A vártnál erősebben nőtt a francia ipar termelése

Jelentősen, a vártnál erősebben nőtt az ipari termelés Franciaországban júniusban az előző hónaphoz képest, de a koronavírus-járvány kirobbanása előtti szinttől továbbra is messze áll.

A vártnál erősebben nőtt a francia ipar termelése

A francia statisztikai hivatal (Insee) pénteken közölte, hogy a szezonális és naptári hatással kiigazított előzetes adatok szerint júniusban 12,7 százalékkal emelkedett az ipari termelés az előző hónaphoz képest. Elemzők 8,9 százalékos növekedésre számítottak a májusi 19,9 százalékos emelkedés után. Éves összevetésben azonban 11,7 százalékkal esett vissza az ipari termelés júniusban.
   
A járvány robbanásszerű terjedése, illetve a megfékezését célzó szigorú intézkedések bevezetése előtti hónaphoz, februárhoz képest 11,7 százalékkal maradt el az ipar termelése, ezen belül a feldolgozóiparé 12,5 százalékkal.
   
Negyedéves összevetésben 17,1 százalékkal csökkent az ipari termelés április-júniusban, míg az első negyedévben 6,4 százalékkal. Éves összehasonlításban a második negyedévben 23,4 százalékkal zuhant az ipar termelése, ezen belül a feldolgozóiparé 25,3 százalékkal.
   
Az Insee ugyancsak pénteken tette közzé a külkereskedelmi mérleg alakulását tükröző adatokat. Eszerint a járvány hatására negyedéves összevetésben 28,9 százalékkal, 83,8 milliárd euróra csökkent az export értéke április-júniusban, az importé pedig 20,7 százalékkal, 104,3 milliárd euróra. A mérleg hiánya 6,9 milliárd euróval, 20,4 milliárd euróra szökött fel.
    

Romlott a munkaerőpiaci helyzet is, de a vártnál kevésbé. A második negyedévben a magánvállalatok által foglalkoztatottak száma 0,6 százalékkal, 119 ezer 400-zal csökkent, míg az első negyedévben 2,5 százalékkal, azaz 497 ezer 500-zal. Elemzők rosszabb értékre, 2,2 százalékos csökkenésre számítottak a második negyedévről.
   
Az egy évvel korábbihoz képest 480 ezer 800-zal csökkent a magánvállalatok dolgozóinak száma a második negyedévben. A június végén kimutatott mintegy 19 millió 128 ezer fős alkalmazotti létszám a 2017. júniusi szintnek felelt meg.
   
Franciaország gazdasága rekordmértékben, 13,8 százalékkal zsugorodott az előző negyedévhez képest április-júniusban, amikor is 55 napon keresztül voltak érvényben a szabad mozgást szigorúan korlátozó intézkedések. A kormány augusztus 25-én ismerteti a gazdaság újraindítását szolgáló, 100 milliárd euró értékű tervét.

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Nőtt a világ acéltermelése

Nőtt a világ acéltermelése júliusban és az idei első hét hónapban az egy évvel korábbihoz képest a nemzetközi acélipari szövetség, a The World Steel Association (WSA) szerint.
2021. 08. 24. 21:00
Megosztás:

Kilőtt az építőipar, most kell észnél lenni

Az építőipar termelése az idei első félévben 7,3 százalékkal emelkedett, júniusban pedig több mint a negyedével, 27,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az iparági szereplők arra számítanak, hogy a szektor az év végéig elérheti járvány előtti, 4500 milliárd forintos termelési értéket. A száguldás azonban veszélyekkel is jár, a fejlődést számos tényező, köztük a szakképzett munkaerő hiánya, az alapanyagok drágulása, a hatékonyságot növelő beruházások elmaradása fékezheti. Az építőipari folyamatok digitalizációja mindhárom problémakörben enyhítheti a gondokat.
2021. 08. 24. 12:00
Megosztás:

Felfelé javította a német GDP-növekedést a Destatis

Előző becsléséhez képest felfelé javította a második negyedévi német GDP-növekedési adatait a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentésében.
2021. 08. 24. 09:00
Megosztás:

Ukrajnában lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése

Ukrajnában júliusban lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése éves összevetésben, ugyanakkor gyorsult havi szinten.
2021. 08. 23. 13:00
Megosztás:

46 éve nem volt ilyen magas a német termelői infláció

1975 óta nem emelkedtek olyan ütemben a termelői árak Németországban, mint júliusban; ez erősítheti az inflációs aggodalmakat.
2021. 08. 20. 12:00
Megosztás:

Veszített lendületéből a feldolgozóipar a philadelphiai körzetben

Az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult a feldolgozóipar bővülése az Egyesült Államok harmadik legnagyobb, közép-atlanti térségében augusztusban.
2021. 08. 20. 07:00
Megosztás:

Ilyen még nem volt: 11%-kal több bevétellel terveznek a vállalkozások

Rekord magas árbevétel-növekedéssel számolnak a következő egy évben a hazai kkv-k. A K&H bizalmi index kutatás 17 éves történetének legmagasabb pénzügyi várakozása szerint átlagosan 11 százalékkal több árbevétellel és 6 százalékkal nagyobb profittal terveznek az előttünk álló egy évre a vállalkozások.
2021. 08. 19. 08:00
Megosztás:

Rendkívüli tanácskozást tartanak a NATO-külügyminiszterek

A NATO-tagállamok külügyminiszterei rendkívüli tanácskozást tartanak videokonferencia keretében pénteken, az afganisztáni tálib hatalomátvétellel kapcsolatban.
2021. 08. 19. 03:00
Megosztás:

Visszaesett az építőipari termelés az EU-ban

Visszaesett az építőipari termelés az Európai Unióban és az euróövezetben júniusban havi szinten, ugyanakkor nőtt éves összevetésben.
2021. 08. 18. 23:00
Megosztás:

Júniusban fellendült a félvezetők globális eladása

Nőtt a félvezetők globális eladásából származó bevétel júniusban havi és éves szinten egyaránt a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szövetség, a SIA szerint.
2021. 08. 18. 21:00
Megosztás:

A delta variáns miatt lassul a gazdasági növekedés

A japán export erősödés elkezdett lassulni júliusban, miután a növekvő fertőzés számok miatt a Kínába és az Európába irányuló szállítások is csökkentek.
2021. 08. 18. 16:00
Megosztás:

Várt ütemben bővült az európai gazdaság

Gyakorlatilag a vártnak megfelelő lett a tegnap délelőtt közzétett második negyedéves eurózónás előzetes GDP adat.
2021. 08. 18. 15:00
Megosztás:

A magyar 17%-os GDP növekedést 2 ország is megverte Európában

Erőteljes növekedést láthattunk a második negyedéves GDP kapcsán egész Európában. A 17,7 százalékos, munkanappal tisztított magyar növekedés a dobogó harmadik fokára volt elég a spanyol 20 és az olasz 18,7 százalékos növekedés mögött.
2021. 08. 18. 14:00
Megosztás:

Az építőipari cégeknek is megéri együttműködni a versenyhatósággal

Miközben a Gazdasági Versenyhivatal fokozott figyelemmel kezeli az építőiparral kapcsolatos jelzéseket, az érintett piaci vállalkozásoknak ezúttal is érdemes együttműködni a hatósággal. A saját kartell-tevékenységüket önként feltáró cégek ugyanis jelentős bírságkedvezményt kaphatnak, sőt, akár teljesen meg is úszhatják a bírságszankciót.
2021. 08. 18. 11:00
Megosztás:

Többre lehet képes a magyar gazdaság

A második negyedévben 17,9 százalékkal növekedett a magyar GDP az előző év azonos időszakához képest a nyers adatok szerint. A jó adat fényében akár 7 százalék feletti növekedés is elképzelhető 2021-ben.
2021. 08. 18. 07:00
Megosztás:

Az építőipari vitákra nem volt hatással a járvány

Az építkezések és a felújítások számának felfutásával párhuzamosan egyre több a vita is, amikor beruházók és építők, illetve fő- és alvállalkozók nem tudnak megegyezni. Ezt mutatja az is, hogy tavaly, a világjárvány ellenére, csak kismértékben csökkent az olyan vitás helyzetek száma, amikor az egyik fél kérésére egy közjegyző igazságügyi szakértőt rendelt ki, az idei első félévben időarányosan pedig már elérte a 2019-es csúcsot.
2021. 08. 18. 06:30
Megosztás:

Nőtt az USA ipari termelése

A vártnál nagyobb mértékben nőtt az Egyesült Államok ipari termelése júliusban a Federal Reserve keddi jelentése alapján.
2021. 08. 18. 00:05
Megosztás:

Az idei első fél évben nőtt a román gazdaság

Az idei első fél évben a nyers adatok szerint 6,5 százalékkal nőtt a román gazdaság a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte kedden a román országos statisztikai intézet.
2021. 08. 17. 13:00
Megosztás:

Szárnyal a Deloitte kockázati tőke bizalmi indexe

A Deloitte legfrissebb közép-európai kockázati tőke bizalmi felmérése szerint a tapasztalat, a bevált növekedési stratégiák és a javuló gazdasági kilátások növelik a bizalmat a magántőke-befektetők körében.
2021. 08. 17. 05:30
Megosztás: