A tavalyihoz hasonló a húsvéti élelmiszerforgalom

A tavalyihoz hasonló a húsvéti élelmiszerforgalom, így a kereskedők szerint 2012-ben is annyit költ a lakosság a húsvéthoz kapcsolódóan, mint az elmúlt évben.

Ez derült ki abból az összegzésből, amelyet a húsvéttal kapcsolatos vásárlói szokásokról és kereskedői várakozásokról készített az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ). Az OKSZ adatai szerint a kereskedelem számára jól indult az év, így a kiskereskedők arra számítanak, hogy a válság ellenére 2012-ben is megugrik az élelmiszerforgalom ebben az időszakban. Márciusban-áprilisban - a húsvéti ünnepekhez köthetően - az év eleji hónapokhoz képest mintegy 35-40 milliárd forinttal lesz nagyobb az árbevétel. Tavaly átlagosan 6-7 százalékkal drágultak az élelmiszerek.

 

Az idei év első két hónapjában az előző év azonos időszakához képest 5-6 százalékkal voltak magasabbak az élelmiszerárak. Az év első hónapjaiban például a sertéshús ára 10 százalékkal, a cukor, továbbá a csokoládéféleségek ára közel 20 százalékkal nőtt az elmúlt év első hónapjainak áraihoz képest. Az idén drasztikusan drágult a tojás is. Az adatok alapján sonkafélékből, füstölt húsáruból 6 ezer tonna, csokoládéból, édességből 9 ezer tonna fogyhatott el húsvétra. Magyarországon az éves tojásfogyasztás - ami mintegy 2,7 milliárd darab - mintegy 20 százaléka jut húsvét környékére.

 

Bárányhúsból ugyanakkor csak néhány dekagramm az átlagos éves fogyasztás Magyarországon. A bárányhús kilónkénti 2.500-3.000 forintos árát csak kevesen tudják megfizetni az országban. Bátor Árpád, a Juh Terméktanács elnöke ennek ellenére nem panaszkodik: külföldön - főként Olasz- és Törökországban - kelendő a magyar élő bárány, a tenyésztők kilogrammonként mintegy 3,2 eurót, azaz mintegy 900-950 forintot kapnak a bárányokért. Emellett nem csak a kisebb, de a nagyobb súlyú bárányok iránt is van piaci érdeklődés - tette hozzá.

 

A húsvéti ünnepek előtt néhány nappal megállt, sőt néhány helyen csökkent is az étkezési tojás kiskereskedelmi ára. A tojás ára, főként a városi boltokban és piacokon, több helyen is elérte korábban a darabonkénti 60 forintot, míg az ünnep előtt közvetlenül átlagosan már 50-55 forint között mozgott az ár. Az árcsökkenés oka, hogy az unióba, például Törökországból és az Amerikai Egyesült Államokból, nagy mennyiségű feldolgozott tojást tartalmazó áru érkezik. Így a tojáskínálat némileg nőtt, ami mérsékelte a kiskereskedelmi árakat, bár a termelői árak nem csökkentek.

 

A húsvéti ünnepekre forgalomba hozott húskészítmények mintegy harmada a magyar kis- és közepes vállalkozásoktól (kkv-k) kerül a belföldi fogyasztókhoz - közölte korábban Babati Zoltán, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) elnökségi tagja. A húsipar éves 370-420 milliárd forintos árbevételének mintegy 30 százalékát adják a kkv-k. A húsvéti forgalom az éves árbevétel 5-10 százalékát teszi ki. A kis- és közepes vállalkozásoktól cégenként általában 25-30 tonna áru került a boltok polcaira az ünnepekre, ezek közül leginkább a darabolt füstöltárut keresik a vásárlók. A Magyar Húsiparosok Szövetsége (Hússzövetség) által szervezett korábbi sajtóértekezleten Éder Tamás elnök annak a véleményének adott hangot, hogy az ágazat helyzete nem ad okot örömre, az iparág sok cége jelentős gondokkal küzd. Az élősertések ára átlagosan 30 százalékkal emelkedett az elmúlt időszakban.

 

Ezt a jelentős alapanyag drágulást a feldolgozó üzemek a kiskereskedelmi szállításkor az átadási árban nem tudták érvényesíteni - jelezte a Hússzövetség elnöke. Így tovább szűkült az iparág legális szereplőinek tevékenysége, és nő a fekete gazdaság aránya, ez most a becslés szerint 30 százalék körül mozoghat. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) szakemberei szerint a sonka a pácolt és a füstölt húsok egy csoportjának gyűjtőfogalma, többnyire azonban a sertés combját vagy lapockáját értik alatta.

 

A mikrobiológiai és kémiai előírások egyformák a különböző füstölt nyers vagy főtt termékekre. A hagyományos módon pácolt és hidegen füstölt termékben csak nátrium-nitrát (E 251) vagy nátrium-nitrit (E 250) lehet. A nitrát diffundál a húsba, és a készítménynek jellegzetes pácolt ízt ad, egyúttal meggátolja a hús elszíneződését, illetve a kolbászmérgezésekért felelős Clostridium botulinum baktérium szaporodását és toxintermelését. A hagyományos módon készített húsvéti sonkában hozzáadott szénhidrát nincs. A nagyipari körülmények között a sonka gyártása egyszerűsödött, gyorsult. Megjelentek a páclével kezelt és "főtt" feliratú, hőkezelt termékek.

 

Sánta Sándor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének elnöke úgy vélte: az elmúlt évek tendenciáihoz hasonlóan várhatóan az idén tovább nő a minőségi termékek részesedése a húsvéti édességek piacán, az emelkedő árak miatt az értékesítések volumene várhatóan csökkenni fog, az értékben mért forgalom azonban kissé meghaladhatja a tavalyit. A csokoládéból készült termékek aránya a húsvéti édesség-eladásokban a múlt évben elérte a 77 százalékot. A húsvéti forgalom értékben várhatóan meghaladja majd a 3 milliárd forintot. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) - a korábbi tájékoztatás szerint - a márciusi ellenőrzések során közel 10 millió forint bírságot szabott ki. A húsvétot megelőző időszakban ugyanis kiemelt, a teljes élelmiszerláncra kiterjedő országos ellenőrzésekre került sor. (MTI)


Az olasz kormány ismét meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adójának csökkentését

A Giorgia Meloni vezette olasz kormány június 6-ig meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adójának csökkentését - közölte a miniszterelnöki hivatal péntek este.
2026. 05. 24. 06:00
Megosztás:

Elindult az American Airlines Budapest–Philadelphia járata

Hét év kihagyás után közvetlen járattal tér vissza Budapestre az American Airlines légitársaság. A napi járat ideális a turistáknak, különösen a folyami hajóutakra érkezőknek, illetve az üzleti utasoknak. Philadelphián keresztül több mint 100 úti cél érhető el Észak-Amerikában és a Karib-térségben.
2026. 05. 24. 05:00
Megosztás:

Az új kormány alatt várhatóan javul Magyarország és az Európai Unió viszonyrendszere

Az új kormány alatt várhatóan javul Magyarország és az Európai Unió viszonyrendszere - áll a Moody's Ratings pénteken Londonban ismertetett helyzetértékelésében.
2026. 05. 24. 04:00
Megosztás:

Az EKB figyelmeztet: az euró stabilcoinok gyengíthetik a bankok hitelezési képességét

Az Európai Központi Bank szerint az euróalapú stabilcoinok szabályozása komoly kockázatot jelenthet az eurózóna bankrendszerére, ha a digitális pénzek túl vonzó alternatívává válnak a hagyományos bankbetétekkel szemben. Az EKB arra figyelmeztette az uniós pénzügyminisztereket, hogy a rosszul kialakított stabilcoin-szabályok betétkiáramlást okozhatnak a kereskedelmi bankokból, ami végső soron a vállalatok és háztartások hitelezését is visszafoghatja.
2026. 05. 24. 03:00
Megosztás:

Koporsós temetés 2026 - komoly változások

Mi változik igazán 2026-ban a koporsós temetéseknél?
2026. 05. 24. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj törvényi döntés: a rokkantsági nyugdíj

Mi változott, és mit jelent ma a rokkantsági nyugdíj fogalma?
2026. 05. 24. 01:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 21. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 05. 24. 00:05
Megosztás:

A Bitget szigorít: új keretrendszer a kriptopiaci manipuláció ellen

A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange (UEX) platformja új piaci keretrendszert vezetett be a listázott eszközök, projektek és market makerek felügyeletének megerősítésére. Az új rendszer fejlettebb listázás utáni monitoringot, szigorúbb projektoldali kötelezettségeket és gyorsabb fellépést biztosít rendellenes kereskedési aktivitás vagy gyanús wallet-mozgások esetén.
2026. 05. 23. 23:00
Megosztás:

Fordulóponthoz érhet a Shiba Inu? Lassul a tőzsdei kiáramlás, de gyenge maradt a technikai kép

A Shiba Inu árfolyama az elmúlt időszakban nem mutatott látványos erőt, a háttérben azonban érdekes változás zajlik. A friss on-chain adatok szerint jelentősen visszaesett a tőzsdékről kiáramló SHIB tokenek mennyisége, ami arra utalhat, hogy a befektetők egyelőre kivárnak, és nem sietnek mozgatni eszközeiket a kereskedési platformokról.
2026. 05. 23. 22:00
Megosztás:

Hyperliquid-rali borzolja a kedélyeket: miközben a HYPE szárnyal, az XRP továbbra is ellenállásokkal küzd

A kriptovaluta-piac ismét látványos példát kapott arra, milyen gyorsan tud átárazódni egy jól pozicionált altcoin. A Hyperliquid natív tokenje, a HYPE májusban egészen 62,50 dollárig emelkedett, ami komoly figyelmet váltott ki a kereskedők és befektetők körében. A hirtelen árfolyamrobbanás után sokan azt vizsgálják, hogy más nagyobb kriptoeszközök, köztük az XRP is képes lehet-e hasonló lendületre.
2026. 05. 23. 21:00
Megosztás:

Tájékoztatás az Ukrajnából származó import termékekről

Az ukrán mezőgazdasági termékek behozatalát korlátozó rendelkezés hatályát vesztette. A jogszabály módosításáról szóló rendelkezés május 18-án lépett életbe, azóta összesen 6 Ukrajnából származó szállítmány behozatalát jelentették be a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz. A korábbi kormányrendeletet felváltó új jogszabály hamarosan megjelenik. A Nébih az ellenőrzések elvégzéséhez a továbbiakban is biztosítja a beérkező szállítmányok adatait.
2026. 05. 23. 20:00
Megosztás:

Orosz házelnök: barátságtalan politikát folytat Moszkvával szemben az örmény kormányfő

Barátságtalan politikát folytat Oroszországgal szemben Nikol Pasinján örmény miniszterelnök- írta Vjacseszlav Vologyin, az orosz parlament alsóházának elnöke pénteken a Max-csatornáján.
2026. 05. 23. 19:00
Megosztás:

Melyik most a legjobb kriptovaluta befektetés? TOP10 token

Altcoinok a reflektorfényben: az Audiera-show elvitte a hetet, de a piac mélyén sokkal nagyobb történet zajlik. A kriptopiac ezen a héten megint emlékeztette a befektetőket arra, hogy a digitális eszközök világa nem steril grafikonokból áll, hanem idegekből, narratívákból, váratlan likviditási hullámokból és nagyon is emberi reakciókból.
2026. 05. 23. 18:03
Megosztás:

Igazi csemege a Szupermenta asztalán: konzerv kukoricákat ellenőrzött a Nébih

Összesen 26 hazai előállítású konzerv csemegekukoricát vizsgáltak a Szupermenta programban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Élelmiszerbiztonsági hiba nem merült fel, azonban tíz termék esetében minőségi, illetve jelölési hiányosságokat állapítottak meg a felügyelők. Az érintett vállalkozásokkal szemben hatósági eljárást indítottak. A kedveltségi vizsgálat eredményei alapján kialakult a normálédes, valamint a szuperédes konzerv csemegekukoricák rangsora.
2026. 05. 23. 17:00
Megosztás:

Duplázódó USDT-forgalom a TRON-on: elérheti-e a TRX az 1 dollárt 2030-ra?

A TRON hálózat az elmúlt években a stablecoin-tranzakciók egyik legfontosabb infrastruktúrájává vált. Különösen az USDT, vagyis a Tether dollárhoz kötött stabilcoinja esetében lett meghatározó szereplő: a felhasználók jelentős része a gyors és viszonylag olcsó tranzakciók miatt választja a TRON-t.
2026. 05. 23. 16:00
Megosztás:

A gépek végre megtanulnak látni, nem csak nézni.” – Elképesztő jövőképpel indult az AI Symposium 2026

…a világhírű Marc Pollefeys már a nyitónapon fellebbentette a fátylat a gépi látás új korszakáról.
2026. 05. 23. 15:00
Megosztás:

A parkolóház tüze nem ott kezdődik, ahol látjuk” – az elektromos autók a mélygarázsok új tűzkockázatát jelentik

Az elektromos mobilitás növekedése Magyarországon már közvetlen hatással van az épületek energetikai és üzemeltetési rendszereire. Az EAFO adatai szerint 2025 végére a tisztán elektromos autók száma meghaladta a 100 000-et, miközben az új autó-értékesítésekben a BEV-ek aránya már 8,5%-ot ért el.
2026. 05. 23. 14:00
Megosztás:

Véget ért a panelláz: egyre nagyobb ácsökkentésekre kényszerülnek az eladók

Látványos fordulat körvonalazódik a hazai panellakások piacán. A korábbi trendekkel szemben a kereslet visszaesett és a kínálat erősen bővült, miközben az eladóknak már a hirdetési idő alatt is egyre gyakrabban kell árat csökkenteniük, hogy egyáltalán megjelenjenek az érdeklődők. Hogy egyszeri megtorpanásról vagy tartósabb fordulatról van-e szó, azt a zenga.hu elemzése vizsgálta meg.
2026. 05. 23. 13:00
Megosztás:

Nyomoz az adóhatóság az NKA támogatásai ügyében

Költségvetési csalás és hűtlen kezelés bűncselekmény gyanúja miatt folytat nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) által nyújtott támogatások kapcsán - derül ki az adóhivatalnak a telex.hu kérdéseire küldött válaszából.
2026. 05. 23. 12:00
Megosztás:

Lemondott az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatója

Lemondott posztjáról Bayerné Matusovits Andrea, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) főigazgatója, döntését Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter elfogadta - olvasható a kontroll.hu oldalon.
2026. 05. 23. 11:00
Megosztás: