A tőzsdei társaságok 2010. évi közgyűlései

Húsvét után indul a tőzsdei társaságok közgyűlési szezonja. A tőzsdén jegyzett cégeknek április végéig kell megtartaniuk az előző évet lezáró éves közgyűlésüket, amelyen döntenek az eredmény felhasználásáról, az esetleges osztalék mértékéről. (MTI)

Tavaly mindössze kilenc cég fizetett osztalékot, köztük a hagyományosan osztalékfizető áramszolgáltatók, a gyógyszergyártók, valamint a Magyar Telekom és a Zwack. A legnagyobb vállalatok közül viszont nem adott osztalékot tavaly a részvényeseinek a Mol és az OTP. A gyógyszergyártók és a Magyar Telekom részvényesei az idén is biztosan számíthatnak osztalékra.

 

Az Egis Gyógyszergyár már döntött az előző évekkel megegyező, részvényenként 120 forint osztalék kifizetéséről, a naptári évtől eltérő üzleti év miatt ugyanis a társaság már januárban megtartotta az éves közgyűlését. A Richter az igazgatóság javaslata alapján 770 forintos osztalékot fizethet az idén a tavalyi 590 forint után. A Magyar Telekom vezetése pedig a tavalyival megegyező, 74 forintos osztalékot javasol majd a közgyűlésen.

 

Az Állami Nyomda is közölte a nyereségfelosztásra vonatkozó javaslatát, e szerint nem tervez osztalékfizetést az idén, míg tavaly részvényenként 54,55 forintot kaptak a tulajdonosok. Nem javasol osztalékfizetést a TVK igazgatósága sem az idén, a cég részvényesei tavaly 82 forintot kaptak. A kisebb cégek közül nem fizet osztalékot a BIF Nyrt., valamint a KEG Nyrt. sem, utóbbi március 22-én már megtartotta az éves közgyűlését. A Moltól 180 forint osztalékot várnak az idén a piaci elemzők, annak ellenére, hogy tavaly nem fizetett osztalékot a társaság. Az Émász esetében 2.000 forint körüli kifizetés várható, míg az Elmű osztalékára egyelőre nincs megfogalmazva várakozás.

 

A Zwack részvényesei várhatóan az idén is legalább 1.000 forintra számíthatnak, de mivel a cég pénzügyi éve március 31-ig tart, az éves közgyűlés csak nyáron ül össze. A kisebb cégek közül a tőzsdén tavaly debütált Kulcs-Soft már korábban jelezte, hogy a teljes tavalyi nyereségét osztalékként kívánja kifizetni, elemzői becslések szerint 15 forint körüli osztalékra számíthatnak a részvényesek. A Forrás Nyrt. várhatóan ismét a megszokott 50 forintot fizeti ki az osztalékelsőbbségi részvényekre. Az összesen három magánszemély tulajdonában lévő TC Befektetési Nyrt. az idén is magas osztalékot fizet, részvényenként 27.210 forintot a tavalyi 24.000 forint után. Az alábbiakban közöljük a közgyűlések időpontját és az osztalékjavaslatokat.

A Cardano alapítója elmondta, miért hiszi, hogy az Ethereum bukásra van ítélve

<a href="https://www.kriptoworld.hu/ime-mennyit-erhet-a-cardano-ha-a-bitcoin-es-az-ethereum-eleri-a-250-000-es-12-000-dollart-ahogy-tom-lee-megjosolta/" target="_blank">Charles Hoskinson, a Cardano alapítója és az Ethereum társalapítója</a> ismét hangot adott annak a meggyőződésének, hogy az Ethereum kudarcra van ítélve. Egy nemrég a CoinDesknek adott exkluzív interjúban Hoskinson részletesen kifejtette, miért látja sötéten az Ethereum jövőjét, élesen bírálva annak alapvető struktúráját és jelenlegi megoldásait.
2025. 10. 22. 14:00
Megosztás:

Európa alakíthatja az egészségügyi XR jövőjét: 640 000 eurós keretösszeggel indult pályázat virtuális és kiterjesztett valóság megoldások fejlesztésére

Kis- és középvállalkozások akár 60 ezer eurót is elnyerhetnek, és Európa vezető XR-innovátoraival működhetnek együtt új egészségügyi megoldások piaci bevezetésén.
2025. 10. 22. 13:12
Megosztás:

Összefogott a vidék a hazai szőlőültetvények megvédése érdekében

Sikerrel zárult az országos felderítőprogram, a szakmai szervezetek, hegyközségek, hatóságok és növényvédelmi szakemberek összefogásának eredményeként az ország összes jelentősebb bortermő térségében átvizsgálták és megsemmisítették a fertőzött tőkéket. Az együttműködés erejével remélhetőleg sikerül gátat szabni a hazai szőlő-bor ágazatot fenyegető betegség további terjedésének - írta szerdai közös közleményében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT).
2025. 10. 22. 13:00
Megosztás:

Ügyészség: több cég is lerövidíti a garancia idejét

Több cég is lerövidíti a garancia idejét, állapította meg a Pest Vármegyei Főügyészség vizsgálata, amelynek során a jótállás időtartamának betartását ellenőrizték - közölte a főügyészség szerdán az MTI-vel.
2025. 10. 22. 12:30
Megosztás:

NAV: Ilyen hibákat találnak a bevallásokban

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az elmúlt időszakban több olyan vizsgálatot folytatott le, amelyek azért indultak, mert a magánszemélyek részére teljesített kifizetésekről a kifizetők hibás 08-as járulékbevallásokat adtak be; hibákat az osztalékkal és a bérbeadással összefüggő ügyekben találnak gyakran - közölte a NAV szerdán az MTI-vel.
2025. 10. 22. 12:00
Megosztás:

Országos siker aratott a Budapest Design Week: több mint 26 ezren fedezték fel a magyar design értékeit

A design idén újra összekötötte az országot: 10 városban, több mint 200 programmal és több mint 26 ezer látogatóval zárult a Budapest Design Week (BDW), Magyarország legnagyobb designipari eseménysorozata. A programok a design teljes spektrumát felölelték – a tárgykultúrától a digitális innováción át a képző és iparművészetekig –, és ismét bebizonyították, hogy a magyar kreativitás egyszerre épít a hagyományokra és a jövőre, emellett azt is, hogy nemcsak a magyar közönséget, hanem a nemzetközi szakmát is képes megszólítani. A designhét központi eseménye, a 360 Design Budapest kiállítás is rekordszámú látogatót vonzott.
2025. 10. 22. 11:30
Megosztás:

Kicsengetnek: Ide utaznak a családok az őszi szünetben

Az október 23-ai hosszú hétvégével kezdődik az őszi szünet, amely sok család számára egyet jelent egy közös belföldi kikapcsolódással. A Szallas.hu foglalási adatai szerint a legnépszerűbb úti célok között Eger, Miskolc és Nyíregyháza vezeti a listát a gyermekkel utazók körében. A legtöbb családos foglalás 3 vagy 4 főre szól, jellemzően 2–3 éjszakás tartózkodásra, és 46 százalékuk 70–170 ezer forint közötti kosárértékű. A Szallas.hu kínálatának még 24 százaléka foglalható.
2025. 10. 22. 11:00
Megosztás:

Jól teljesített a Netflix

Nőtt a Netflix nyeresége és bevétele az idei harmadik negyedévben, a bevétel megegyezett az elemzői becslésekkel, a profit kisebb lett.
2025. 10. 22. 10:30
Megosztás:

Mire számíthatnak szerdán a befektetők?

A záráshoz közeledve felemás a hangulat az ázsiai tőzsdéken.
2025. 10. 22. 10:00
Megosztás:

A nemesfém-árzuhanás nem igazán látszott a fejlett gazdaságok kötvény- és devizapiacain

A masszív nemesfém-árzuhanás nem igazán látszott a fejlett gazdaságok kötvény- és devizapiacain.
2025. 10. 22. 09:30
Megosztás:

Az amerikai részvénypiac vegyesen zárt kedden

Az amerikai részvénypiac vegyesen zárt kedden. A Dow Jones 0,5%-ot emelkedett, mivel egy sor kedvező vállalati eredmény az ipari szektorok felé terelte a befektetőket.
2025. 10. 22. 09:00
Megosztás:

Bár a hétfőinél kisebb ütemben, de kedden is emelkedni tudtak a vezető európai indexek

Bár a hétfőinél kisebb ütemben, de kedden is emelkedni tudtak a vezető európai indexek. A páneurópai Stoxx600 0,2%-kal, a DAX 0,3%-kal került feljebb.
2025. 10. 22. 08:30
Megosztás:

A Follow the Money munkatársai kapták az EP újságírói díját

A Follow the Money című, oknyomozó újságírással foglalkozó holland szervezet munkatársai kapták idén az Európai Parlamentnek a munkájával összefüggésben meggyilkolt máltai újságírónő, Daphne Caruana Galizia nevét viselő újságírói díját - tájékoztatott az uniós parlament kedden.
2025. 10. 22. 08:00
Megosztás:

Trump két napon belül ígért döntést a találkozót illetően

Donald Trump két napon belül ígért döntést a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tervezett találkozót illetően – az amerikai elnök erről a Fehér Házban beszélt kedden újságírói kérdésre.
2025. 10. 22. 07:30
Megosztás:

Az Otthon Start nyertesei a panellakások lehetnek: hol mennyiért vásárolhatjuk meg?

Egyre több az érdeklődő a panellakások iránt, hiszen az Otthon Start program feltételeinek vidéken szinte az összes, Budapesten pedig a panelkínálat 85 százaléka megfelel - derül ki a zenga.hu ingatlankereső portál adataiból. A legdrágább XI. kerület és a legolcsóbb Salgótarján között közel ötszörös a lakótelepi lakások árkülönbsége.
2025. 10. 22. 07:00
Megosztás:

Az állandóság gyönyörködtet

A Monetáris Tanács mai kamatdöntő ülésén sem változtatott az irányadó kamatokon. A jegybanki alapkamat most már egy éve 6,50 százalékon áll. A kamatfolyosó két széle szintén változatlan maradt – 5,50, illetve 7,50 százalékon. A döntés nem okozott meglepetést, megfelelt a széles körű elemzői konszenzusnak.
2025. 10. 22. 06:00
Megosztás:

Eredményesen zárult az FGSZ Földgázszállító és a Miskolci Egyetem kutatás-fejlesztési projektje

Sikeresen zárult az FGSZ Földgázszállító Zrt. és a Miskolci Egyetem hároméves kutatás-fejlesztési projektje, amelynek célja egy olyan rendszer létrehozása volt, amely alkalmas a hazai nagynyomású földgázszállító rendszeren előforduló metánkibocsátások mérésére.
2025. 10. 22. 05:30
Megosztás:

Továbbra is szárnyal a magyar tengeri konténerforgalom

A globális szállítási láncok zavarai után újra felpörögtek a magyar tengeri útvonalak: 2025 harmadik negyedévében több mint 14 százalékkal nőtt a rakott konténerforgalom, ezzel a szektor történelmi csúcsra ért. A déli kikötők forgalma minden korábbi rekordot megdöntött, miközben a gyárépítési hullám és az adriai útvonalak hajtják az importot. Magyarország ezzel egyre fontosabb regionális logisztikai központtá válik.
2025. 10. 22. 05:00
Megosztás:

Új szintre lép a digitális pénzforgalom: Magyarországon elsőként az OTP MobilBankban érhető el az NFC és QR-kód alapú pénzkérés

Az OTP Bank új szintre emeli a digitális pénzforgalmat: Magyarországon elsőként tette elérhetővé MobilBank alkalmazásában az NFC vagy a QR-kód segítségével történő pénzkérést, a „Pénzkérés simán” szolgáltatást. A szolgáltatás az Azonnali Fizetési Rendszerre épülő qvik fizetési megoldást alkalmazza, így minden hazai bank mobilbanki alkalmazásával működik[1]. A pénzkérést az OTP Bank ügyfele indítja, de a fizető fél bármely magyar bank ügyfele lehet, aki rendelkezik banki mobilapplikációval – a tranzakció másodpercek alatt teljesül, és díjmentes mindkét fél számára.
2025. 10. 22. 04:30
Megosztás:

Fókuszban a kis- és középvállalatok előrejutása: 3 %-os fix kamatozású hitelek

Az MBH Bank kínálatában is elérhetőek az évi 3 százalékos fix kamatozású vállalati hitelek, amelyek újabb lehetőséget kínálnak a hazai kis- és középvállalkozások számára a stabil, kiszámítható finanszírozáshoz. A Széchenyi Kártya Program MAX+ keretében a korábbi évi 4,5 százalékos folyó-, és forgóeszközhitelek kamatcsökkentésének célja, hogy a vállalkozások a mindennapi működéshez szükséges forrásokhoz is kedvezőbb feltételekkel juthassanak.
2025. 10. 22. 04:00
Megosztás: