország felett lógó Damoklész kardjának tudható be. Az ezüst a romló konjunkturális kilátások okán kissé lemaradva, de szintén követi az értékesebb nemesfémet – tájékoztat a www.aranypiac.hu.

 A Spanyolországnak juttatandó 100 milliárd eurós bankmentő csomag megadta az elmúlt kereskedési hét egészére az alaphangot az arany piacán. Ez a hír, amely önmagában nézve kendőzetlenül feltárja az euróválság legújabb mélységeit, mégis megnyugtatólag hatott az euróra, hiszen az akut válság fel- és beismerésének, valamint az ellenőrzés alatt tartásának legalábbis a szándékát jelzi. Ezek után tovább tudott stabilizálódni az euró dollárral szembeni árfolyama, miután már május végén megtorpant a bő egy éve tartó dollárerősödés. Ez pedig az aranyár emelkedésének irányába fejtette ki hatását, és így a sárga nemesfém árfolyama ismét gyors ütemben tudta visszahódítani az 1.600 dollár feletti tartományt. Egyelőre azonban kifulladt ez az erősödés az 1.620 dolláros szinteken.
 
Mégsem mondható el teljesen, hogy a spanyol bankok számára kilátásba helyezett segélycsomag elérte volna a remélt hatást a köténypiacokon érzékelhető feszültségek csillapításában. Sőt, a 10-éves lejáratú spanyol állampapírok hozama történelmi csúcsokra emelkedett és feltartóztathatatlanul tör előre a 7%-os szintek fölé, ami annak a jele, hogy a befektetők fejvesztve menekülnek a spanyol kötvényekből. A Fitch hitelminősítő legfrissebb helyzetértékelésében, amelyben 18 ibériai bankot is leminősített, úgyszintén aggodalmának adott hangot, hogy a spanyol gazdaság elhúzódó recessziója miatt a kormány fiskális céljainak elérése is messzi távolba kerülhet. Ezek után a Moody’s sem váratott sokáig magára, és a madridi kormányt egyből három osztályzatnyi lefokozással büntette.
 
Az európai adósságválság legalattomosabb eleme egyfajta fertőzésveszély. A fizetésképtelenné váló adósok magukkal ránthatják a csődbe a nekik hitelezőket, akik azzal, hogy maguk is rossz adósokká válnak, megfertőzik a gazdaság további szereplőit is a csődvírussal. Mindez az európai kormányzati adósságok szintjén egy egyre romló makrógazdasági környezetben növekvő munkanélküliséget, recessziót, dominóhatással terjedő csődhullámot jelent, ami a legvégső esetben akár az euróövezet felbomlásához vezethet. Miután a fertőzéshullám már négy euró-tagországot is elért (Görögország, Írország, Portugália és most Spanyolország vesz igénybe nemzetközi segélyt), az adósságjárvány következő klinikai esete a rendre visszatérő spekulációk szerint Olaszország lehet a maga közel 2.000 milliárd euró értékű, a bruttó hazai össztermék (GDP) 120%-ára rúgó államadósságával.
 
Merőben új jelenség viszont, hogy az eddig biztonságos menedék szerepet betöltő német kötvények hozama is apránként emelkedni kezdett, holott a válság utóbbi éveiben ez éppen ellenkezőleg alakult. Emelkedik továbbá egy esetlegesen bekövetkező német „credit default” eseményre, azaz a nem-fizetésre vonatkozó CDS-mutató. Mindez az aggódó befektetők számára azt a látszatot kelti, hogy Németország is lassacskán a pénzügyi teherbírása határához érkezhet. Márpedig a német kötvények menedék státuszának további romlása felerősítheti a befektetők érdeklődését az arany iránt, főleg miután a sárga nemesfém ismét azon van, hogy helyreállítsa a korábban megkopott nimbuszát.
 
A szuverén adósságválság alakulása minden jel szerint még jó ideig fog izgalmakat tartogatni a piacok számára, és ez hosszútávon kedvezőleg hat az arany jegyzésére. A nemesfém iránt növekvő vételi érdeklődés mind a magán, mind az intézményi befektetőknél tetten érhető. A kazah központi bank például éppen a napokban jelentette be, hogy az idén még további 24,5 tonnával kívánja gyarapítani az aranytartalékait miután az év első négy hónapjában már 16,2 tonnát vásárolt. A kazahok csökkenteni kívánják függőségüket a nagy tartalékdevizáktól, és ezzel a lépésükkel nincsen egyedül. Londoni piaci elemzők szerint a jegybanki aranyvásárlások az idén elérhetik a 400 tonnát is.


Arany, ezüst – technikai elemzés

 


Az elmúlt hét folyamán visszaküzdötte magát az arany unciánkénti jegyzése 1.620 dollár fölé, és ezzel stabilizálódni tudott a rövidtávon emelkedő tendencia. A május közepi mélypont óta ez már bőven 80 dolláros emelkedést jelent, azaz némi cikkcakk mozgást követően most ismét a fekete diagonálisokkal jelölt háromszög formáción belül helyezkedik el a kurzus. Az 50-napos szürke görbével jelölt mozgóátlag felett volna most tere a további növekedésnek, ha tovább nem, hát a piros színű 200-napos mozgóátlag 1.680 dollárnál húzódó magasságáig. A bázis tehát adott az emelkedéshez, igaz az utóbbi időszakban megtapasztalt erős volatilitással továbbra is számolni kell. Az árfolyam esésének ugyanakkor mérsékelt valószínűsége van jelenleg, különös tekintettel arra, hogy az 1.550 dollár környékén több ízben is elakadó eladói nyomás erős alátámasztást teremtett azon a szinten az elkövetkezendőkben.

 

 

Az ezüst lemaradásban van az arannyal szemben, bár az emelkedő tendencia jól láthatóan itt is érvényesül. Az 50-napos mozgóátlag átlépése várat még magára, de amint ez sikerül, felszökkenés várható akár 30 dollárig is. 30 dollár felett aztán új izgalmak kezdődnének, hiszen ez a csökkenő trendcsatorna szignifikáns elhagyását jelentené, megnyitva az utat felfelé, 32,50 dollárig. Ettől azonban most még odébb vagyunk.

 


Az EU 10 százalékkal növelte az elektromos és hibrid járművek exportját tavaly

Az Európai Unió országai 64,7 milliárd euró értékben exportáltak elektromos és hibrid járműveket tavaly, ami 10 százalékkal meghaladta a 2024. évit az Eurostat, az unió statisztikai hivatala honlapján közzétett adatok szerint.
2026. 10. 14. 14:00
Megosztás:

Stabilcoinok: veszélyes felügyeleti résekre figyelmeztet az FSB

A stabilcoinok pillanatok alatt átléphetik az országhatárokat, a felügyeletük azonban még nem működik ilyen gördülékenyen. A Pénzügyi Stabilitási Tanács szerint a nemzetközi együttműködés továbbra is kiforratlan, miközben egy tömeges visszaváltási hullám következményei a hagyományos pénzügyi rendszerbe is átterjedhetnek. A mintegy 300 milliárd dolláros piac biztonságát ezért nem lehet kizárólag nemzeti szabályokkal megítélni.
2026. 10. 14. 13:30
Megosztás:

A profi sminkhez elengedhetetlen a megfelelő ecset

Az esztétikus smink elkészítéséhez (akár hétköznapi viseletről vagy ünnepi alkalomról van szó) nem elegendő csupán a megfelelő kozmetikumokat kiválasztani.
2026. 10. 14. 13:00
Megosztás:

Bitcoin: 84 ezer dollárnál nyílhat meg az út az új rali előtt

A Bitcoin árfolyama ismét a 84 ezer dolláros ellenállással küzd, miközben a kriptopiac az amerikai inflációs jelentésre vár. Egy kedvező adat új lendületet adhat a vásárlóknak, de a technikai mutatók egyelőre óvatosságra intenek. Közben a régebb óta mozdulatlan BTC-k is megindultak: a kérdés az, hogy eladási szándék vagy egyszerű tárcaátrendezés áll-e a háttérben.
2026. 10. 14. 12:30
Megosztás:

2016 óta először tartanak több pénzt a magyarok befektetési alapokban, mint állampapírban

Telt házzal, 450 befektés iránt érdeklődővel zajlott a budapesti Dürer Kertben az idei Lightyear Universe 2026. Az európai befektetési platform évente egyszer összegyűjti a magyar befektetői közösséget, és idén Martin Sokk társalapító-vezérigazgató, valamint az MNB, az OTP, a HOLD és a Budapesti Értéktőzsde szakértői egyetlen kérdést jártak körbe: tényleg változik-e az, ahogyan a magyarok a pénzükkel bánnak?
2026. 10. 14. 12:00
Megosztás:

A GVH több mint 63 millió forint bírságot szabott ki a bankautomatákat üzemeltető Euronetre

Több mint 63 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa a bankautomatákat (ATM) üzemeltető Euronetre - közölte a hatóság szerdán az MTI-vel.
2026. 10. 14. 11:30
Megosztás:

A technológiai részvények húzták le a Wall Streetet; a befektetők az AI-költések fenntarthatóságát és a gyorsjelentési szezont értékelték

A befektetői hangulatot továbbra is a geopolitikai kockázatok és az energiaellátással kapcsolatos bizonytalanságok befolyásolták. Az olajpiacon vegyes mozgások alakultak ki: a Brent 0,9%-kal, 105,69 dollárra csökkent, miközben a WTI 0,4%-kal, 94,14 dolláron zárt. A piac egyszerre értékelte a Szaúd-Arábiát és Jement érintő támadások okozta kínálati kockázatokat, illetve annak lehetőségét, hogy az Egyesült Államok és Oroszország közötti dízelmegállapodás növelheti a globális üzemanyagkínálatot.
2026. 10. 14. 11:00
Megosztás:

Megelőzheti az Ethereum a Bitcoint a piaci kapitalizációban a következő kriptociklus során?

A Bitcoin és az Ethereum közötti verseny a következő kriptopiaci ciklusban is komoly figyelmet kaphat, különösen akkor, ha a befektetők ismét nagyobb kockázatot vállalnak a digitális eszközök piacán. A Bitcoin 2024. január 10-én kapott fontos lökést az amerikai spot ETF-ek engedélyezésével, majd az Ethereum esetében is megnyílt az út az amerikai spot ETF-ek előtt 2024 júliusában.
2026. 10. 14. 10:30
Megosztás:

Megszakadt a STOXX600 kétnapos emelkedése; a kínai chipipari előrelépések nyomták a technológiai részvényeket

A vezető nyugat-európai részvénypiacokon visszafogott, inkább kockázatkerülő hangulat uralkodott. A STOXX600 index 0,1%-kal csökkent, megszakítva kétnapos emelkedő sorozatát. A technológiai és félvezetőipari részvények kerültek nyomás alá, miután a kínai CXMT memóriachip-gyártó technológiai előrelépéséről szóló hírek előtérbe helyezték a kínai verseny erősödésével kapcsolatos aggodalmakat az AI-hoz kapcsolódó szegmensben. Ennek hatására a holland ASM International 6,3%-ot, míg a francia Soitec közel 6%-ot veszített értékéből.
2026. 10. 14. 10:00
Megosztás:

Közeledik a következő nagy kriptovaluta ciklus?

A kriptovaluták piaca 2026 őszén ismét komoly kérdés előtt áll. A Bitcoin 2024. március 14-én új történelmi csúcsra, nagyjából 73 700 dollárra emelkedett, majd az áprilisi felezés után újabb befektetők figyelték, merre indulhat tovább az árfolyam.
2026. 10. 14. 09:30
Megosztás:

BÉT - Kedvező hangulatban indulhat a kereskedés

Kedvező hangulatban indulhat a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén, kedden a BUX 610,48 pontos, 0,43 százalékos emelkedéssel, 143 550,77 ponton zárt.
2026. 10. 14. 09:00
Megosztás:

A jegybank tavalyi beszámolóját tárgyalják a képviselők

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2025-ös beszámolójáról, valamint a két közmédia céggel kapcsolatos országgyűlési határozati javaslatokról tárgyal az Országgyűlés szerdán.
2026. 10. 14. 08:40
Megosztás:

Emmanuel Macron Magyarországra jön október 23-án

Emmanuel Macron francia elnök Magyarországra látogat az október 23-i ünnepségek alkalmából - mondta Magyar Péter a Partizánnak adott interjúban kedden.
2026. 10. 14. 08:00
Megosztás:

Erősödött szerda reggelre a forint

Erősödött szerdára virradóra a forint a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 10. 14. 07:30
Megosztás:

Megújulás után változás a HUN-REN élén

A HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat Irányító Testülete mai ülésén úgy határozott, hogy Prof. Dr. Gulyás Balázs elnöki megbízatása 2026. október 21-i hatállyal, közös megegyezéssel megszűnik, és ezzel egyidejűleg az Irányító Testületből is távozik. Jakab Roland vezérigazgató ugyancsak közös megegyezéssel, október 21-i hatállyal fejezi be vezetői tevékenységét. Az Irányító Testület – a kormányzat javaslatára – Dr. Stipsicz Andrást, a HUN-REN Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet eddigi főigazgatóját választotta új tagjává és a HUN-REN elnökévé október 22-i hatállyal, a HUN-REN-re vonatkozó szabályok tervezett módosításáig és a vezetői pozíció pályázat útján történő betöltéséig.
2026. 10. 14. 06:30
Megosztás:

Jelentősen nő a visszaváltott italcsomagolások hazai feldolgozási kapacitása

Ünnepélyes keretek között adták át az ALTEO Circular Kft. kistarcsai telephelyén működő új DRS hulladékfeldolgozó üzemét. A nyáron üzembe állított létesítménnyel az ALTEO Csoport visszaváltott italcsomagolások feldolgozására rendelkezésre álló éves kapacitása 28 ezer tonnára nő. A beruházás fontos szerepet tölt be abban, hogy a kötelező visszaváltási rendszerben összegyűjtött PET-palackok és fém italosdobozok minél nagyobb arányban visszakerüljenek az alapanyag-körforgásba.
2026. 10. 14. 06:00
Megosztás:

Magyarország továbbra is Európa kevésbé átlátható használtautó-piacai közé tartozik

A Magyarországon idén lekérdezett járműtörténeti jelentések több mint felében szerepelt korábbi káreseményre utaló információ. Bár az arány az elmúlt egy évben alig változott, Magyarország egy helyet előrelépett a carVertical legfrissebb átláthatósági indexében.
2026. 10. 14. 05:30
Megosztás:

Vagyonadó: az értékbecslés okozhatja a legnagyobb fejtörést az érintetteknek

A vagyonadó fizetésére kötelezettek számára a vagyon értékének meghatározása jelentheti az egyik legnagyobb kihívást - hívta fel a figyelmet a PwC Magyarország az MTI-nek küldött keddi közleményében.
2026. 10. 14. 05:00
Megosztás:

Alkalmazkodniuk kell az eladóknak: nem kapkodnak a vevők a túlárazott ingatlanokért

Lassult az ingatlanpiac az idei évben: a vevők jóval tudatosabban választanak, és az árakra is érzékenyebbek lettek. A szakértő szerint a túlárazott lakásokat ezért egyre nehezebb eladni, és az alkuk is egyre nőnek.
2026. 10. 14. 04:30
Megosztás:

Minden tizedik új autó kínai Magyarországon, de a cégek még óvatosak

Rohamtempóban növelik részesedésüket a kínai autómárkák a magyarországi és európai autópiacon. A látványos növekedés és a kedvező beszerzési listaárak mellett ugyanakkor a vállalati flottakezelők számára a három-négy éves teljes üzemeltetési költség, az alkatrészellátás és a maradványérték is döntő szempont.
2026. 10. 14. 04:00
Megosztás: