A tőzsdének már semmi köze a reálgazdasághoz

Recesszióról beszélnek, miközben a New York-i tőzsde már le is dolgozta a koronavírus járványt övező jelentős árfolyamveszteséget. Lehetnek-e új részvényrekordok a zsugorodó gazdaságban? Mit ér az amerikai Fed manipulációja? Meddig tarthat a mostani “szárnyalás”? Kardos Zsoltot, az Aegon Alapkezelő szakemberét kérdeztük.

A tőzsdének már semmi köze a reálgazdasághoz

Az amerikai Nasdaq tőzsdeindex, amely a technológiai vállalatok átlagos részvényárfolyam-változását követi, hajszálnyira van csak az év eleji, 9000 pontos értékétől. A tőzsdét előrejelző indikátorként szokták emlegetni, a korábbi tapasztalatok szerint fél-egy év múlva a reálgazdaság is követi a megfelelő irányba az árfolyamgörbét. Mindeközben világhírű közgazdászok recesszióval riogatnak, a szintén a konjunktúrával korreláló olajár évtizedes mélyponton van. Hogy fér össze mindez?

Kardos Zsolt: Sehogy. Ha nekem is lenne tízezer milliárd dollárom, én is hatalmas “bulit” tudnék csapni belőle. A New York-i tőzsde márciusi mélypontja (az amerikai tőzsdére bevezetett nagyobb vállalatokat reprezentáló S&P 500 index március 23-i 2191 pontja 30 százalékos gyengülést jelentett január elejéhez képest) óta tapasztalható emelkedés kizárólag az amerikai jegybank, a Fed beavatkozásának köszönhető. Az S&P 500-as index május elején ugyanott van, mint tavaly októberben, amikor 3,6% volt a munkanélküliség, és 1,9% a GDP növekedés. Most 20 százalékos a munkanélküliség, a gazdaság pedig az idei első negyedévben -4,8 százalékkal zsugorodott.

Ezek szerint a tőzsdei “rally” nem a gazdaság növekedési pályájának szóló növekvő optimizmust tükrözi, hanem a Fed mesterséges manipulációjának következménye. Egyáltalán mennyire maradt meg a tőzsde korábbi előrejelző szerepe?

K.Zs.: Per pillanat semennyire. Általában a tőzsdei folyamatok 6-8 hónappal előzik meg a reálgazdaságot. Ez most nem mondható el. A két entitás teljesen elszakadt egymástól. A tőzsdének ma semmilyen prediktív értéke nincs.

MÉG AZ A SZCENÁRIÓ IS ELKÉPZELHETŐ, HOGY JÖVŐRE (vagy akár még idén? - a szerk.) ÚJ CSÚCSOKAT LÁTHATUNK A NEW YORK-I TŐZSDEINDEXEKBEN, MIKÖZBEN MONDJUK A MUNKANÉLKÜLISÉG BŐVEN 10% FELETT LESZ, A GAZDASÁG PEDIG JÓ, HA EGY SZÁZALÉKKAL BŐVÜL.

Mióta tart ez a szakadás a tőkepiac és a valós gazdaság között?

K.Zs.: A tőzsde már jó ideje egyre kevésbé releváns ebben a tekintetben. A 2009-es pénzügyi válság óta nem reflektálja azt, ami a reálgazdaságban megy végbe. A Fed beavatkozása nélkül az említett S&P 500 index reálisan 2000-2100 pont körül lenne a 2009 mélypont óta. Ehhez képest közelít a 3000 ponthoz, ami majdnem 50 százalékos felár. A Fed már a 2000-es “dotcom” lufi (az üzleti internetes alkalmazások megjelenésével sokan azt remélték, hogy gyorsan és kevés befektetéssel mesés vagyonra tesznek szert) kipukkadása után elvetette a sulykot. Ez vezetett a 2008-09-es válsághoz, amihez még több pénzt kellett.

Minél több pénzt költ a Fed a tőzsde megmentésére, annál jobban szakad el egymástól a reál és a valós gazdaság?

K.Zs.: PONTOSAN. A FED MÁR A KISEBB RÉSZVÉNYELADÁSI HULLÁMRA IS PÁNIKSZERŰEN REAGÁL, ÉS RÖGTÖN TAKARODÓT FÚJ.

Erre jó példa, ami történt 2018 végén, 2019 elején. De előbb-utóbb kiderül, hogy “ a király meztelen”. Szerintem a tőzsdék előbb-utóbb követni fogják a reálgazdaságot. A Fed addig folytatja jelenlegi, pénz pumpáló politikáját, amíg kifogy a lőszerből. Minél később következik ez be, annál rosszabb lesz a vége.

Akkor nem tehetünk mást, mint hogy – a tőzsdézők miatt is – drukkolunk a reálgazdaságnak. Milyen pálya most a legvalószínűbb?

K.Zs.: A VILÁGNAK JÓT TENNE EGY 10 ÉVES PIHENŐ, AMIKOR UTOLÉRI MAGÁT.

Az óriásira duzzadt adósságokat jó lenne visszafizetni, és egy organikus növekedési pályát kellene követni. Amely nem folyamatos eladósodásra épül. 1980 óta, mióta az USA-ban Ronald Reagant választották elnöknek (aki a csillagháborús programjával újraindította a hidegháborút a Szovjetúnióval szemben), nő az amerikai adósság. Hosszú távon ez tarthatatlan.

Persze eleinte fájdalmas lenne egy ehhez szükséges, éves mindössze 1-1,5% GDP növekedés. Különösen az elszegényedő rétegek számára. A most következő válság egyre több szakértő szerint felerősítheti a társadalmi feszültségeket. Nagyon komoly társadalmi feszültségek lesznek szinte mindenhol a világban. Elcsépelt mantra, de a szegények és a gazdagok között most ugrásszerűen nő a különbség, ami nagyon nem jó. Amíg van társadalmi mobilitás, addig nem akkora a probléma. De ha az is megszűnik, a leszakadó rétegeknek nem lesz veszítenivalója. Lázadás, fosztogatás is lehet a szegények részéről a válasz, a gazdagabbakkal szemben.

NÉHA “LE KELL NULLÁZNI” A TÁRSADALMAT, ÉS KEZDENI KELL MINDENT ELŐRÖL.

Volt már rá nem egy precedens az elmúlt kétezer év alatt.

További érdekes témák a tőzsdéről és gazdaságról a totalreturn.hu blogban.


Viharos időjárás csap le az országban több helyen is

Az ország nyugati feléről több bejelentést is kaptak a katasztrófavédők a vasárnap délután megérkező viharok miatt - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
2026. 07. 20. 03:00
Megosztás:

Mi az ideális vérnyomása egy 40, 50, 60, 70, 80, 90 és 100 éves embernek?

Az optimális vérnyomás több körülménytől is függ, többek között az életkortól, az általános egészségi állapottól és az öröklött adottságoktól. Általánosságban elmondható, hogy a vérnyomás értéke az életkor előrehaladtával megváltozhat.
2026. 07. 20. 02:00
Megosztás:

Sárga csekkel ne menj a Postára többet!

Ma már Magyarországon minden fogyasztó és vállalkozás rendezheti fizetési kötelezettségeit fizetési kérelem jóváhagyásával, majd az arra válaszul elindított azonnali átutalással. Ennek ellenére sokan még csak nem is hallottak erről a lehetőségről. De akkor miért állnánk továbbra is sorba a Postán a sárga csekkel?
2026. 07. 20. 01:00
Megosztás:

Ne hagyd, hogy a hírleveleid feledésbe merüljenek

Email marketinget folytatsz, de nem érkezik annyi válasz és érdeklődés, mint amennyit vártál? Könnyen lehet, hogy néhány hiba akadályozza a sikeredet. Sokan vannak úgy vele, hogy bár jelentős időt és energiát fordítanak hírleveleik készítésére, a kiküldések elmaradnak az optimálistól.
2026. 07. 19. 23:59
Megosztás:

Hogyan teszi élvezetessé a sütést egy modern készülék?

A sütés sokaknál örömteli tevékenység, mások számára inkább stresszfaktort jelenthet, főleg ha az időzítés nem tökéletes. Eszedbe jutott már, milyen nehézségekbe ütközhetsz egy steak elkészítése során, ha nincs megfelelő információd a hús belső hőmérsékletéről? Ebben az esetben jön jól egy modern konyhai eszköz, amely nagymértékben megkönnyíti az ételek tökéletes elkészítését.
2026. 07. 19. 23:00
Megosztás:

A fogszabályzó lekerül. A fogak viszont nem felejtenek

Van az a pillanat, amikor az ember egy reggel kicsit tovább nézi magát a tükörben. Mintha az egyik alsó metszőfog már nem pontosan úgy állna, mint néhány hónappal korábban. Mintha a retenciós sín szorosabb lenne. És máris megérkezik a nyugtalanító kérdés: hogyan lehetséges ez, ha a fogszabályozás egyszer már sikeresen befejeződött?
2026. 07. 19. 22:00
Megosztás:

A szállodai fürdőszobák modern kihívása

Egy szállodai fürdőszoba kialakításában a részletek messze túlmutatnak a néhány alapvető tárgy elhelyezésén. A vendégek már nem csupán tiszta környezetet keresnek, hanem egy olyan élményt, amely egyszerre kényelmes, higiénikus és modern. A prémium fürdőszobai felszerelés ezért nemcsak a vendégélményt emeli magasabb szintre, hanem a szálloda megítélésében is döntő szerepet játszik.
2026. 07. 19. 21:00
Megosztás:

Modern mosogatótálcák a konyhában

A mosogatótálca kiválasztása sokkal több annál, hogy csak egy konyhai kelléket választasz. Ez a döntés befolyásolja a konyhád stílusát és a mindennapi házimunka hatékonyságát is. Olyan mosogatótálcára van szükséged, amely tartós, praktikus és még a konyhád megjelenéséhez is hozzájárul.
2026. 07. 19. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 29. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 07. 19. 19:00
Megosztás:

Balatoni Turizmus Szövetség: sokszínű az üdülőrégió gyerektábor kínálata

A balatoni gyerektáborok heti ára ezen a nyáron 50-250 ezer forint között alakul a választott program típusától, a helyszíntől és az ellátás szintjétől függően - írja a Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
2026. 07. 19. 18:00
Megosztás:

Átalakulóban Horvátország népességmozgása, rekordot döntött a belföldi költözés

Továbbra is többen költöznek Horvátországba, mint ahányan elhagyják, de a bevándorlási többlet egy év alatt csaknem 12 ezer fővel csökkent, miközben 2016 óta nem változtattak ennyien lakóhelyet az országon belül - írta vasárnap a Vecernji List című horvát napilap a horvát statisztikai hivatal legfrissebb adataira hivatkozva.
2026. 07. 19. 17:00
Megosztás:

A bank állja a kibercsalásból eredő kárt, ha elmaradt az erős ügyfélhitelesítés

A jegybank kezdeményezése nyomán él a törvényi előírás, amely szerint nem az ügyfélnek, hanem a banknak kell viselnie a kibercsalásból eredő kárt, ha a tranzakciót nem támogatta erős ügyfélhitelesítéssel. Több év után tavaly megtört a visszaélések számának és volumenének növekedése a bankszektorban. A kedvező trendforduló a hatékonyabb banki és központi visszaélésszűrő rendszereknek, az ügyfélazonosítás fejlesztésének és a tranzakciós limitbeállításoknak is köszönhető.
2026. 07. 19. 16:00
Megosztás:

Májusban 7,3 százalékkal csökkent az ipari termelés Romániában

A nyers adatok szerint májusban 7,3 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene Romániában éves összevetésben - közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 07. 19. 15:00
Megosztás:

Az izraeli legfelsőbb bíróság felfüggesztette az új kommunikációs törvény életbe lépő részeit

Az izraeli legfelsőbb bíróság vasárnap ideiglenes végzésben felfüggesztette az új kommunikációs törvény azon rendelkezéseinek hatálybalépését, amelyek azonnal életbe léptek volna, a törvény érdemi vizsgálatáig - jelentette a helyi média.
2026. 07. 19. 14:00
Megosztás:

Sertéspestis - Már nyolcvankilenc járványgócot azonosítottak az idén Horvátországban

Nyolcvankilencre nőtt az afrikai sertéspestis idei horvátországi gócainak száma, miután az elmúlt napokban tizennyolc újabb kitörést azonosítottak - közölte David Vlajcic horvát mezőgazdasági miniszter a Jutarnji List című horvát napilap számolt vasárnapi beszámolója szerint.
2026. 07. 19. 11:00
Megosztás:

Pósfai Gábor: a mielőbbi bérrendezés a legfontosabb feladat a belügyi ágazatban

A mielőbbi bérrendezést nevezte a belügyi ágazatban a legfontosabb feladatnak Pósfai Gábor belügyminiszter szombati Facebook-bejegyzésében.
2026. 07. 19. 10:00
Megosztás:

Négy településen tartanak időközi önkormányzati választást

Négy településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Lovasberényben, Csóron, Csóton és Felsőszenterzsébeten egyaránt az új polgármester személyéről szavaznak.
2026. 07. 19. 09:00
Megosztás:

Lezárult a Hunren Innovate 2026 Program pályázatainak értékelése

Lezárult a HunrenTech által meghirdetett Hunren Innovate 2026 Program pályázatainak formai és szakmai értékelése - tájékoztatta a HunrenTech pénteken az MTI-t.
2026. 07. 19. 08:00
Megosztás:

A Tisza-kormány átfogó adóügyi módosító csomagot nyújtott be a parlamentnek

A TISZA-kormány vállalta, hogy véget vet annak a rendszernek, amelyben az állami szabályozások a kormány kegyeit élvező vállalatok érdekeit szolgálták Magyarország és a magyar emberek helyett; ennek érdekében átfogó adóügyi módosító csomagot nyújtott be a parlamentnek - közölte Kármán András pénzügyminiszter szombaton a Facebook- oldalán.
2026. 07. 19. 07:00
Megosztás:

Horvátországban indokolniuk kellene a munkáltatóknak a bérkülönbségeket

Nemcsak a kínált fizetést vagy bérsávot kellene előre közölniük a horvát munkáltatóknak, hanem azt is igazolniuk kellene, hogy az azonos vagy egyenértékű munkát végző dolgozók közötti kereseti különbségek tárgyilagos okokon alapulnak - írta szombaton a Jutarnji List című horvát napilap a munkaügyi minisztérium társadalmi egyeztetésre bocsátott törvényjavaslata alapján.
2026. 07. 19. 06:00
Megosztás: