A vártnál nagyobbat esett a francia GDP - és ez még csak az első negyedév
Egyes piaci vélemények szerint már ma sor kerülhet erre, a többség szerint viszont szeptemberig várni kell rá. Összességében arra lehet számítani, hogy a következő hónapokban a 750 milliárd eurós alapot további 500 milliárd euróval növelhetik meg. Így a mai ülés fő kérdése, hogy már most lép az EKB, vagy ezúttal csak kommunikációval igyekszik befolyásolni a piaci várakozásokat. A másik izgalmat az eszközvásárlási program menetének megváltoztatása jelentheti, ugyanis elképzelhető, hogy a programot úgy finomhangolják, hogy a vásárlásoknál előnyben részesíthessék az olasz államkötvényeket.
Az elemzők jócskán félrebecsülték a francia GDP-t, mi lesz a következő hónapokkal?
Az első negyedévben év/év alapon 5,4%-ot esett a francia GDP, lényegesen alulteljesítve a 3,6%-os visszaesésre számító várakozásokat. A negyedéves adatok közlése, 1949 óta ez a legnagyobb mértékű negyedéves visszaesés. Minden területen visszaesés volt tapasztalható, de kiugróan gyenge volt a beruházások kétszámjegyű csökkenése. Mivel Franciaország az első jelentősebb európai ország, amelyik publikálta az első negyedéves GDP adatot, így ez iránymutatásként szolgálhat arra, hogy mi várható a többi ország esetében.