A világ legrosszabb focicsapatainak bemutatása

Ha azt hisszük, hogy a magyar válogatott gyenge teljesítményt nyújt, mert egymás után két alkalommal is kikap, akkor nagyot tévedünk. Ennél bőven vannak rosszabb csapatok is!

A világ legrosszabb focicsapatainak bemutatása

Gyenge csapatokra jó fogadni

A világbajnoki selejtezőkben a magyar válogatott néhány olyan kiscsapattal is összekerült, akiket a világ leggyengébb válogatottjai között tartanak számon. Hiszen sem San Marino, sem éppen Andorra nem egy világverő alakulat, bár még náluk is van egy-két gyengébb alakulat. Gondoljunk rá, amikor pár éve a világ legrosszabb labdarúgó-válogatottja címért meccselt egymással Montserrat és Bhután csapata. Az ilyen kiscsapatok esetén a fogadóknak is elég könnyű dolguk van, hiszen sokszor évek telnek el két pontszerzésük között. Természetesen ez a szorzókon is meglátszik.

Ettől függetlenül ha egy tutifix meccset akarunk a szelvényünkre keresni, akkor érdemes nyomonkövetni ezen csapatok mérkőzéseit a különböző fogadóirodáknál. Ezek az oldalak egyébként már elérhetőek mobiltelefonról is, így például a bet365 bónuszok már akár egy buszmegállóból vagy várakozás közben bárhonnan használható. Viszont nem csak válogatottak, hanem klubcsapatok tekintetében is vannak rendkívül rossz teljesítmények. És ilyenkor a szurkolók sem túl toleránsak, láttunk már megfenyegetett játékosokat és felgyújtott stadionokat is. De el tudjuk képzelni, hogy volt már olyan csapat, amelynek szurkolói amiatt tüntettek, hogy nyert

a csapatuk? Mert bizony volt ilyen. Nézzünk hát meg néhányat a világ valaha volt leggyengébb klubcsapatai közül!

Néhány igazán szégyenletes teljesítmény

A valaha volt egyik legszörnyűbb szezon, amit egy jobb ligában szereplő csapat produkált, az a Grenchen FC volt. A svájci bajnokságban szereplő csapat 2014-2015-ös szezonja az egyik legrosszabb szezon volt, amit Európában klubcsapat produkált. Abban a szezonban 26 meccsből 23-at elveszített a csapat és ezeken összesen 66 gólt kaptak. A legsúlyosabb vereségüket a Luzern ificsapatától szenvedték el, amelyik tíz góllal tömte ki őket. Érdekesség, hogy a meccs után a csapat sportigazgatója mind a 11 játékost kirúgta a csapattól, akik kezdőként vettek részt azon a meccsen. A játékosok természetesen a vezetőket hibáztatták, mert szerintük egy 10-0-s vereség nem csak a játékosok hibája.

Gondoljunk bele, a Grenchen FC több mint 100 éves történelemre tekinthet vissza és egyszer még a Svájci Kupát is meg tudták nyerni. Nem sokkal marad le egyébként a svájci csapattól az AFC Aldermaston 2009-2010-es szezonja. Az angol csapat ebben a szezonban folyamatosan csak veszítette a meccsüket, 2010. április 8-án sorrendben 40. vereségüket szenvedték el. Az angol szurkolók innentől kezdve kezdték el az AFC Aldermaston csapatát a valaha volt legrosszabb angol csapatnak hívni. És ennek van statisztikai bizonyítéka is, hiszen 39 sorozatban elszenvedett veresége volt már a

- Poole Town vagy éppen a

- Stockport United csapatának is.

A 2009-2010-es szezonban végül az Aldermaston 150 gólt kapott, ami értelemszerűen nem csak egy szörnyű rekordot, de egyértelmű kiesést is eredményezett.

A csapat, ahol a szurkolók nem örültek a győzelmeknek

Maradhatunk egyébként még kicsit Angliában, hiszen a Longford 2016-2017-es szezonja sem éppen szépséges. Ebben a szezonban ugyanis a csapat összesen 226 gólt kapott, elveszítette az összes meccsét és begyűjtött olyan súlyos vereségeket is, mint egy 15-0, egy 16-0 vagy éppen egy 17-0. A szezonbeli legjobb eredményük egy egygólos vereség volt a Wotton Rovers ellen. Ennek ellenére egyébként a szezon utolsó meccsei előtt is magabiztosan, lelkesen vonultak ki a gyepre a játékosok, ahogy többször nyilatkozták - sosem fogják feladni. De a skót Brechin City 2017-2018-as szezonja sem fog kikerülni a kirakatba. Ez volt az az év, amikor a csapat bemutatkozott a skót első osztályban. Az első mérkőzésükön is súlyos vereséget szenvedtek és innentől kezdve nem volt megállás. 36 mérkőzésen mindösszesen 4 döntetlenre futotta tőlük, mellé pedig begyűjtöttek 32 vereséget. 126 év alatt egyszer sem fordult elő egyébként a skót elsőosztályban, hogy egy csapat ne tudjon megnyerni egyetlen meccset sem. És a történet érdekessége, hogy az edző a szezon után maradt a helyén. A vezetés ugyanis úgy ítélte meg, hogy a szakvezető rendkívül sokat tett azért, hogy a morál megmaradjon a rossz teljesítmény ellenére is az öltözőben.

De bármilyen országot is nézünk, biztosan találunk még rossz csapatokat. Mindjárt itt van a Tasmania Berlin Németországból. Az ő legrosszabb szezonjuk az 1965-66-os szezon volt, ami szomorú módon a csapat első és egyetlen szezonja volt a Bundesligában. Azonnal egyértelművé vált, hogy a Tasmania számára túlságosan nagy falat lesz a német elsőosztály. 108 gólt kaptak a szezon során és becsúszott nekik egy 9-0-s vereség is a Meidricher csapata ellen. Végül összesen 8 pontot tudtak a szezonban szerezni és 15 rúgott góllal estek ki. Sajnálatos módon egyébként ebben a szezonban komoly pénzügyi nehézségek is sújtották a csapatot, amely azóta is több rekordot tart Németországban, például a legkevesebb rúgott gól vagy legkevesebb győzelem kategóriákban.

Írásunk legvégén pedig említsük meg a világ valaha volt tényleg legrosszabb csapatát, az Ibis Sport Clubot. Ez egy brazil csapat, amely 3 év 11 hónapon keresztül képtelen volt mérkőzést nyerni 1980 és 1984 között. Ezzel pedig még a Guinness Világrekordok Könyvébe is bekerültek. És a csapat szurkolói számára ez a rekord egy örök emlék, annyira, hogy amikor 2017-ben a gárda egymás után három meccset tudott nyerni, a közösségi médiában komoly felháborodást váltottak ki a sikerek. Volt aki egyenesen azt mondta a szurkolók közül, hogy egy átlagos csapatra senki nem fog emlékezni, miközben a világ legrosszabb csapata örökké megmarad a históriás könyvekben.

Ha tetszett az írás és további hasonlókat is szeretnénk olvasni, akkor nézzük meg a szerző, Kollár Aladár profilját, ahol böngészhetjük a többi cikkét is itt.

Legjobb kriptovaluta befektetések – nagy nyertesek 1 hét alatt

Legnagyobb kriptovaluta profitok az elmúlt héten. Melyik kriptóval lehetett a legtöbbet nyerni az elmúlt hét napban? A kriptovaluták neve mellett a heti árfolyam emelkedésük százalékos értéke látható.
2025. 04. 20. 12:00
Megosztás:

Jelenleg ennyi ukrán menekült él Csehországban

Csehországban jelenleg 368 ezer ukrajnai menekült él ideiglenes védelmi státusszal - közölte a cseh belügyminisztérium pénteken Prágában.
2025. 04. 20. 11:00
Megosztás:

Hagyományok és locsolkodás – mit jelentett régen a húsvét a magyar falvakban?

A húsvéti néphagyományok mélyen gyökereznek a magyar kultúrában, különösen a falusi élet mindennapjaiban. Ezek a szokások nemcsak vallási jellegűek, hanem a tavasz beköszöntéhez, a természet újjáéledéséhez és a közösségi élethez is kapcsolódnak.
2025. 04. 20. 10:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok több városában is tüntetéseket tartottak Trump ellen

Az Egyesült Államok több városában tüntetéseket tartottak a Trump-adminisztráció politikája ellen tiltakozva szombaton.
2025. 04. 20. 09:00
Megosztás:

Húsvéti kihívás a természetben - mozgással az egészségért

A húsvéti hosszú hétvége sokak számára a bőséges étkezésekről és a pihenésről szól. Idén azonban érdemes lehet a friss levegőn töltött, aktív kikapcsolódást is beiktatni a programba - hívja fel a figyelmet a Nagy Sportágválasztó, BBU Nonprofit Kft. csapata.
2025. 04. 20. 07:00
Megosztás:

Hamarosan újra féláron fagyizhat az ország!

2025. május 8-án ismét megrendezik a Magyar Fagylalt Napját, amikor az eseményhez csatlakozó cukrászdák és fagyizók országszerte féláron kínálják a fagylaltgombócokat.
2025. 04. 20. 05:00
Megosztás:

3. Húsvéti finomságok – mi kerül a magyar ünnepi asztalra?

A húsvéti ünnepek alatt a magyar háztartásokban bőséges, hagyományos ételek kerülnek az asztalra. A 40 napos böjt után végre ismét hús, tojás, kalács és más finomságok fogyaszthatók – a lakoma a fizikai és lelki megújulás része.
2025. 04. 20. 04:00
Megosztás:

Döbbenetes bejelentés Zelenszkij-től: a háború nagy fordulata?

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök állítása szerint legalább 155 kínai állampolgár vesz részt az orosz oldalon az ukrajnai háborúban, miközben Peking visszautasítja ezt, és azt állítja, hogy igyekszik távol tartani állampolgárait a fegyveres konfliktustól – számolt be róla a BBC.
2025. 04. 20. 03:00
Megosztás:

40 fokon mosod a ruhákat? Jó nagy butaságot csinálsz!

Ön milyen hőfokon szokta mosni a ruhákat? Talán Ön is 40 fokon mos, ahogy a legtöbb magyar háztartásban megszokott? Cikkünkben szakértői véleményre támaszkodva bemutatjuk, miért lehet ez a választás kevésbé előnyös, és milyen mértékben csökkenthetjük az áramfogyasztást, ha tudatosabban választjuk meg a mosási hőmérsékletet – akár ruhák, törölközők vagy ágyneműk esetében.
2025. 04. 20. 02:00
Megosztás:

RENDKÍVÜLI! Tűzszünetet hirdetett Putyin

Vlagyimir Putyin orosz államfő húsvéti fegyvernyugvást hirdetett az ukrajnai háborús helyzetben, amely szombat este veszi kezdetét, és vasárnap éjfélig tart – jelentette a The Guardian.
2025. 04. 20. 01:00
Megosztás:

Döntöttek! A nyugdíjasoknak mostantól már nem kell sorban állniuk sem!

A Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatósága új elektronikus szolgáltatásai révén a nyugdíjjal kapcsolatos ügyek kényelmesen, otthonról is intézhetők, így nem szükséges személyesen felkeresni az ügyfélszolgálatot, elkerülhető az utazás és a sorban állás. Hogyan működik mindez? Mutatjuk, nem bonyolult!
2025. 04. 20. 00:01
Megosztás:

Magyar fejlesztés nyújthat védelmet szívroham, stroke és transzplantáció okozta szervkárosodás ellen

Az EvolVeritas cég egyedülálló hatóanyaga, az EVO24L megvédi a szervezetet az oxigénhiányt követő károsodástól. Ha egy ér, akár szervátültetés, szívinfarktus vagy stroke esetében elzáródik, az érintett szerv oxigénhiányt szenved, és a sejtek vészjeleket juttatnak a felszínükre. Bár a vérellátás sebészi, vagy gyógyszeres kezeléssel helyreállítható, ezzel egy reperfúziós sérülésnek nevezett folyamatot is elindítanak. Ennek oka, hogy az oxigént és tápanyagokat biztosító vérrel immunfehérjék is érkeznek, melyek a vészjeleket felismerve megtámadják az érintett szervet. Az EvolVeritas szabadalommal védett hatóanyaga ezt védi ki az immunválasz célzott gátlásával. Az EVO24L állatkísérletekben hatékonynak bizonyult. Az átütő eredményt a rangos PNAS lapban közölték.
2025. 04. 19. 22:00
Megosztás:

Húsvét: A kereszténység legnagyobb ünnepe – mit is ünneplünk valójában?

A húsvét a keresztény egyház legfontosabb ünnepe, még karácsonynál is jelentősebb, hiszen nem csupán Jézus születésére, hanem a megváltás aktusára, az emberiség üdvösségének reményére emlékezünk. Ez az ünnep a halál feletti győzelmet és az örök élet ígéretét hordozza, amely a kereszténység központi üzenete.
2025. 04. 19. 21:00
Megosztás:

A tavaszi szünetben nosztalgiajáratok is közlekednek a Gyermekvasúton

A budapesti Gyermekvasút a húsvéti hétvégén is várja a kirándulókat, a vonatok 40-50 percenként indulnak a végállomásokról, és a tavaszi szünetben nosztalgiajáratok is közlekednek - közölte a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. Kommunikációs Igazgatósága szombaton az MTI-vel.
2025. 04. 19. 19:00
Megosztás:

Hogyan formálja át a mindennapjainkat a ragasztószalag?

Az irodai élet kelléktára számos nélkülözhetetlen eszközzel van tele, amelyek közül a ragasztószalag különösen fontos szerepet tölt be. Ez az egyszerű, ámde nagyszerű tárgy segít a csomagolásban és az apróbb irodai feladatok megoldásában egyaránt.
2025. 04. 19. 18:00
Megosztás:

Tovább tarthatnak nyitva a brit pubok a második világháború európai győzelmének évfordulóján

A törvényben előírt záróránál két órával tovább tarthatnak nyitva a brit pubok a második világháború európai hadszínterein aratott szövetséges győzelem 80. évfordulóján.
2025. 04. 19. 17:00
Megosztás:

MÁV: forgalomba állt az első Henschel dízelmozdony a Balaton északi partján

A MÁV új dízelmozdonya csütörtöktől a Balaton északi partján, Balatonfüred és Tapolca között teljesít szolgálatot - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója csütörtökön a Facebookon.
2025. 04. 19. 16:00
Megosztás:

Ethereum árfolyam elemzés – ETH kriptovaluta technikai előrejelzés április közepén

Ethereum technikai elemzés, ETH árfolyam árfolyam előrejelzés rövid-, közép- és hosszú távra. Az Ethereum (ETH) árfolyama az elmúlt hetekben jelentős gyengülésen ment keresztül, és jelenleg kritikus technikai szinteken próbál stabilizálódni. A vezető altcoin – amely a decentralizált alkalmazások és az okosszerződések alapját képezi – újra a befektetői figyelem középpontjába került.
2025. 04. 19. 15:00
Megosztás:

Orbán Viktor: a magyar-amerikai tárgyalásoknak fél éven belül érezhető lesz az eredménye

A magyar-amerikai tárgyalásoknak fél éven belül érezhető lesz az eredménye - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalára szombaton feltöltött videóban.
2025. 04. 19. 14:00
Megosztás:

Bitcoin árfolyam elemzés – BTC kriptovaluta technikai előrejelzés április közepén

Bitcoin technikai elemzés, BTC árfolyam előrejelzés. A Bitcoin (BTC), a világ legismertebb és legértékesebb kriptovalutája ismét fontos technikai szintek közelében mozog. Az elmúlt hónapok árfolyam-ingadozásai után sok befektető számára felmerül a kérdés: vajon most érdemes vásárolni, eladni vagy inkább kivárni?
2025. 04. 19. 13:00
Megosztás: