A választások után az informatikai piacnak is jobb lehet

A második félévtől az új kormány felállását, illetve az unió által is támogatott projektek uniós forrásainak hatékonyabb lehívását követően az informatikai (it) szolgáltatási piac élénkülésével számol Rátkai Péter, a Getronics Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója, aki szerint az iparág az elsők között dinamizálódik a válság után. (MTI)

Hozzátette: az it-piacon is megfigyelhető egyfajta ciklikusság, ami az országgyűlési választásokkal függ össze. Az ügyvezető a korábbi évek tapasztalatai alapján az első félévben még nem vár számottevő javulást, mivel ilyenkor a regnáló kormány már nemigen ír ki újabb informatika projekteket, az újonnan megalakulónak pedig időre van szüksége a tenderek kidolgozására.

 

Rátkai Péter úgy vélte, a kormány gazdaságfejlesztési erőfeszítési mellett az uniós projekt-pénzek hatékonyabb lehívása is lendületet ad majd a gazdaságnak és ezen belül az informatikai iparágnak. Az elmúlt évről elmondta: a válság miatt is folyamatosan nőtt a verseny a szolgáltatók között, ami a versenyszférában - innen származik a vállalat árbevételének túlnyomó része - fokozottan érvényesült, s ezért a vállalat bevételének csökkenését eredményezte.

 

Az ügyvezető szerint 2009-ben jellemző volt az is, hogy bár a Getronics megnyerte a tendert, a kiíró végül mégsem kötötte meg a szerződést. A vállalati beruházások és a társaságok saját fejlesztéseinek elmaradása mellett ugyanakkor nőtt azoknak az informatikai erőforrás kihelyezési projekteknek (outsourcing) a száma, amelyek révén a cégek költséghatékonyabban tudnak működni.

 

Mindezt mutatja a Getronics bevétele is, amelyik összességében tavaly csökkent ugyan, de ezen belül az outsourcingból származó rész két számjegyűen emelkedett. Rátkai Péter elmondta, az informatikai szolgáltatásokat nyújtó Getronics két magyar leányvállalatának árbevétele tavaly 13 milliárd forint volt, mintegy 1 milliárd forinttal kisebb a 2008. évinél, miközben a társaságok tartani tudták üzemi eredményüket a válság miatt szűkülő piacon. Hozzátette: az idén a bevétel és az eredmény szinten tartása a cél.

 

A Getronics Magyarország Kft., amely az árbevétel mintegy háromnegyedét hozta tavaly, üzemei eredményét alig 5 százalékkal tudta növelni. A másik leányvállalat, a Getronics regionális szolgáltató központjaként (GSC Budapest) működő EMEA Távolsági Szolgáltató Zrt. pénzügyi eredményeiről az anyavállalati előírások miatt az ügyvezető nem nyilatkozhat.

 

Az ügyvezető kifejtette, a holland anyavállalati előírásoknak megfelelően a bevételen belül a szolgáltatási rész folyamatosan emelkedik, s a 2008-as 78 százalékról tavaly 82 százalékra nőtt, az idén pedig 85 százalék az elvárás. Rátkai Péter kifejtette: a fő cél az idén is az, hogy mind több bevételük legyen szolgáltatásból, s tovább javuljon az eredményességük.

 

A kft.-nek a központi elvárások alapján az idén 8 százalékkal kell növelni üzeme eredményét a tervek szerint, míg az árbevétel-arányos kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredményét (EBITDA) a tavalyi 6,6 százalékról az idén 8 százalékra kell emelnie. A szolgáltatási bevétel növekedését a cég elsősorban az uniós projektektől várja, illetve bízik abban, hogy egyre több folyamatos, egyedi, speciális szakértelmet kívánó erőforrás-kihelyezési szerződést köt magyarországi cégekkel. A tulajdonos holland KPN távközlési csoport 2009. évi árbevétele 3,5 százalékkal, 13,5 milliárd euróra csökkent. A csoport EBITDÁ-ja tavaly 3,6 százalékkal haladta meg a 2008. évi 5,1 milliárd eurós eredményt.

Magasabb fizetésért érteni és használni is tudni kell az AI-t, de nem mindenki fér hozzá

A napi szinten generatív mesterséges intelligenciát használó munkavállalók magasabb fizetést, nagyobb munkahelyi biztonságot és termelékenységet tapasztalnak – miközben a globális munkaerő egyharmada rendszeresen túlterheltnek érzi magát. A PwC idei Global Workforce Hopes and Fears kutatása nemcsak az AI nyújtotta kézzelfogható munkaerőpiaci előnyökre, de a technológia alkalmazásához szükséges eszközök és erőforrások egyenlőtlen hozzáférhetőségére is felhívja a figyelmet.
2025. 12. 03. 05:30
Megosztás:

Az uniós intézmények weboldalainak meg kell felelniük bizonyos szabványoknak

A siket és siketvak személyek befogadása érdekében kiemelt figyelmet kell fordítani arra, hogy az uniós intézmények weboldalai megfeleljenek az akadálymentesítésre vonatkozó szabványoknak - jelentette ki Szekeres Pál, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
2025. 12. 03. 05:00
Megosztás:

Ezer kilométer vasúti pálya felújítása kezdődhet el

A következő időszakban ezer kilométer vasúti pálya felújítása kezdődhet el, az ehhez szükséges forrás maradéktalanul rendelkezésre áll - mondta Lázár János építési és közlekedési miniszter meghallgatásán kedden az Országgyűlés Gazdasági Bizottságában.
2025. 12. 03. 04:30
Megosztás:

Idén is korábban jön a decemberi nyugdíj

Jó hír: idén is korábban jön a decemberi nyugdíj - írta a Magyar Posta Zrt. az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
2025. 12. 03. 04:00
Megosztás:

Megkezdődtek az orosz-amerikai tárgyalások a Kremlben

Megkezdődtek az orosz-amerikai tárgyalások kedden a Kremlben az ukrajnai rendezésről.
2025. 12. 03. 03:30
Megosztás:

Az alacsony biztosítási penetráció és az alulbiztosítottság egyaránt veszélyes a magyar kkv-kra

Miközben a kiberbiztonsági incidensek, az üzletmenet-folytonosság és a természeti katasztrófák számítanak világszerte a legnagyobb üzleti kockázatnak az Allianz Kockázati Barométere szerint, a kisebb cégeknél hangsúlyosabban jelennek meg az olyan helyi és azonnali veszélyek is, mint például a jogszabályi változások, a makrogazdasági bizonytalanságok vagy a munkaerőhiány. Ugyanakkor jól látható, hogy a nagyvállalatokat érintő tényezők – mint a klímaváltozás vagy a geopolitikai kockázatok – egyre inkább hatnak erre a vállalati körre is.
2025. 12. 03. 03:00
Megosztás:

Figyeljen Ön is arra, hogy a 150.000 forint adóvisszatérítést megkapja az államtól

Újra itt az év vége, így ismét fontos teendők várnak azokra, akik szeretnének élni azzal az akár több százezer forintos adóvisszatérítési lehetőséggel, amely a nyugdíj-, illetve egészségpénztári megtakarítások után vehető igénybe.
2025. 12. 03. 02:00
Megosztás:

Döntő pillanathoz érkezett a paksi atomerőmű-beruházás

Döntő pillanathoz érkezett a paksi atomerőmű bővítése, az elkövetkezendő időszakban fel fog pörögni a munkálatok látványos része, hogy időre elkészülhessen hazánk valaha volt legnagyobb beruházása - jelentette ki a tárca közlése szerint Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden a helyszínen.
2025. 12. 03. 01:30
Megosztás:

Döntött a Kormány! Az 1 millió Ft támogatás alanyi jogon jár!

A Magyar Közlönyben megjelent rendelet alapján 2026-tól évi nettó 1 millió forintos, vissza nem térítendő otthontámogatást igényelhetnek a közszférában dolgozók. A támogatás hiteltörlesztéshez vagy lakásvásárláshoz szükséges önerőhöz használható fel, alanyi jogon jár, és egyszerre szolgál lakhatási, foglalkoztatási és társadalompolitikai célokat. A Duna House elemzői szerint mindez komolyan befolyásolhatja a keresletet, különösen az alsó- és középkategóriás lakások piacán.
2025. 12. 03. 01:00
Megosztás:

Nemzetgazdasági miniszter 2026-ra is 35 ezer főben határozza meg a vendégmunkás kvótát

A magyar munkahelyek a magyaroké - a nemzetgazdasági miniszter 2026-ra is 35 ezer főben határozza meg a vendégmunkás kvótát - írta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
2025. 12. 03. 00:30
Megosztás:

A Kraken kriptotőzsde felvásárolja a Backed Finance-t – Új lendületet kap az RWA tokenizációs verseny

A kriptotőzsde-iparág új szintre lép: a Kraken bejelentette, hogy felvásárolja a svájci székhelyű tokenizációs specialistát, a Backed Finance-t. A lépés jól illeszkedik abba a dinamikusan növekvő trendbe, amely során valós eszközök – kötvények, részvények, ETF-ek – kerülnek át blokkláncra. A szektor akár 18 ezermilliárd dolláros értéket is elérhet a következő évtizedben – és a Kraken most időben pozícionálja magát ebben a versenyben.
2025. 12. 03. 00:01
Megosztás:

Tether új pályán: AI-fejlesztés laptopról és mobilról? Megérkezett a QVAC Fabric LLM

A világ legnagyobb stabilcoin-kibocsátója, a Tether, új területre lépett: most már nemcsak a kriptodevizák világát, hanem a mesterséges intelligenciát is célba vette. A december 2-án bejelentett QVAC Fabric LLM megoldással a cég decentralizálná az MI-fejlesztést, lehetővé téve, hogy nagy nyelvi modellek (LLM-ek) futtatása, finomhangolása és testreszabása akár okostelefonokon is megtörténjen – mindezt felhőalapú szolgáltatások nélkül, teljes adatvédelmi kontroll mellett.
2025. 12. 02. 23:30
Megosztás:

Az ADA 30%-os zuhanása medvés hangulatot teremt decemberre, miközben a Digitap ($TAP) áttörést hoz az előértékesítések piacán

A piac óvatos hangulatban lép be a decemberi hónapba. A Cardano az év egyik legnehezebb időszakát éli, és a kereskedők most azt latolgatják, vajon hamarosan megfordul-e a trend. Az ADA több mint 30%-ot veszített értékéből novemberben, miközben a Bitcoin és az Ethereum emelkedtek. Ez az éles kontraszt újra a korai fázisú, megvásárlásra érdemes kriptók felé tereli a figyelmet.
2025. 12. 02. 23:00
Megosztás:

RedotPay és Ripple összefogása: stabilcoin alapú utalások percek alatt Nigériába

A nemzetközi pénzküldés hosszú ideje küzd a magas díjakkal és lassú feldolgozással – különösen a fejlődő piacokon. Most azonban új lendületet kaphat a szektor: a RedotPay a Ripple-lel együttműködve jelentős fejlesztést indít el, amely gyorsabb, olcsóbb és stabilcoin-alapú pénzküldést tesz lehetővé Nigériába. Az új „Küldj kriptót, fogadj NGN-t” funkcióval a felhasználók digitális eszközöket válthatnak nigériai nairára – percek alatt.
2025. 12. 02. 22:00
Megosztás:

Jelentősen javul a mátrai élőhelyek állapota

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság több mint 3,3 milliárd forintból valósít meg természetvédelmi fejlesztéseket 9 projekten keresztül az új Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program Plusz támogatásával, köztük a most induló, közel 120 millió forintos "Élőhely-rekonstrukció a mátrai hegylábi és hegyi rétek területén" című projektet - mondta az Agrárminisztérium (AM) tájékoztatása szerint Rácz András, a tárca természetvédelemért felelős államtitkára a keddi projektnyitó rendezvényen, Mátrafüreden a Harkály Házban.
2025. 12. 02. 21:30
Megosztás:

Miért váltanak át a kriptobálnák a 92 000 dolláros BTC-ről Digitap-ra ($TAP) a Cyber Monday vége előtt?

A Bitcoin meredek visszaesése 90 000 dollár alá nemcsak a kisbefektetőket rémisztette meg – a nagyobb szereplőket is megingatta. Az eladási hullám jelentős likvidálásokat váltott ki a grafikonokon, a Bollinger-szalagok pedig hirtelen kitágultak, jelezve a volatilitás megugrását.
2025. 12. 02. 21:00
Megosztás:

Merre mozdult az euró-forint árfolyama a mai napon?

Alig változott a főbb devizákkal szemben a forint árfolyama kedden a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2025. 12. 02. 20:30
Megosztás:

A Bank of America zöld utat ad a kriptónak – Most már aktívan ajánlják az ügyfeleknek

A kriptovaluták immár nemcsak a technológiai startupok vagy kockázatvállaló magánbefektetők játszótere. A világ egyik legnagyobb bankja, a Bank of America hivatalosan is belépett a kriptopiac támogatói közé, és most már nemcsak válaszol a kriptó iránti érdeklődésre – hanem maga ajánlja az ügyfeleknek a digitális eszközökbe való befektetést.
2025. 12. 02. 20:07
Megosztás:

A Fehér Ház nyilvánosságra hozta Donald Trump amerikai elnök MRI-vizsgálatának eredményeit

A Fehér Ház hétfőn nyilvánosságra hozta Donald Trump amerikai elnök MRI-vizsgálatának eredményeit, amelyek az elnöki hivatal szóvivője szerint jó egészségi állapotról tanúskodnak.
2025. 12. 02. 19:30
Megosztás:

Erősít a Continest: indul az új festőüzem

A Continest Technologies Zrt. 2025. december 2-án adta át új festőüzemét a székesfehérvári Continest Factory B12-es csarnokában. Az új festőüzem a Continest legújabb fejlesztése, amely lehetővé teszi, hogy az egyedülálló, összecsukható konténerek és alkatrészeik festése nagyrészt saját erőforrások bevonásával, a legmodernebb technológiák alkalmazásával történjen. Az átadó eseményen Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere mondott köszöntőt.
2025. 12. 02. 19:00
Megosztás: